egy anya csak annyira boldog, mint a legszomorúbb gyermeke

Taktikai horgolás ez, semmi több - és drámaibbnak hangzik annál, mint amilyen verbális vagdalkozásba kezd Albus és Harry az emeleten, de csaknem az ujjamba szúrom a tűt. Ott eheti a fene vagy a molyok hada, bánom is én, levágom a kanapéra ezt a függöny-kezdeményt, a mosogató ablaka jövő ilyenkorra sem megy sehová, sőt. Tehettem volna fogadásokat arra, meddig bírják egymással normál hangerőn, a nyereményből a Bahamákon süttethetnénk magunkat mához egy hétre, holott valójában unom, az elkeseredettségig unom, hogy képtelenek vagyunk pontot tenni a Scorpius-ügy végére, amit részletekbe menően, már a második szomszédban is figyelemmel kísérnek.

Kivagyok ettől az ostoba horgolástól, mintha egy percre is lefoglalna, amíg a színem elé merészkedik valamelyikük - de nem, rohadtul nem utazhatnánk a problémák elől a negyven fokba, hogy én is a homokba dugjam a fejemet, ha egyszer enyém a békítő szerep; mert látom, ahogy Lily kétségbeesetten vonja össze a szemöldökét az étkezőben, úgy pillant rám a müzlijéből, és Jamest is a vállánál fogva kérem meg, hogy ne rontson az emeletre.
Pedig tudom, milyen a késztetés, nekem is nehezemre esik hagyni, hogy a lépcső tövében láthatatlanul peregjen alá a vakolat, amíg feldúlják a dolgozót, viszont az Albus száját elhagyó szavak hamarabb bombázzák porig a házat körülöttünk. És végül a forrongó türelmemet is, mikor falrengető ajtócsapódással viharzik ki, diadalittasan pördülve a korlátnál, mint aki jól végezte dolgát: hát ne lepje meg az útját álló torlaszom, merő tekintetem. Kicsit sem vagyok elragadtatva attól, hogy így lett övé a háború.
- Egyetlen apád van, tudod? - és a békés álcám egyszeriben kényelmetlenné kövül az arcomon, mert a méretes vörös posztóval, amit kivontunk egymás elé, minden fájdalmam egy szívesen támadott felület a fiamnak; Harry Potter, vesszen magának. - Ne akard átélni, milyen egy apát elveszíteni!

Újabb csatát nyertem meg apámmal szemben. Az újabb vitát viszont el akartam kerülni. Normálisan viszont nem tudtuk megbeszélni az egészet. Ismételten. Minden erőfeszítésem ellenére úgy éreztem, hogy egyre nehezebb lesz közöttünk a kommunikáció és csak és kizárólag kiabálva tudunk majd szót váltani egymással. Sajnáltam a család nő tagjait, hogy megint ezt kellett hallgatniuk. Apám dolgozószobájának bevágása után menekültem volna a saját kis zugomba, de anya volt olya kedves és utamat állta. Szavai fájtak, de láthatta rajtam, hogy akármennyire is diadalittasan sétáltam ki, fel voltam zaklatva és össze is törve. Mint mindig, ahányszor csak apámmal beszéltem a Scorpiról.
– Néha már kételkedem abban, hogy van. –Az utóbbi időkben egyre jobban éreztem azt, hogy nem egy utón jártunk. Az éles szavak minden bizonyára nem estek jól anyának, de az előzmények még elég élénk képet alkottak bennem. Hangom viszont elcsukló volt, könnyeimet próbáltam meg visszatartani előtte. Inkább kikerültem, hogy szobámba mehessek. Nem engedtem neki, hogy visszatartson, inkább pislogtam az ajtómra akkor, hogy ott folytassuk. Nem akartam Lilyt még jobban felzaklatni. Jamesnek meg nem akartam örömet okozni azzal, hogy hallhatta a műsort. Akárhol is maradtunk, megöleltem inkább anyát. Kellett a közelsége és nyugtató karjai.
– Nem szeretném anya… Csak az fáj, hogy olyan dolgot tilt, ami engem boldoggá tenne. Bezzeg az nem baj, hogy James újra Rhea Malfoy után koslat, mint egy kanos kutya. –Pedig a csaj is egy Malfoy és ha már tiltás, akkor őket is el lehetne egymástól tiltani. Jah nem, mert a drágalátos bátyám apa tökéletes mása. Ő soha nem hibázik, ő tökéletes Potter gyerek apa szemében. Ez a nagy különbség…

Néha már kételkedem abban, hogy van, elcsuklik a hangja, és pontosan úgy pillant rám, amitől féltem. Hogy megbicsaklik a szigorú határozottságom, hogy állok előtte megsemmisülten, némán szembesülve a hónapok szomorúságával a tekintetében, és elképzelni sem tudom majd, hogyan leszek képes ennyi érzelmet átélni. Albusét, a sajátomat - csak ahogy a szobája küszöbén lépünk át, akkor ömlik el bennem, ami eddig lehetetlennek tűnt; a lágyság az arcomon, és a karjaimban, mikor megölel.

Sosem engedném el. Mintha rideg arculcsapásként várna, ha megteszem. Mert az esetek többségében fogalmam sincs, mit csinálok, hogyan nevelem a gyerekeimet, és menten elbuknék, ha Albus karjaiból kiszakítva vizsgáznom kellene anyaságból. Öt ponton megindokolni, miért akarom azonnal számon kérni a tiszteletlen szavakért, mikor láthatóan érzelmi támogatásra van szüksége. Pedig Malfoyék nem tegnap jöttek az életünkbe, régóta tűzzel-vassal ágáltunk ellenük, különösen Harry, és köszönik szépen, maradnak is, amíg Albus teljes szívével ragaszkodik; és ezt, millió vitával korábban elfogadtam. Elfogadtam, aztán a pártatlanság talajáról szörnyülködve ugyan, de tűrtem is, miközben a férjem kifakult észérveket sorakoztatott fel. Az igaza hajszolásáért feláldozta a kapcsolatukat, a narancslé felborításával induló reggelek nem hazudtak, minden iskolai szünetünk a tévé túlkiabálásról szólt, ahonnan az én birkatürelmem hiányzott volna. A beleszólás utolsó szikrája. Anya, ne oldd meg helyettük, Lily, a maga felnőttes komolyságával emlékeztetett rá.

Mostanra mégis, bármennyire esne jól az ölelésében feloldódni, az illúzióban, hogy múlt időbe zárhatjuk a történteket, finoman eltávolodom tőle, a tekintetét keresve, de már akkor tudom, még sokáig elsimítatlan marad a konfliktus. A család egyik fele rá sem bír nézni a másikra, hiszen James nemkívánatos tényező a Malfoy-képletben, innentől hiába vagyunk túl a dolog oroszlán részén, a könnybe lábadt szemein ugyanúgy átsüt a gyűlölet. Mintha a kivételezéssel, amit feltételez, szalmaszálba akarna kapaszkodni.
- Al, kérlek, hagyd ki ebből a bátyádat. Apád igyekszik, minden önfejűsége ellenére. Véd, mert védenie kell, csupán túl sok embert veszített már el fiatalkorában ahhoz, hogy a fiát, akit szeret, könnyedén elengedje.

Anya mindig meg tudott nyugtatni, ha összevesztem apával. Olyan volt Ő, mint valami villámhárító. Mégis, most valami azt súgta belül, hogy már nem tudott többet hárítani. Sosem kellett volna igazából, ha a legelső alkalommal elfogadja apa is a barátságunkat Scorppal. De nem így volt. Beláthatta volna, hogy az idő előrehaladtával csak nehezebb és fájdalmasabb vitáink lesznek… Így is lettek. S nekem szükségem volt anyára, kinek megnyugtató karjai zártak magához.

Ezért is esett rosszul, ahogy eltolt magától. Pánikolni kezdtem. Nem, ő nem hagyhatott most cserben, nem hagyhatott most el, mikor szükségem volt rá. Szívem dübörgése mellkasszaggató volt. Csodálom, hogy nem szakadt még ki a helyéről. Néha már az lett volna a legjobb. Élettelenül összeesni. Az legalább lezárta az összes vitát közöttünk apával. Hogy szellemként visszajöttem volna kísérteni, vagy csak bosszantani, nem tudtam volna megmondani. Emlékeztetném csak, hogy mit tett… Inkább a továbblépés mellett tettem le a voksot magamban. Mindenkinek könnyebb volna, ha megtörténne.

Pánikomat viszont nem mutattam ki. Kezem is abbahagyta a remegést, mely a kitörni készülő sírás hozadéka lett. De nem sírtam. Szemeim ugyan könnybe lábadtak, de nem hagytam egy könnycseppet sem legördülni arcomon. Pedig most jól esett volna, mégsem látszódhattam gyengének anya előtt. Vagyis nem akartam kimutatni. Úgy is átlátott a szitán, volt egy sejtésem, hogy érezte a vívódásom. Mivel elengedett, hátat fordítva neki, megindultam az ágyam felé. Pont jó volt arra, hogy kifújjam a bent tartott levegőt. Vicces. Mintha anya is védené Jamest, amit nem értettem. Lehet, már csak én láttam dolgokat a helyzetbe, de most éreztem azt, hogy mindenki ellenem volt.
– Véd, de pontosan mitől és kitől? Scorpius nem olyan, mint az apja. Én elhiszem, hogy nem fényes a két család múltja, de nem lenne ez egy jó alkalom arra, hogy a múlt lezáródjon? Mr. Malfoy amúgy is belement a nyári dolgokba. –És még hazudni sem hazudtam. Leültem az ágyam szélére, de helyet hagyva anyának is, ha úgy döntött, le szeretne ülni. – Miért hagynám ki Jamest, mikor látszólag azzal semmi gond sincs? Mond el az okot, hogy megértsem én is, miért baj az, ha én egy Malfoy-jal barátkozom és miért nem az, ha James is ugyanezt tette. Azt pedig nem fogadom el indoknak, hogy Scorpius, Draco Malfoy fia. –Tényleg érdekelt valami ésszerű érv. Mert meg akartam érteni és hangom is inkább kíváncsi volt, mint számonkérő.