Viserys Crowley

Ellentétes személyiségnek vallja magát. Kicsit kalandvágyó, szereti, ha az életét nem az egyhangúság uralja, ezért nyitott bármilyen jónak ígérkező kalandra. Művelt, igényes, sőt néha elvont művészlélek, főleg, ha belemerül az írásba. Számára legfontosabb a család, és a barátok, értük bármit megtenne, mindenben segít, amiben csak tud és cserébe sosem kér semmit. Remek memóriája van, igazán kreatív. Összeszedett és talpraesett pasas, soha semmi nem okoz neki nehézséget, határozottságával minden kínosabb szituációból igyekszik kivonni magát. Nyugodt és higgadt fickó, elég nehéz őt kihozni a sodrából, próbál minden ügyet ésszel lerendezni, de természetesen, ha rá vagy bármely szerettére rátámadnak, képes lenne megvédeni őket, nem szívbajos. Nem szereti a konfliktusokat, ha lehet, akkor elkerüli azokat, utál veszekedni, de persze néha nem tudja elkerülni.

Igazi energiabomba, felforgató, mint egy hurrikán, viharként pusztít, ha valami nem tetszik neki. Nehezére esik egy helyben maradni, vágyja az újat, az izgalmakat, árgus szemmel les minden kínálkozó alkalmat, amikor kiélheti féktelen voltát. Tisztában van a képességeivel, azzal, hogy mennyit bír, ismeri a határait, mindebből fakadó magabiztosságát viszont olykor beképzeltségnek hiszik.
Ha bal lábbal kelt, akkor az adott nap el van temetve: házsártos, mindenre és mindenkire megjegyzést tesz, semmi se felel meg neki.

Ikernek lenni sosem könnyű. Főleg akkor nem, hogyha tetőtől talpig egyformák vagyunk testileg és lelkileg is egyaránt. Nem könnyítettük meg soha senkinek sem a megkülönböztetést, hiszen nagyon, rettenetesen, sokáig egyforma ruhákban öltözködtünk. Van hogy mostanában is ez történik...  
Nem tudom mik vagyunk mi. Talán két porszem a homokviharban? Jégcsapok amik ha jő az olvadás, a legvastagabb résznél törnek ketté? Megtörhetetlennek látszó vadállatok?

2000. év közepe.

- Nem megmondtam neked, hogy ne üsd bele mindenbe az orrodat? Mindig is utáltam, ha az emberek úgy szaglásznak körülöttem, mintha legalábbis vadászkopók lennének! Hagyj békén, oké?! Felfogtad?! - csattant fel a csaj, miután már sokadjára elmagyarázta Viserys-nek, hogy nincs semmi gondja, és csak egy egyszerű karcolás az, ami a karján van. Viserys nap mint nap találkozott a lánnyal, érdeklődött hogyléte felől, ám a lánynak vagy jó napja volt és elbeszélgetett a férfivel, vagy rossz és akkor elküldte a bánatba. A fiú teljesen bele volt habarodva, szerelem volt első látásra a részéről, hiszen egyoldalú volt jó ideig ez az egész. A lány ugyan vette a jeleket, de valljuk be... fiatal volt még, kiakarta élvezni az életét és jól akart tanulni, ahogy ezt a szülei is elvárták tőle.

2001. évvége.

- Khm…Brooke, szeretnék kérdezni valamit. Valami…fontosat, mielőtt megyünk. - kezdi félszegen a fiú, a lányt pedig egyre jobban összezavarja a fiú ma esti viselkedése.
- Nem találkoztam még nálad céltudatosabb és kedvesebb lánnyal. És…nos, lehet korai, sőt tudom hogy korai, de…mégsem érzem annak. -  a lány értetlenül ráncolja a homlokát, érzi a srác idegességét, de minthogy nem gondolatolvasó, fogalma sincs mit akar, amikor a zakójába nyúl.
- Boldoggá tennél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? – nyögi ki végül Viserys és a kezében szorongatott kis dobozkát ügyetlenül pattintja fel. A lány agya pedig lefagy pillanatok alatt, elsőre fel sem fogta, hogy amaz mit is akart kérdezni. Jól hallotta? Komolyan…jól hallotta? Tekintete hol a gyűrűre, hol pedig Viserys-re villan, szemében könnyek gyűlnek. Mint mindig ha elragadják az érzelmei. Hogy hozzámenne-e? Az egyetlen férfihoz aki apján és a bátyáin kívül megérti őt? Aki bíztatja, akinek bármilyen nehézséggel sikerült eddig megbirkóznia együtt vele? Zokogva bólint.
- Igen, hozzád megyek! - öleli át a férfi nyakát, közelebb kerülve hozzá.
- Annyira szeretlek. - simít végig a srác kedvese arcán, eltűrve egy tincset a füle mögé. Imádja ezt a nőt.

2002
Az elkövetkezendő napok Viserys számára valódi pokolként teltek. Még soha nem volt szerencséje összevesznie senkivel, így ezt igen csak keservesen élte meg. Igen, Ő is képes haragudni, sírni, szomorkodni, csak másként mutatja ki. Jobbára csak ücsörgött az étkező egy sötétbe borult zugában, csak szeme kékje csillant meg néha-néha jelezvén, hogy még sem olyan üres az a szoba, mint amilyennek az ember első ránézésre gondolná. A néma magány megedzi az embert, de ugyan akkor meg is őrjíti tekintettel az üres sötétségre, mely magába zárja.
Aztán végre nyílik a Főbejárat, belép rajta a Nő és a férfi is feláll a helyéről.
- Brooke... minden rendben? Csak úgy elrohantál, semmi magyarázatot nem adtál, hogy miért vagy olyan fáradt és harapósabb a megszokottnál... - kezdett bele a fiú, a lány levette a kabátot, majd sóhajtott, arcából eltűrte a haját, majd a férjére nézett.
- Baj van? Nagyon feszült vagy. Szeretnél egy... masszázst? – húztam újra félmosolyra a számat. - nem birta a stresszt soha sem Viserys, a haját tépte már idegességében, hiszen nem tudta mibaja van a szeretett lánynak.
- Kétlem, hogy azután, amit mondani fogok, még mindig ki akarnád masszírozni belőlem a stresszt, szóval... A gyerekedet hordom a szívem alatt...

Jelen

Természetesen cseppet sem csodálkozom azon, hogy ahogy minden napnyugta a közelgő éjszaka farkába harap.
- Mondjuk azt tegyük hozzá, hogy múltkor valamivel szolidabb keretek között zajlott le a vérszedés, mint...
Minek is fejezze be, pontosan tudom, hogy mire gondol. Egy ideig még kerülgetni fogjuk a forró kását, azt hiszem.
Nem ülök le, nem igazán csinálok semmit, csak a pálcámmal a kezemben, állok valahol a bokrok mellett, és alkalomadtán a srác kezében lévő tőrt fixírozom, már amikor nem nézek a szemébe.
- Megnyugtatlak, hasonlóan szolid lesz a mai program is! - húzódik zavartságot leplezni hivatott, őszintétlen mosoly a képemre és még a pálcát is meglengetem kissé a kezemben, hogy esélye se legyen félreérteni a dolgot, esetleg csűrni-csavarni szavaimon párat a saját szájíze szerint. Vért fog venni attól a dögtől, hamár ilyen bátor fellengzős szavakat használt a tegnapi nap folyamán. A sárkányok nem kezes bárányok, de ezt majd megtanulja úgyis. Vagy ma, vagy az életének bármely más szakaszában!
A vérszedés futással zárult, a sárkány majdnem felzabálta a kölyköt, ám mivel olyan jófej vagyok, a dög éhen maradt. Nem evett gyerekpecsenyét. Döntöm oldalra a fejem, ahogy elnézem a fáradt nebulót. Lassú mozdulattal tekerem körbe a fejem, megroppantva ezzel nyakam megfáradt ízületeit.
- Akárhogy is... - billentem ezúttal bal vállam felé tűnődő tekintetem, hogy aztán a társaságomra vissza nézzek.
- Holnap ugyanitt találkozunk. Kevés ez a pár mili vér... ha nem mersz nekifutni, akkor marad a szájtépés. - ami persze nem izgalmas, de olybá tűnik Ő másnap azt választotta. A nagy szája változatlan.
Próbálom nem bámulni miközben olvas, de a szemem mindig visszatalál a srác arcvonásaihoz, amik valljuk be, sohasem nyújtanának olyan kellemes látványt, hogy azt felüdülés legyen bámulni. De látni akarom, hogy igazából mit érez a dologokkal kapcsolatban. De aztán csak nem érzem helyénvalónak, hogy így bámulom, mintha a selejtes véleményére lennék kíváncsi, mintha szükségem lenne arra, hogy rábólintson a dologra, vagy egyáltalán megjegyzéseket tegyen. Jobban tudom mi a helyénvaló cselekvés egy ekkora böhöm állattal kapcsolatban. Erre jön ő és okoskodik... akkor menjen és ölesse meg magát. Ennyire egyszerű a képlet.

Átlagos magasságú, száznyolcvanhét cm magas, jó kiállású, határozott fellépésű. Haja barna, persze megesik, hogy feketésnek hat. Jobbára rövidre vágatva hordja, de vannak elszórtan olyan hónapok is, mikor hosszabb hajjal bukkan fel valahol.
Szemei lehetetlenül kékek.
Ruházata igen csak változatos. Nem az a fajta férfi, ki leragad egy adott stílusnál, és annak képviselőit hordja rongyosra. Ugyan úgy hord farmert és pólót, mint inget és frakkot, persze nem kell attól félni, hogy fekete díszöltözetben fog flangálni az utcákon. Alkalomhoz illően öltözködik. Egyedül három ruhadarabot nem láthatunk rajta soha. Bőrnadrágot, szoknyát és harisnyát. Bár az utóbbi kettő szerintem nem meglepő.