Max Peterson

Nem könnyű mugliszármazásúként bekerülni egy olyan közösségbe, amiben folyik a tisztavérű mocsok. Az élet sosem volt kíméletes velem, már fiatal koromban megtanultam, hogy nem lehet mindent nagykanállal enni és ez nem volt másként a Roxfortban sem. Először nem értettem miért kerültem ide. Okos vagyok, de nem a legokosabb. Kreatív és magabiztos. Mindig korábban jutnak eszembe mások mint saját magam. Hűséges vagyok ahhoz, aki hozzám is az. Megbecsülöm a kicsit. Ám később kezdett csak kibontakozni az igazi énem. Nem könnyű átverni, nehezen látnak át rajtam, ellenben én viszont könnyen másokon. Sokat vágyakozom, talán túl sokat is és végül nem tudok ellenállni az érzéseimnek. Már nem biztos, hogy igazán ismerem magam, sokszor úgy érzem, egyik percről a másikra változom...  

Az évek alatt gyanakvó lettem és kissé hirtelen. Foggal és körömmel ragaszkodom az elmém állításaihoz - akár igazam van akár nincs. Képes vagyok nekiugrani másnak csak egy rossz szó, egy nemtetszés kifejezése végett is. Úgymond nyomornegyedbe nőttem fel, ismerem a rossz szokásokat, és hogy a muszáj nagy úr... magam sem vetem meg a káros szenvedélyeket. Szeretek verekedni, sokkal inkább azt a mai napig mintsem a pálcával párbajozást. Kinéznek és megvetnek, ám én akkor is átjárok az eszükön, és beküzdöm oda magam, ahová én szeretném. A düh ami bennem forrong folyamatosan, egyszer még rossz helyen csattan.

Az életem története igazán a múlt évben kezdődött el.
Akkor ismertem meg Anastasia-t. Csodálatos nő volt, mindig vidám és akit nem érdekelte, hogy honnan jött az ember. Szerette a különlegeset, a szépet. Talán ezért szerettem bele, mert túl egyszerűnek tűnt, túl lehetségesnek és igazinak.
Megértette a bennem rejtőző kételyeket, a hozzám tartozó furcsa mimikákat. Úgy tűnt minden a legnagyobb rendben. Buliztunk és még a nyáron is együtt voltunk, és ekkor láttam csak meg igazán, ki ő. Aranyvérű boszorkány volt, kinek családja tehetős. Az iker bátyja pedig a legbosszantóbb mardekáros, akit valaha is ismertem. Igaz, ez nem változtatott semmit sem a lényegen. A családja régimódi volt, és egyáltalán nem örültek neki, hogy velem keveredik. Féltették és igyekeztek lebeszélni, a testvére pedig nyomatékosítani szerette volna mindezt.
Ám ekkor történt meg a fordulat, amire sosem számítottam.
A hátam mögött történt, mindvégig a saját bátyámmal is kavart a lány, akit szerettem. Haragudtam rá, de a szerelem elvakított és mégsem szerettem volna elveszíteni... ezért küzdöttem érte és néhány héttel később, amikor visszamentünk az iskolába úgy tűnt, végre minden a régi kerékvágásban van.

Dorian és én mindig közel álltunk egymáshoz. Ugyan nem számítottam rá, hogy valami ilyesmin fogunk majd vitázni egyszer... mint egy nő. Egy nő aki egyébként sokkal fiatalabb tőle, egy nő akinek kiadtam a lelkemet is. Őt mégsem érdekelte. A macsó, a nagyképű, az izgatott férfiú csak úgy, mint mindig máskor, most is kitört belőle. A mai napig nem tudom, hogy komoly szándékok vezérelték e őt vagy csak spontán játszadozni szeretett volna vele, de ahogy ismerem, mindig van háttér ok. Egy fogadás, egy ismeretség, egy kis pénz... ebből a részből nem tiszteltem őt.
Ám amikor Anastasia eltűnt, ő is mindent megtett azért, hogy segítsen a megtalálásában...

Az idei tél sokkal hűvösebb és mégis szárazabb volt mint az eddigiek. Az otthon csendje, a feldíszített kis lakás nem adtak olyan meghittséget, mint azt szerettem volna. Sokkal inkább vágytam Anastasia jelenlétére. A meghittség most nem tudott itthon tartani, a kötelezők után szinte azonnal nekivágtam az életnek. A tőle kapott inget és nadrágot vettem fel, mégis úgy festettem benne mint valami tróger. Nyilván nem így képzelte ezt el. A mai nap nagyon fontos, bemutat a barátainak, a társaságnak, akik az elitből állnak. Sokszor megfordult a fejemben, hogy ugyan mi keresnivalóm lenne ott? Aztán megkaptam a választ, hogy mégiscsak egyrészt: én leszek ott nem pedig a bátyám. másrészt: ez előnyt jelenthet nekem a későbbiekben, hogy kilépjek a nyomorból, hogy beolvadjak egy olyan társaságba, ami ugyan fellengző és egész életükben mindenük megvolt, mégis nem féltem... mert tudtam, hogy ha úgy simulok ahogy kell, akkor oly könnyedén csusszanok be, mint még soha sehova.
Ám ez az este közel sem úgy alakult, ahogyan számítottam rá. A társaság közel sem volt olyan könnyű és elfogadó mint azt képzeltem. A tekintetek megvetéssel teliek, a bőrük alatt is pénz és kék vér folyt mindannyiuknak. A körben lévő nyitottság, a szemérmetlenség mind meglepettséggel töltött el. Jó megfigyelőként láttam, ahogy drogok, jobbnál jobb italok kerülnek az asztalokra. A vágyak egyre inkább fokozódtak, a tekintetek pedig egyre dühösebbek lettek.

Anastasia egyszer csak eltűnt mellőlem. Akkor láttam őt utoljára.
Kerestem minden felé, de nem találtam. Nem tulajdonítottam ennek túl nagy jelentőséget, elvégre a saját köreiben mászkált. Amikor már éreztem, ahogyan a tekintetek lézerként mardossák bőrömet, úgy döntöttem, inkább hazamegyek. Az ital a fejembe szállt kicsit, az út pedig nem volt könnyű a hideg szélben. Másnap rengetegszer próbáltam hívni a lány telefonját, ám egyszer sem válaszolt nekem.
Nem hagyott nyugodni a dolog, felkerestem a házukat aznap. A testvére elém jött, hirtelen mozdulatai, heves pillantásai, pálcája szorítása pedig meglepő volt számomra. Tudtam, hogy itt nem varázsolhat, és ezzel ő is nagyon tisztában volt.
- Ha most 17 lennék, fittyet hánynék a tiltott átkokra és már rég nem élnél! - Kiabált rám, miközben én értetlen tekintettel figyeltem és próbáltam eltolni nyakamtól pálcás kezét. A teste nekem feszült, jóval erősebb volt nálam, éreztem a fogásán. Háztársam és évfolyamtársam is volt, de ennyire még sosem kerültünk összetűzésbe.
- Mi bajod van? - Sziszegtem, de még mindig nem sikerült lefejtenem ujjait a nyakamról, a falhoz szorított és nem kímélt, látszott a szemében az őrület, mintha mindjárt megkergülne.
- Hol a húgom?! Mondd el! Azonnal...
- Honnan tudjam? Azt hittem itthon van, azért jöttem!
- Ne játszd nekem az ártatlan kisfiút vagy esküszöm... - Már nem tudta befejezni mondandóját, sikerült ujjait lefejtenem a magamról és hátrébb léptem. Tekintetem már aggódó volt, bár ez őt továbbra sem érdekelte igazán.
- Akkor a bátyáddal van?! Ő rabolta el? Nem tiszta életű az az ember, biztos ő vitte le! - Szorongott és talán csak egy kicsi tartotta őt vissza attól, hogy ne szegjen törvényt és ne lőjön felém valóban valami átkot. Szerencsémre - vagy nem - az apja jelent meg a kapuban. Megszorította fia vállát, mire az kapálózva kibújt ebből az érintésből és vadul tombolva elindult vissza a házba. A férfi rám nézett.
- Anastasia eltűnt. Menj most el, ha nem szolgálsz válasszal, nincs szükségünk útonállókra. - A férfi szavai lekezelőek, kegyetlenek voltak számomra. A kapu becsukódott az orrom előtt, én pedig minden követ megmozgattam, mindenkit felkerestem, de senki nem tudta, mi történt igazából. Senki. A bátyám sem, állítása szerint.

Mindannyiunkat kihallgattak akik akkor este a szórakozóhelyen voltunk. A nyomozás hosszú folyamatát nem tudtuk végigvárni, mindannyiunknak vissza kellett térnie a Roxfortba, Anastasia nélkül. Az élet szinte teljesen elszállt belőlem, a gyász, a remény és a reménytelenség érzése egyszerre nyomasztott belűről. Egy célom volt csak: megfigyelni a többieket, az elit azon részét, akik jól ismerték a lányt és akkor este ott voltak. Látnom kell a tekinteteiket, ahogy rám néznek, ahogy gyűlölködnek, ahogy meghátrálnak és elutasítanak. Jó emberismerő vagyok, ravasz és nem érdekel az sem, ha kirúgnak. Mit számít a jövő, ha nincs kivel megosztania az embernek?
Mit számít mindez, ha az embernek az egész életét hazugságban kell leélnie?

Azóta eltelt négy hónap, és még semmi nem változott...
 

174 cm magasságommal átlagosnak számítok. Ehhez mérten eléggé vékonyka vagyok, talán az utóbbi egy évben kezdtem kicsit összeszedni magam és izmosodni is, ami igazán vonzóvá tesz. Barna szemem és barna hajam illik bőrömhöz. Tekintetem sokszor szigorúvá tesz, de a mosoly is jól áll bár azt kevesebbszer látni rajtam. Nincs túl sok holmim a családom szegénysége végett, ezért legtöbbször az iskolai egyenruhámban mozgok, és ha tehetem megvigyázom azt, amim van. Semmilyen kiegészítőt nem hordok, egyedül tetoválást szeretnék, de azt is talán a nyár folyamán.