Malfoy és Potter egy fedél alatt ~ Scorpius & Albus

Sok olyan dolog történt ma, ami tervezve volt és volt olyan is, ami nem. Abban biztos voltam, hogy Lulu egy életre bevéste az eszébe, hogy kopogni fog mindenhol, mielőtt benyit valahova. Ahogyan abban is biztos voltam, hogy ezzel még sokáig piszkálni fogom és abban is, hogy Scorp jól fogja érezni magát a nap hátralevő részeiben. Ugyanis –szerintem– a legjobb dolgot a nap végére hagytam. Amint elérkezett, fel is fedtem titkom előtte. A lépcsőn haladva felfele, mely a titkos faházamba vezetett, lopva pillantottam mindig hátra. Tudni akartam, hogy pontosan hogyan is érzett, minden reakciója fontos volt nekem… hiszen a legjobb barátomról volt szó.
– Néha azért jó, ha vannak. Még James is, akármennyire is egy gyökér. Te pedig ne érezd úgy, hogy egyedül lennél, mert nincs testvéred. Tőlem pedig soha nem fogsz megszabadulni. –Szavaim őszinték voltak felé, mint sokszor az évek során. Elsős korunk óta számíthattunk a másikra és az évek csak megedzették ezt a barátságot. Kiálltak már számtalan próbát és támadást, de soha nem törtünk meg. Szerintem pont ezeknek köszönhettük azt, hogy még inkább kitartottunk egymás mellett és most már el sem tudnám képzelni az életem Scorp barátsága… közelsége nélkül.
– Én is, hidd el. A jég meg elolvadt végre. Viszont, szerintem valahol hálásak is lehetünk nekik, amiért tiltottak minket. Én úgy gondolom, hogy emiatt még jobban össze tudtunk tartani és kötelék csak erősödött közöttünk ahelyett, hogy elszakadtunk volna egymástól. Nem tudom, hogy te hogy gondolod ezt, de én úgy érzem, hogy ez volt a tudat alatti segítségük. –Elég zavarosan sikerült megfogalmaznom a dolgokat… Miért is voltam zavarban? Elvégre semmi és senki nem kellett, hogy ezt kiváltsa belőlem. Ketten voltunk Scorpival, ahogyan számtalanszor voltunk már. Mégis, valami most másabb… Könnyebbség és kellemes melegség járt át. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy boldogság? De eddig is boldog voltam, ha beszéltünk. Most mégis, megmagyarázhatatlanul másabb az érzés.
Mivel a faházban maradunk éjszakára –vehetjük biztonsági intézkedésnek is–, gyorsan kellett valami ágynemű is. Meg kaja! A vacsora fontos és én nem terveztem visszamenni emiatt a házba. Scorp kérdésére megráztam a fejem, jelezve ezzel neki, hogy megoldom egyedül is a dolgokat. Addig Ő nyugodtan nézegethette a leveleket, amiket kaptam tőle. Évekre volt lebontva minden kupac és a legfrissebbek voltak felül. Bármennyire is próbáltam sietni, a szendvics összedobás kicsit elhúzódott. Visszaérve kaptam is nevetés, amire vigyorra válaszoltam.
– Én meg, hogy megoldom! –Így meglepetést okozhattam neki megint az étellel, amit összedobtam magunknak. Meg nem derül ki a bakim, amit tudat alatt vétettem.
– Az első levelek mindig jók. Mikor még ki sem látszódunk a pad mögül, de próbálunk komolyan levelezni a másikkal. –Fel is nevettem, ahogyan visszaemlékeztem. Hát igen, azok az évek egyikünknek sem volt könnyű. Emlékszem, hogy a szobámban ülve próbáltam megemészteni a dolgokat, hogy mi miért is történt. Ahogyan azt is, hogy apának nem tetszett sem az, hogy Mardekáros lettem, sem pedig az, hogy az ősellenségeinek egyik fiával barátkoztam.
– Az én apám is kiakadt ezen. Az első hidegzuhany mégis az volt, mikor kiderült, hogy Mardekáros lettem. Egy Potter a zöldek házában… nevetséges. Biztos nem akartam eléggé a Griffendélt… –Próbáltam leutánozni apa mérges arcát, mikor a szememre hányta ezeket, de szerintem nem ment. El is nevettem magam, mert vicces volt az egész. Akkor még zavart a dolog… Most már kicsit sem. Különc lehettem a családban, mégis lett egy nagyon jó barátom.
– Szomorú is lettem volna miatta. Szerintem jól jártunk… és a kezdetleges dolgokon is sikerült túllendülnünk. Úgyhogy hidd el, hogy nem szabadulsz meg tőlem. –Közben én is elvettem egy szendvicset és elég gyorsan el is tűntettem azt. Kicsit éhes voltam, mi tagadás… ez is csak akkor tudatosult bennem, mikor enni kezdtem. Addig nem is figyeltem fel arra, hogy a gyomrom jelezte az ürességet. Még ittam egy pohár narancslevet, aztán úgy döntöttem, hogy nekikezdek az ágyazásnak. Csak akkor tudatosult bennem, hogy valamik hiányoztak, mikor kicsomagoltam a batyut… Csaptam is a homlokomra miatta.
– Szerinted mennyire vagyunk hülye egy egytől tízig tartó skálán? Csak egy takarót meg párnát hoztam… –Na mindegy, megágyaztam Scorpnak, én meg majd megoldom valahogy. Vissza biztos nem fogok már menni a házba, mert na… lusta vagyok. Alszok két összetolt babzsákon és kész.
– Így inkább alszok a babzsákokon, te meg aludj nyugodtan a matracon. Nincs már kedvem visszamenni a házba. –Az mellékes, hogy bőven elég mindkettőnknek a garnitúra, de ez nem esik le… Ahogyan az sem esett le ugye, hogy csak egyet hoztam.

Úgy éreztem, hogy fájó pontot tapintottam meg Scorpnál. Nem szándékoztam… mégis megtettem. Szomorúan néztem rá, jobbommal pedig végigsimítottam a vállán. Szavakkal nem tudtam mit reagálni, de láthatta rajtam, hogy átéreztem fájdalmát. Ebből a szempontból ellentétek voltunk. Nekem megadattak a testvérek, akiket néha a pokolba kívánnék, de mégsem tudnék élni nélkülük. Scorpiusnak meg kimaradt az életéből ez a dolog. Itt voltam neki. Mégsem voltam a testvére. Nem volt ugyanaz… másabb volt… Az pedig, hogy nem akart megszabadulni tőlem és ki is jelentette, még inkább megmelengette a lelkem. Még így sokadjára is. Ebből is látszódott, hogy ennyi átélt dolog után is töretlen barátság a miénk.
– Félreértetted… vagy én fogalmaztam rosszul –ráztam meg a fejem. A zavartság miatt tényleg furcsán fogalmaztam és szerintem nem úgy érződött barátomnak szavaim jelentése, mint ahogyan szerettem volna. – Természetesen nem gyerekes ellenkezés volt az egész és tényleg sokkal jobb lett volna, ha a szünetekben is látjuk egymást. Azt akartam ezzel mondani, hogy ezek a tiltások nem ütöttek éket közénk, hanem mi kitartók voltunk és nem hagytuk el egymást. –Próbáltam kijavítani magam az előző mondatok miatt. Hittem abban, hogy így már jobban megértette Scorp is a mondandóm tartalmát. Ezen rágódtam végig, még visszamentem a házba és elkészítettem a vacsorát magunknak. Furcsa érzések kavarogtak bennem, mert nem szoktam így viselkedni Scorp társaságában. Lehet az az oka, hogy most volt itt először nálunk és én minden percet tökéletesnek akartam neki, hogy kellemes élményekkel távozzon? Nem tudhattam.
– Már tudom és büszke is vagyok arra, hogy Mardekáros vagyok! –Régen zavart. De a faházban lévő másik személy tett róla, hogy mára már ne érdekeljen. Le nem cserélném ezt a barátságot semmiért és senkikedvéért.
– Az lehet. –Tényleg sokkal egyszerűbb lett volna visszamenni még egy garnitúráért, de nem volt kedvem. Scorp pedig felajánlotta, hogy majd akkor ő átmegy. – Blöki szabadon van, még a végén letámad és soha nem érnél vissza. Vagy kutyanyálasan. –Elképzeltem, ahogy a kutya ráveti magát a szőke srácra és összenyalja az arcát, mint azt reggel tette. A mellkasbökésre tettetett fájdalmat színelek, aztán szavai után én is a matracra néztem. A suliban amúgy is aludtunk már együtt, mikor végre visszatért az események után, amiken nem lehettem mellette. Nem lenne újdonság és itt legalább senki nem látná… mintha amúgy is érdekelt volna a véleményük a többieknek.
– Jó, de én alszom belül! –Jelentettem ki vigyorogva és már másztam is be a helyemre. Az oldalamra feküdtem és úgy néztem fel a szöszire, hogy mikor követi majd a példám. Amint megtette, már húztam is magunkra a takarót. – Remélem élvezted a mai napot. –Hangom már álmos volt és fáradt tekintettel néztem a másikra. Megvártam még a válaszát és ha utána nem volt már témánk, egy ”Jó éjt!” után le is hunytam a szemeim. Próbáltam mindig úgy helyezkedni, hogy ne zavarjam a másikat, de valamikor az éjszaka folyamán fejem Scorp nyakába fúródott. Kicsivel később pedig a mellkasán pihentettem már.

Apró biccentéssel és mosollyal nyugtáztam, hogy elfogadta szavaim kijavítását. Tényleg nem úgy értettem azt, amiket mondtam és ezt Scorpius is nagyon jól tudta. Egyre érdekesebben viselkedtem mellette, amit nem tudtam hova tenni magamban. Ráfogtam inkább a fáradtságra és ezt magamban is nyugtáztam. Sok jó élményünk volt a mai napon, amit úgy hiszem ismétlésért fog kiáltani. Én legalábbis szeretnék még ilyen élményekkel gazdagodni. Arra meg már csak vigyorogni tudtam, hogy megerősített Mardekáros létemben. Ha Scorp nem lett volna ott mellettem, minden másképp alakult volna.
– Azt gondoltam, de a kutyanyál kifejezetten nem túl kellemes jelenség az arcon. –Én már csak tudtam. Blöki előszeretettel nyalta meg minden alkalommal az arcom, mikor be tudott jutni reggelente a szobámba. Olykor azért, mert véletlen nyitva hagytam az ajtóm, de volt olyan is, mikor James engedte be bosszantásképp. Sose értetem meg, hogy minek kellett ezzel elrontania már korán reggel az egész napomat. Mindegy is volt, inkább másztam belülre, mert Scorp is úgy döntött, hogy én alszom belül. Kíváncsi lettem volna az okára, miért akarta azt, hogy én aludjak belül, de mégsem kérdeztem most rá. Majd egyszer, mikor alkalmasabbnak találom az időpontot. Most már kellően elfáradtam ahhoz, hogy ilyeneken agyaljak.
– Biztosan jól fogom érezni magam nálatok. Már nagyon szeretnék menni. –Hangom halk és álmossággal volt teli. Tekintetem mégis a másik arcát vizsgálta. Álmos voltam, fáradt mosolyt intéztem csak a másik felé. Percekig el tudtam volna nézni. Közelsége megnyugtató és biztonságot adó volt… Kellemes és fura is volt ez számomra. Több ilyen alkalom kellene…
Mélyen aludtam. Tagadhatatlan, hogy elfáradtam a mai napon. Egyszerű álmom volt, mely végig szemeim előtt lebegett. Újra éltem azt a napot, mikor elsőnek találkoztunk a mellettem alvó fiúval. Rég nem álmodtam már ezt, pedig meghatározó élmény volt az életemben. Ahogyan ez is, úgy az is furcsa volt, hogy fejem valahogy a másik mellkasára került. Ha Scorp emiatt mocorgott vagy ébredezett volna, nem érzékeltem belőle semmit sem. Ösztönösen húzódtam picit közelebb és helyeztem fejemet mellkasán úgy, hogy szívverését hallgathassam. Megnyugtatott, ahogy dobogását éreztem és bal kezemmel kicsit meg is gyűrtem felsője szélét. Így aludtam át teljesen az éjszakát. Reggel viszont rosszul éreztem magam, mikor érzékeltem a mellettem lévő mocorgást. Az álom már kiment a szememből, de azok még csukva voltak. Nem akartam azt, hogy kimásszon alólam, mert kifejezettem jól aludtam. De, mikor tudatosult bennem ez az egész, kicsit félve húzódtam el tőle.
– Én… öhm… –Nem tudtam mit kellett volna mondanom. Zavartan és idegesen túrtam bele a hajamba és sütöttem le a szemeim. Így nem látva semmit sem, ami öltájékon történt. – Ugye nem nyomtalak nagyon…? –Kérlek, csak mondja azt, hogy kényelmesen aludt…