Edward Mansfield

Leginkább azt szeretik bennem, hogy okos vagyok és segítőkész. Szívesen segítek másokon, így gyakran megkérnek arra, hogy korrepetáljak másokat. Ezen kívül a hangom sem rossz... szeretik ha énekelek. Néha napján kiülök valahol a Roxfortban, ölembe veszem a gitáromat és zenélek. Olyankor gyakran körém gyűlnek a diákok és hallgatnak. Azt hiszem ezt is nagyon szeretik bennem. Nem tudom mi mást mondhatnék még. Szerintem kérdezzetek meg másokat, hogy mit gondolnak rólam. Szerintem én egy kedves, segítőkész tanuló vagyok. Kimondottan ellenségem sincs, tehát nem lehetek egy szörnyű ember.

Nem vagyok szörnyű, de azért van pár dolog amit nem szeretnek bennem. Előszeretettel rágom a körmömet, így az ujjaim nem néznek ki túl esztétikusan. Nem szeretem, ha megzavarnak olvasás közben, olyankor eléggé goromba tudok lenni. Azt hiszem azt sem szeretik, ha kioktatok másokat. Azt hiszem kissé bohókás is vagyok. Gyakran viccelek, vagy csinálok valami hülyeséget, akkor, amikor nem kellene.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy ici-pici házikó. Ici-pici házikóban kedves kis lakók. Vaaagy mesélhetném úgy is a történetem, hogy egyszer, réges-régen, Londontól pár mérföldnyire, állt egy házikó. Bár ez sem tetszik. Az az igazság, hogy eddigi életem eseményei nem túl érdekfeszítőek, ezért végül is teljesen mindegy, hogyan kezdek hozzá, mire a végére érek, lehet, hogy felakasztod magad unalmadban. Nos, a nevem Edward Mansfield, félvérű vagyok. A családom eredetileg Hollandiából származik, talán az egyik leghíresebb ősöm Edward Masvelt, aki a mugli világban kalóz volt. Lehet, hogy ez egy kicsit fura, de baromira bejön ez a dolog. Sajnos kevés feljegyzést találtam róla, de azt tudom, hogy a 17. században élt. Mivel mugli, a mi történelem könyveink sehol nem említik.
Na de, kanyarodjunk vissza hozzám. 17 éve születtem egy szerintem elég jó módú család egyetlen gyermekeként. A szüleim mindig nagyon szerettek, soha sem kellett nélkülöznünk, így szinte bármit megkaptam, amit csak szerettem volna. Londontól nyugatra, nagyjából félúton Oxfort felé van a szüleimnek egy kisebb muglibiztos birtoka, ott cseperedtem fel, illetve szünidőkben most is ott élek. A gyermekkorom meglehetősen zökkenőmentesen zajlott. Volt egy dadánk, aki tanított és nevelt, de perszer a szüleim is kivették a részüket ebben. Például a kviddicset apa által kedveltem meg és kezdtem el én is űzni. Anyától pedig a muglik iránti érdeklődést örököltem.
Szóval, a gyermekkorom átlagos volt: tanultam, játszottam, ettem, ittam és hasonlók. Majd jött az a bizonyos levél a Roxfortból, mint oly sok más diáknak is. Nagyon örültem a felvételnek, az agyam pedig folyamatosan azon pörgött, hogy vajon milyen lesz. Nagyon élveztem az iskolára készülődést: a könyvvásárlást, a különböző ruhák beszerzését, a pálca kiválasztását, egyszerűen mindent. Majd végre megkezdődött az iskola. Ha nem bánod, nem részletezem a tanéveket, hogyan zajlottak. Sokat tanultam, számos barátra tettem szert, ellenségre szerintem jóval kevesebbet. Próbáltam bejutni a kviddics csapatba is, de mindig elrontottam valamit a próbajátékokon. Így marad a nagyon amatőr játék.
Lassan el kellene döntenem hogyan folytatom a suli után, de ez eléggé nehéz döntés. Szeretnék kviddicsezni, de ahhoz jó lenne komolyabban is játszani és bejutni egy rendes csapatba. A minisztériumban sem lenne rossz dolgozni, ott hódolhatnék a muglik iránti érdeklődésemnek, vagy akár más munkát is vállalhatnék. Ezt még át kell gondolnom...
Végezetül nem tudom mivel zárhatnám a történetem. Remélem boldogan élek majd, míg meg nem halok.

Meglehetősen magas vagyok a magam 188 centijével, amihez egy meglehetősen sportos, izmos alkat is társul. A fejem tetején hosszú, szőke-szőkés barna hajam van, alatta viszont körben teljesen kopasz vagyok. Sokaknak nem tetszik ez a viking stílus, de a kritikákkal nem szokásom foglalkozni. Elég ránéznem a lányokra a kék szememmel és már csábosan mosolyognak. Azt hiszem eléggé kellemes a megjelenésem.