Doris Gregorovich

Olyan érzést kelt, mintha valaki odafent azt mondta volna, „nesztek, egy angyal. Vigyázzatok rá.” majd ledobta volna Dorist a földre. Mindenkihez kedvesen fordul, az előítélet legkisebb jele nélkül. Indokolatlanul bátor és nem hajlandó elhinni, hogy a remény kimúlt az emberiségből. Mindenkit maga elé helyez, még ha ez lehetne negatív is, meg tudja tartani az egyensúlyt, így sosem veszti el önmagát.
Elképesztő szivacsaggyal rendelkezik, minden is érdekli, minden tudást szív magába és sosem felejti. pont ezért szereti átadni is a tudását, és teszi mindezt könnyeden és érthetően. A legbonyolultabb képletek, legkimondhatatlanabb nevű növények, legösszetettebb gyógyitalok receptjei egyszerű gyermekmondókáknak tűnnek míg ő tanítja őket.

Nem a legrendezettebb ember a földön. Sőt. Ugyan rengeteg háztartási bűbájt ismert valamiért mégis rendre elfelejti alkalmazni őket. Ezer fele jár mindig az agya, belekap valamibe majd ott hagyja. Nem egyszer égett oda a padlizsán vagy sült túl a csirke.
Harsány, túl hangosan nevet és néha szarkasztikusabb mint szeretne lenni. Mindenről van véleménye, néha nehezen tartja magában, de sosem ítél előre. Nagyon rossz alvó a gondolatok folyamatos cikászása miatt, mindenre is felkel, és olyankor irritáltabb mint egy nyűgös kisgyerek.

EViserion megint elhasználta az utolsó csepp niacinamide-ot. Egészen biztos azt se tudja mire van.
Sóhajtva nézek a tükörképemre, egy kis friss vizet pacskolva az arcomra. Az éjszaka már a kastély köré vonta magát, a csillagokat most nem takarja esőfelhő, a hold is egészen ragyogóan kukucskál be a színes ablakon. Megnyitom a zuhanyt, hogy melegedjen, és a hajamba túrva laza konytok kötök a fejemre, tovvábbra is magamra meredve.
Madam Rohelli szemei néznek vissza rám a tükörből, azok a meleg, barátsgos szemek akik Rowan óta nem láttak. A felcsillanó barna szemek, a hatalmas, széles és bátorító mosoly. Reméltem, hogy sosem látom többet. Nem mintha nem lenne egy csodálatos nő, és nem mintha nem adnék hálát érte, hogy Rowant ő segítette a világra, de az tizehat évvel ezelőtt volt, nem pedig most. Akkor még szinte én is gyermek voltam, Aviana pedig adott valamennyi gyakorlást és segítséget… de most? MOST?

Aviana apró lábainak dobogása tölti be a folyosót ahogy a szoba felé rohan, szinte elesve. Lehet el is esett, az a puffanás gyanús. A kontyba fogott éppen barna tincsek várakozóan néznek az ajtóba, ahol hamarosan megjelenik a kis fürtős angyal, kíváncsian pislogva a kék puha anyagba csavart csomagra. Immár ketten vannak, nincs különbség köztük, mindketten Crowleyk, mindketten ugyanolyan fontosak és igazak.
- Gyere csak. – Viserion meleg, óriási tenyere puhán pihen a vállán, hogy másik kezével a leányzót invitálja közelebb, gyengéden fogva a kezét amikor odaér. – Nem harap, ő a testvéred.
- És akkor most már örökre itt fog lenni velünk? Vagy eladhatjuk majd? – halk kuncogás tölti be a szobát, mielőtt a fáradt hang válaszolna.
- Nem kincsen, nem adjuk el. Velünk lesz örökre, bármi is történjen. – A barna tincsek tulajdonosa szíve megszakad egy pillanatra, még jobbban megszeretve a csöpp leányt, már ha ez lehetséges. Hogy lehet elhagyni egy ilyen tüneményt? – Rowan a neve, és mától neked kell minden csuda jóra megtanítanod.

A pára körbeölel ahogy a szobába lépek, a hold fénye ezüst fénybe vonja a baldachint az ágy körül. El kellene mondanom neki. Egészen biztos szívrohamot kapna. De minimum agyvérzést. El kellene mondanom neki, de elaludt… Legalábbis úgy tesz. Az ágy megsüpped ahogy leülök rá, ujjaimat végigfuttatva az őszülő hajvonalán, majd az enyhe borostán. Reggel ez úgyis eltűnik, pedig annyira imádom…
- Vis, ébredj. Mondanom kell valamit. – Suttogom a bőrére, puha csókot nyomva az arcára. A szemek laposan pislognak, azon a zöld csodaszemek, a bátorságom úgy tűnik el, ahogy az ő szemei éberebbek lesznek. Fentebb ülök az ágyon ahogy ő is, lábai közé húzódva félig, birizgálva azokat a hosszú ujjait. – Terhes vagyok.

Sosem volt előtte semmilyen példa így magának kellett a haját megcsinálnia mindig, megtanulnia sminkelni, és rájönni, hogy csíkosat nem hordunk vonalassal, és hogy mindig legyen egy szín ami összefogja az öltözéked.
Stílusa mindig követi az aktuális divatot, még ha visz bele magából is rengeteget, és feldobja egy vidám kiegészítővel vagy épp a haja színét változtatja állandóan. Szépségápolás mániája miatt mindig meglepődnek mikor elárulja a korát, minden este harminc percet kenegeti az arcát, férje sokszor kineveti miatta – majd elhasználja a krémjeit.
Mindig csodálatos, enyhén virágos illat lengi körbe, haja egy ceruzával összefogva mindig konytban van a fején ha a kastélyban dolgozik, csak akkor engedi ki, mikor a Roxfort területén kívül van.