Liam Crowley

Merlin szakállára, van olyan? Kevés olyan tulajdonsággal bírok, amiért mások elviselnének, a lista így nem lesz túl hosszú

gyors észjárás - együtt jár a mások felé való türelmetlenséggel, a lomha agyúakkal nem tudok mit kezdeni, ott hagyom őket általában

hűséges - egyáltalán nem olyan jelenségekkel, mint megszoknád. Nekem a hűség azt jelenti, hogy ha évek múlva is futunk össze, ott folytatjuk a beszélgetésünket, ahol utoljára abbahagytuk. Hogy közben eltelt akár több évtized is? Hol számít az?

Naaa, ebből már azért tudok sorolni.
Arrogáns - a türelmetlenségem olyan oldala, amit senki, de senki nem visel el. Nem bírom követni a hülyéket és az ostobákat, s nem is akarom

Meg nem beszélném másokkal a terveim, csak egyszercsak megteszem - ezért már ütöttem meg párszor a bokámat, mert éppen keresztbe tettem miatta valaki másnak, aki kicsit befolyásosabb volt. És nem, ez nem tanított meg arra, hogy ebben változtassak. Mire elmondom az indokokat egy-egy tervnek, addigra már túl is vagyok a végrehajtásukon. Időt meg nem pazarolok.

Nyíltan kimondom a véleményem másokról, de az általában sosem a jót jelenti - szeretik a titkokat takargatni, és éppen ezért csinos káoszt vonni maguk köré, a végén pedig elhiszik, hogy az mind jó, ahogy van. Nem szeretik, ha erre rámutatok. Engem meg nem érdekelnek a felszínességek.

Lekezelően beszélek azokkal, akikről megtapasztalom, nem érnek fel hozzám észben - sokan vannak, szintkülönbségekkel. Van, akire még csak egy szót sem vesztegetek.

Ja! Fent nem emlegettem a jó humorom? Igaz is, inkább maró.

Kissé türelmetlen tekintetem vetem a velem szemben ülőre.
- És ezt még ma meg is teszed, vagy üljek rá egy sárkánytojásra, és mire kikel addigra te is megszülöd a választ? Ha? - előredőlve még a fejem is félrefordítom, hátha végre méltóztatik kinyögni a varázsszót. Játszok. - Tudod mit? - vágok egy arcot. - Nem is kell, hogy elmond. De ezért nem fog neked járni semmi, ha legközelebb jösz a fejedet vakarva, hogy kell egy kis segítség.
A játékom nyer, elégedetten magamban nyugtázom, hogy végre nem csak a varázsszót, de a helyet is elárulja.
- Ó, persze, mert elsőre el is hiszem, hogy igaz, amit mondasz. Azt tudtad, hogy az a hely már nem létezik, mert az aurorok kutatást végeztek ott? - Nem, nem végeztek, akkor én is ott lettem volna, mert mágikus tárgyról, ereklyéről lett volna szó. De a blöff, az megy.
Végre el is árulja, pont azt, amire kíváncsi vagyok.
- Nagyszerű! - csapok is az asztalra elégedetten, s állok fel, hogy magamra vegyem a kabátot.
- Örvendtem a találkozásnak.
Félóra múlva már a helyszínen talál az idő, rejtőzködve, várom a megfelelő alkalmat.
Már igazából nem is dolgozom a MACUSA-nak, csak, ha felkérnek. Pedig próbálkoztak, s tudom, hogy nem a legjobb nemet mondani. De ha egyszer nem bírom a kötöttségeket! Egy ereklye megtalálása nem éppen mindig a törvényes utak követéséről szól, s ha azt követném, már régen sárkányvacsora lettem volna. A családom boltja a mozgatórugóm, olyan kincseket találni, amik nem csak egyediek, ritkák, de olyan mágikus erővel bírnak, amivel akár mást is át lehet írni. Na jó, azért az is jó, ha meg is tudják fizetni azt az ereklyét. De engem mégis a kaland, az izgalom, a csavargás éltet. Az agyam képtelen felfogni a boltban, vagy íróasztal mögötti létet. A fondorlatokat szeretem, a kihívásokat, de a sötét oldal sosem vonzott, még ha nem is mindig húdetisztességesen dolgozok, ha meg akarok szerezni valamit. Ez az élet nem erről szól. De arról sem szól az életem, hogy törvényt szegjek. Erre mindig szigorúan ügyeltem, s éppen ezért, ha ma is érkezik felkérés, nem azért mondok igent, mert legközelebb megüthetik a bokámat.


- Mi a....?  - állok döbbenten kunyhónk előtt, ahonnan nem csak tűz, de olyan füst gomolyog, amiből nem az következik, valaki rosszul gyújtotta be a családi kemencét. Levágom a bőröndöm.
- Merlin szakállára, hogy lemaradok a következő kalandról - nyögöm halkan. Márpedig azt az utat meg akarom ejteni, s ha holnap nem indulok neki, akkor nem csak lemaradok róla, de életem kalandja lesz oda. A csúzbogarak vinnék el azt, akinek kedve támadt a tűzzel játszani!
- Hé, várj... - nézek értetlenül abba az irányba, ahonnan a füst tör fel. - Ez nem.... honnan jön? - Lépek beljebb, ahogy szinte feltépem az ajtót, s beljebb haladok, s eljutok végre a forráshoz, míg meg nem látom, honnan indul ki, de muszáj vagyok kirohanni, s nem a füst miatt. Van egy sejtésem, mi lehet az, fogalmam sem volt róla, és ha az történt, amit gondolok, akkor gyorsabban fogom így megoldani a helyzetet, mintha csak bemennék. De adja a varázspor, hogy nincsenek ott!
- Ó, Merlinre! - tárom szét a karom, s ejtem le, s esek térdre. A bőrönd előtt, felnyitva azt.
- Nézzük... nézzük... nem, ez nem jó, ez a levegőt is elveszi. Ez... ez megint nem jó, ez ... aaaa! - a házi kedvenc megérkezik. Sosem örül nekem, ha máshogy lenne, már jelzésre jutna az úgy szeret, majd megesz. Vagy ezt máshogy használják a muglik? Most csak türelmetlenül bök meg, mire ráesek a bőröndre.
- Békén hagynál?! - emelem fel a kezeim, dühösen. - GONDOLKODOK!!! - emelem fel, jelezve, hogy húzzon már máshová.
- Nem, ez túl drága, ezt nem pocsékoljuk el... - nyúlok már egy másik ereklye felé, majd mérgesen, megadva magam, szusszantok egyet.
- Jól van, jól van. Lássuk, mit tudsz - nyúlok a bőröndbe, vissza, az előző az ereklye után, majd a következő másodpercben eltűnök. Mint utólag kiderült, ha nagyon késve is, de még éppen időben érkeztem meg, megmenteni azt, akit életem szerelmének tartok, s vele együtt születendő gyermekünket.

Hogy is nézek ki éppen, mikor nem egy ereklyekutatás, lélekszakadva rohanás közben mentem az életem?
Az ingeket kedvelem, s minden jöhet, ami kék, vagy kicsit sötétebb szín.
Külsőre magasnak vagyok mondható, az életmód edzésben tart, sötét, göndör hajam van, világoskék, néha hideg árnyalatú íriszekkel.
Furcsa a fejformám, de mivel ez nem befolyásolja az eszemet, és nem nekem kell nézegetni nap, mint nap, nem foglalkozom vele.