⚜ Jack of Hearts ⚜

Egykor én voltam a gyermek, aki anyja karjai közt talált nyugalmat a kint ólálkodó szörnyek elől. Egykor én voltam a rendítetlen vidámság és öröm...
Egykor én voltam a srác, aki megmászta Amerika legmagasabb csúcsait. Egykor jobbá szerettem volna tenni a világot. Egykor bátor férfifiú voltam.
Egykor én voltam a kalandor és tudásra éhes ifjú. Egykor én voltam, a hős szerelmes "seriff" a vad nyugaton...
Egykor én voltam az, akire számíthatott anyám.

Egykor félárva, gazdag gyerkőc voltam. Egykor vándor és kiszámíthatatlan ifjú voltam. Egykor éltem az életem. Egykor szabad voltam...
Egykor voltak titkaim... Egykor én voltam az idegen "európai"...
Egykor tiszta voltam. Egykor teljesen egész voltam. Egykor sosem öltem volna...

A pontosságomat, a higgadtságomat, a józanságomat, a komolyságomat, a hűségemet, a kedélyes házigazdát, a pókerjátékost, a jó befektetőt.

A reménykedő énem... a betegesen vágyakozásaim... az apaság... a dohányzás... a tehetség tudós...

Imádom, mikor kint lehetek. A kutatás az életem, ebben a környezetben érzem jól magam. Domitilla ezt nem érti meg. Ő sosem lesz Beatrice, aki támogatott benne és látta bennem szenvedélyes kutatót.
Figyelem a különböző méretű szitákon történő rosálási fázisokat, aztán ahogy az edényekben folyik az iszapolás. A humusz réteg után már azok a történelmi korok jönnek, amiket kedvelek. Itt egykor egy falu volt ezen erdők gyermekei laktak. Már meg annyiszor hallottam már munkatársaimtól: "Silvanus az imádóit kutatja." Humoros volt persze mindenki számára. Én is mosolyra fakadtam egy korsó sörrel a kezemben ezeken este a tábortűz mellett. A természet közeli őslakos népek érdekelnek engem és őket vizsgálom, de ha szarvaskígyó lennék, akkor pontosítottam volna. Az amerikai őslakosok nem kelták. Silvanus, pedig egy kelta és római erdő istenség volt. Inkább én lettem fanatikus érdeklődője és imádója ennek a törzsnek, mint hogy ők lennének az én imádóim.
Egy újabb érdekes koppanást hallok beugrok a hatos szelvénybe Rob mellé. Érdeklődve figyelem mi talált mi kezd körvonalazódni.
- Ez csak egy kerámia lesz.
- Csak óvatosan, Rob. Nagyon vigyázz vele. - szólok oda neki.
A kerámia is sokat jelent. Mára annyiféle üst létezik, hogy fel se tudom sorolni, bár ép ehhez a kultúrkörhöz tartozó indiánok üst tipológiája igen kevés leleten alapszik. Így alig várom, hogy több ilyen leletre bukkanjunk. Úgy vagyok vele semmit nem dobunk ki, minden értékes és hasznos lehet.
A kerámia is leletek közt nagyon örülnék egy egész merengő tálnak. Szeretnék egy indián merengőt találni erről olvastam leírásokat, hogy használtak erre alkalmas edényeket.
Ez az első önálló feltárásom és alig várom, hogy valami igazán lenyűgöző felfedezésre váró leletre bukkanjunk. A régészeti jelenségek, objektumok megfigyeléséből is lesz eredmény, de egy-egy érdekes tárgy külön publikációs lehetőségre adhatna okot. Gyermeki izgalom tölt el ilyenkor engem. ahogy visszatérek a hármas szelvényben az egyik gödröt bontani. A következő spatula vagy brades mozdulatomnál mi kerül felszínre? Ez a nekem való munka. Van itt rendszer, kihívás és minden helyszínnél tanulok valami újat. A gödör aljára érve visszatérek a sátorhoz, hogy lejegyezem az ásatási naplóba a mai előre haladásunkat.
-SILY, gyere - fut be az egyik társam -találtunk valamit.

A kezeim véresek öltem... Embert öltem egy olyan varázslattal, amivel állatokra vadászott és állatokat vágott le Namid törzse.
-Nem szabad, így ölni. Miért tetted? Miért végeztél velük? - kérdezte a nő tőlem.
Nem tudtam a magyarázatát. A lábaim elé nézek és látom, a halott arcát. Az a nő volt, aki után napokkal ezelőtt utána fordultam az utcán, mert csinos volt.
- NAMID, bocsánat- kiáltom a nevét, ahogy eltűnik előlelem. Utolsó szavaimat már nem is hallja. Szirénázó hangok és kopogó lépetekre leszek figyelmes. Hoppanálnék, de nem tudok. Zihálva ébredek fel. Mellettem megszólal a feleségem álmos hangja.
- Rosszat álmodtál? - kérdezi meg - Ki az a Namid?
Fejemet nemlegesen rázom. Nem tudom már, hogy ki az. Nem rémlik a neve. Rám telepszik Domi. Megcsókol és a mellkasomra fekteti fejét. Hevesen ver még mindig a szívem. A plafont bámulom, ahogy valami csacska történetet mesél nekem hajnalok hajnalán. Mi történt velem tegnap és az előtt? Már nem is emlékszem, homályos az egész. Az elmúlt hónapok egyre inkább zavarosabbak számomra. Beteg lehetek?
- El kellene mennem egy medimágushoz, szívem. - vágok közbe a szavaiba. A fél homályban felém fordítja tekintetét. Szemei megcsillannak az ablakon besütő éjjeli fényben.
- Ugyan már nem vagy te beteg. - mondja szelíden fáradt hangon.
-Nem vagyok beteg. - felelem és megerősítem elhangzott szavait. Igaza van nincs semmi bajom, ha ő mondja.

Foltozott üst tulajával ülök egy asztalnál. Nem mondanám, hogy könnyű volt leülnöm vele, de sikerült beszélnem vele. Anyagilag segítem ki és szállok be a vállalkozásba egy csendesebb típusú társként. Nem szeretném jobban megreformálni az üzlet, mint amilyen maga a kocsma. Ez egy átjáró ház itt mindenféle ember megfordul. Pár új ital felkerülhetne arra az ósdi ártáblára. A retro stílus mostanában divatos. Nagy múltja van az épületnek ezzel tökéletesen tisztábban vagyok. Megfelelő helyszín átmeneti szállás bárkinek és itt az információ jön és megy. Talán egyszer még eljuttok oda is, hogy örökség védelmi szempontok szerint felújítható legyen, de most nem ez az elsődleges, hanem a potenciális ingatlanok megvétele.
-Nem szeretném, ha cégtáblára rákaristolnád az új bejegyezett cégnevet - egy kisebb szünetet tartva folytatom - Pontosan így megfelel, hogy van Foltozott Üst. Ez az eredeti cégér ugye?
Nem sok dolog érdekel itt az angol fővárosban, hiába nyüzsgő nagyváros.  Még két üzletet akarok Londonban nyélbe ütni. Nem költöznék ide hosszabb távra, de az Abszol úton lévő Múzeumba betérek, amikor időm engedi és itt vagyok..
Már tudja a múzeum igazgatója, hogy az országba fogok költözni. Sőt egyszer meg is szólított már, mikor ott jártam. Olvasta a cikkeimet és foglalkoztatna is engem, mint múzeumi munkatársként. Nem ezért jöttem ide, de csábítóan hangzik, hogy újra dolgozzak, abban amit szeretek. Feladatom van és egy új munkám.

- További szép napot, Madam Rosmerta, hamarosan jelentkezem.- köszönök el egy újabb sikeresen elkönyvelt üzlet után. Ez a középkorra visszanyúló település megér számomra egy nagy sétát. Elindulok és a főúton, de az első szembe jövő házat elkezdem felskiccelni egy lapra, melyet a táskámból veszek elő. Még van időm, a következő találkozómig, meg elevenedik előttem a ház középkori váza. Látom magam előtt, ahogy Mézesfalásból elő lép a pék mester.  Nem telik el sok idő, beleszeretek az itteni házakba. Itt szívesen laknék ideiglenesen pár évig, míg minden üzletet megkötök és munkám is ide köt. Az álmodozás nem a mai napom programja. Hálás vagyok azért a "családomnak", hogy megszabadítottak engem attól, aki ártott nekem és a gyerekeknek.
Nem késhetem le a találkozómat Anyámmal, biztos várja az eredményeimet és nem okoznék csalódást számára egy rossz befektetéssel.

Sötét haj, kék szemek. Átlagos lennék én. Nincs semmi különös rajtam. A hegek vannak a hátamon és mellkasomon is, de ezeket a ruha takarja.
Az elegáns üzletember képében tetszelgek. Több óra is van nálam az egyik a karórám a másik a zsebórám, az utóbbi tárgy hatalmas érték számomra.
Valaha lazább voltam az öltözködés tekintetében, de most sem vagyok karót nyelt öreg úr.