Calixto Tancredo Almedia Costa Queiroz Correia

Úgy gondolom, egy szerethető figura vagyok mások szemében. Legalábbis a Castelos argentin lányok ezt mondják rólam. Lixto, te milyen okos vagy! Micsoda játék volt, Lix! Milyen jól bánsz az állatokkal!.
Nagyon szeretek közösségben és a bulik forgatagában benne lenni. Nem félek elengedni magam és lazának tűnni mások előtt. Bezzeg, ha tudnák a többiek, hogy mennyi mindentől parázom. Abban biztos vagyok, hogy gúny tárgya lennék az iskolában.
Csapatjátékos vagyok. Ezt kedvelik bennem a társaim. Nem vok egy spicli dög.
Sosem voltam lusta, mert szüleim arra ösztönöztek minket, hogy tevékenyek legyünk, hogy törjünk ki abból a helyzetből, amibe beleszülettünk.
Imádom a sportot! Túlságosan is. Ijesztően sokat tudok arról, ami érdekel és ilyen a kviddics is. Olyan statisztikákat is megjegyzek, amikre nincs is szükség.
Mit mondhatnék még? Mit szeretek magamban? Ja, hát persze a legelső Castelos nyári "táboromban" (a diákmunkán) kedveltem meg a lények gondozást. Igen szeretem őket, mert ha nincsenek emberek, akikkel beszélgethetek és akikkel együtt lóghatok, csak ők maradnak és végül a növények, de a növényeket nem lehet úgy simogatni, ahogy az állatokat és különböző mutatványokra se tudom megtanítani. Persze, hogy természetvédő vagyok. Ha nem vagy természet tisztelő, akkor a pálcád magja a Curupira haj elveszti az erejét. - Ezt mondják a professzoraink nekünk.

Tudom, hogy a mostani mágiaügyi kormányunkat, nagyon zavarja az, hogy létezünk (azok, akiknek a szülei semmit se tudnak a mágia világáról). Nehéz velünk és velem is, mert a család mindennél fontosabb itt Dél-Amerikában. Egymás mellett kitartunk jóban és rosszban. Nehéz tőlük elválasztaniuk, mert én is kitartok a varázstalan családom mellett. Nem akarok, még felnőni igazán, de pont ezt tuszkolják a fejembe: Nőj már fel, Corriea! Mondhatják nekem, hogyha elárulom a családomnak, hogy miféle gyerek vagyok, akkor szüleim úgyse értik meg a katolikus felfogásuk miatt, hogy mivé váltam. Makacs vagyok és büszke, hogy én mindkét világ részese vagyok, míg a brazil varázslók még annyira sem ismeri a varázstalan világot, hogy tudja mi az a szappanopera?
Miért kéne választanom? Ha mindkét világot szívembe zártam. Baromság. Ha focizni támad kedvem, akkor focizom. Ha repülni támad kedvem, akkor repülök. Szabadnak születtünk és nem raboknak. Ha tudnak a mágusok segíteni a varázstalanok miért nem segítenek?
Amit nem szeretnek bennem az, hogy vannak alkalmak, mikor szabályt (sőt törvényt) szegek, mikor egy rebellis vagyok. Tudod, mi az amit én nem kedvelek magamban? Hang vagyok kiállni és megmondani a véleményemet másoknak. Gyáva vagyok küzdeni sporton kívül másért és másokért. Ez vagyok én egy "mindent tűrő" kapibara, de ha egyszer bevadulok, akkor nagyot leshet mindenki.

Meséljem el az életemet összefüggő mondatokban? Az egész egy brazil szappanoperába illő történet. Én vagyok az életem főhőse. Persze, hogy nem rólad szól az életem, te csak az egyik mellékszereplő lehetsz, az én történetembe, de az is lehet hogy te viszed előre az életem és fontos főszereplővé válsz a drámámnak.
Szóval belecsapok a közepébe, mert az eleje unalmas lenne számotokra. Megérkezett a szüleimhez Rodrigo, hogy a fiatal Calixtonak felajánljon egy labdarúgó ösztöndíjat egy akadémiára. A szüleim a mai napig is, úgy hiszik, hogy én híres focista leszek. Ja az akadémia, pedig nem más az előbbi hazugságban mint az esőerdők mélyén található varázslósuli. Ki is Rodrigo? Az én nemezisem a megtestesítője a Brazil Mágiaügyi Tanácstól érkezett alkalmazott. Rodrigo az oktatási részlegen a sárvérűek varázslótársadalomba beintegrálási program egyik alkalmazottja, aki már öt éve nyomon követ engem. Ő az én kirendelt varázsnevelőszülőm. Sokkal könnyebb lenne a mágiaügyi állam apparátusnak, ha kisbabaként elszakítottak volna minket, mint egy tizenegy éves kamaszra ráerőltetni saját törvényeiket. Miért nem teszik meg, hogy akkor elszakítanak minket, vagy ahogy a suliba érünk emléktörlést végeznek el rajtunk? Túl morbid az már nekik... De az nem, hogy egy tinédzser korú fiatalt megfosszanak a szabadságtól.
Miért is hagyják el a sárvérű fiatal honfitársaim az országot, amint alkalmuk nyílik rá? Pontosan azért, mert ellehetetlenítenek minket, de mégis van ebben a lehetetlennek tűnő helyzetben humor és vidámság. Nemcsak portugál ajkúak járunk az iskolába, hanem spanyol ajkúak is. Mi igenis büszkék vagyunk a nyelvünkre, dél-amerikaiaknak valljuk magunkat, de nem spanyol ajkúnak. Megszínesítik az iskolát spanyolok és ott vannak az esőerdő bennszülött lakosságának kiválasztottjai. Eléggé vegyes felvágottak vagyunk Castelobruxoban. Mi brazilok csak az egyik színfoltjai vagyunk az iskolának. A sokszínűséget elfogadják az iskolában. Mégis érezhető a feszültség a nemzeti, faji és származás alapon történő megosztottságok miatt. Nem lennék az igazgató úr helyében. Olyan koncessziókat kell kötnie a Dél-Amerikai mágiaügyi hatóságokkal, tyű abba én magam tuti beleőszülnék. Castelobruxo egy kis állam Brazílián belül. Európának Svájca van. Nekünk Castelobruxonk.
A szappanoperám 47. része az volt, hogy bekerültem az iskolába, és ha nem is a legjobb kisdiák voltam. Lelkes elsős voltam, aki még ártatlanul semmit se tud e fantasztikus és ármányokban gazdag világról. Már akkor szőtték a terveiket felettem, hogy milyen bábuja legyek a jövő brazil nemzedéknek.

Seprűn repülni tanulni? És a varázslók egyik legjobb sportját megtanulni? Igen, imádtam. Nem tudom összehasonlítani a labdarúgással. Melyik a jobb? Nem tudok választani. Mindkettőt élvezem, de nem csak a sportban leltem meg az örömet, hanem az természetben és a zenében is. Én sem maradtam ki az iskolai intrikák gyűrűjéből. Felfigyeltek rám. Tizenkettőt töltöttem be, mikor az egyik brazil diákegylet kviddics csapatába bekerültem fogóként. A Brazil Boitaták azt a tavaszi szezont győzelemmel zárták.
Minden poszton játszottam az elmúlt évadokban és bajnokságokon. Megnyertük kétszer is a Brazil Ifjúsági Kupát is, akkor egyszer terelőként majd őrzőként játszottam. A Dél-Amerikai Bajnokságban második lettünk tavaly. Már a nagyobb csapatok is kezdtek felfigyelni rám, mikor megkaptam a lehetőséget, hogy elinduljak és bejárjam fél Európát hátizsákkal. Vajon miért most eresztettek szélnek engem? Ebben az évben nagy eséllyel csapatkapitánynak választottak volna. Az elmúlt harminc évben nem volt egy sárvérű sem, a Boitaták élén. Megint felülről szóltak bele az életembe. Szerinted jó dolog volt és megérte? Ez a következő részek tartalmából kiderül.
A játék az életem, nem mondom meg hány kisebb sérülést szereztem és hányszor kerültem bajba, mert vetélytársaim féltékenyek voltak arra, amivel én rendelkezek. Komolyan mivel rendelkezek én? Tehetséggel? Az semmit sem ér gyakorlás nélkül. Tán tényleg túl sok energiát és munkaórát fektettem bele a gyakorlásokba, de a korlátaim még nekem határt szabnak. Ember vagyok, hibázhatok és egy pillanat alatt tönkre mehet a karrierem. Már így is tudom, a jövőm nem az én kezemben van. Dönthetek sokféle képen, de minden döntésemnek ára van. Érted? Elhagyom a családom? Nem hagyom el az országot? Hazaáruló leszek? Ezek a komolyabb kérdések, de ott van a napi szintű kérdésem is: Vegyek-e fel új alsógatyát, vagy fordítsam ki a tegnapit?

Az 809. epizód tartalmából:
Számos kis városi önkormányzat létezik országszerte, ahova nyáron a mugli születésűeket elviszik "nyaralni". Tudom már, hogy mire megy ki az egész, hogy minél jobban elszakítsanak a családunktól, inkább kötődjünk a varázstársadalomhoz, mint a életünk régi "megvetendő" szakaszához. Az a második év utáni nyáron igazán kellemes és jól fizető diák, munkát kaptam. Egy igazán csodás kapibara kondát őrizhettem. Lehet, hogy viccesnek tűnik, de nehéz egy feladat nem egy cuki golymókat tenyésztő farmon dolgoztam. Sok legendás lényt megfigyelhettem és imádtam a munkát, kaptam egy másik járható utat a sorstól vagy Istentől (ki hogy nevezi), amin elindulhatok, ha kviddics karrieremnek vége szakadna, akkor lesz lehetőségem más irányba menni. Látom, magam előtt a kapibara farm adta lehetőségeket, de egy szalamandra állomány is egész szép lenne mellette. Álmodozok sok mindenről, de mindhez pénz kell vagyis kezdő tőke és én honnan szedek össze annyi dollár, hogy birtokot vegyek?  Ki karol fel, ha ellent mondok a Mágiaügyi tanács törvényeinek? Hát, persze én lennék a szegény jóképű srác, aki egy gazdag család legszebb lányára szemet vetetve szerezz vagyont magának. Így lenne? Nem. Sajnos nem. Magam sem értem, miért nem teszem ezt, pedig nyitva áll pár nagy kapu előttem.

1879. rész tartalmából:
Persze, hogy utána olvastam a Roxfortnak és ezt az házválasztósdis dolgot egészen addig nem értettem míg pontot nem szereztem a Hollóhátnak. Ne is mond, hogy nem odavaló vagyok, mert a Castelos srácok egy része szerint az oroszlán címeres vörös arany sál jobban illik egy Boitatának, mint kék és a bronz. Mióta kaland nekem a tanulás? Komolyan ezt elcseszte a forgatókönyvíró... DE MÉG nem vagyok nagy sorozatsztár, hogy beszóljak neki, hogy én hős akarok lenni, mert a végén kinyír a saját szappanoperámból.

Úgy gondolom, nem hiába néznek úgy rám a csajok, hogy legszívesebben beletúrnának a hajamba és lesmárolnak, mert szemre való srác vagyok. Persze nem járok, menő márkás cuccokba, de azért igényesen öltözködöm általában. A cipőm és a talárrom mindig tiszta. Néha leeszem a pólómat vagy a nadrágomat, de az kivel nem fordult még elő? Persze utána a folt tisztítás is megtörténik, de ha nem az se fura és kínos nekem.
Megtanultam megstoppolni a zoknimat, mert na a kedvenc zokni az a kedvencem és szerencsét is hoz nekem egy-egy meccs alkalmával, szóval ne nyúlj hozzá! Érted? Sose! A ládámból ne csend el,mert megetetlek téged egy adag kapibara ürülékkel.
Nem szoktam órákig tollászkodni, de egy tíz percet mégis néha-néha a sötét barna hajamra rááldozok.
Sokat futok és edzek ez meglátszik rajtam, de ne nézz kemény vasgyúró sötét arcnak, mert azért az nem vagyok.