Nicolas N. La Morte

Derűs és nyugodt jellem, támogató másokkal szemben. Hiszi, hogy nem azért vannak ennyien, mert mindenkinek külön kell élnie. Elfogadja, hogy ha mások több teret kívánnak maguknak, de nem hiszi, hogy azok az embernek nem is kérnek, nem is igénylik a társaságot. Szereti a rálátásukat, kíváncsi a véleményükre, s meglepi minden alkalommal, amikor mindenkiről pontos leírást adnak, az eseményeket nagyon jól átlátják. Éppen ezért sem erőlteti magát rájuk, ám ha társaságot kívánnak, örömmel, s kíváncsian fogadja őket társaságába.
Hisz az önmérséklésben olyan módon, hogy mindenkinek lehet adni, de előbb a saját poharát töltse tele, hiszen üres pohárból nem lehet kínálni. Éppen ezért nagyon erős és konkrét határokat szab mások irányába, és azt következetesen be is tartja.
Képtelen egy helyben megmaradni, vére minduntalan útra szólítja, ezzel már egész Európát és Ázsia, Afrika egy részét is bejárta, s mindenhol jól érezte magát.
Az igazságtalanságot nem fogadja be, mint ahogy az egyenlőtlenséget sem. Bár egy eseményben mindenkinek igaza van, a saját szemszögükből, van egy nagyobb Igazság, de abban még ő maga is óvatosan fogalmaz. Éppen ezért sem ártja bele magát a "felnőttek" életébe, ahogy ő hívja őket, hiszen tévedni könnyű dolog, s ezzel együtt magával rántani másokat is a mélybe. Ő inkább megtartani szeret, s felemelni, támogatni.
A derűbe és a nyugalomba azért a némileg heves vére is beleszól, amelyet időnként nem tud visszagyűrni, s főleg inkább másokért mérges, akiket igazságtalanság ér.

Sosem foglalkoztattak a szabályok betartása, kivéve azokat, amelyeket valóban tanácsos betartani, mint például ne fedd fel az emberek előtt, ki is vagy valójában. De az olyan nem foglalkoztatott sosem, hogy ki állítólagosan tisztavérű, s ki nem. Sokkal inkább az számít, mit takar az a név, milyen személlyel találkozom. És éppen ezért sem ítélem el a tisztavérűeket, ahogy ők mondják, aranyvérűeket, ha jellemben egy megbízhatóval találkozom, keblemre ölelem. Ha jellemben van benne kívánni való: akkor magamba tekintek, vagy ráhagyom, hiszen azon nézetei az ő gondja.
S nem is túlzottan idegelt Rain őseinek a bele nem egyezése, mivel nem az övékére volt szükségem, hanem csakis szívem választottjáéra. Rain pedig igent mondott, , így aztán hol zavart, hogy az ősei milyen ölebeket engednek utánunk, vagy mennyire is nem akarják, hogy lányuk mennyire ne legyen boldog. Az már az én dolgom. Az ölebeik pedig azóta is loholnak, biztosan a földig lóg a nyelvük, fognak kapni vizet, bukisisimit, aztán dobom vissza a csontot a gazdi felé, had szaladjanak vissza.
Sosem tervezek, az árral haladok, hagyom, hogy az vigyen előre bennünket, mert most már nem csak rólam, vagy kettőnkről, hanem a két kis vidráról is, ahogy Rain nevezi.
Előtte sem voltam egy túlzottan a hátsómon ülő, letelepedni kívánó lélek, s Rain is benne volt, hogy vándorolva éljünk, míg csak bírunk, s világ a világ. Mindig is olyan közösségről álmodoztam, ahol nyugalommal és békével lehet élni, mégis, kalandokkal és kihívásokkal telten. A járművünket kifejezetten imádom, külső látszat ne tévesszen meg, kész lakodalmat lehet benne tartani, helyette egy olyan közösségi teret alkottunk ki, ahol bárki megfordulhat, aki betéved, mindentől függetlenül. Hiszek abban, hogy változhatunk, és hogy nem kell mindig tudni mindent másokról, a pillanatnyi beszélgetés és együttlét az, amiből táplálkozunk, amivel a valóságunkat építjük, amibe, és ahová bárki betérhet. Ez a Semleges Zóna, az igazi kikapcsolódás helye, és erről a varázslatok is gondoskodnak. Talán ezért is szeret mindenféle varázshasználó megfordulni nálunk. Nem számít.
A karavánunkhoz egyre többen csatlakoztak, kik hasonló véleménnyel vannak, mint mi, s lassanként kis közösség alakult ki, ahol minden csatlakozó megtalálta, vagy felépítette magának azt, amiért célját és indokát találta, hogy jelen legyen.
- Héjj, kiscsikó... meg másik kiscsikó... - előbb az egyik csimpaszkodik a nyakamba, majd a másik lábdobogását is hallom, aztán jobban süllyed a súly.
- Apsiiii, itt van olyan vijjágg, nézzsük meeeg! Meg sájkányt is jeptessünk!
Forgok velük, mint egy ringlispil, egyre gyorsabban, mire kacagásba törnek ki. Aztán a másik irányba, mert én is elszélüdök különben.
- Menjük zsákok, nézzük meg. Tudjátok, merre virágzik? Mert csak akkor megyünk? - leengedem őket, s máris fogják a kezeim. Mióta tudnak úgy húzni, mint az erős lovak?
- Mindjárt jövünk! - de másik felét már kint kiáltom be, valahogy annyira nem foglalkozva, vannak-e éppen bent, kiszolgálásra várók, elvégre nem azzal foglalkozom, sokkal inkább máshogy szórakoztatom őket.

Átlagos magasságú, lapockáig érő, göndör, sötét haj, kiugró arccsontok, szikár, vékony testalkat.