Jesus Madden

Sokan emlegetik velem kapcsolatbna a karizmát. Bármit is jelentsen ez.
Jó a beszélőkém, vannak jól betaláló vicceim és alaphangon nem látok kivetnivalót abban, hogy másoknak segítsek csak úgy, mindenféle elvárás nélkül.
Higgadt vagyok, szinte lehetetlen kihozni a sodromból. Nem tartok haragot.
Mindig van egy B tervem és mint egy jó macska, mindig talpra esek.

Nem vagyok egy kötödő fajta, az ikertestvéremen kívül nincs igazi barátom. Ha a kedvem úgy tartja vagy az érdekeim, bármikor baráti társaságot váltok, és habár mindenkivel megtalálom a közös hangot, megválogatom, hogy kikkel állok szóba.
Nem ismerem a hűséget, az elkötelezettséget és hamar ráunok a cuccaimra, legyenek azok tárgyak, szenvedélyek, emberek.
Sokak szerint seggfej vagyok, beképzelt és folyton szerepet játszok. Ezzel nem tudok és nem is akarok vitatkozni.
Folyton bagózok, és ezzel kikészítek mindenkit.

Mély, teátrális sóhaj szakad fel belőlem, ahogy letekintek az egyébként majdnem kifogástalanul sikerült élő-halál esszenciámra. Próbálom kizárni a fejemből az egyébként cseppet sem halknak nevezhető duruzsolást. Kibaszottul utálok a griffendélesekkel együtt járni bájitaltanra, vagy úgy egyáltalán bármelyik órára, pláne velük járni vizsgára. Sosem tudják befogni, még az ilyen fennkölt pillanatokban sem. Éppen csak fél füllel hallgatom, ahogy a tanárnő Judast szekírozza, és hát bassza meg, minden joga megvan hozzá, ezt tényleg elcseszte, kellett neki megbukni még a vizsgák előtt. És vajon miért nem tudja befogni legalább most? Kedvem támad felpattanni és behúzni egyet neki, de az annyira Judas volna és olyan karakteridegen. Puszta felindultságból tenni dolgokat. A professzorasszony azt mondta, hogy ha innen kikerülök, bárki tárt karokkal vár a Szent Mungóban, ahhoz viszont kell az a kurva Várakozáson felüli a vizsgán.
De mégis ki a fasz akar gyógyító lenni? Egész életemben átkoktól traumatizált nyomorékokat, magukat teáskannának képzelő szerencsétleneket és ágyba vizelőket babausgatni? Ugyan, biztos van ennél tisztességesebb életcél is, nem?
Egész életemben képtelen voltam egyetlen egy cél mellett kitartani fél évnél tovább. Mióta is tart ez a feltűnő érdeklődés a bájitaltan iránt? Mióta rájöttem, hogy milyen jó pénzt lehet keresni az illegális kereskedésükkel? Persze, anélkül, hogy be kéne mocskolnom a kezem, és még valami ki nem mondott tiszteletféle is övez.
Azelőtt meg kibaszottul mugli filozófus akartam lenni, akinek nincs munkája, és egésznap lopom a napot anyám könyvesboltjában, ahol a forgalom annyira megcsappant az elmúlt években, hogy csak az menti meg a bebukástól, hogy ingyen dolgozok neki nyaranta és hogy apámnak meg kibaszottul jól fut a szekér és mindig befektet.
És amikor meggyőződésem volt, hogy a nekem való életcél a buddhista szerzetes lét? Vagy amikor mugli taxisofőr akartam lenni?
Ugyan már, Jesus, ne baszakodj már, neked mindig van B terved.
Az élő-halál esszencia különösen érzékeny. Egy kavarás rossz irányba, egy csipetnél több juharfátyolka és seszínű, tükörsima folyadék sűrűn ragacsossá válik.
Egyszerű, mint az ágybaszarás.
Aztán már csak a pókerarcot kell tartani, ami meg valljuk be, fő erényem. Szinte bármilyen szerepet képes vagyok eljátszani, és ha mondjuk éppen Judast játszok, csak tizenöt perc és máris kapom az áhított Troll minősítést. A sivalkodást, és az értetlen arckifejezést. És a prof. könyörgő tekintetét, hogy ne legyek már balfasz és menjek már javítani.
- Inkább találkozzunk jövőre – biccentek felé, és olyan eltökélten, hogy biztos megértse, nem fogok sem a holnaputáni sem a jövő heti időponton megjelenni. Összecsapom a pergamenem és légies léptekkel, méltóságteljesen vonulok ki, mintha a Troll lenne a legnagyobb érdemjegy a világon.



Szemem sarkából figyelem, ahogy lassan de biztosan elönti a vörös köd az agyát, és tudom, hogy közeleg a vihar, mégsem teszek semmit. Próbálom a figyelmemet a hozzám szorosan dörgölődző csajra összepontosítani. El-el akadó lélegzettel, ahogy fények táncolnak a hajában. Fogalmam sincs, miről beszél, de érzem, hogy ugyanazon a filmen vagyunk és hogy ha elég bélyeget sikerül felhalmoznunk életünk végéig, én itt menten feleségül kérem. Nem olyan nagy cucc, beállva sok faszság jut eszembe, ami egyébként józanul soha. Például, hogy sok gyereket csinálunk és egy kommunában élünk valahol egy kelet-európai erdő közepén, fennt a hegyekben, ahol ritka a levegő, mint most a teremben. Pedig gyűlölöm a kölyköket.
Apró kezeivel végigsimít a farkamon és úgy néz. Én meg talán a melltartójának a kapcsával baszakodok, de lehet, hogy már lekerült róla? Egek, mintha az idősíkok egymásra csúsztak volna.
Aztán hangos reccsenést hallok, és már képtelen vagyok nem odafigyelni. Az agyam szempillantás alatt tisztul ki, mintha kávét pumpált volna valaki belém intravénásan. Judas rajta van a másikon, szemei vérben forognak, nyakán kidudorodik az ér, és az ökle egymás után csöbbször is lecsap. Ha minden igaz, az előbb egy állkapcs reccsenését hallottuk. Elfordulok a csajtól, habozva de határozottan ragadom meg Judas karját és ráncigálom le arról a szerencsétlenről.
- Te teljesen meg vagy huzatva? Hagyd már abba, te seggfej, még  a végén kicsinálod.
Olyan halkan sziszegem a fogaim között, hogy csak ő hallhassa. Úgy lihegek bele a fülébe, mert Judas olyan iszonyatos erővel ellenkezik, hogy minden erőmre és józanságomra szükség van, hogy visszatartsam. Nem mintha nem érdemelné meg az a szarházi, de ha Judast emiatt kirúgják, mert mondjuk simán rávarrhatják, hogy súlyos testi sértést követett el egy mugli ellen, akkor kurva nagy szarba kerül, amiből képtelen leszek kihúzni.
De Judas annyira be van állva, hogy meg sem hallja, amit mondok, és igen, én is be vagyok állva, de sosem veszítettem még el ennyire a fejem. Az acidtól kitágul az elmém, és képes leszek olyan összefüggések meglátására, amire egyébként nem. Mindegyik trip egy eszméletlen mély utazás a dimenziókon keresztül, és képtelen vagyok felfogni, hogy mi a faszért hozza elő egyesekből az állatot, de úgy látszik, ilyen a kémiánk, így vagyunk összerakva, mint a mágnes két kibaszott ellentétes pólusa.
- Hagyd már, te fasz, nem éri meg az egész – hangom most már élesen visszhagzik vissza a falakról. És a srác még akkor is anyázik, eltört állkapocsal. Judas meg kitépi magát a kezeim közül és újra ráveti magát. Nem hagy más választás, olyan éles jobbhorgot akasztok be neki, hogy a következő percekben nem képes másra, csak feküdni és nyüszíteni a padlón.
Olyan szemrehányással néz rám, mintha én anyáztam volna az előbb, és amikor valahogy feltápászkodik, csak a lábam elé köpi a vért, ami a szájába gyűlt. Én meg áldom Petert, amiért beiratott tavalylőtt nyáron azokra a box órákra, hogy űzzek végre valmai férfias sportot, és mert szokásomtól eltérően annyira élveztem, hogy nem hagytam abba, mint annyi más mindent az életben.
Kérdezés nélkül nyúlok a hóna alá, leszarom, hogy mi lesz a másikkal, a mugli haverjai biztos összeszedik, és betámogatom Judast a mosdóba. Leültetem a wc-re, és a benedvesített zsebkendőmmel határozottan, minden finomkodás nélkül tisztogatom az arcát, mert tudom, mennyire undorodik a vértől egyébként, és biztos frászt kap, ha kicsit kijózanodik és mondjuk tükörbe néz. Őt is elintézték, de ez semmi ahhoz képest, ahogy a másik kinézett.
- Minek kellett megütni?
Egy dacos kölyök hangsúlyával állít falhoz, próbál bűntudatot kelteni bennem, de rohadtul elegem van a kibaszott érzelmi zsarolásokból.
- A te érdekedben, te faszfej – csak ennyit mondok, és törölgetem tovább az arcát. – Emlékszel harmadikban, amikor Zabini kurvára rám volt szállva, és te egy hétig a gyengélkedőre küldted, amikor átváltoztattad a reggeli tojását záptojássá? Ez is olyan, csak nekem mások a módszereim – vonok vállat könnyedén.  – Most pedig szedd össze magad, mert még magyarázkodnod kell a faternak, nem vagyok hajlandó helyetted jártatni a számat – jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, de mindketten tudjuk, hogy kettőnk közül én tudok Josephinnel meg a Peterrel bánni.  
Ezt most nem azért mondom, hogy flexeljek, vannak dolgok, amikben ő jobb egyébként. Van, amikor én vagyok a facilitátor, van amikor meg ő jön az ötletekkel. Ez a dinamikánk.  
Amikor negyedévesek voltunk, kitalálta, hogy tanuljunk titokban animágusnak, csak úgy heccből. Ő koala lett én meg varangy, és hát ezek valahol nagyon beszédes apróságok. Harmadik nyarán elloptam Gus bácsi pisztolyát, csupán kíváncsiságból, ő meg velem tartott, mint ahogy egy jó báttyhoz illik, meg persze a balhé kedvéért is. Aztán persze ő kapott szobafogságot, mert rólam senki nem feltétlezte senki, hogy ilyesmit csinálnék. Másodéven ő kezdett el hamarabb gitározni, aztán meg addig játszottam az eszem, amíg végre én is kaptam egy dobszerkőt kölcsönbe. Én szereztem neki az első nőjét, ő meg az én első LSD-met.Mint mondtam, kibaszott dinamika, és átkozottul jól működik.

Gladis néni szerint jó vágású fiatalember vagyok, de pocsék a tartásom, és ha kevesebb időt töltenék könyvek fölé görnyedve, naptól védett sötét sarkokban, egy adonisz lehetnék.  
Sajnos arról már lekéstünk, de azt hiszem ezzel a fehér bőrrel, ha kiülnék a napra, egész biztos, hogy csak ropogósra sülnék. Judashoz, de úgy egyébként az évfolyamtársaimhoz képest is égimeszelőnek számítok. Legalább is negyedév nyári szünete óta mindenképp. Hatalmas lapátkezeimet egészen légies mozdulatokkal kordinálom, hosszú lábaimhoz ruganyos léptek társulnak. Az a fajta ember vagyok, aki nem csap zajt soha, és frászt hoz másokra, ha mögöttük „lopakodik”. Pedig eszem ágában sincs lopakodni, szeretek a figyelem középpontjában lenni, szeretem, ha figyelnek, és úgy is viselkedek akkor is, amikor nem látnak, mintha valaki titkon figyelne. Egy bizonyos fokig persze, mert van az a pont, amikor telítődöm és képtelen vagyok elvisleni embereket magam körül. Kivétel ezalól Judas.
Varázslótalárban és mugliruhákban egyaránt jólérzem magam, és szeretek jól öltözni, mindig pedáns gonddal figyelek arra, hogy ne legyen koszos az ingujjam, hogy a polóm passzoljon a nadrághoz és sosem naponta cseréljek alsógatyát.