Diana Picquery

Az első, ami eszembe jut az a lojalitás. Ezzel párhuzamosan, vele holtversenyben pedig a családcentrikusság. Bár nem vagyok farkas, mégis hajt a falkaszellem, a hozzám közel állókért bármit megtennék - attól eltekintve, hogy elég nehezen engedek igazán közel magamhoz valakit.
A bármi alatt pedig tényleg bármit kell érteni, akár még ölni képes lennék értük, ha azzal megvédhetem őket. Egyenes személyiség vagyok, ami a szívemen, az a számon. Tőlem bárki , bármit kérdezhet, bárki jöhet tanácsért akár tanulmányokról, akár szívügyekről van szó. Gyertek, kérdezzetek, én pedig megmondom a véleményemet.
Jó hallgatóság vagyok... legalábbis többnyire. Azért persze nálam is akadnak kivételek. Erős akarattal rendelkezem, szinte mindig tudom, hogy mit akarok - ha meg esetleg nem, akkor úgy teszek, mintha tudnám -, és azt véghez is viszem. Akkor is, ha tisztán látszik, hogy nem lesz jó vége az adott dolognak. De ha én egyszer valamit kitalálok, akkor annak úgy kell lennie. Az iskolában sokan pontosan ezt az oldalamat kedvelik. Emiatt, illetve az egyenességem miatt lettem olyan népszerű. A bátyám, Atticus pedig a "koravén" gondolkodásomat szereti bennem. A másfajta világlátásomat. Bár külön utakon járunk, ez közös bennünk. Hát, legalább a véren kívül is összetart minket valami... ezt azért jó tudni.

Létezik egy ilyen mondás: a vér nem válik vízzé. Na, azt hiszem, ez nálam is igaz, csakúgy, mint az aranyvérű családok többségére. Bár már felismertem, és igyekszem változtatni rajta, de tény, hogy bennem is megvan az arisztokratikus öntudat. Röviden: Kissé sznob vagyok - bár már javulófélben lévő sznob. Ez csak számít valamit, nem igaz? Az úgynevezett barátaim egy részének biztosan. Tudom, mert elmondták, hogy nem tetszik nekik az a változás, amin az utóbbi időben keresztülmegyek. De őszintén: miért baj, ha valaki nem akar bunkó lenni? Úgy is lehet népszerű valaki... ugye? Segítség! Nem vagyok biztos benne.
A másik nagy problémám, hogy bár az aranyos arcom alapján valószínűleg nem mondaná meg senki sem, de néhanapján kicsit indulatos tudok lenni. Na jó, nagyon. Indulatos vagyok és szinte egyik pillanatról a másikra képes vagyok döntéseket hozni. Olyan döntéseket is, amiket aztán szinte biztos, hogy megbánok. De ha a pillanat hevében cselekszem, akkor nem gondolkozom. Főleg nem azon, hogy mi lesz utána.

2005. május 5. Világra jöttem Lucas és Elizabeth Picquery második gyermekeként. Aranyvérű család sarja lévén gyakorlatilag mióta az eszemet tudom az életem részét képezi az etikett. Fogalmam sincs, hogy hogyan is viszonyultam hozzá a kezdetekkor, de azt tudom, hogy a mostani énem egyáltalán nincs oda ezért az egészért. Minek? Semmi értelmét nem látom, pláne, hogy én már kicsiként is éreztem, hogy az etikett az minden, csak nem nekem való. Az életet élvezni kell, de azt meg úgy nem lehet, ha közben arra kell figyelni, hogy mit, mikor, miért kell csinálni. Persze, egyszerű válasz: azért, mert kell, és kész. Na, ebből valahogy nem kérek.

2016. szeptember 1.: Idén megkaptam a levelemet az Ilvermornyból. Ami azt jelenti, hogy végre elkezdhetem viszonylag önálló életemet - a szüleim vigyázó, felügyelő tekintete nélkül. Hurrá!
Első felfedezéseim közé tartozik, hogy kiderült, ha aranyvérű családba tartozik az ember, akkor viszonylag hamar népszerű lehet. Ha meg még ki is áll magáért, az elveiért és az igazáért, akkor meg aztán pláne. Így lettem én is egy egész nagy csapat tagja már a tanulmányaim kezdetén. De hamar rá kellett jönnöm, hogy a népszerűségnek bizony ára van, néha túl sokba is kerül. Bátyám, Atticus egyáltalán nem nézte jó szemmel a népszerűségemet, a kissé kicsapongó életmódomat. Talán a mai napig nem nézné jó szemmel. De már nem az vagyok, aki kis elsősként voltam.

2019. szeptember 1. : Az öcsém, pontosabban az öcsénk, Achilles is felvételt nyert az iskolába, így most nekem kell rá vigyáznom. Amilyen elesett szegény, még a végén belefut valami olyanba,  amibe egyáltalán nem kellene. Ha így történne, akkor én ott leszek, hogy megvédjem... teszem mindezt titokban, észrevétlenül, hogy ne vegye észre. Főleg azután, hogy a múltkor közölte velem, cikinek érezné, ha a nővére védené meg. Hát, törődj bele, öcskös, meg leszel védve.

2020.: Már egy ideje nem hallottunk Atticusról. Mármint azt tudom, hogy Európába ment, a Roxfortban van cserediákként. Legalábbis legutolsó értesüléseim szerint. De hogy mi lehet vele, arról fogalmam sincs. És ha ez még nem lenne elég, akkor a családunk többi tagjával kapcsolatban sem állok a helyzet magaslatán. Apánkat szinte soha nem találjuk itthon, mert állandóan utazik, valami halaszthatatlan, fontos dologra hivatkozva. Fontosabb, mint a gyermekei? A családja? Hát, nagyon úgy tűnik, igen. Anyánk meg, szegény ott maradt egyedül, én meg egyensúlyozhatok közte, meg Achilles között, hogy kinek segítsek többet, meg jobban? Egyedül nem biztos, hogy menni fog. Jaj, Atticus, de jó lenne, ha itt lennél most! Kellene a segítséged! Hallod?
Nem hallja, én viszont tudom, hogy hol keressem. Úgyhogy azt hiszem, irány a Roxfort… szerencsére elég jó jegyeim vannak ahhoz, hogy részt vehessek a cserediákprogramban. Az meg már más kérdés, hogy az ottani tanterv mennyiben lesz másabb, mint a mienk… mindegy, majd valahogy megoldom. A lényeg, hogy meg kell találnom a bátyámat… beszélnem kell vele, mert úgy érzem, nélküle nem bírom ezt az egész bizonytalanságot, ami körbevesz. Túl sok a változás, és túl hirtelen… bár nem tudnám megmondani, hogy mi változott, de érzem, hogy valami egészen biztosan más, mint eddig. És ezt még az én állandó, változatlan idealizmusommal és képzeletemmel sem tudom kiküszöbölni.
Atticusszal Mindig közel álltunk egymáshoz, szóval remélem, ez még mindig így van, és segít, vagy ha segíteni nem is tud, de nem küld vissza, nem lök el magától. Ez egyelőre a jövő zenéje, de úgy érzem, hamarosan úgy is kiderül. Jövök már, tesó! Jövök már!

Sötétbarna, szinte már feketébe hajló szembogarak, amik néha a feneketlen mélységet juttatják az ember eszébe. Fényes, fekete hajkorona, amit általában kibontva hordok. A természetes szépség híve vagyok, nagyon ritka az, ha a fésülésen kívül bármit is csinálok a hajammal, és akkor is leginkább csak összefogom, és kész. Ruházat tekintetében leginkább a kényelmesség a mérvadó számomra, tehát farmert, pólót, vagy valami egyéb kényelmes ruhadarabot láthat rajtam az ember. Azok is lehetnek ugyanolyan csinosak, mint akármilyen másik ruha, csak jól kell összeválogatni őket. De ha jót akar az ember lánya, akkor nem tőlem kér divattanácsokat… a divat nekem kínai.