Rhiannon Carrow

Attól függ, hogy ki? Mindenki mást szeret bennem, leginkább az ezerarcú istenhez hasonlítanám magam, mindenkihez tudok alkalmazkodni és valamilyen hihetetlen módon megérzem, hogy az illetőnek mire van szüksége. Azok a kiváltságosak, akik ismernek igazán... Imádják azt, hogy mennyire határozott és erős vagyok, hogy ha valamit elhatározok, akkor addig nem lesz nyugtom, míg véghez nem viszem.

Bizalmatlan vagyok, szinte senkiben sem bízok meg teljesen, szeretek mindent irányítani és szemmel tartani. Szeretem tudni, hogy ki hol van és éppen mit csinál. A gyermekeimet is mindig szemmel tartatom, de elég elővigyázatos vagyok, hogy ne vegyenek észre belőle semmit sem.
Makacs is vagyok... nem tudom elfogadni, ha valami nem úgy halad, ahogyan elterveztem és a nemleges választ senkitől sem fogadom el!

Carrow munkában
Cipőm hangos kopogása előre jelezte a bolond férfiaknak, hogy közeledek és ketten nem is tudják, hogy ez számukra a véget jelenti. Sokan azt hiszik, hogy védtelen vagyok, mások kinevetnek, mert kviblinek születtem a legtöbben pedig lenéznek. Mindig megmosolyogtat, amikor valaki lebecsül és azt hiszi, hogy nem szerzek tudomást bizonyos dolgokról.
Kezemmel belököm az ajtókat és mosolyogva figyelem őket. - Üdvözlöm az urakat újra nálunk. - körbe nézek mindenkin, mindenki fogyasztott már az előre kikészített minőségi whiskeyből, helyes. Nem is vártam mást, még csak sejtésük sincs róla, hogy mire készülök, ahogy általában senki sem. Gyanútlan férjem is azt hiszi, hogy az ő kezében a gyeplő, naiv lelkek a férfiak, könnyen irányíthatóak. Megindulok az asztalfő felé, majd kihúzzák nekem a széket és helyet foglalok.
- Mire fel ez a gyűlés Rhiannon? - kérdezi George, mire csak elmosolyodom. Tizenhatan ülnek előttem, rendkívüli gyűlést rendeltem el és mindenki hiánytalanul megjelent. Mosolyom még szélesebb lesz. - Ugyan kedvesem, ne siessünk ennyire. - szólok felé bájos hangon, majd szépen egyesével mindegyik szemébe pillantok. - Nyugtalanító hírek jutottak a fülembe, kettő kismadár csiripelni kezdett. - simítok végig a hajamon, majd felállok a székemből, megkerülve pedig rátámaszkodom a háttámlájára. - Nem szeretem az ilyen madárkákat, általában a szárnyukat nyesem. - látom, hogy páran megszólalni készülnének, de az ujjamat a szám elé helyezve csitítom őket csendre. - Még nem fejeztem be! - emelem meg kicsit a hangomat, majd pedig leindulok teszek egy kört a férfiak mögött és végül megállok az egyik mögött.
- Kedves Alaric, kérlek ismételje meg azokat a szavakat, amiket a férjemhez intézett a tudtom nélkül. - kezeimet a vállára helyezem. Csak figyelem a vele szembe ülő társát, patakokban folyik mindkettőről az izzadság, nagyon jól tudják, hogy már mindent tudok, megkerülni engem? Lehetetlen. Nem véletlen jelenik meg minden este máshol a találkahely. - Én csak... - próbál mentegetőzni, de semmit sem tud felhozni, így inkább csak csendben marad. - Sajnálom. - próbálja olyan halkan súgni, hogy csak én halljam. Kuncogok egyet, majd elindulok vissza a székem felé. Sokan értetlenül pislognak rám, de hamarosan mindenkinek minden világos lesz. - Hogy ízlett a whiskey? Ugye milyen minőségi volt? A férjem sokáig tartogatta ezt az üveget, de úgy éreztem itt az alkalom, hogy megbontsam. - végül pedig megállok a helyemen. Alaric és Thomas orra vérezni kezd, majd fuldokolnak, végül pedig koppan a fejük az asztalon, miközben szemükből és orrukból egyaránt folyik a vér, bepiszkolva a hófehér terítőt.
- Még egyszer szeretném tudatni az urakkal, hogy mindannyian nyakik benne vagyunk, nem tűröm az árulást és senki sem szállhat ki! - tekintélyesen körbepillantok, de persze, hogy van egyetlen ember, aki nem tud uralkodni a férfibüszkeségén. - Velem ezt nem teheted meg, nem engedem. - George szavaira csak felkuncogok. Egész életemben a gyógynövényekről, mérgekről és bájitalokról tanultam, nem nehéz összehozni egy olyan mérget, amit sosem fognak tudni kimutatni, elég tapasztalat kell csak hozzá. - Kedvesem, szerinted az ő engedélyüket kértem? - elnémult. Felkuncogok, szarzsákok, most már tudják legalább, hogy ez nem játék, itt mindenki az én szabályaim szerint fog játszani! Elindulok a kijárat felé, szép lassan. - Élvezzék az este további részét, mindenkinek előkészítettem egy szobát és egy hölgyet! Jó szórakozást! - köszönök el és indulok a dolgozó szobám felé. Az évek alatt jól megtanultam, hogy a pénz, szex és befolyás mozgatja elő a világot... Veszélyes játékot űzök, illegális bordélyat üzemeltetek emellett dogügyletekkel is foglalkozom, de ilyen az élet. Kapjanak hát el, ha tudnak, két lépéssel előttük járok.

Carrow otthon
- Drágám, ideadnád kérlek a cukrot? - kérdezi a férjem mézes-mázasan, mire csak kedvesen mosolyogva rakok két cukrot a kávéjába, ahogyan azt minden áldott reggel teszem. - És milyen a munka, hallottál valami érdekeset drágám? - gyanútlan kérdés, legalábbis számára egyáltalán nem tűnik veszélyesnek, szerencsére általában dalol és nem hazudik, nem tart vissza semmit sem. Ezt kifejezetten szerettem benne, ahogyan a tudta nélkül behódolt nekem. - Újra témába kerültek a vérfarkasok és mintha hallani lehetne pletykákat valami szervezetről, de nem kell aggódnod drágám, mindentől megvédelek. - mondja, majd büszkén kihúzza magát.
A farkasok egyáltalán nem érdekeltek de ez a szervezet. Hosszan elgondolkodva keverem a kávémat, majd végül addig keverem, míg ki nem borítom az abroszra. - Minden rendben édesem? - kérdezi aggódva, majd hozzáteszi. - Tényleg nincs mitől félned. - ostoba, legszívesebben annyira kinevetném, annyira megmutatnám, hogy kit is vett feleségül, de nem akadályoz semmibe és bőségesen szolgál információval. - Tudnál nekem információkat szerezni erről a szervezetről? Kicsit nyugodtabb lennék, ha utánuk olvashatnék, tudod hogy nincs itthon szinte semmi dolgom. - motyogom neki aranyosan, mire csak elmosolyodik és puszit nyom az arcomra. - Neked bármit egyetlenem. - megissza a maradék kávéját és már el is indul dolgozni.

Carrow a múltban
Körbenézek a kopár sír körül, ahol még egyetlen növény sem marad meg, minden szép lassan kihal. Talpig feketében állok és lepillantok a névre... Nicholas Carrow. - Semmibe vettél... - mondom gúnyosan, majd körbejárom a sírt. Miatta alakult így az életem és sose felejtettem el neki, meg is háláltam. Nem véletlen fekszik itt idő előtt, biztosan sok éve lett volna még vissza, de valamit valamiért. - Mindig azt tanítottad, hogy Carrow sose hagyja magát és visszafizeti az adósságát. - elmosolyodom. Még mindig nem tudom elfelejteni az elkékült arcát, ahogyan a méreg szép lassan szétterjedt a testébe leállítva a fontosabb szerveit. Lassú volt a halála, pokoli és kínkeserves, de egyszerű szívrohamnak tudták be az esetet.
- Két férfihoz adtál, mindkettő meghalt. Tudod milyen emberek voltak vagy csak a pénzüket láttad? - talán felesleges a kérdést feltenni, hiszen sosem fog már rá válaszolni, valahogy nekem mégis sokkal jobb ettől. A temetése óta most először jöttem ki hozzá, hosszú évekig nem voltam hajlandó eljönni.
- Az első azért halt meg, mert árulni akarta a testemet. Éppen licitálást tervezett a barátai között, hogy végül ki kapja meg a szüzességemet, sajnos a licitet nem élte meg. - nevetek fel gúnyosan. Trombitavirágból nyertem ki a mérget és végül sikerült megrendezni úgy az egészet, hogy az egyik házimanó hibájának tűnjön, nem volt könnyű, de csak sikerült. Szegény már nem él, ezt hívják járulékos veszteségnek. - Biztosan megérted őt, végül is te ugyanezt tetted, amint megtudtad, hogy kvibli vagyok... férjhez adtál. - emlékszem a napra, emlékszem hogy semmilyen jelét nem mutattam annak, hogy boszorkány vagyok és minden egyes kis csalódás kiölt belőle valamit az irányomba, míg végül többet hozzám sem szólt. - A második sokkal érdekesebb volt, előszeretettel használt engem ürítés céljából cseppet sem figyelembe véve, hogy akarom e egyáltalán. - valójában ő egy állat volt, tudta, hogy bármit megtehet, mert nem tudtam ellene tenni semmit. Csendben tűrtem anyám miatt, mert azt hittem Ő majd megvéd. - Addig tette, míg egyszer teherbe nem ejtett. Elég fiatal voltam a gyermekhez... mégis eltitkoltam előle. Tudod mit tett, mikor megtudta? Addig rugdosott, míg el nem vetéltem. Tizenöt éves voltam csak... - ő biztosan tudott róla, tudom, hogy anyám is elmondta neki, de semmit sem tettek és végül anyám is ellenem fordult. Nem maradt senkim... kétszeresen özvegy nő voltam. Hogy hogyan halt meg? Minden reggel mindig egyre több káliumot juttattam a testébe, míg végül egyik reggel nem vert tovább a szíve, egyszerűen leállt. - Azzal is tisztában vagyok, hogy a felhalmozott vagyonom miatt visszaakartál fogadni, csak sajnos mielőtt megtehetted volna, meghaltál. - nevetek fel, majd ráállok a sírjára. Legszívesebben leköpném.
- Anya, miért állsz ott? - kérdezi a kislányom, majd hátra fordulok. - Nem lényeges kicsim, apádat hol hagytad? - kérdezem, miközben megállok vele szembe. Olyan szép nagy lány már, hamar elrepültek az évek. - Ha megint elveszett, akkor inkább itt hagyjuk. - kuncogok fel, majd megigazítom a haját. 

Ahogyan teltek az évek fiatalságom a szépségemmel együtt megkopott. Be kell látnom, hogy megöregedtem és meglátszik rajtam az idő vasfoga. Ennek ellenére próbálok ugyanolyan fiatalos maradni, persze az ízlésesség határain belül.
Szőke hajam van, barna szemem, százhatvankettő centiméter magas és tagadhatatlanul a fekete a kedvenc színem, általában mindig valami feketét hordok.