Ron Weasley

Bár már ő maga is halad a középkorúság irányába, Ron a mai napig képes a dolgokat lazán - a felesége szerint olykor túl lazán - kezelni, és nem akad fent semmiségeken, nem vágja földhöz a kávésbögrét, ha a reggeli készülődés hajrájában magára borítja a tartalmát - ami, egyébként, tíz esetből hétszer előfordul -, és nem morog a borostája alatt, ha egy sor lassan halad, ha elfogyott a dezodor, amiről Hermione kikötötte, hogy ő csakis azt a fajtát használja, sőt, még akkor sem, ha a skacok a nyári szünet otthon töltött hónapjaiban a megbeszéltnél később érnek haza. Igen, Ron büszkén vállalja, hogy ő nyugodtan áll az élethez, mindig csak egy problémával hajlandó foglalkozni, és szívesen meghallgat téged, mikor épp kitépni készülsz az összes szál hajadat, bár igaz, ami igaz - a tanácsadás máig nem az erőssége.

Talán ő maga is azért lett notórius késő, mert mások késései egyáltalán nem idegesítik. Az ordenáré kupleráj, amit a neje általában hüledezve vesz tudomásul a kamrában, a konyhában, vagy a viccbolt hátsó helyiségében, na, az Ron szerint inkább csak afféle kreatív káosz, amit pár jól irányzott pálcamozdulattal helyre lehet rakni, csakhogy utána öt perccel később minden megint olyan legyen, mintha semmi sem változott volna. Féltékeny típus, főleg, ha Viktor Krum kerül szóba - ezen a ponton ajánlom, hogyha kedves az életed, sose hozd szóba őt. Ha pedig csak elképzeli, hogy egyszer valami suhanc majd az ő lányának csapja a szelet - na igen. Talán ezt se hozd szóba, ha nem muszáj.

Végül is ő lett a válasz, minden kimondott és még ki sem gondolt kérdésre, és Ron máig emlékszik, hogy életében nem volt még olyan lámpalázas, mint amikor hebegve-habogva féltérdre ereszkedett, és bár mindent előre kitalált, még így is elfelejtette a mondandója felét, a másik felébe pedig belevegyült az erre az alkalomra megbízott vonósnégyes játéka, valaki szabadítsa már meg ezt a szegény macskát a szenvedéseitől!, harsogták a vendégek a nem is olyan távoli étterem teraszáról, és a pincérek keresték, hol szűköl a szerencsétlen állat, Ron pedig vörösödött és vörösödött, hát, nagyon nem így képzelte, és mint oly sok más alkalommal, ezúttal is eszébe jutott, hogy Hermione jobbat érdemelne - így hát ágyba vitte neki a kávét minden reggel, egészen addig, amíg már a zacc szagától is felkavarodott a gyomra, csakhogy a csap fölé görnyedő felesége hátát simogatva ismét beléhasítson, hogy tulajdonképpen fogalma sincs, mi lesz, de az biztos, hogy ő lesz a legkirályabb apa és a legjobb férj a világon, mindent és még annál is sokkal többet fog tenni ezért, de azután, amikor a lányát először a karjába vette, megint csak abban volt biztos, hogy kurvára fogalmuk se volt, mire vállalkoznak, és ezúttal, talán életükben először, Hermione arcán is ugyanazt a fáradtsággal és meghatottsággal vegyes teljes tanácstalanságot látta, ami tulajdonképpen megnyugtatta őt, mert lám, a felesége is csak egyszerű ember végső soron, őt is megijeszti az ismeretlen, de nem baj, majd kézen fogják egymást, és mennek előre, ahogyan mindig, ahogy Harryt követték a bölcsek kövéért vívott harcba, a Titkok Kamrájába, a fúriafűz gyökerei közé - illetve, hát, oda Hermione és Harry követték őt, miközben Sirius majdnem leszakította a lábát, de erre nem szívesen emlékszik -, de követték Harryt a minisztériumba, és később a totális ismeretlenbe, a többhavi sátorozásba is, ők hozzászoktak már ehhez, a kalandhoz, az összekapaszkodáshoz, hogy együtt erősebbek, és valahogy így nevelték Rose-t, Hugót pedig már nagyobb önbizalommal, de még mindig csak remélve, hogy nem csinálnak hülyeséget - Ron ma is ezt reméli mindenek felett, hiszen ennyi évtized után, amit halálfalók elől menekülve, majd pedig a kiharcolt nyugalom és a mindennapok kihívásai között őrlődve töltött, talán ez lenne a legnagyobb eredmény. Tudni, hogy végül is nem csináltunk hülyeséget.

Vörös haj, őszülő halánték, szeplők minden mennyiségben, egy-egy égésfolt az ujjakon, mert valamiért mindig elfelejti, hogy a forró sütőbe nem tanácsos kesztyű nélkül nyúlni, farmer és póló, mert ő így szereti, csak lazán, ugyanakkor pontosan tisztában van azzal, hogy egy-egy kiöltözősebb este milyen hatással van Hermionéra, így, mint minden tapasztalt férj, ő is hajlamos összekötni a kellemetlent a hasznossal. Mindig irigyelte George szakállát, főleg miután világossá vált, hogy ő maga a borostán túl sosem fog merészkedni, ellenben tőle minden bátyja megirigyelheti a mindmáig szikár testalkatot, Arthur Weasley örökségét - ha már a nevetőráncokat szintén megkapta az apjuktól, ez volt a legkevesebb.

Megannyi levedlett holmi, továbbadott háziállat, Molly Weasley mama karácsonyi pulcsijai, most már évente feldolgozhatatlan mennyiségben, könyvhalmok, almáspite illata, a kertet minduntalan megszálló gnómok, csálé karácsonyfák és fűfoltos nadrágok - Ron így nőtt fel, és a mai napig így él, bár immár pár évtizede Hermione kikezdhetetlen rendszerező-tevékenysége is otthagyja a nyomát a mindennapokon, egy-egy vasalt ingen vagy nadrágon, egy-egy párját megtalált zoknin, a békés vasárnapi reggeliken vagy a karácsonyi vacsorákon, amikor ne beszélj teleszájjal, Ron!, hangzik a felszólítás, ám hamarosan már mind egymás szavába vágva mesélnek, nevetnek, és közben, Ronnie, sose hittem volna, hogy egyszer ilyen cseresznyés pitét fogsz sütni!, hangzik az anyja dicsérete, és Ron büszke, büszkébb már nem is lehetne, még akkor is, ha a tálalószekrény mellé besuvasztott George pofákat vág rá - még mindig, ennyi évtized után is. Van, ami sosem változik.

Amortentia: Hermione hajának illata, cseresznyés pite, új pergamen.
Mumus: A neo-halálfalós seggfejek térnyerése.
Edevis tükre: Együtt a család.
Hobbim: Délutáni, szépítő alvás - hétvégén, vagy akár hétköznap is, amikor ideje van rá, illetve az utóbbi években sok időt tölt új, saját receptek kitalálásával és tökéletesítésével.
Amit sosem tennék meg: Sosem hagyná el a feleségét. Egyszer bőven elég volt.
Ami zavar: A csóróság, a beskatulyázás.
Ami a legfontosabb az életemben: Hermione, a család.
Ami a legkevésbé fontos számomra: A régi dolgok felhánytorgatása.
Büszkeségem: A cseresznyés pitéje. Na jó, és persze a gyerekek. Meg a viccbolt - arra Fred is büszke lenne.
Ha valamit megváltoztathatnék: A neje vállalhatna valamivel kevesebb munkaórát. De komolyan. Nem olyan nehéz az, letenni a pennát időben, és hazajönni éjfél előtt.
Így képzelem a jövömet: A felesége mellett - lehetőleg sokkal több nyugdíjas-szexszel, és kevesebb parttalan vitával arról, hogy ki köpködte össze fogkrémmel a fürdőszobai tükröt.