Jacqueline Pearce

1. Imádom a gyümölcsöket. Mindet. Ezért az egyik kedvenc ételem a gyümölcssaláta.
2. Soha nem adnám fel a táncolást, az életem részévé vált, és örökre ott is fog maradni.
3. A kedvenc évszakom a nyár és a tavasz. A nyár azért, mert meleg van, és imádom a tengerpartokat, a tavasz pedig azért, mert virágba borul a világ.
4. A Fekete Hattyú a kedvenc filmem, legalább tizenötször láttam, ha nem többször.
5. Sosem érdekeltek a csapatsportok, a kviddics sem volt soha a kedvencem.
6. A kedvenc fagylaltom a málnás. Meg az epres. A kivis. Minden gyümölcsös.
7. Imádom a gyümölcsleveket, mindegy hogy mit tesznek elém, azt szívesen iszom.
8. Alkohol italból főleg a pezsgőket és a borokat preferálom, de nem vagyok az a nagy ivó.
9. Ami legjobban tetszik a másik emberekben az, ha mosolyognak.
10. Főleg olyan zenét hallgatok, amikre tudok táncolni, így elég vegyes műfajokban szoktam csemegézni a dalokat.
11. Allergiás vagyok a medúzákra.
12. Ideges vagyok attól, ha valami nem sikerül és addig küzdök, amíg sikerül, ami addig nem.
13. Rosszul vagyok a körömlakk szagától.
14. Félek a magánytól.
15. Ki nem állhatom a tűzriasztó hangját.
16. Azok az emberek, lenéznek másokat szörnyen idegesítenek.
17. Nem szeretek hozzáérni a nyers húsokhoz.
18. Mindig is azt vallottam, hogy a foci a világ legunalmasabb sportja.
19. Gyűlölöm a szivcsi, lávcsi és hasonló szavakat.
20. A legstresszesebb dolog számomra az, ha valamilyen formációt nem tudok megcsinálni a táncban.
21. Tudok hárfán játszani. Kiskoromban tanultam, és azóta is megy pár egyszerűbb dal, de nem igazán szoktam hangoztatni, mert sosem voltam benne valami hű, de tehetséges.
22. Tudok az angolon kívül franciául, de nagyon nehezen tanultam meg és a mai napig szenvedek a nyelvvel.
23. Én tudom a legfinomabb gyümölcssalátát csinálni a világon.
24. Háromszor nyertem első díjat táncversenyeken.
25. Annyi rajztehetség szorult belém, hogy éppen hogy csak képes vagyok egy pálcikaembert lerajzolni. Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik többre képesek ennél.
26. Nagyon jól tudom utánozni az ír akcentust.
27. Egyszer írtam egy novellát egy balett táncosról, de annyira szörnyű lett, hogy elrejtettem a padlásunkon egy olyan dobozba, amit már soha senki nem nyit ki.
28. Nagyon hajlékony vagyok, sok olyan dolgot meg tudok csinálni a testemmel, amit egy átlagos ember nem feltétlenül tudna.
29. Sokszor szerepeltem már színpadon, és nem volt félelemérzetem, mert amikor elkezdek táncolni, olyan mintha kikapcsolnám magam körül a világot.
30. Büszke vagyok a tánctudásomra és arra, hogy a legtöbb embernél ezt jobban is csinálom.
31. Eddigi életem során nyolc országban jártam.
32. A kedvenc helyszínem Ausztrália, imádom az ottani éghajlatot.
33. Először tizenöt évesen utaztam el egyedül egy másik országba.
34. Ezen alkalommal sikerült is eltévednem, ugyanis szörnyen rossz a tájékozódási képességem, és amikor próbáltam valamilyen megoldást találni, összefutottam egy csoport elég rossz arcú ürgével. Akkor nagyon megijedtem, de mint kiderült, egész kedvesek voltak, és normálisan segítettek megtalálni a helyes irányt.
35. A legcsodálatosabb hely, ahol voltam az Sydney és főleg a tengerpartjai miatt szerettem bele.
36. A következő nyaralásomat szintén valamilyen trópusi helyszínre tervezem.
37. Nagyon szeretek utazni, mert imádok új emberekkel találkozni és más perspektívákból látni a világot.
38. A telefonom nélkül nem utazok el sehova. Mégis mihez kezdenék a google térkép nélkül?
39. Ha valamilyen kalandot tervezek, akkor azt szeretem pontról pontra megtervezni, de nem bánom a spontán dolgokat sem, akik az utamba keverednek.
40. A legtávolabbi hely, ahol voltam, szintén Ausztália.
41. Két testvérem van.
42. Én vagyok a középső gyerek a családban.
43. A nővérem tanított meg arra, hogy sminkeljek úgy, hogy az természetesnek hasson.
44. Két kutyánk van otthon, egy bernáthegyi és egy corgi, Blaze és Moxie. Én a Roxfortba kaptam egy gyönyörű erdei fülesbaglyom akinek Jazz a neve és egy mogorva pokróc, az egyetlen ember akit nem csíp meg az én vagyok.
45. A legszebb családi emlékeim mind a nagyobb családi nyaralásokon történtek.
46. Jelenleg nincsen párom. Nem is tervezem egy hamar, hogy legyen, bizonyos okok miatt.
47. Csak akkor szeretnék majd gyerekeket, ha kiöregedtem a táncból.
48. Az édesanyám szülei franciák voltak, de ő maga már itt született Nagy-Britanniában.
49. Amikor öt éves voltam, azt mondta a balett tanárom, hogy sosem fogom vinni semmire. Hat évesen első érmet szereztem egy táncversenyen.
50. Az édesanyám híres modell volt fénykorában.
51. Kiskoromban volt képzeletbeli barátom, akit Arthurnak hívtak és rendszerint a táncpartnerem volt.
52. A gyerekkori becenevem Quely volt és utáltam.
53. A legjobb barátnőim a nővérem és a húgom.
54. A barátaim mindig mosolygósnak neveznek.
55. A barátaim körében én vagyok az, aki felvidítja őket.
56. A barátaimmal mindenféléről tudunk beszélgetni, még akkor is, ha néha halálra untatom őket, amikor a táncról magyarázok.
57. Nagyon szeretnék majd tanú lenni egy esküvőn.
58. A hosszú nyarakat általában utazással töltjük el nagyobb társaságban, vagy a családdal.
59. Nagyon könnyen meg lehet viccelni, és ezt gyakran ki is használják.
60. Tavaly voltam először nyaralni barátokkal közösen, és nagyon élveztem.
61. A kedvenc tantárgyam a Roxfortban az átváltoztatástan.
62. Az álom munkám az, hogy profi táncos legyek.
63. Amikor kicsi voltam, szintén ez volt az álom munkám, és ez azóta se változott.
64. Még sosem dolgoztam, ha ugyan a versenyeket és egyéb táncelőadásokat nem vesszük ide, de sosem kaptam érte pénzt, maximum csak némi pénzjutalmat.
65. Anyám többször is benevezett szépségversenyekre, de mindig is utáltam.
66. Az egyik legkínosabb emlékem is ehhez kötődik, eszem ágában sem volt felmenni a színpadra, hogy a „szépségemet” mutogassam, amíg anya nem taszított egyet rajtam,én meg arccal előre érkeztem meg a bírók elé.
67. Amit a táncban legjobban szeretek, az az, hogy szabadnak érzem magam.
68. Jártas vagyok a balettben, a jazztáncban, kortárstáncban, modern balettben, és kicsit tudok rúdtáncolni is.
69. Szeretek önkénteskedni a lehetőségem van rá, ilyenkor a kisebbeknek segítek a táncban.
70. Ezen kívül imádok besegíteni állatmenhelyeken is.
71. Függője vagyok a táncnak, ha ez még nem tűnt volna fel senkinek.
72. Nincs példaképem, soha nem is volt, sok mindenkitől képes vagyok inspirálni magam, hogy jobb és jobb legyek.
73. Egy másik legkínosabb emlékem az első csókom. Nyálas volt és undorító.
74. Kagylókat gyűjtök.
75. A bűnös szenvedélyem az, hogy még most is a gyerekkori plüssömmel alszom, mert jó magamhoz ölelni.
76. Büszke vagyok arra, amiket eddig elértem.
77. Nem hiszek a mennyországban.
78. A legjobb tanács, amit kaptam az az volt, hogy próbáljam mindig a dolgok pozitív oldalát nézni.
79. Nem vonz az, hogy valaha is jogosítványt szerezzek.
80. Sosem próbáltam még ki a véres nyalókát és nem is tervezem.
81. Nincsenek tetoválásaim, se egyéb testékszereim, és ezeket sem tervezem.
82. Ha csak egy órám maradna az életemre, azt tánccal tölteném.
83. A kedvenc játékom kiskoromban egy plüss béka volt, amivel mai napig együtt alszom. Persze csak akkor, ha egyedül vagyok.
84. A kedvenc színem a lila. De minden más színt is szeretek.
85. Az egyik legromantikusabb élményem az volt, amikor valaki megfestette az első randinkat. Majdnem könnyekig meghatódtam, amikor láttam.
86. Nem hiszek a szerelemben első látásra. Legalábbis nem hittem benne.
87. Túl sok pénzt költök balettcipőkre.
88. Törtem már el a csuklómat, a vállamat, az orromat, és ujjakat is, főleg tánc közben.
89. Nem volt híres szerelmem, akiért oda lettem volna kicsiként, csak a tánctanáromba zúgtam bele még jó régen.
90. Az első gondolatom reggelente, amikor felkelek az a nyújtás és a szigorú edzéstervem, amit bevezettem magamnak.
91. A legkorábbi emlékem is tánchoz kapcsolódik.
92. Ha más időben születhettem volna, akkor valamikor az 1800-as években éltem volna szívesen, főleg a ruhák és a rengeteg bál miatt.
93. Szeretnék megtanulni normálisan franciául akármennyire is nehéz.
94. Amit legjobban szeretek magamban az azt hiszem a szemszínem, meg hogy hajlékony vagyok.
95. A legrosszabb szokásom az, hogy keveset eszek.
96. A kedvenc művészem… hagyjuk…
97. Ha az életem egy fim lenne valószínűleg dráma lenne belőle.
98. Ha bárhol élhetnék a bolygón, akkor ugyanitt élnék. Szeretek itt élni, akármennyire is vágyom vissza Ausztráliába.
99. Sosem voltam babonás.
100. Imádok boszorkány lenni, és mindenem a varázslás.
101. Túlságosan szeretnék megfelelni másoknak és saját magamnak, ez pedig néha nagyon visszaüt.

-Quely… pszt… Quely, ébren vagy? – Álmosan pislogok fel az egyik legszebb álmaim egyikéből, hogy aztán nagy nehezen ráfókuszáljak a nővéremre.
- Most már igen… mi az? Aludni akarok. – Húzom a fejemre a takarót, de a testvérem csak nem hagy visszaaludni, helyette újra lehúzza rólam a takarót.
-Gyere, Josie rosszat álmodott és nem tudom egyedül megnyugtatni. – Mondja ellentmondást nem tűrő hangon, mire eléggé nyűglődve de ráveszem magam, hogy felkeljek az ágyból. Csendben osonunk a húgunk szobája felé, de még így is lehet hallani a szipogást a csukott ajtó mögül. Amikor belépünk a szobába ez a hang csak hangosabb lesz, így mindketten egyszerre ülünk le az ágy két oldalára, megsimogatva a takaróhalmaz alatt lévő kis alakot.
-Minden rendben lesz, most már Quely is itt van. Megvédünk attól a szörnytől, ami megijesztett. – Vigasztalja halkan Cath. Én egyetértően bólogatok, habár a húgunk ebből semmit sem lát, de ilyen apróságokkal nem tudok foglalkozni, amikor ennyire álmos vagyok. Annak is örülök, hogy egyáltalán ülve tudok maradni és mozgatni tudom a karjaimat, de az sem kizárt, hogy csak alva járok és ez az egész is csak egy álom.
-Quely! Ne aludj! – Bök meg a nővérem, mire csak lebiggyesztem az ajkaimat, de kényszerítem magam az ébren maradásra. Hosszú percek telnek el így, hogy mindketten simogatjuk a takaró alatt sírdogáló húgunkat, de végül meglesz az eredménye, mert lassan, de biztosan abbamarad a szipogás és csak a nyugodt lélegzetvételeket lehet hallani. Több se kell ahhoz, hogy én is eldőljek az ágyon és pillanatok alatt elaludjak. Cath mosolyogva megcsóválja a fejét, de végül ő is hozzánk kucorodik, majd ránk terítve a takarót ő is visszatér az álmok birodalmába.



-Újra! – Csattan már sokadjára a szigorú hang, mire összeszorítva a fogaimat, de újra felkelek a padlóról. Nem csak én vagyok ilyen nyomorult állapotban, a társaim szintén szörnyen fáradtnak és lehangoltnak tűnnek, de ők is egy szó nélkül állnak vissza a kezdő pozícióba. Erősen szorítjuk egymás kezét, mert ha nem így tennénk, lehetséges, hogy a lábaink megadnák magukat, de eszünkbe se jut az, hogy befejezésért könyörögjünk. Nem, ugyanolyan tökéletes táncot akarunk előadni, mint amit a tanárunk megkövetel tőlünk.
-Figyeljetek a ritmusra! – Hangzik az újabb utasítás, amikor megindul a zene, mi pedig sokadszorra is elkezdjük a táncot. Az izmaim szinte sikítanak a fájdalomtól, minden tagom ég, de eszemben sincs megadni magamat az érzésnek. Egy egészen kis pillanatra mégis meginogok, ezért megint mind a négyen borulunk a padlóra.
-Jacqueline... – Szól rám figyelmeztetően a tanárnő, mire szégyenkezve lehajtom a fejemet.
- Bocsánat. – Mondom halkan, ez pedig szól mind a tanárnak, mind pedig a lányoknak, akik csak szó nélkül újra felkelnek a földről pár pillanat pihegés után.
- Elölről! – Hangzik az újabb utasítás, mi pedig megint belekezdünk a gyakorlásba. Újra, meg újra. Ha kell akkor az örökkévalóságig, amíg tökéletesek nem lesznek a mozdulataink.






Lelkesen fogom meg apa kezét, hogy szinte repülve száguldjak végig az Abszol Úton. Annyi érdekesség és bolt van az utcán és legszívesebben mindegyikbe belesnék egy kicsit, hogy felfedezzem az ott lévő portékákat.
-Jackie! Én nem vagyok olyan fitt, mint te! – Mondja apa nevetve, mintha ezzel le tudna lassítani, de esélytelen a dolog, mert túlságosan is elkapott a lelkesedés. Alig várom, hogy én is csatlakozzak a nővéremhez a Roxfortba, mert habár anya eléggé idegenkedik a varázsvilágtól, de én amióta csak ismerem a titkot, mindig is a kastély falai közé vágytam. Így nem volt meglepő, hogy le sem lehetett lőni a levél megérkezése után. Végül Ollivander boltja előtt fékezek le, és csillogó szemekkel tapadok a kirakatra. Apa mögöttem próbál levegőt kapni a nagy rohanás után, de aztán mosolyogva belesimít a hajamba.
-Menjünk be – Indítványozza az ötletet, mire csak mosolyogva bólintok és már nyitom is ki az ajtót. A dohos szag egyből megcsap, de egyáltalán nem zavar, helyette egyből a polcokon lévő dobozokat kezdem tanulmányozni. Szinte érződik a mágia a helyiségben. Hamar előkerül a varázsló, aki segít kiválasztani a nekem megfelelő pálcát, de nagyon sokáig tart, amíg végre a kezembe foghatom a nekem valót. Egyből érzem a közöttünk lévő köteléket, és a varázslat szinte áramlik az ereimben az új pálcámat forgatva az ujjaim között.



-Gyönyörű vagy, Quely. – Mondja anya, szinte könnyekig meghatódva, de én csak elkeseredetten bámulok a saját tükörképemre. Nem tudom ez már hányadik szépségverseny, amire anya benevezett, de talán jobb is, ha nem számolom, mert minden egyes alkalmat utálom. Annyira, mint mikor az embernek húzzák a fogát.
-Kértelek, hogy ne hívj így. – Mondom halkan, de nem igazán figyel rám, helyette a hajamat igazgatja. Nem zavar az, hogy színpadon kell szerepelnem, kiskorom óta folyamatos reflektorfényben állok, de az azért van, ahogy táncolok és nem azért, ahogy kinézek. Gyűlölöm az összes szépségversenyt, amire anyám rákényszerített, de sosem mertem neki elmondani, hogy mennyire nem szeretem ezeket az alkalmakat. Ez az egyetlen dolog, ami közös bennünk, azóta főleg, hogy úgy érzi mi és a testvéreim kizárjuk az életünkből, amit boszorkányként töltünk egy olyan iskolában, ahol varázslatokat oktatnak. Ez az egyetlen dolog, ami miatt úgy érezheti, hogy nem kívülálló, ezért ilyenkor mindig megkínozva magamat és az érzéseimet, de ráveszem magam arra, hogy megfeleljek ezeknek az elvárásainak.
-Te fogsz nyerni. – Mondja büszkén, mire csak lesimítom a szoknyámat. Pontosan tudom, hogy nem én fogok nyerni. De ennek a következményeit, csak akkor vagyok hajlandó elviselni, ha már túl vagyok az egész hercehurcán. Utána pedig majd úgyis végig kell majd hallgatnom egy kiselőadást arról, hogy biztos azért nem nyertem, mert túl sokat eszem.




Nem tudom mi fogott meg benne először. Talán a tekintete, az a komolyság, amit a lélektükrei mutattak belőle, de hamar felkeltette az érdeklődésemet. Általában hagyni szoktam, hogy a fiúk udvaroljanak nekem, mindig is szerettem a figyelmet, amit felém fordítottak, de Vele más volt a helyzet. Azt akartam, hogy felfigyeljen rám, hogy aztán az ujjaim köré csavarhassam, hogy elmondhassam Én csábítottam el és nem más. Valahogy így is történt. Apró mozzanatokkal indult, amikor a testvérem bemutatott neki. Halvány mosolyok, néhány elkapott pillantás, a boldogság, amikor láttam mosolyogni… élveztem, hogy idősebb, hogy nekem kell elcsábítanom, hogy el kellett hitetnem vele, hogy ő volt az, aki vezette a dolgokat, miközben nem így volt. De arra nem számítottam, hogy pillanatok alatt beleszeretek, és elveszítem minden józan gondolatomat a közelében. Senki nem számított arra, hogy ennyire ki fogjuk egészíteni egymást, annak ellenére is, hogy ennél különbözőbbek nem is lehetnénk. A nyár minden egyes pillanata vele felejthetetlen volt. A nappali és a késő esti találkozók, amikor a levegő tele volt a nyár illatával. A csókjának íze, a puha érintései, a kellemes hangja, mind-mind örökre beleivódtak az emlékezetembe, akármennyire is nem akartam, hogy ez legyen a vége, de menthetetlenül beleszerettem, annyira, mint amennyire a karaktereim a színpadon. Voltak már korábban „szerelmeim”, de ilyen szinten még sosem éreztem senki iránt, ez pedig akármennyire is nem szerettem volna, de végül meg is bosszulta magát.



Türelmesen várok Rá a parkban, miközben az előadásomhoz kapcsolódó történetet olvasom újra és újra, hogy tökéletesen bele tudjam magam képzelni a szerepbe, hogy aztán olyan táncot adjak elő, amivel mindenkit lenyűgözhetek, Őt is. Elmosolyodom a gondolatra és lejjebb görgetek az ujjammal a mobilomon, de egyre nehezebben tudok koncentrálni az olvasottakra. Lépteket hallok, mire boldogan pillantok fel, de nem azt látom, akit várok. Egy ismeretlen alak közeledik felém, mire csak halkan sóhajtok és visszafordulok az olvasnivalómhoz, nem is figyelve az idegenre, aki valószínűleg csak a késő esti sétáját végzi. Az alak viszont előttem áll meg. Szinte időm sincs felpillantani, de már repül felém egy átok, én pedig szobor merevvé válva tűröm, hogy ismeretlenek felkapjanak és elhoppanáljanak velem az éjszakába. Vagyis… Ő… az Ő arcát látom… Ő küldött rám sóbálvány átkot, és Ő kapott fel, míg én tehetetlenül tűrtem, hogy oda vigyen és azt tegyen velem, amit csak akar.



A tanév kezdetén, csak hamis mosolyokra futja tőlem. Rezignáltan figyelem a körülöttem lévő történéseket, a szokottnál is kevesebbet eszem, és teljes mértékben elhatárolom magam az eddigi barátaimtól. Amikor kérdezik, hogy mi történt velem a nyáron, sosem válaszolok, ezért egy idő után abbahagyják a kérdezgetésemet és a saját történeteikkel foglalkoznak. Kedvtelenül tologatom ide-oda a tányéromon lévő ételt, amiből alig egy falatot ettem a lakoma kezdetekor. Nem nagyon figyelem a környezetemet, így se a beosztási ceremóniára, se az új tanárok esetleges bemutatására nem figyeltem. Aztán meghallom… azt a hangot. Az összes izmom megmerevedik, ahogy hirtelen, kissé sokkosan a tanári asztal felé téved a pillantásom, és csak egy kicsi kell ahhoz, hogy kihányjam azt a pár falat ételt is, amit sikerült leerőszakolnom a torkomon. Ott van. Ő. Ő, aki… akit egykor szerettem és aki megkínzott. Egy pillanat töredéke alatt pattanok fel az asztaltól és rohanok ki a Nagyteremből cseppet sem törődve azzal, hogy még nincs vége a vacsorának. Képtelen vagyok egy légtérben maradni vele. Amikor úgy érzem, hogy elég messzire jutottam tőle és a Nagyteremtől a hideg falnak dőlök és próbálom szabályozni a pánik szerűen kapkodó levegővételeimet, de jó pár perc kell, mire sikerül megnyugodnom annyira, hogy elkerüljem a közelgő pánikrohamot. Itt van. Itt van és tanítani fog, engem. Talán jobb lett volna, ha akkor azon a bizonyos nyári estén megöl…

Ami először feltűnhet az a mosolyom, ami többek szerint is eléggé elragadó. Mindig is szerettem a gödröcskéimet, és sokan mások is. A szemeim zöldeskékek, sokszor a hangulatomtól függ, hogy éppen milyen színben tündökölnek, mostanában inkább kékek, mert nincs túl jó hangulatom. A hajam középhosszú, kicsit hullámos, szeretem kiengedve hordani, főleg mivel a táncelőadások közben úgy is szigorú kontyba kell kényszerítenem a fürtjeimet. A színe szintén kicsit változó, ha sok időt töltök a napon, akkor szőkés, télen viszont inkább sötétebb barna árnyalatot ölt.

A bőröm könnyen lebarnul, ha sokat vagyok kint a napon, márpedig én szeretek kint lenni a természetben. Az alakom vékony, már-már légiesnek nevezhető, a lépéseim is inkább tánclépésekre hasonlítanak, mintha akkor is gyakorolnék, amikor egyik óráról a másikra megyek a kastélyban. A törékeny, vékony termetem ellenére rengeteg izommal rendelkezem, köszönhetően a táncnak.

Az öltözködési stílusomat egyértelműen az elegáns kategóriába tudnám besorolni. Mindig minden a helyén van, a sminkem természetes, a hajam is művészien van elrendezve, még akkor is, ha úgy tűnik, mintha nem sokat foglalkoztam volna vele. A ruhatáramban főleg pasztell színek találhatóak, és egyetlen nadrág sincs a repertoárban, mindig csak szoknyát hordok, még a legnagyobb hidegben is. Ettől függetlenül kevés magas sarkú cipőm van, mert kímélem a lábamat, plusz mindenkit megkímélek attól, hogy lássa milyenek a lábam, mert nem feltétlenül szép látvány.

Mindig kellemes eper illat leng körbe, szinte már-már természetesen, mintha ez a lényem része lenne. Szinte mindig vidám vagyok, könnyen meg lehet közelíteni, és szívesen beszélgetek más emberekkel, bár az utóbbi időben ez egy kicsit megváltozott, és sokkal kevesebbet mosolygok, vagyis őszintén biztosan kevesebbet. Bármikor, bármilyen helyzetben megtudom játszani azt, hogy rendben vagyok, a színpadon töltött évek kifizetődőek voltak.