edgar bones

Mindig, már-már zavaróan kiegyensúlyozottnak, stabilnak tűnik és eme benyomás mellé gyakran automatikusan hozzátársítják mások a sekélyességet, a kétszínűséget, mert azt feltételezik megjátszás nélkül ez nem lehetséges, távol áll a természetes magatartásától, amit gondosan őriz a színfalak mögött. Van némi igazság benne, nem mindegyik mosolya őszinte, érdeklődése valódi a szóban forgatott témák iránt, nem mindig maradéktalanul nyugodt belül, míg arcának vonásai hűen tükrözik azt. Éppúgy képes a bosszankodásra, a kapkodásra, a hibázásra, mint bárki más. Ismeri az unalmat, előfordul erős antipátiát váltanak ki belőle mások s még annál is erősebb ellenérzéseket, de ha nem indokolt, statuálna vele példát, jelentene ki vele fontos álláspontot, akkor nem ad ezeknek teret, hogy a kifejezésük idejére pillanatnyi megkönnyebbüléstől váljon elégedetté. Felnőtt, érett férfi, aki tisztában van vele mikor szükségesek, hasznosak és szükségtelenek, ártóak az érzelmi megnyilvánulásai. Megfontoltan, a helyzet megítélését követően hozza meg döntéseit a szeretett békéjének megőrzésének érdekében, a háta közepére sem kívánna egy könnyen elkerülhető sértődést, hisztit, rosszirányú hangulatváltozást.

Józan gondolkodású, mindig is két lábbal állt a földön, lepkehálóval sosem kergetett tévképzeteket, érvekkel a fejében kel és fekszik nap, mint nap, amit az arra fogékonyaknál rendre alkalmaz. Az idejét túl értékesnek tartja ahhoz megérje egyéb esetekben a falnak beszélnie, netalán valódi véleményét kifejező szavaival további témafejtegetésre buzdítsa partnerét, míg egyet soha nem értésükkel tökéletesen tisztában van. Manipuláció helyett ötleteket hint el, ideát ültet el a másik elméjébe és kivárja azok közül választ-e az illető vagy saját magától lel új lehetőségre. Esetében kijelenthető ő ennél jóval makacsabb, határozottabb, szinte mindenről van konkrét véleménye és nem hagyja magát könnyen befolyásolni. S mivel ért az érvek nyelvén, ezért foggal körömmel nem ragaszkodik a nézeteihez, de alaposan kidolgozást igényel az ügy, ha azt akarják elérni meggondolja magát és a legkevésbé sincs az ínyére, ha mozgatható sakkbábunak nézik.

Nem a megszokások rabja, de szereti kialakított rutinjait, egyfajta meditációként tekint rájuk, nyugtatják ezek a folyamatok, mint például a hajnali futások vagy a munka előtti reggeli elkészítése, kényelmes elfogyasztása az aznapi Prófétával a kezében. Az előkészületeket emiatt is, de nem csak emiatt tartja fontosnak. Rendszeresen tájékozódik a varázsvilág változásairól, friss eseményeiről, utána olvas témáknak, melyekben tudását foghíjasnak érzi, hogy sose mutatkozzon ignoránsnak és mindenhez hozzá tudjon szólni, ezáltal könnyen alakítson új kapcsolatokat, jól ápolja a meglévőket. Érdekeltségeibe sok időt, energiát öl bele és eközben tőle telhetően igyekszik nem megfeledkezni az őt kerülvevő emberekről, hátát mutatva hálátlanság érzetét kelteni bennük.

Figyelmes hallgatóság, aki nem tereli magára a szót vagy kezd el saját tapasztalataival példálózni, még rosszabb, kéretlen versengésbe kezdeni kinek volt szélsőségesebb jó vagy rossz élménye. Kompetitív jellem, de nem ilyen téren. Az esetek túlnyomó részében a másik hogyanléte felől érdeklődő kérdése őszinte, nem ronggyá ismételt frázisként hagyja el a száját. Észreveszi az apró jeleket másokon, törekszik rá kellő figyelmet szenteljen és ha úgy látja, felteszi még egyszer a kérdést, ám nem erőlteti rá a válaszadást senkire magánemberként. Megértéssel ügyvédi pozíciójában díszelegve kizárólag ügyfele irányába van, a kedvesebb énje egy időre megpihen a tárgyalóterem falain belül, de olyannyira nem áll félre a képből kegyetlennek lehessen titulálni. A hatékonyságot nem kizárólagosan érzéketlenséggel lehet elérni, így ha teheti mellőzi a módszer alkalmazását.

Bones. A neve önmagában elkötelezettséget jelent családjának irányába, amit neveltetéséből adódóan sem volt soha kétségbe. Sokat köszönhet nekik; stabilitást, magas színvonalú edukációt, lehetőségeket, kapcsolatokat, az alapvető, feltétel nélküli szeretetet, amit tőlük kapott és életének egyetlen percében sem feledkezik meg róla. A szigoruk, a szabályaik sosem jelentettek terhet a számára, nem érzi magát szülei lekötelezettjének, adósának negatív értelemben, nem jelent terhet számára a vele szemben felépített elvárásainak sora, mert azok nagy része egyezik a sajátjaival. Sokat vár el magától, teljesítményével elégedett akar lenni, emiatt félmunkát nem végez, ha valamibe belekezd azt befejezi és tartja magát a szavához... magyarán ki akarja hozni magából a legtöbbet, büszkeséget ébresztve eközben anyjában és apjában. Tiszteli őket, ad a véleményükre, ám ez nem jelenti azt gondolkodás nélkül fejet hajt előttük, olyan könnyen beadja a derekát a javaslataik hallatán, mint annak idején, fiatal korában tette. A családja vágyai, akarata nem egyenlőek az övéivel, hajlandó a kedvükért kisebb ügyekben, mintegy jelképesen lemondani a sajátjáról, de a nagyobb nyomatékot hordozóakban egyedül hozza meg döntéseit.

Téli szünet van, ami azt jelentené végre van idő relaxálni, szórakozni, kiélvezni az ünnepeket család, barátok körében... ez mégis nehezemre esik. Egy bő hete pocsékul alszom, forgolódok, felébredek az éjszaka közepén a legapróbb hangokra, V mocorgására is ahogy átfordul a másik oldalára és az agyam állandóan kattog valamin, amitől bosszússá válok, mert közel lehetetlennek érzem még a nap felkelése előtt visszaaludjak, normálisan pihenjek. Az olvasmányokkal el vagyok maradva, a szavakat hiába olvasom, nem ivódnak be az elmémbe és két sornál járok a beadandómban, a figyelmem folyton elterelődik, ha egyáltalán rá bírom venni magam leüljek újból neki futni a megírásának. Tavaly itt töltöttük a Szentestét, idén viszont veszekedés, békíthetetlennek érződő sértődés adódott belőle, ami már-már késsel vágható feszültséget generált, alaposan rányomta a bélyegét tegnap esti érkezésünkkor ejtett, selyemköntösbe burkolt megjegyzések formájában. Semmi konkrét, közvetlen, offenzív kritika nem hangzott el természetesen, így fáradtan, az arcomra mosolyt erőltetve hallgattam őket, hozzá-hozzátéve valóban mekkora kár kimaradtunk belőle, lemaradatunk róla, lecsúsztunk a pillanatról, mert ilyen későn csatlakoztunk, nem maradt nekünk Helga csodálatos karácsonyi pudingjából, a díszt idén az öcsém tette fel a fára, a befagyott patakon korcsolyázásban sem vehettük részt nagy bánatunkra, a közös fotóról nem beszélve, amin kizárólag a család szerepelhet... ez évben is kizárólag ők.
Sorra nyeltem le a burkolt véleményeket, nem akartam újabb vitát, veszekedést előidézni és reménykedtem benne miután kiadtak magukból mindent, lenyugszanak a kedélyek. Egy normális, jó hangulatú összejövetelt akartam, mint amilyen Vaughn-éknál volt, de a vacsora ideje alatt változatlanul érezni lehetett kilógunk a résztvevők sorából. Kínos, kényelmetlen hallgatás kísérte részemről a beszélgetést az első próbálkozásokat követően, amikor igyekeztem bevonni V-t is, reflektálva a kérdésekre milyen volt számunkra a Szenteste, hogyan töltöttük, mire szinte kivételével nélkül olyan felelet érkezett itt jobb, pazarabb lehetett volna. Túlzás lenne az állítani jól, de elviseltem, míg az oldalamon ülő nő türelme egyre fogyott, a megfeszülő állkapcsából, a majd' visszapenderített hozzászólásból sejtettem nem sokon múlt és csak a rám való tekintettel nem adott még hangot a markáns véleményének. Megköszöntem a vendéglátást, a finom ételt, mindent és korai visszavonulót fújtam, hogy ne kelljen tovább viaskodnunk az elemekkel, tovább visszafojtania magát, tennie a szépet. Bíztam benne holnapra már valóban képesek lesznek a többiek félretenni a sérelmeiket, bár az ő szavaival élve ez kifejezetten naiv reménykedés volt tőlem, melyre hajszálnyi esélyt sem lát valóban így lesz. Dühös volt... rájuk, amiért az ő családjával töltött időt leváltva, az ottani hangulat szöges ellentétével fogadták, közel lenéző módon reagálva minden mondatára, mondatunkra. Csalódott... rám, amiért nem csaptam oda elég legyen a nyájas szavakba forgatott sértésekből, nem álltam jobban a sarkamra a szituációban, csendben vártam a vihar elülését egy ponton túl.
Akaratlanul váltam feszültebbé. A levegőben röpködő évődések, a kiszámítható feszültség, sértődések mind, mind eltelítettek ahhoz ne vágtam volna vissza egyből azt akarta volna-e újabb adag olajat öntsek-e a tűzre, újabb okokat adjak nekik a szapuláshoz ahelyett egyszerűen elengednénk, aludnánk az esetre, elfelednénk...? Elhamarkodottan nyitottam ki a szám, nagyjából azonnal realizáltam, ahogy pusztán az arcára kiülő kifejezéssel pofán vágott és mély lélegzetet véve léptem közelebb, enyhén feltartott kezekkel, ezer és egyedszerre is elismételve mennyire sajnálom az előbbi kifakadásom, elismeréssel adózva az igazának. Az asztalnál nekik kedveztem, az ő haragjuk szítását kívántam elkerülni és most ugyanezt teszem négy fal közt vele, mert két pad közé szorulva érzem magam, tanácstalanul, megoldás híján hogyan hozhatnám közös nevezőre az ellenkező oldalán álló feleket. Zsigerileg rosszul vagyok már a villámhárító szerepétől, ahogy minden igyekezetemmel azon vagyok mindenkinek jó legyen, egyensúlyozok a vékony jégen, táncolok az üvegszilánkok között és sehogyan sem jó, sehogyan sem elég senkinek. Sem V, sem a családom szörnyeteg, nevetséges az egész... csak épp képtelen vagyok nevetni rajta.
A derekánál fogva húztam odébb, közel, ígéretet téve holnap azzal kezdem a napot a reggelit megelőzően, hogy tisztázom a dolgokat velük, noha pontosan tudtam már akkor, abban a pillanatban nem fog jól elsülni a próbálkozásom. Apám volt az utolsó mentsváram és még róla is lerítt nincs megelégedve, jó hangulatában a vacsora folyamán... Nem a levegőbe beszéltem, komolyan gondoltam megkísérlem elsimítani a dolgokat, de többet nem akartam róla beszélni az este. Egy forró fürdőre vágytam, a testének melegére, az ajkának ízére, az éles, imádnivaló eszének megvillantására az aktuális könyv véleményezésekor, ha rá tudom mindezek után venni egyáltalán a következő fejezet felolvasására... azt sem bántam volna, ha ismét én lettem volna a soros, csak egy kis időre hadd tegyük félre a kellemetlen fogadtatást, ami kivételesen könnyen visszaűzött volna az ő szüleivel töltött ünnephez.
...hogy a megbeszélés másnap nem a vágyott módon alakult, őszintén... nem lepett meg.


A családi összejövetel legelejétől érlelődött ez a pillanat, ám a vendégsereglet távozása utáni órákban sem tudtam volna anélkül elhagyni a szobámat, hogy ne kaptam volna egy fürkésző tekintetet a nyakamba, a vele járó, tarkómat viszkető érzés ne kísért volna ki egészen a kertig és ki tudja mennyi idő telt volna el, mire kíváncsi társaság szegődött volna a nyomomba. A hajnali időt áldásosnak tartottam, a nap sem kelt még fel, az ég alja épp annyira volt világos ne vakon közlekedjek odakint, ne gázoljak bele anyám hortenziáiba, ismét felkeltve benne a gyanút, mi szerint a húgommal mindketten közkedvelt rejtekhelyként kezeljük a nagy törődéssel ápolt növényeit.
Előveszek egy szálat a cigarettatartóból, a végét a dobozba bújtatott öngyújtóval izzítom fel, ami a méretéből adódóan praktikusabb, mint csak evégre magammal hozni az erdeifenyő pálcát. Sose voltam láncdohányos, hébe-hóba, az idegeim ellazításához nyúlok a dohányhoz és a rokonok idecsődülésénél milyen jobb alkalom lenne ehhez? Szigorúan titkolva a néhai szokás gyakorlását anyám elől, más kapcsán eleget hallottam róla a véleményét, tisztában vagyok minden kártékony hatásával a nikotinnak, a kátránynak. Az ő, az én lelki nyugalmam is érintetlen marad, ha nem jut a tudomására és már épp beleszívnék a parázsló végű szálba, egy lépéssel közelebb jutva a kívánt megkönnyebbüléshez, ahhoz a kevéshez, amikor kéretlen látogatóm akad.
- Edgaaar. - vészjóslóan üti meg a dobhártyám a húgom hangja távolabbról, a hátam mögül, mire élesen kapom oda a tekintetem, a számhoz tartva a felmutatott mutatóujjam, némán jelezve vegye halkabbra a hangját az isten szerelmére. Nem hiányzik felverje a többieket, méghozzá tudatosan. Ismerem, tudta volna kevésbé teátrálisra is venni az antréját.
- Izzie, shh. Shhh! - csendesebb alttal mordulok rá, majd intek jöjjön közelebb, ne foghassa a távolságra az emelkedett hangszínét s erejét. Mély levegőt veszek, amit nehezményes sóhajként fújok ki és kivehetően kérdő vonásokkal nézek rá erre miért volt szükség? A gyér fényviszonyok közt látom az arcán terpeszkedő elégedettséget, akárcsak előző este, amit a káröröm ültetett oda.
- Még mindig ennyire élvezed, hogy Lionel felajánlotta a harmadik kuzinját a vacsoránál? - a számba veszem az égő dohányrudat, szó nélkül nyitom fel a doboz tetejét, ajánlom fel a maradék két szál valamelyikét a szikrapattintóval egyetemben.
- Hazudnék, ha azt mondanám nem az volt az egyik kedvenc pillanatom az estéből... vagy akár az elmúlt félévből. - ha nem lett volna valóban vicces, ha nem engem ért volna a megtiszteltetés, vélhetően vissza kellett volna fognom nekem is a nevetést az asztalnál. Fejcsóválva, szemforgatva húzódik félvigyor a képemre, megértem, fordított esetben én is szívnám vele a vérét, utólag, pedig képes vagyok meglátni a helyzet humorosságát. A láng beizzításában segédkezek, végül szippantok egyet a sajátomból, ne égjen le mindhiába és zsebre vágom a dohánytartót.
- Remélem nem felejted akad testvére is a kuzinnak. Lehet jelenleg én vagyok a téma középpontjában, de érik a te időd is.
- Látod, látod... mi lenne velem nélküled? Köszönöm addig kitöltöd az idejüket.
- Én is szeretlek Iz. - a kijelentést egy szkeptikus, ugyanakkor jól szórakozó pillantás előzi meg. Kivételesen örül a felhajtásnak, ha nem is az apropójának, ami idáig vezetett és tudom őszintén értékeli kimarad az élményből, külső szemlélőként mulathat rajta még egy darabig. A narancsosabbá váló horizont irányába fordulok, érzékelem mellém csatlakozik eközben a húgom.
- Egyébként hogy viseled? - a szemem sarkából nézek vissza rá, halhatóbbra veszem a sóhajomat, megvonom a vállam. Természetesen anyámék, mindenki előtt udvariasan előadom mennyire rosszul érintett fel kellett bontanom a jegyességet az újságok által is megírt családi botrány miatt, de egymás közt nem jellemző ránk az ilyesfajta színjáték.
- Őszintén: nem fogom gyászolni. - hallom a hümmögését, amiből feltételezem számára jóval kevesebb meglepetéssel bír a vallomásom. - Kellemetlen, kényelmetlen mindent elsimítani utána és közben mindenkit biztosítani róla minden rendben lesz, nem kell aggódniuk...
- Gyönyörű nő volt pedig. - a félbeszakítással célja volt, mint mindig.
- Igen, intelligens is.
- Minden szempontból megfelelő.
- Nevezhetnénk tökéletesnek is.
- Nevezhetnénk. - szórakozottan fújtatok, tudom mire megy ki a játék.
- Ne kezdd Izzie.
- Ugyan, mire gondolsz? - megválaszolatlanul hagyom a kérdését, a füstöt szégyentelenül fújom az irányába, se neki, se nekem nem szükséges kimondanunk a gondolatainkat, rendes befejezést adnunk a beszélgetésnek.
- ...de tudod mit mondana most Maggie?
Oké, ezen a felszólalásán elnevetem magam.
- Tudom.



Dacára a hajnali óráknak, két nagyobb kört tettem az épületblokk körül a hűvösebb esti levegőt használva a gondolataim kiürítéséhez, a torkomba költöző rossz érzés, szégyen keverékének sikertelen lenyeléséhez, mielőtt átléptem volna a bejárat küszöbét. Halkan hajtottam be magam mögött a lakás ajtát, szinte hangtalanul, véletlenül se verjem fel Albát, aki feladta eddigre a fennmaradás, a későre nyúló visszatérésem megvárásának ötletét és álomra hajtotta a fejét. A jótékonysági rendezvényre nem önszántamból mentem, a kötelesség hívott oda, jogi kérdések megvitatása az egyik szervezővel és nem akartam abba a helyzetbe hozni magammal viszem, miközben pontosan tudom, nem lesz rá lehetőségem odafigyelni rá, szóval tartani. Szándékosan nem tettem volna, nem avanzsáltam volna oldalamon tetszelgő, néma porcelánbabává és szánt szándékkal nem csak ezt nem csináltam volna vele az este folyamán...
Egyenesen a fürdő felé mentem, a helyiséget bevontam mágiával ne szűrődjön ki a folyó víz hangja, ahogy egy gyors, hideg zuhannyal mostam le magamról V illatának maradékát. A szennyesbe ráérősen gyűrtem a ruháimat, a tiszta alsóneműt, pólót menet közben martam el a gardrób kezemhez legközelebb eső pontjáról, majd további pár perc erejéig maradtam a hálótól immár mindössze csak egy zárt ajtónyira elválasztott falak közt; hadd emésszem a döntésünket, következményeként a vegyes érzéseket, mielőtt csatlakozom az ágyba az újdonsült feleségem mellé. Az esküvő kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt volt, ahol a tett eskü szavait komolyan gondoltam, ha érzelmi oldalról nem is alakult ki nálam az a fajta kötődés, ami másokat eleve fél térdre kényszerít, a nagy kérdés feltételére. Száznégy óra ehhez kevés, de a benyomásai alapján megelégedtem annak a gondolatával még néhányszor, talán sokszor száznégy óra elteltével ez változni fog s mindaddig nincs más dolgom, mint játszanom a szerepem, megadni számára mindent, amire vágyik, elvégre a kimondatlan megállapodásból én már megkaptam, amire vágytam; egy tiszta lapot. Damoklész fejem felett lebegő kardját eltávolítottam az új arámmal, a téma körül lengő kérdéseket félresöpörtem, beadtam a derekam a társadalmi, a szülői elvárásnak, ami nem esett oly mértékben a nehezemre, mintha valaki elsőre hallaná a korai leánykérés mögött álló indokok sorát. Szükségem volt egy nőre, akinek a renoméja nem volt tele a múlt pecsétjeivel, egyszerű, tisztességes családi háttérrel rendelkezik, akinek a személyisége simulékony, finoman, nagy gonddal formálható, kellően nyitott, elfogadó. Lehet a szándékom sose volt tiszta, de sosem volt komolytalan, nem tartottam ártónak sem rá nézve. Stabil, jómódű háttér, folyamatos támogatás biztosítása a karrier elképzelését illetően, a családjáéban is, akiknél megtettem az extra lépéseket, hogy ne ébredjenek kételyeik, jóhiszeműen fogadjanak, rossz érzések nélkül, nyugodtan alhassanak éjszakánként, mert a lányuk jó kezekben van, biztonságban. Tényleg ez volt a célom, ezt akartam. Lehet nem mondhattam el anélkül hazugság ne bukott volna ki a számon, hogy szeretem, de kedvelni nagyon is kedveltem, -lem a különböző világaink, a korkülönbség ellenére. Most, pedig itt állok, mély lélegzetvételekkel igyekezvén levedleni a bűntudatom, amiért saját magam vetettem gáncsot a terveimnek és az adott pillanatban ennek a tudatában döntöttem úgy, mégis valaki más derekáért nyúlok.
Utoljára átdörzsölöm a fizimiskám, mielőtt leoltanám a villanyt, óvatosan kinyitnám az ajtót és továbbra is hangtalanságra törekedve lépdelnék az ágy szegélyéig. Egyébként sem szeretném felkelteni, most csak eggyel több okom van rá ne tegyem... és ügyelek rá ne nyekkenjen a matrac a súlyom alatt, alig süppedjen be az ő oldalán, legyen éppen annyi helyem fel tudjak feküdni anélkül neki ütköznék a folyamat ideje alatt, mindvégig azon reménykedve, kivételesen ne húzódna közelebb, ne hajtaná a fejét a vállam gödrébe vagy döntené a felkaromnak.
Fél óra múlva az oldalamon fekve, pedig megérzem a gyengéd tolakodást, a néma, álmatag kérést a lapockámnak dörgölve... és legszívesebben a föld alá süllyednék. Nem telít el büszkeség, színtiszta öröm, amiért akartam és tudom, újra ugyanúgy akarnám megérinteni a nőt, aki sosem költözött ki eléggé a tudatalattimból, akivel kapcsolatban sosem gondoltam volna, mégcsak rá se, hogy a nomális, kollegális viszonyunk bármi másba átfordulhat, akit pontosan ezért, mintegy egy barátibb gesztusként invitáltam meg arra az egy italra a rendezvény végén, minden hátsó szándéktól mentesen, akire csendes aggodalommal tekintettem a liftben a fakóságáért, a törékenységéért, az eltusolni kívánt gondterheltségéért... akit sose láttam még ilyennek ezelőtt, sose tűnt fel.
Mozdulok, nagy gonddal fordulok a hátamra véletlenül se nyomjam össze és hagyom, hadd bújjon kedve szerint.
Megérdemlem alvás helyett a gondolataimat.  

Egyenes, büszkén kihúzott gerinc, gáláns tartás, deltás vállak, karbantartott izomtónusok, rövid, sose túl hosszú borosta, frissen vágott haj, rendezett arc, határozott, világoskék tekintet, fehér fogsor, tiszta bőr, ápolt kezek. Kifogástalan részletek, rászabott öltöny, élére vasalt ing, nadrág, makulátlan, vasalt orrú cipő, elegáns, drága karóra, polírozott jegygyűrű, finom illatú kölni.
Edgar Bones-ról senki nem mondhatja el ne ügyelne rá megjelenése mindig friss, pedáns legyen és ne tűnne úgy, mint aki maradéktalanul jól érzi magát a saját bőrében. Mégsem tévképzetes ficsúr, aki túlzásba vinné az aktuális divat nyomon követését, el lenne telve a kinézetétől, szemmel láthatóan is kínosan ügyelne a külsőségek tökéletességére és ez állna a prioritásainak élén. Kerüli a hanyagságot, a koszt, egyszerű alappraktikákat gyakorol és mindezt természetes eleganciával teszi. Ruhatárában nem lelhetőek fel kirívó darabok. Gardróbjának több, mint háromnegyedét a formális öltözékek teszik ki szemet pihentető pasztell tónusokban a klasszikus fehér, fekete s annak árnyalatainak különféle kombinációi mellett. Értőn, alkalomhoz illően válogat közülük, nívós eseményekkor a mandzsettagomb viseletéről, az öltönyzsebbe bújtatott díszkendőről sem feledkezik el.
Karakán kisugárzása ellenére hordoz magában egyfajta megfoghatatlan szerénységet.