Naomi C. Briggs

Maximalista vagyok. Ha kitűzök egy célt magamnak vagy feladatot kapok, azt a legjobban szeretném teljesíteni. Nem is jön ehhez olyan rosszul a "szivacsagyam", tudjátok azon szerencsések közé tartozok, akik baromi könnyen tanulnak. Persze apa mondta, hogy nem baj ha valami nem megy, csak küld egy baglyot és már is el van intézve az ötösöm, de én szeretem, hogy a tudásom egy olyan dolog, amit magamnak köszönhetek és nem neki. Persze sokan az utóbbit nem hiszik el, de nem is nekik akarok bizonyítani ezzel, hanem saját magamnak.
Jut eszembe család... Azt szokták mondani, hogy ide nem csak a vér szerinti rokonokat soroljuk, hanem a hozzánk közel álló személyeket is. Na ha nekem egyszer valaki tényleg elnyeri a bizalmamat, az az illető nem fog csalódni bennem, nem verem át, nem árulom el és mindig számíthat rám.
A legtöbben a kisugárzásomat dicsérik, hogy mennyire magabiztos vagyok én már a járásomból is az önbizalom kiabál. Emellett még a mosolyom az amit mindenki figyel, hiszen már sokan tapasztalták, hogy hány fajta görbület bújik meg az arcomon. És ott van az a bizonyos, amire mindenki vágyik tőlem, az őszinte nevetés, ami egyébként néha cseppet sem bájos vagy nőies - ezért rühellem is, de sokan meg pont ezért imádják, I dont understand.
Talán csak a szobatársaimnak tűnt fel, hogy mennyire gondoskodó tudok lenni ha növényekről van szó, de lehet, hogy másoknak is feltűnt ez gyógynövénytanon. Nem tagadtam sose, hogy szeretem a növényeket, mi sem támasztja ezt jobban alá, mint középső nevem, nem igaz? Anyával sok időt töltöttem otthon a virágok és a zöld levelűek között, nem is csoda, hogy amint elindult a botanika szakkör, én már előre tudtam róla, hiszen a tanár már számított a jelenlétemre. A természetet is ezért szeretem annyira, a sok zöld és az illatok tökéletesen megnyugtatják a lelkemet.

Sokak számára vagyok unszimpatikus már csak a megjelenésemmel és a magabiztosságommal. Tipikusan az az "imádom utálni" személy vagyok a legtöbb ember szerint. Utálják, hogy mennyire elérhetetlennek látszom, hogy szinte sosem vagyok egyedül, mert körülveszem magam a csatlósaimmal. A klikkben semmi sem a barátságról szól, hanem a népszerűségről, és manapság ott tartunk, hogy mindenki népszerű akar lenni, szóval miért is ne idegesíteném őket én, aki ennek az egésznek a középpontjában áll? Egy szavamba kerül és bárkinek romba dönthetem az életét egy pletykával vagy egy mozdulattal. Ettől függetlenül meg mégis olyan sokan akarnak a klikkembe tartozni. Szeretné mindenki kicsit megtapasztalni, hogy milyen a népszerűség, milyen az elitbe tartozni, de ha innen valaki repül, akkor arról a szintről már nehezen kaparja össze az önbizalmát.
Említettem már a nevetésemet. Na a leggyakrabban az önelégült, gúnyos mosoly csücsül az arcomra, mert sikerült hibát találnom valakiben. Oh, nem említettem még, hogy imádok hibát keresni másokban?
Bénán repülök, egyszerűen nincs tehetségem hozzá, vagy szimplán csak sosem fektettem elég energiát bele. Pedig sportolok én rendszeresen és mégis ez egy olyan dolog, ami rendesen kifogott rajtam. Nézni mondjuk ettől függetlenül szeretem, sőt igazi kviddics van vagyok egyébként!
Képmutató, manipulatív és kétszínű, ezekkel a szavakkal is gyakran jellemeznek, de ennek megint csak az az oka, hogy nem rejtem véka alá a véleményem és körülveszem magam a kamubarátaimmal. Biztos az sem tetszik sokaknak, hogy a legtöbb ember bír engem, de hát b*tch please lehet, hogy amúgy nem apám miat akarnak nyalizni, hanem látják, hogy nem vagyok síkhülye, mint egyesek?

Kezdem a legelején, 2002. 12. 22-én megszületett a kis Naomi. Már a dátum is menő, ugye? Egyből érződik rajta, hogy különleges gyerek leszek, mintha egy matematikus számolta volna ki a születésem időpontját.


Milyen volt a gyerekkorom? Eric szinte mindig ott volt mellettem, de sosem tudtam, hogy éppen vigyáz rám vagy azt figyeli, mikor csinálok végre valami rosszat, hogy beköphessen apunak, hogy az ő pici hercegnője is tud ám rosszalkodni. Ahogy kicsit idősebb lettem egyre inkább kezdtem megérteni, hogy talán sosem volt szó az előbbiről. Mindig szinte szó nélkül tűrte a hisztirohamaimat, ha nem kaptam meg valamit - ja igen, említettem már, hogy amúgy eléggé akaratos vagyok? Kis koromban drámába illő hisztiket voltam képes művelni, ha valamit nagyon akartam, most meg ehelyett csak megpróbálom a felszín alatt manipulálni, irányítani az embereket, hogy az én akaratom felé tereljem őket -.
Amúgy nagyon szerettem a csokit és az édességeket kiskoromban. Minden este egy nagy bögre forrócsokit ittam tejszínhabbal lefekvés előtt és szépen lassan és alattomosan rám kúszott pár plusz kiló. Nekem nem is tűntek fel ezek egészen addig, míg apa szóvá nem tette anyának, hogy kevesebb csokit kéne adni a lánynak, hiszen nem mutatkozhat akármilyen családdal majd a választásokon. Eric ekkor már a Roxfortban tanult és én egyedül voltam otthon velük, láttam apa mennyire alaposan készült az összes beszédére és nagyon oda tette magát az új párt miatt, nem okozhattam neki csalódást, így szépen lassan anya segítségével elkezdtem dolgozni a plusz kilók leadásán. Akkor kezdtem el úszni járni és futni, amennyire csak tudott, anya ott volt mellettem az egész folyamat alatt és a többi szabadidőnket a gyógynövényekkel és a virágokkal töltöttük. Mindig azt mondta nekem, hogy aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet.
Apa nem nyert. Pár százalékon múlt az egész és bár szerinte semmi közöm nem volt az egészhez, én mégis így éreztem, akkor hánytattam meg magam először. Abban az évben mentem a Roxfortba is, pontosan 2013. szeptember elsején.


Nem nehéz népszerűnek lenni úgy a suliban, ha mindenki tudja, hogy ki az apád és a bátyád... Oh igen, a bátyád már alapjáraton a menő srácok közöt van, mikor te a Roxfortba kerülsz. Gyorsan rájöttem, hogy mennyivel jobb dolgom lesz, ha körülveszem magam emberekkel, biztonságérzetet adott az, hogy nehezen megközelíthető vagyok. Senkinek sem akartam volna beszélni a kis titkaimról, a klausztrofóbiáról meg az evészavaromról. Bár utóbbival a sok sport miatt leálltam pár évre. Ha beszélnem kellett valakivel, akkor ott volt Eric, mást meg úgysem hagytam igazán közel kerülni magamhoz soha. Annyira bennem maradt ahogy a szüleim beszéltem arról, hogy mennyire szétszedhetne minket a média, nem engedhettem meg azt a kockázatot, hogy bárki is megtudjon valamit, amit fel lehet használni ellenem.


Az első igazi szerelem azt mondják, hogy megváltoztatja az embert. Dennis Brazíliából érkezett a suliba egy teljes tanévre cserediákként és már az első nap ott találtam magam, hogy vele beszélgetek. Nem tudtam először, hogy ki ő, csak abban voltam biztos, hogy valaki új és rendkívül megnyerő volt a megjelenése. Nem a Mardekárba osztották be, így első blikkre azt hittem, hogy jól van, ez a srác is megmarad a többi mögött a sorban. A klikkben mindig szóba kerülnek a cserediákok a beosztás után és feltűnt, hogy a többi lány is megjegyezte, hogy az a brazil Griffis srác elég cuki. Habozás nélkül rávágtam, hogy én már beszéltem vele, ezzel egyértelműsítve előttük, hogy enyém a pálya elsőként. Ilyenkor igazán szerencsés, hogy úgy ugranak a lányok, ahogy én fütyülök, nehogy aztán még ők járjanak pórul.
Tulajdonképpen nem sok jóra számítottam, de ahogy egyre jobban megismertem Dennist kiderült, hogy mennyire közös véleményen vagyunk és akkor már nem csak a cuki akcentusa miatt kedveltem, hanem ezért is. Igen, fel se tűnt, hogy milyen könnyen megkedveltem és a klikket is tök sokszor leráztam miatta, együtt jártunk futni és úszni is három hónap után. A tónál csókolt meg először egyébként és elég gyorsan haladtunk ezután. A klikkből a csajok szerint mi voltunk a legmenőb pár a suliban, bizonyára miattam - állították ők.
Merlin se gondolta volna, hogy amilyen gyorsan jött az egész, olyan gyorsan véget is érhet. Hazament, én meglátogattam egyszer, aztán a távkapcsolatban állapodtunk meg, ami két hónap után felmondta a szolgálatot. Egyikőnknek se volt így az igazi és megbeszéltük, hogy jó volt együtt, de ennél mindketten többre vágytunk. Így ért véget a mi közös történetük és emiatt kezdett újra beférkőzni az életembe az evészavar. Biztos voltam benne, hogy megint én tehettem róla, bennem volt a hiba, mert nem voltam elég tökéletes. Senkinek nem szóltam róla csak Ericnek és őt is megkértem, hogy tartsa titokban, mert ez az én döntésem, az én testem, az én életem. Tökéletesnek kell lennem, senki sem találhat hibát rajtam - ez járt a fejemben minden egyes alkalommal, mikor idegesen a mosdó felé vettem az irányt és igyekeztem, hogy senki ne lásson meg.


Nem tudtam, hogy milyen érzés lesz visszajönni a téli szünet után. Alapjáraton nem voltam jó passzban eddig se ebben a tanévben, de a karácsonyi bálon történtek csak tetőzték a dolgot. Mindenki emlékszik rá, hogy mi történt Kyle-al és tudtam, hogy amint visszajövök, minden szem rám fog szegeződni. Hogyan reagál a tökéletes Naomi a rokona halálára? Alaposan felkészültünk erre otthon, főleg mert hirtelen több pánikrohamom lett az ügy miatt, mint szokott.
Nem mondtam eddig? Gyerekkoromban kiderült, hogy tökre parás vagyok, szabályosan pánikrohamig képes fajulni a dolog, ha olyan a helyzet. Pélrául, mikor Ericet kísértük ki először a vonathoz és a vonat elindult. Mindig hordanom kell magammal egy papírzacskót, hogy ha esetleg rám törne, akkor tudjam abba szabályozni a légzésem, persze én inkább próbálom visszatartani magamban az egészet, de a klikkben van már két csaj, akik szinte állandó tagok és Eric kábé rám erőltette, hogy legalább nekik mondjam el, hogy mi a szitu, ha esetleg úgy törne rám az egész. Tudtam, hogy tartani fogják a szájukat, ha nem tennék, akkor ők bánnák meg.
Szóval amúgy Kyle... Félek, hogy mi lehetett a háttérben, mert tudom, hogy nem mindenki örül annak, hogy apám lett a miniszterelnök, de jézusom ezek nem is tudják, mennyi munkája  van amúgy neki ebben az egészben! És mi van akkor, ha Kylet valaki azért ölte meg, mert apu unokatesója volt? Jó, nem szokásom az összeesküvések gyártása, de logikus lenne. Apa is kiadta, hogy ne foglalkozzak vele, szóval vissza kell térnem oda, ahol mindent abbahagytam. Feldobok egy álarcot, mert úgyis mindenkit az érdekel, hogy megviselt-e a dolog és bár igen, azt kell látniuk rajtam, hogy még mindig simán összedönthetem az életüket ha olyan kedvem van.

Tudom, hogy nem rendelkezem rossz külső adottságokkal. A leggyakrabban azzal a szöveggel próbálnak például felszedni, hogy nincs-e véletlen egy véla a felmenőim között, mert olyan gyönyörű vagyok. Ez a bók elsőre még oké volt meg kreatív, de sokadszorra már unalmassá vált és nem hatott úgy, mintha komolyan gondolná az, akinek a száját elhagyják ezek a szavak.
175 centiméteres magasságommal lefölözöm a legtöb lányt, ennek elenére nyugodt szívvel hordok magas sarkú cipőt is. Vékony vagyok, s míg mások szerint semmi baj nincs az alakommal, én csak a hibákat látom benne. Ennek pedig az az oka, hogy amikor kicsi voltam, akkor felszaladt rám egy kevés plusz kiló, ami miatt apu eléggé kiakadt. Én meg persze, neki akarok megfelelni a legjobban, szóval a tökéletesre törekszem az alakommal. Mindent megteszek azért, hogy ne legyen rajtam felesleg, mert nem akarok neki csalódást okozni.
Hosszú, szőke hajam gyakran kibontva hordom és csak akkor lesz hullámos ha előtte vizesen befontam. Szőke hajamhoz kék szempár társul - nem, légyszi ne kérdezz német felmenőkről, meg arról se, hogy fájt-e, amikor leestem az égből, mert már ezek is unalmasak -, melyeket legalább minimálisan minden nap kiemelek egy kis sminkkel. Ez persze a reggeli hangulatomtól függ meg az outfitemtől, hogy mennyire lesz erős vagy éppen naturális.
Ruhatáramban többnyire basic darabok kaptak helyet, de előfordul köztük egy-két különlegesebb darab is, meg persze kisestélyim is akad, mert szükség van rá például a fogadásokhoz.