Ha nem akartam volna vele lenni, nem lettem volna itt. Pont. Velem nem tudott volna túl erőszakosnak lenni, soha senkiért nem csináltam volna azt, amit amúgy én nem akartam. - Ezzel vitatkoznék, pedig a kézírásod sem a legszebb - közöltem, most már egy félvigyorral. - A pulcsid viszont valóban tetszik. Túl lelkesen adta tudtomra, nem akartam figyelmen kívül hagyni. Ha nem lettünk volna mindketten ilyen elcseszettek, nem jöttünk volna ki ilyen jól. - Hitegesd magad - feleltem hasonló stílusban, és én is rákacsintottam. Persze inkább arról volt szó, hogy semmi mása nem volt, amire szükségem lett volna. Amit akartam. A társaságáért voltam vele, nem azért, mert közben titkon másban reménykedtem, mit is kérhettem volna? Láttam, hogy megnedvesítette az ajkait, de nem pillantottam oda egyenesen, továbbra is a szemét néztem; ugyan attól, hogy közben tekintetét az enyémbe fúrta, egy pillanatra mintha elektromosságot érzékeltem volna a levegőben kettőnk között, de eszemben sem volt megadni neki azt az örömöt, hogy velem is úgy tudjon játszani, mint bármelyik másik férfival. Vagy leszbikussal. Semminek nem zárom ki a lehetőségét. Aztán ezt a pillanatot megszakította azzal, hogy átült mellém. Milyen kár. - Egészen biztos vagyok benne, hogy ez egy tragikus gyerekkorra vezethető vissza, mindenesetre éld ki magad valami mással. Mondjuk annak a férfinak az italával - böktem egy olyan emberre, aki olyan arccal bámult a whiskyjébe, hogy hiába voltam háromnegyedig halott belül, majdnem éreztem, amit ő. Gyorsan le is húztam az én italomat, mielőtt kísértést érezne arra, hogy ő tegye meg helyettem; ez vissza is ütött, ahogy a whisky végigégette a torkomat, a nyelőcsövemet, aztán a gyomromat is, nem olyan kellemesen, mint kortyonként, sokkal intenzívebben. Talán ennem kéne valamit, mielőtt olyan szintekre jutok, ahova nem szeretnék. - Nem kétlem, hogy te is pont elég tapasztalt vagy - villantottam rá a tekintetem a szemem sarkából. - Ellenben vannak dolgok, amikhez egyszerűen nem lehet elég tapasztaltnak lenni. Kivettem egy szál cigiz a dobozból, aztán megböktem a dobozt, hogy Meissa felé fordítsam, szó nélkül jelezve, hogy ha kér, szolgálja ki magát. Ezen a helyen úgysem zavartak ki, ha bent dohányoztam; a lepukkant, rossz hírű helyek előnye. Előhúztam a zsebemből egy mugli gyújtót. Csinálhattam volna a pálcámmal, de valamilyen számomra érthetetlen okból kielégítőbbnek éreztem, ha gyújtóval csináltam. A cigim vége vörösen felizzott, én pedig letüdőztem, majd hosszan kifújtam a füstöt. Nagyon figyeltem rá, hogy ne csináljam olyan gyakorisággal, amit függőnek lehetett volna hívni, de a tény, hogy mennyire jólesett, ha mégis idáig süllyedtem, arra engedett következtetni, már nagyon régen függővé váltam.
We just have to learn to meet each other halfway okay?
Felhorkantottam, mintha tiltakozni szeretnék, bár hogy melyik ellen, az kérdéses is lehet. Arckifejezéséből kitűnt, hogy nem gondolja komolyan, és az is egyértelmű lehetett, az én felháborodásom sem a legőszintébb. Nem volt szükségem atta, hogy bókoljon, tisztában voltam azzal, nincs gondja a kinézetemmel, hiszen nem is igazán az érdekli. - Szerinted nem vagyok esztétikus? Ennyire feltűnő, hogy a bal mellem nagyobb? - Tettem kezem a szám elé, mintha meglepne, hogy ilyesmi feltűnhet neki. - Mert a te ízlésed tükrözi, mi? Eltoltam a kiürült poharat, csak a kezem emeltem fel, hogy még két italt rendeljek. Magamnak. Set nagyfiú, megoldja a saját dolgait. Ó, ha tudta volna. Számtalanszor felmerült bennem, már ma is, hogy mit szólna, ha elárulnék néhány mélyebb dolgot. Megijesztenék, vagy csak még kíváncsibbá tennék? A helyében egy normális ember menekülne, de sose tette azt, amit másik, ami megszokott. Nem bírtam letörölni arcomról a magabiztos mosolyt, a fülem mögé söpörtem a kósza hajszálakat, amik az arcom csiklandozták. Imádtam, ahogy tartotta magát, hogy minden percünk egy küzdelem volt, tulajdonképpen. Kevesekkel szemben éreztem, hogy egyrészt egyenlőnek tekintenek magukkal, másrészt, hogy valóban egyenlő félként képesek küzdeni velem. Sajnáltam megszakítani a pillanatot, azonban tudtam, hogy nem fog engedni. Mindig láttam. - Nem volt gyerekkorom. - Fájóan igaz szavak, de ezt eddig is tudtuk, sose csináltam titkot belőle, felesleges lett volna. - Az övét nem én fizettem… hé! - Kiáltottam rá, ahogy galád módon mindenfajta előrejelzés nélkül lehajtotta az egészet. Irigy. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve előre hajoltam, és végig húztam nyelvem az ajkán. Nem csók volt ez, egészen egyértelmű kutakodás némi íz után, ami hátramaradt. Hogy hátulról ez máshogy nézett ki, különösebben nem érdekelt, úgy sem ez a kocsma fogja öregbíteni egyikünk renoméját sem. - Nem is rossz… - Mosolyogtam rá pimaszul, nagyban érdemes játszani. - Gondolod? Lehet, hogy csak nagyzolok, mert az épp elég, hogy bárkivel bármit elhitessek. - Pislogtam fel rá, majd a felém kínált dobozra néztem. Haboztam egy pillanatig, majd kivettem egy szálat. Nem dohányoztam. Sok dolgot nem csináltam eddig, szóval ez is belefért. Megvártam, hogy meggyújtsa nekem is, aztán beleszívtam. A szemem is könnybe lábadt, majd hangos köhögés rázta az egész testem, ahogy az tiltakozott a folyamat ellen. Égette a füst a torkomat, az orromat, és tulajdonképpen nem is nagyon értettem, miért gondoltam, hogy ez jó ötlet lesz...
Előrehajolása teljesen váratlanul ért, mégis automatikusan, a pillanat tizedmásodperce alatt felmértem, hogy nem bántó céllal teszi, így csak leblokkoltam, de nem rántottam el a fejem ösztönösen. Ahogy nyelve az ajkamhoz ért, elakadt a lélegzetem, és a gerincem mentén elektromossághoz hasonló érzés futott végig, ami több helyre kisugárzott a testemben; számíthattam volna erre, hiszen róla beszélünk, mégsem számítottam rá. Amikor még minden nap láttuk egymást, túl fiatal volt hozzám, így a játszadozásait másnak tartogatta, utólag meg csak hallottam erről-arról, nem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek az, akin bemutatja a játékait. Gondolom mindketten felnőttünk. Láttam rajta, milyen elégedett magával, de nem hagytam, hogy ez a kis manőver kihasson az önuralmamra. Kényszerítettem az arcizmaimat, hogy meg se rezdüljenek, és Meissa szemébe nézve látványosan letöröltem a számat a kézfejemmel. - Hát még ha viszonoznám - feleltem szárazon, úgy téve, mintha nem érteném, hogy a whiskyről beszél. Közben megpróbálkozott a cigimmel, de azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy még sosem csinálta, és olyan szerencsétlennek tűnt közben, annyira kibillent a szokásos Meissa szerepből, hogy akaratlanul, röviden felnevettem. - Nem tudtam, hogy nem dohányzol. A házimanód meg ne tudja, hogy megrontottalak. Már megint. Mint amikor fűvel kínáltam Ilvermornys éveink alatt. Valami nem változik. Azt pedig tudtam, hogy szüleit soha nem is ismerte, és hogy egy házimanó "nevelte fel", vagy valami olyasmi; ez is hozzátett a megjegyzés gúnyosságához, azt a házimanót aligha érdekelte volna, mit csinál. Már csak azért sem, mert már nem is voltak kapcsolatban Meissával.
We just have to learn to meet each other halfway okay?
Nem mozdult, azt hiszem bizonyos szinten meg volt köztünk a bizalom, igazából nem volt okunk soha ártani a másiknak. Vagy csak fogalma se volt, mire készülök, mert ilyesmit sose tettem korábban. Egészen könnyedén felmértem általában, mit váltok ki másokból, és ehhez igazítottam a viselkedésem, már tinédzserként is. Az övéit is tiszteletben tartottam, talán jobban, mint másokét… ki érti? Elmosolyodtam a mozdulatra, ha annyira semmibe venne, nem törődne vele, hogy nyomot hagyok rajta. Szerettem volna, ha ez csak a játék miatt tölt el elégedettséggel, és éppen elégszer ismételtem el magamnak, hogy majdhogynem el is higgyem. - A következőt kezdeményezheted te, gondolom ebben IS jobb vagy. - Magabiztos volt, én sem kevésbé. Durcásan felfújtam az arcom, ahogy kinevetett, mintha valóban sértőnek találnám. Aztán újabbat szívtam a cigarettából, azonban az még mindig borzasztó volt, nem tudom, mit akartam elérni vele. Csak jól esett. Hogy törődik efféle hülyeségekkel, nem a cigi, az tényleg undorító volt. - Szerintem nem lesz nehéz eltitkolnom… - Elmosolyodtam, és felnéztem a kiérkező pultosra, aki próbált az italjainkkal egyensúlyozni. - Bocsánat! Ha választhatna, kivel csókolózna szívesebben, ezzel az igen megnyerő fiatalemberrel, vagy velem? - Szegeztem neki a kérdést, kezemmel a lassan füstölgő cigarettával. Lehet ezzel kicsit megleptem. De csak lehet.
Lesajnáló mosolyt villantottam rá, egyértelműen azt üzenve, hogy hát persze, hogy jobb vagyok nála. Meg azt is, hogy legfeljebb a legvadabb álmaiban kezdeményeznék nála, ezt még ki is emeltem azzal, hogy végigmértem. Hogy biztosan értse. Ez valójában nyilván nem így volt. Ha így lett volna, nem fárasztottam volna magam ezzel a játékkal, egyszerűen csak ignoráltam volna, ahogy azt már tettem is előtte másokkal. Ráadásul még azt sem adta fel, hogy megpróbálja elszívni azt a cigit, pedig már attól köhögnöm kellett, ha ránéztem. A szememet forgattam, és már épp felajánlottam volna, hogy csak adja ide, majd én elszívom, de ekkor megjelent a csapos, Meissa pedig sikeresen traumatizálta az oda nem illő kérdésével. Majdnem el is elejtette az italokat. - Nyilván velem. Mondja meg neki, uram - feleltem olyan hangsúllyal, mintha az ellenkezője fel sem merülhetne. Mintha a kérdése nem ért volna engem is váratlanul, pedig majdnem elvigyorodtam. A csapos csak hebegett valamit arról, hogy majd utólag fizetünk, lecsapta az italainkat az asztalra, és visszamenekült a pultja mögé. - Gratulálok, Meissa. Újabb embernek okoztál maradandó traumát. Belekortyoltam az italomba. Mostanra már érezhetően megjelent pár boldogsághormon az agyamban az alkoholnak hála, de még távol álltam attól, hogy tényleg jól érezzem magam. - Mesélj inkább arról, mi történik veled mostanában. Ha nem akar, azt is elfogadom. De ugyanakkor valahol tényleg érdekelt.
We just have to learn to meet each other halfway okay?
Minden bizonnyal a kérdés is felesleges volt, a tekintete azt üzente, ez csak természetes, ennek ellentéte teljességgel lehetetlen. Szinte éreztem, ahogy végig mért, mintha megint a szekrénye előtt állnék, fehérneműben. Annyira nem volt rossz, inkább izgalmas. De leginkább veszélyes. Mégis mikor helyeztem a játékot a biztonságom elé? Valószínűleg abban a percben, amikor beléptem a terembe, ahol az asztalnál állt. Figyeltem a csapos zavarát, egyértelmű hatást váltottam ki belőle, mint a legtöbbekből. Valahol ez is izgalmas volt, élveztem a játszadozást, azonban össze sem hasonlítható azzal, amikor csak megrezdülni látom Set egyébként acélos arcizmait. Talán azokra is gyúr? Gyerekként biztosan kifejezőbb volt, akkor szerintem még én is. - Csalás sugallni a választ! - Kértem ki magamnak, laposan pillantva a férfi felé, de mire visszafordultam volna, a csapos már elmenekült a válasz elől. Szomorú. - Szerintem eljátszott a gondolattal, hogy valóban csókolózhatna veled, és megijedt, hogy rájöttem. Pedig csupán jelezni kívántam, hogy ma az enyém vagy… - Fordultam felé, és hanyagul átvetettem lábam az övén. - Hm… gyilkossági ügyeken dolgozom, gyűjtöttem néhány új heget, két végén égetem a gyertyát, a szokásos. - Megvontam a vállam, és a poharamra pillantottam, egy másodpercig szerettem volna még hozzátenni valamit, de maradt bennem annyi tartás, hogy ne tegyem. Jól esett ez a pillanat, nem akartam, hogy némi irónia, vagy túlzott őszinteség miatt semmissé váljon. - Milyen az iskola? - Kérdeztem vissza, bár illemből, nem a témát akartam terelni.
Elvigyorodtam. Kétségkívül nagyon reálisnak tűnt a felvetés. - Elképzelhető. Elvégre ki ne akarna csókolózni velem? - sandítottam rá jelentőségteljesen. Úgy vetette át a lábát az enyémen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, engem pedig meglepő módon egyáltalán nem zavart; egy pillanatra megemeltem a lábam egy kicsit, hogy még jobban az övéhez simuljon, de más módon nem reagáltam rá, testbeszéddel sem. - Izgalmasan hangzik. - Pont ránéztem, amikor a poharára pillantott, és láttam rajta, hogy még valamit hozzá akar tenni, de aztán nem tette. Megfordult a fejemben, mi lehetett az, és miért nem mondta végül ki, de aztán ráhagytam. - Mindketten tudjuk, hogy az egyetlen dolog, ami visszatart attól, hogy leugorjak a legmagasabb a toronyról, az a macskám. - Hangom tárgyilagos maradt. - Úgyhogy kérlek, ne kérdezz az iskoláról, hacsak nem ragaszkodsz ahhoz, hogy sírni láss. Persze ennek még a gondolata is elképzelhetetlennek tűnt, egyértelműen szarkazmusnak szántam. Mindenesetre az italomat lehúztam, és még csak arcizmom sem rándult közben. Ez sokat elmondott életem jelenlegi helyzetéről. - Hogyan szerezted a hegeidet? Ez tényleg érdekelt, de elképzelhető volt, hogy nem szeretné megosztani velem.
We just have to learn to meet each other halfway okay?
Hogy el tudtam volna képzelni, miközben egy férfival csókolózik? Elég szabados volt a fantáziám, kevés előítélettel rendelkeztem, és én is szerettem férfiakkal csókolózni, szóval minden gond nélkül. Más kérdés, hogy nem szívesen néztem volna végig. Ennek viszont nem adtam hangot, csak élveztem, ahogy kinyújtóztathattam rajta a lábam. - Ez mondjuk így van, már az Ilvermorny-ban is sorba álltak érted. - Gondolkodtam el fennhangon, sose értettem ezt, a csókolózással nem jár együtt a házasságlevél, márpedig a legtöbben erre hajtottak. Kényelmesen elhelyezkedtem, már amennyire lehetett azokon a lehetetlen módon kényelmetlen székeken. Azon gondolkoztam, abba kellene hagynom az ivást, nincs rám jó hatással. Eddig nem vettem észre, hogy így lenne, de most mintha zsongana tőle a fejem. - Azt hittem élvezed a levegő változást, és a tanítást. - Nem volt az a tipikus tanár, inkább tényleg professzor, aki leadja az anyagot, és elvárja, hogy legalább olyan szinten vissza is kapja. Ettől nem lesz rosszabb, mint a kedvesebbek, csak távolságtartóbb. Gondolom. - Igazából szívesen megnéznélek, ahogy sírsz, vagy inkább… megrígatnálak. Egész őszintén mondtam, bár nem olyan bántó értelemben gondoltam, hogy addig ütném, amíg nem sír. De lennék az ok, amiért eltörik az a mécses. - Attól függ, melyikre gondolsz. Szeretnéd látni őket? - Mások meglehet szégyellték volna, engem nem zavartak, sose voltak önértékelési problémáim. Vagyis… a testem miatt soha.
- Egész életemben mindenhol sorban álltak értem – pontosítottam egykedvűen az asztalra könyökölve. Kiskoromban a szülők, akik hozzám akarták adni a lányukat, idősebbként pedig ezek a lányok jöttek maguktól is, de olyanok is akadtak köztük, akik nem a család pénze és státusza miatt akarták a társaságomat. A változatosság kedvéért. Az első mondatára rá sem pillantottam, főleg azért nem, mert éreztem, hogy még nem fejezte be. És valóban, pár másodpercre rá folytatta is, de ezzel a kijelentéssel már majdnem meglepett, hátra is dőltem a székemen, úgy néztem rá. - Megkérnélek arra, hogy fejtsd ki, de inkább nem foglak. – Szándékosan fogalmaztam meg így, mert így volt rá esély arra, hogy ad hozzá magyarázatot, ráadásul anélkül, hogy konkrétan rá kéne kérdeznem. Ha pedig figyelmen kívül hagyja, azt sem fogom kifejezetten bánni, bár tényleg elgondolkodtam egy pillanatra azon, mire gondolhatott. – Ellenben jelzem, hogy ha demonstrálnád, szándékosan nem fogok sírni, miközben betöröd az orrom. Valószínűleg nem is védekeznék. Ha véletlenül meg talál ölni, én örülnék neki a legjobban. Kézintéssel rendeltem még egy italt, amit szinte azonnal ki is hoztak, és a csapos megint gyorsan elmenekült, mielőtt Meissa megszólíthatta volna. Gyáva. - Tudom, hogy régóta az az álmod, hogy vetkőzhess előttem, úgyhogy mondjuk, hogy igen. – Rezzenéstelenül beleittam a whiskymbe, rá sem néztem közben, mintha nem kezdeményeztem volna megint játékot. A hegei egyébként valamilyen számomra is érthetetlen okból tényleg érdekeltek, akárcsak az, hogyan szerezte őket.
We just have to learn to meet each other halfway okay?
Felkacagtam, végtére is nem túlzott, ez olyasmi, ami évtizedek, sőt évszázadok alatt sem változott. Aranyvérű, minél nívósabb család, az lesz az igazi frigy. Aztán itt vagyok én, aki két aranyvérű, nagy múltú, nemes család frigyének vagyok a gyümölcse. Számít bármit is az életben? Nem igazán. Maximum könnyebb bejutnom bizonyos körökbe, de ha bármelyik családnál nőttem volna fel, mostanra valószínűleg feleségül is adtak volna valahová. Megbántódhatnék, hogy még erre sem voltam jó, de azt hiszem, szerencsésebb vagyok így. Set sem tűnik épp boldogabbnak a tökéletes életével. Nekem legalább némi szabadság jutott. - Ugyan már, bántanálak én? - Döntöttem oldalra a fejem, ahogy a flörtölő lányok szokták. Talán megtenném. Ha muszáj lenne. Nem tudnám biztosra mondani. - Semmi verekedésre nem gondoltam, inkább csak, hogy ha valaki miatt sírsz, az szívesen lennék. Ha valaki sír érted, annak fontos vagy… gondolom. - Vontam meg a vállam, és egy hajtásra kiittam a maradék italom. Olyan gyorsan érkezett, majd távozott a csapos, hogy időm se volt újabb kérdést feltenni. Csalódottan csücsörítettem, mintha unalmas lenne a társaság, és csupán ez dobná fel. Pedig már egészen bele melegedtünk. - Már vetkőztem előtted, az jobban érdekel, hogy miképpen vetkőztetnél le. - Forgattam a szemem, majd felhúztam a kölcsönkapott pulóvert, így jól láthatóvá vált egy kisebb heg az oldalamon. - Ezt hét évesen szereztem, mikor beestem egy folyóba, és neki sodródtam egy élesebb kőnek. Nem mertem szólni Milnynek, így elég csúnyán elfertőződött a végére, szóval csak ennyire tudták rendbe hozni. - Igazából ez volt a legártatlanabb sérülésem, azt hiszem. - Ha többet szeretnél látni, idd meg az italod, és elviszlek egy szép helyre… - Kihívó mosolyomnál csak kissé rekedtes hangom volt árulkodóbb, hogy még nem adtam fel.
A nevetésére halvány mosolyra húztam a szám. Végigmértem a kérdésére. Teljesen biztos voltam benne, hogy ha abból haszont tudna húzni, megpróbálna bántani, de engem sem kellett félteni, így nem tartottam attól, hogy megpróbálja. Legalább lenne pár izgalmas percem. - Efelől nincs kétségem - feleltem szárazon a szemébe nézve, végül amellett döntve, hogy kimondom a gondolataim. Aztán még több kérdés merült fel bennem a második kérdésére. - Azt akarod, hogy fontos legyél nekem? Mondhatnám, hogy véletlenül sikerült ilyen bántóra a megfogalmazási módom, de soha semmi nem volt véletlen, amit kimondtam; az ilyen dolgokban hasznát vettem a bennem csörgedező politikus vérnek. Ezúttal csak a reakciójára voltam kíváncsi, mert az gyakran többet elárul, mint a szavak, és talán ezzel sikerült olyan nyersnek tűnnöm, hogy legalább egy pillanatig ne tudja leplezni a valódi érzelmeit. A valódi, mélyebb érzéseimet - hogy vajon fontos-e nekem - mélyen eltemettem magamban, nem akartam velük foglalkozni. Ahogy felhúzta a pulóverét, ami egyébként az enyém volt, az oldalára néztem, ahol egy kisebb heg élesen elütött amúgy sima bőrétől. - Gondolod, hogy én másképp csinálnám? - kérdeztem közömbösen, szándékosan nem értve a célzást. - Azt hiszem, a vetkőztetési képességeket illetően mindketten ugyanazon a szinten vagyunk. Vigyáztam, hogy egyetlen apró jelzést se adjak arra, hogy bármilyen hatással lettek volna rám a szavai. Tulajdonképpen mit reagálna, ha most váratlanul azt mondanám, rendben, menjünk? A hobbimmá fejlesztettem azt, hogy kimondjak dolgokat csak azért, mert kíváncsi vagyok rá, mi történik - anyám biztos büszke lenne -, és ez egyre jobban érdekelt. A kíváncsiságon kívül azonban semmi más nem hajtott. - Egy olyan helyre, ahol azokat a hegeidet mutatod meg, amiket mostanában szereztél, és olyan történeteket mondasz el, amik valóban számítanak? - Lehúztam a whiskymet. - Mert akkor mehetünk. Végig a szemébe néztem, még aközben is, amíg ittam. A jelei félreértelmezése mellett döntöttem; azt kideríteni, mi történik, ha belemegyek az ajánlataiba, később is ráérek.
We just have to learn to meet each other halfway okay?
Szinte hallani véltem, ahogy azt veszi sorra, mire lennék képes. Talán nem elég hozzá a képzelete, miket megtettem már eddig, s bár büszkeséggel nem feltétlen tölt el, szégyennel se. A legtöbb legalábbis nem. Ő azért mégis kicsit más. Valahogy így érzem. - Ugyan, törékeny virágszál vagyok hozzád képest, mit tehetnék? - Az ujjammal a pohár peremén köröztem, mintha hinne nekem. Bárki más készséggel bevenné, ez az egyszerűbb. - Meglehet. Vagy úgy bárkinek, nem kell magadra venned, csupán te is szóba jöhetsz. Minden bizonnyal lemondások sokasága volt ebben a mondatban, de valami ilyesmi volt a helyzet. Gyerekkoromban jobban zavart, mostanra már egészen beletörődtem. Nem is nagyon értem, miért vetődött fel. Talán mert hasonlónak láttam őt? Talán. Egyetlen pillanatra se vettem magamra szavait, vagy hangsúlyát, biztos voltam benne, hogy az érdeklődését csavarja ebbe a köntösbe. A fülem mögé söpörtem a hajam, folyton ezt csinálom, mi van ma velem? - Azt hittem, hogy skillesebb vagy nálam. - Vontam meg a vállam, tapasztala valószínűleg több volt, nem, mintha számítana. Tulajdonképpen mi számított most? Nehezemre esett megfogalmazni, még magamban is. Túl sok volt az emlék, és a kevéske kellemes épp hozzá kapcsolódott. Meglehet ez zavart kicsit össze. - Minden történet számít. Vagy az, amit mondanak, vagy az, ahogyan mondják. - Igazság szerint az oldalamon húzódó heget elég pénzzel eltűntethették volna, most pedig megtehetném már én. Azonban senkinek se volt olyan fontos, hogy ne látszódjon, még nekem sem. - De igen, olyat mutatok, amit mostanában szereztem. - Álltam fel jelzésértékűen, bár szívesebben maradtam volna félig az ölében ülve. Dobtam némi pénzt még a csapos felé, és azt hiszem megkönnyebbült, hogy végre elhagyjuk a helyet. Meg tudtam érteni, elég provokatív tudtam lenni, és miért fogtam volna vissza magam? Set kezéért nyúltam, hogy magam után húzhassam vissza, a birtok felé, bár nem szándékoztam a kastélyba menni. Kezdett sötétedni. Remek.
