Malfoy és Potter egy fedél alatt ~ Scorpius & Albus

A mai napra két jó dolgot is terveztem. Reméltem, hogy mindegyik jól fog majd elsülni és Scorpius is jól érzi majd magát. Egy kicsit féltem azért a motorozástól, de ott leszek majd vele egyértelműen és vigyázok rá. Én vezetek, de attól még félek, hogy baja esik. Jah, hogy jön ez most ide? Hát sikerült apáinkat végre rávenni arra, hogy átengedjenek minket egymáshoz. Beletelt jó pár évbe, de csak megtört az a bizonyos jég és most Scopri szuszogása is betöltötte a szobámat. Ameddig ő aludt az ágyamban, addig én a földön vertem sátrat magamnak. Jobban mondva egy matrac volt kiterítve és azon aludtam. Így mind a ketten kényelmesen elfértünk.
Az első napokon túl voltunk már. A feszült légkör is kezdett alábbhagyni és mindenkinek a biztonsága érdekében kerültük a család zűrösebb tagjait. Az ébredés után viszont úgy döntöttem, hogy ez nem fog tovább így menni. Nem volt miért szégyellni azt, hogy Scorpi nálunk volt és azt akartam, hogy úgy tekintsenek rá, mint egy családtagra. Igaz, ez hatalmas kérés volt és elérni is nehéz lesz majd. Így is tényleg csoda volt, hogy apa végre beadta a derekát. Egy Malfoy van a házában. Csak ez a Malfoy más volt, mint Draco. S ezt valahogy Blöki is megérezte. Történt ugyanis, hogy még Scorpius aludt, addig én lementem a konyhába, hogy reggelit készítsek magunknak. Tudtam nagyon jól, hogy becsuktam a szobám ajtaját, nehogy beszökjön a bundás jószág. Mégis, mikor felmentem az emeletre, hogy felkeltsem az álomszuszékot, az ajtó nyitva volt, Blöki meg az ágyamon… Ha ez nem lett volna elég, nyalakodós kedvében volt és már későn vettem észre, hogy Scorpius arcát megismertette a nyelvével. Megmosolyogtatott a jelenet, de azért sajnáltam a barátomat emiatt.
– Fúj Blöki nem szabad. Hagyd aludni Scorpit. Nem látod, hogy nem én vagyok az ágyban? –Szeretett engem is így kelteni, csak azt nem tudtam még mindig, hogy csukott ajtónál hogy a fenébe tudott bejutni. Tuti James a ludas… Blöki természetesen értett a szóból. Ahogy meghallotta a hangomat és meg is pillantott, már szaladt is oda hozzám. Meg is szeretgettem a dögöt, de az orrára koppintottam amiért összenyalakodta a szökeség arcát. – Többet ilyet ne csinálj, jó? –Suttogva dorgáltam meg egy kicsit, s csak ezután mentem oda Scorpiushoz, hogy felkeltsem… ha Blöki nem tette volna meg.

Blöki kifejezetten szeretett nyalakodással felkelteni mindenkit, akinek a szobaajtaja nyitva volt. Nem volt véletlen, hogy becsuktam, mikor lementem reggelit készíteni, mert csak akkor akartam felkelteni Scorit, ha már készen voltam mindennel. A kutya természetesen megelőzött, de még mindig nem jöttem rá, hogyan volt képes bejutni a szobámba. A vendégem nem is fogadta jó néven, ami miatt elhúztam a szám és bocsánat kérően néztem rá. A megjegyzése azonban nem tetszett túlzottan.
– Nem küldeném rád a kutyám, hogy felkeltsen. Ha tudni akarod, én akartalak kelteni. –Léptem közelebb hozzá, csak aztán a matracomhoz mentem inkább, hogy megágyazzam azt. Mondta már Scorpi, hogy nyugodtan aludhatnék mellette az ágyban, de nem akartam, hogy kényelmetlen legyen neki. Hiába mondogatta azt, hogy kényelmesen elférnénk rajta. Minden bizonnyal, csak aztán meg valaki benyitna és meglátná… A zárt ajtó is kellemetlen lenne. Apa biztosan nem díjazná. Így is feszült a légkör, amiért Scorpi itt volt nálunk.
– Ühhüm, mert kész a reggeli és a amúgy is hasadra süt a nap. Meg tervem van, nem szabad kihagynod. –Azt persze nem mondtam meg, hogy mire készültem. Jobb volt a meglepetés ereje. Az elkészülésére csak biccentettem, és ameddig Scorpi a fürdőbe ment, addig én a konyhába. Megvártam, még eltűnik az ajtó mögött, hogy gyors léptekkel szökhesse le. Ez is a meglepetéseim közé tartozott. Tudtam jól, hogy a házimanók főztjéhez volt hozzászokva, ezért is gondoltam most arra, hogy meglepem egy reggelivel. Viszonylag gyorsan megjártam, és reméltem azt, hogy Scorpi még nem jött ki a fürdőből, csak azután, hogy már az éjjeliszekrényen volt a tálca.
– Gondoltam megkíméllek a közös családi reggelitől, ezért felhoztam magunknak. Jah, és én csináltam. –Ezt fontos volt még hozzátennem. A tálcán volt egy bögre tea és omlett is, sok-sok baconnel, ahogyan azt Scorpi szerette. – Délelőtt és délután is programot szerveztem, szóval kelleni fog az energia. –Motorozgatni fogunk napközben, meg megmutatom neki a parkot, ahol Blökivel szoktunk játszani. Ha pedig eljön majd az este, a faházat is megmutatom Scorpinak. Nagyon izgultam, de igyekeztem leplezni mindent előtte. Inkább egy jó étvágyat után betömtem a szám kajával. Addig sem beszéltem zagyvaságot és viselkedtem hülyén.

Egyféle ébresztést terveztem és abban a kutya nem szerepelt. Mégis, mindent szépen felrúgott azzal, hogy nyalakodott. Scorpi további megjegyzésére csak vállat vontam. Nem akartam többet foglalkozni a témával.
– Idővel megtudod, csak előbb térj magadhoz meg reggelizünk. –Ez a két dolog sokkal fontosabb volt, minthogy elmondjam neki, hogy motorozni akarok vele. Ahhoz, hogy a döbbenet teljes legyen, ha lesz, ahhoz látnia is kell majd a járművet. Direkt megvizsgáltam az érkezése előtt, hogy minden a legnagyobb rendben van-e vele, meg le is mostam, hogy szépen csillogjon. A biztonság kedvéért pedig a védett zónába vittem, hogy James véletlenül se tudja megbuherálni. Szerettem a rúnával védett területemet.
– A közös reggeli nem annyira érdekes. Mindenki álmos fejjel próbál kiegyensúlyozni egy falatot a tányérjából és megpróbálni nem a kávéba vagy teába ejteni. Az ebéd és a vacsora közös lesz, ne aggódj és nem rejtegetlek. Csak kell még a mai nap, hogy ketten legyünk. Holnaptól érezd magad Potternek. –Eszem ágában sem volt rejtegetni senki elől, csak az első napokban szerettem volna azt, ha csak foglalom le a dolgaimmal. Az meg nem ment úgy, ha folyton Jamesbe ütköztünk, vagy Lily éppen valamivel fárasztott minket. Apa szerencsére ideje nagy részét az irodájában töltötte vagy mikor itthon volt, akkor is a dolgozószobájában. Anya cuki volt, őt szerettem. Teret hagyott nekünk és hozta a szokásos kedves arcát.
– Túlzás, hogy konyhatündér. –Ha tudná azt, hogy kezdetben hány alkalommal rontottam el a dolgokat és egyszer majdnem fel is robbantottam a konyhát, biztosan nem mondaná ezt rám. Persze minden kezdet nehéz volt. De lám, mára már nagyon jól tudtam főzni. Annak meg kifejezetten örültem, hogy Scorpinak ízlett a tálcán lévő étek.
– Ahogy óhajtja, Malfoy Úrfi! –Elnevettem magam a megszólításon, de érezhette azt, hogy nem gondoltam komolyan. – De ne szaladjunk ennyire előre. Még előttünk van két év és a RAVASZ is. Az RBF-en majdnem elhasaltam, pedig az könnyebb, mint a hetedéves záró. Egyébként, milyen szakra tervezel menni? –Tettem fel neki az egyszerű kérdést, ha már szóba hozta az akadémiát. Remélhetőleg ötletet ad, mert nekem gőzöm sincs arról, milyen szakon tanulnék szívesen. Inkább kortyoltam a teámból, az üres tálca letétele után. Bőséges reggeli volt, nagyon is jól laktam tőle. Ügyes volt a szakács, dicséretet érdemlek magamtól. Meg is veregettem a saját vállam, természetesen csak képzeletben.

Furcsán hathat, hogy kisajátítottam Scorpit még akkor is, mikor nálunk volt. Annak ellenére, hogy a suliban is mindig együtt lógtunk, amikor csak lehetett. Mégis úgy éreztem, hogyha azonnal bedobom a mélyvízbe, talán… többet nem akarna nálunk lenni. Azt meg semmiképpen sem szerettem volna, ha már sikerült kiharcolni a dolgokat. A módja hagyott némi kivetnivalót, de megérte. Panasz nem lehetett.
– Nyugi, tényleg csak a mai napra sajátítalak még ki. Utána már nem. Csak attól féltem, hogyha már most a családdal vagyunk, a tervezett programjaim csúszhatnak. Azt szeretném, hogy emlékezetes legyen, hogy itt voltál. A szőke Potter is Potter lenne egyébként, de ja. Én se tudok egyről sem. Amúgy is, nekem olyan mindegy a neved. Nem az határoz meg téged. –Apró mosolyt ejtettem meg felé. Tényleg nem érdekelt a név és ezt már azt hiszem elsős korunkban bebizonyítottam neki. Ahogyan Scorpi is megtette ugyanezt az irányomban. Elvégre, ennek az ellenkezője esetén nem lennénk barátok és nem tartanánk ott, ahol most voltunk. Ami még mindig hihetetlen volt és nehezen hittem azt, hogy a valóság. Mégis, egyre jobban és jobban elhiszem azt, hogy Scorpius valóban a mi házunkban volt, mert édesded szuszogása az ágyamban nagyon is valóságos volt esténként.
– Na persze, nem vagyok házimanó –nevetve dobtam felé az egyik párnámat. Figyeltem, hogy inkább mellette menjen el és ne találjam el vele. Szándékosan céloztam rosszul, hogy a reggelijét ki ne borítsam. Kellemetlen lett volna takarítani a teát… bárhova is ömlött volna ki.
– Tudom Scorpi, tudom. Jól esik, hogy ezt mondod, csak nem akartalak még ezzel is leterhelni. Volt elég gondod, de ne aggódj. Belehúzok majd a tanulásba és nem szabadulsz meg tőlem! –Határozottan jelentettem ki mondandóm végét, már csak az volt kérdéses, hogy milyen szakra is menjek az akadémián, ha bejutok oda. Ezért is dobtam vissza a kérdést neki, hátha adott valami jó ötletet. Válasza viszont elgondolkodtatott és mondott némi igazságot és érdekességet is vele.
– Hogy apámnak dolgozz, azt én se tudnám elképzelni. Az meg ne hátráltasson, hogy a neved miatt fura lenne, ha auror lennél. Kiváló varázsló vagy Scorpi, van tehetséged és jó lennél aurornak. Lehet, hogy mire végeznél a képzővel, apám se lenne már ott. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, úgyhogy ez ne tartson vissza. –Mind a ketten tudtuk, hogy apám lenne a legnagyobb gond, ha Scorpi auror szeretne lenni. Én se szívesen dolgoznék az öregemnek. Közben összeszedtem a tálcákat, mert láttam, hogy Scorpi befejezte a reggelit és a teájáért nyúlt. Ízesítette magának, én nem tettem meg előzőleg. Nem szerettem volna elrontani neki.
– Talán a jog, ami vonz, de igazából nem tudom még. Ott küzdhetek az igazságért. –Ha már ki tudtam harcolni azt, hogy Scorpius itt lehessen nálunk, akkor jó lehettem benne, nem? Ott mondjuk nagyobb falatok lesznek… de volt még időnk. Inkább levittem gyors a mosatlant a konyhába, aztán gyorsan szaladtam vissza a barátomhoz a szobámba.
– Kényelmesbe öltözz majd! –Adtam ki mosolyogva az utasítást, ahogyan a szekrényemhez léptem… és tanácstalanul kerestem, hogy mit is kellene felvegyek a motoros szerkó alá.

Scorpi nagyon érdekes dolgot mondott az ittlétével kapcsolatban. Kár, hogy ez korábban nem jutott eszünkbe. Mennyire menő lett volna megcsinálni ezt az egészet… csak aztán lett volna mind a kettőnknek nemulass!
– Ez a beosonásos dolog nem is hülyeség. Kár, hogy nem játszottuk el. –Örök szobafogság lett volna belőle az biztos. – Azt nem tudhatod. Hátha nyitna valaki feléd… Én örülnék neki. Ahogy annak is, hogy emlékezetes lesz az ittléted. –Tényleg igyekeztem olyan dolgokat kitalálni, amikkel jól elmulathatjuk az időnket. Az események miatt rettenetesen izgultam is. Még soha nem vittem Lilyn kívül senkit a motoron. Rá pedig úgy kellett vigyáznom, mint egy kincsre. Anyáék eltiltottak volna a járgánytól örökre. Annak meg nem örültem volna. Szerettem azt motort. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem száguldoztam Lilyvel néha és ez a mi titkunk maradt. Scorpira is vigyázni fogok majd, ha egyáltalán fel mer ülni mögém.
– Igen, tudom. És hahh… ne hogy azt hidd, hogy úrfizni foglak. Még a végén azt hiszik, hogy a szolgád vagyok. –Mert nem voltam az, akármennyire is hihetetlen a dolog. A pofátan vigyorát nem tudtam hova tenni. Meg kellett hagyni, hogy jól állt neki, de ezt nem mondtam soha. Az úrfizást meg maximum néha megkapja, amikor ketten vagyunk csak és biztosan nem halljam senki sem. Ezt természetesen nem osztottam meg vele, mert azért na. Nem kellett mindenről tudnia.
– Ez a veszély nem fog fenyegetni. Nem élem azt a sportot. –A kviddicset továbbra is meghagytam inkább Jamesnek. Ő jobban szeretett repkedni, mint én. Igaz, hogy a Hugrabug ellen eléggé bénán játszott, amit meg is jegyeztem neki. Sose vallanám be másnak, hogy szurkoltam neki, mert az milyen lenne már? Néha én is tudtam jó testvér lenni vele, de ez is olyan titok volt, mint Lilyvel a száguldozás. Nem kellett tudnia senkinek sem. Mert így mindenki örült és boldog volt.
– Felfogtam és köszönöm. Csak tényleg nem akartam, hogy sok legyen neked és inkább megoldottam magam a dolgokat. De mostantól majd mindennel nyaggatni foglak, hogy segíts. Aztán ne halljam meg, hogy az agyadra megyek a kérdéseimmel. S jól esik, hogy velem akarod végigmászni az utat. Én is így gondolom és ha végeztünk a sulival, akkor az akadémiát is együtt kell elvégeznünk. –Mindenféle bukások nélkül. Azt már nem tudtam, hogy milyen szakon is akartam tovább tanulni, de még éppen időben tettem fel a kérdést Scorpinak. Meg is kaptam tőle a választ, ami megint egy érdekes témát vettet fel. Utáltam, hogy apám neve mindennel is összefüggött ebben a világban.
– Pedig jó lenne, ha megismerne téged és belátná azt, hogy feleslegesen tiltott tőled… –sóhajtva húztam el a szám. Örülnék annak, ha apa elfogadná Scorpit és a továbbiakban nem kiabálással és ajtócsapkodással zárulna bármilyen beszélgetésünk, ha a legjobb barátom volt a téma. Arra meg csak bólintottam, hogy van ideje eldönteni Scorpnak, hogy mi is legyen. Bár sok ugyan nem volt, mégis még akadt egy kevés a nagy döntések meghozatala előtt.
– Passz, tényleg nem tudom még, hogy milyen szakra menjek, csak mondtam valamit. Változhat a véleményem, de szerintem majd összebeszélünk, nem? –Lehet egy szakon kellene tanulnunk, mert úgy könnyebben menne neki is a segítség egymásnak. Azt semmiképpen nem akartam, hogy dupla annyit tanuljon miattam, ha külön szakra is megyünk. Úgy nem tudna igazán segíteni… meg valahogy úgy éreztem, hogyha nem lenne közös óránk, nem is lenne már ugyanolyan az iskola. Ki tudja milyen órarendünk lenne, mennyit tudnánk együtt lógni. A közös lakásban találkoznánk, de az nem lenne az igazi. Néha szerettem látni, ahogy elalszik, meg ilyesmi… Meg a lopott pillanatokat elkapni, mint a mostani félmeztelenkedését is. El is mosolyodtam rajta és a ha véletlen rákérdezne, a megjegyzésére fognám a vigyorom.
– Majd megtudod. –Ártatlanul pislogtam rá és kíváncsian néztem, hogy mit is vesz fel. A póló megfelelt, de a nadrág…
– Megfelelne, de nem. Vetkőzz szépen! –Ez más kontextusban igen érdekesen hangzott volna, de rossz volt az, aki rosszra gondolt. A szekrényemhez léptem, de mire már megfordultam, kezemben a motoros szerkóval, már ott volt mögöttem a másik. A szekrényem tartalma egyébként átlagos holmikat rejtett, sötétebb színekkel gazdagítva a ruhatáram. Néhol megfűszerezte a világosabb szín, de elenyésző mennyiségben. Ha minden igaz és Scorpi szót fogadott, akkor reményeim szerint csak póló és alsó maradt rajta. Átnyújtottam neki a szerkót, mely passzolt rá –nem, véletlen se mértem le soha a cuccait! –ezzel remélve, hogy megválaszoltam a kérdést.
– Elviszlek motorozni! Nyugi, vigyázok rád –vigyorogva néztem rá. Kíváncsi voltam mit fog hozzászólni, és ameddig ezen agyaltam, felöltöttem a kékes-fekete szerkóm a fehér pólómra. Mellesleg Scorpi is ilyen színnel kapta meg a ruháját.

Őszintén szólva kicsit kirekesztve érzem magam a napokban. Jamesnek ott a kviddics (nap közben szinte csak seprűn látni, ha egyáltalán itthon van), Albusnak ott van Scorpius, nekem meg a négy fal. Úgyhogy elhatároztam, hogy ma szervezek magamnak egy kis programot. Van egy-két régi, gyerekkori barátom a közelben, akikkel már rég találkoztam, és talán most volna a legalkalmasabb újra összefutni velük. Már tegnap üzenetezgettem egy keveset az egyikükkel, és tudom, hogy délutánonként a plázában lógnak, úgyhogy én is oda fogok menni. Persze nem gyalog, mert az van vagy 20 kilométer, nem is kocsival, mert úgysem lenne rá önkéntes jelentkező, aki elvinne, szóval marad a busz. Amihez már csak a menetrendeket kellene meglesnem, ha megtalálnám a mobilomat. Hiába, a suli miatt nem vagyok hozzászokva, hogy állandóan kéznél legyen, hiszen oda nem vihetjük magunkkal, így meg időről időre elhagyom. A reggelinél még nálam volt, az biztos, mert akkor futottam át a legfrissebb üzeneteket. Aztán viszont... egyszerűen elnyelte a ház. A szüleink már dolgoznak, James is elment valahová, csak a két Mardekáros fiú van itthon jelenleg, akiket még befoghatok egy kis telefonvadászatra. Igazából még örülök is a lehetőségnek, hogy egy gyors “Szia, mizu?”-nál több időt is eltölthetek Scorpcius társaságában, hisz már napok óta nálunk tartózkodik - amit még mindig alig tudok felfogni, hogyan is hoztak össze -, de a bátyámmal karöltve remete-módra váltottak. Oké, értem én, kerülik apát. Pedig ő többnyire nincs is itthon. Amúgy szinte bármiben fogadni mertem volna, hogy a vendégünk érkezése előtt majd szépen összeveszik valamin Albival, aztán az egész Potter-Malfoy egy fedél alatt akció le lesz fújva. De úgy látszik, csodák bizony még léteznek!  

Na mindegy, vissza a mobil témához! Majdnem biztos vagyok benne, hogy nagyjából akkor veszítettem el, amikor a fiatalabbik fivérem lejött reggelit készíteni. Úgyhogy talán valóban van remény, hogy ő tudja, hol keressem.
- Albus, nem tudod véletlenül, hol lehet a...? SZENT SZALAMANDRA!! - kerekednek ki nagyra a szemeim, majd kapom a szám elé hirtelen a kezemet, ahogy hívatlanul berontva a testvérem szobájába közel sem az a látvány fogad, mint amit vártam. Igazából nem tudom, mit is vártam, de EZT nem. Scorpius Malfoy egy szál boxerben a szoba közepén. Merlinre! A szám is tátva marad egy pillanatra a tenyerem takarásában, aztán hirtelen észbe kapok, és már a szemeimet rejtem el a kezemmel. Az arcom pedig villámgyorsan felveszi a hajam színét. - Nem láttam semmit! Eskü! Szinte semmit nem láttam - ingatom a fejemet sebesen, mint egy zaklatott házimanó, hogy csak úgy száll a vörös loboncom az üstököm körül, majd sarkon fordulok, hogy kimeneküljek. Ami nem is megy olyan könnyen. Tekintve, hogy zavaromban még mindig takarom a szemeimet, és jelenleg tényleg nem is látok semmit, kétszer-háromszor is nekiütközöm az ajtófélfának, mire sikerül kijutnom. - Bocsánat! Azt hittem reggeliztek. Bocsánat! Bocsánat! - motyogom még, míg behúzom magam után az ajtót. Léci, most nyeljen el a föld! Tökéletes időzítés volna. Bár nem is tudom, miért érzem ennyire kínosnak a helyzetet. Mármint a saját tesóimat már láttam párszor alsógatyában, és nem tűnt nagy dolognak. Csakhogy most nem a Potter fiúkról van szó, hanem SCORPIUS MALFOYRÓL! Egy túlságosan is sokat sejtető boxerben. És annyira szexi! Te jó ég! Ha meglenne a mobilom, most kimenekülnék a házból, és meg sem állnék a plázáig.

A kis naiv. Hát igen, a Potterek háza elég bűbájjal van védve, mert azért apa az aurorparancsnok. Tényleg nem vetne jó fényt rá, ha észrevétlenül be tudna jutni ide bárki is. No persze van egy olyan hely a kertben, ahova még ő sem tud bejutni.
– S ha azt mondom, hogy van egy hely itt, ahova maga a nagy Harry Potter sem tud bejutni engedély nélkül, mit mondasz rá? Ha jól viselkedsz, este talán megmutatom neked. –Egyébként is megtenném, csak jó húzni kicsit az agyát ezzel kapcsolatban. Az a hely a legkülönlegesebb számomra és nagyon bizakodok abban, hogy Scorpnak is tetszeni fog. Na természetesen ez a hely nem a szobám volt, bár mennyire jó lenne, ha apagátló bűbáj lenne a küszöbön. Talán ide is kellenének a rúnás gátló varázslatok… áhh nem, Blökit imádom, őt nem zárnám ki és biztos nem tennék a nyakörvére kulcsot. Még a végén apa elvenné tőle és bejönne…
Hogy Lily örül-e Scorp ittlétének, az nem lep meg. Eleinte fura volt számomra, hogy kedveli, de hát jól esett mindig is a támogatása. Így az öt fős családból (bocsánat, Blökivel együtt hat, de az ő szavazata nem számított) hárman örültünk a Malfoy gyerek ittlétének. A két James véleménye meg már senkit nem érdekelt, főleg nem engem.
– Hahh. Talán egy másik életben, csak nehogy fordítva süljön el a dolog és te legyél az én szolgám! –Poénkodjunk akkor ezen a témán. Ezt a nevetésünk is alátámasztotta. Egyikünk sem gondolta komolyan ezt a szolgás dolgot szerintem, de a reggeli nevetés mindig jól indította a napot. Tőlem meg valahogy természetesnek tűnt, hogy körbeugrálom a vendégem, ha már egyszer sikerült összehozni, hogy itt lehetett.
– Ott leszek! –Vigyorogva bólintottam a kérésére. Azt nem ígértem neki, hogy telitorokból fogok szurkolni, meg ilyenek, de a jelenlétemmel támogatom majd. Az örök rivális meccsen viszont fogalmam sincs, hogy kinek drukkoljak majd… Nehéz úgy erősíteni a zöld házat, ha közben a testvéred a Griffendélesek között játszott. Lehet arra a meccsre inkább ki se megyek. A taulás témát közben lezártnak tekintettem. Úgy gondoltam, hogy eléggé megkaptam a fejmosást ahhoz, hogy ellent merjek mondani annak, hogy később segítséget kérjek tőle. A továbbtanulásos témát is tereltem már. S mikor kimondtam a vezényszót a vetkőzéssel, láttam az értetlenkedést. Elég komolyan pillantottam Scorpira, de elvigyorodtam a végén. A sóhaja után le is vette a ruháit. Elégedetten bólintottam és már adtam is volna át neki a motoros szerkót, mikor nem várt vendég érkezett a szobába. Nem, nem Blöki. Lily volt, aki mintha elvesztett volna valamit, de a „SZENT SZALAMANDRA” kiáltása miatt nem tudtam hova tenni. Lefagytam egy pillanatra, mert fogalmam sincs, hogyan kellene az ilyesmire reagálnom. Engem egy cseppet sem zavart, hogy benyitott a szobámba és meglátta Scorpit szinte egy szál semmiben, de a másik Mardekáros nevében nem tudtam nyilatkozni.
– Lily! Legalább kopogj vagy valami! –Szóltam rá mégis, mert így illett vagy micsoda. Sarkon fordult, de mikor elsőnek nekiment az ajtófélfának, gyengéden megfogtam a vállát és a helyes irányba tereltem. – Szedd össze magad Lu. Nyugodj le, lent várj meg és ha már kapsz levegőt, segítünk –csuktam rá szépen az ajtót, aztán fordultam oda Scorphoz, aki valószínűleg már felvette a motoros szerkót.
– Fuh, öhm… ne haragudj… Nem gondoltam volna, hogy pont most nyit be… –kértem tőle bocsánatot, bár nem tudom, hogy kellene-e vagy sem. Abból baj nem származok, ha mégis, nem? Az rosszabb szokott lenni, ha nincs bocsánatkérés.
– Ha elmondom, akkor oda a nagy meglepetés. Ahham, vezethetek már és amúgy sem kapnának el a mugli zsaruk. A vezetést meg majd meglátod, de előre szólók: ha nem kapaszkodsz, le fogsz esni. –Ezzel reagáltam is arra, hogy nem nagypapa tempóban vezetek. Nem játékmotorom van, kérem szépen!
– Na menjünk. Kérdezzük meg Lu-t, hogy mit akart, aztán cipő, bukósisak és mehetünk is. –Felcsaptam a szobám ajtaját és trappoltam is le az alsóbb szintre. A megláttam a húgom a házban, akkor odamentem hozzá. Csak nem futott világgá a látvány miatt. Bár ez felvetette azt a gondolatot, hogy be kell zárjam az ajtót, vagy legalább hatalmas betűkkel kiírni, hogy: „Kopogj vazze!”. Szerencse, hogy Scorpiuson volt boxeralsó. Bele se mertem gondolni, ha még az sincs rajta és úgy látja meg. Vihettük volna a kórházba a húgom, aztán magyarázhattam volna anyának, miért is voltunk ott.
– Mit keresel Lu, hmm? –Ha már segíteni akartunk neki, legalább tudjuk meg mi az, amit keresett. Reméltem Scorpnak nem okozott gondot, ha pár percet még motor nélkül kellett maradni.

Ó, drága jó Merlin, magyarázd meg nekem, hogy a fenébe kerülhettem ilyen kínos helyzetbe? Nem az első, és talán nem is az utolsó alkalom, hogy engedélyt nem várva léptem be egyik testvérem szobájába. Bár ezek után, azt hiszem, nem árt, ha szépen leülök majd egy csendes, sötét sarokba, és mélyen elgondolkodom a privát lakrész fogalmáról. Úgy sejtem, Albus értékelné. De hát én csak a telefonomat kerestem... Nem akartam semmi rosszat. Aztán most szépen lepörkölődhet a bőr az arcomról, olyan jól működik a belső fűtőrendszer.

- Levegőt... igen, levegőt... - motyogom a bátyám szavaira, miközben ő kedvesen irányba állít. A szituációhoz képest még egész nyugodtak. Most nem sértődnék meg, hogy ketten felváltva akarnák leordítani a fejemet. Inkább csak megpróbálkoznék egy olyan rajzfilmes trükkel, hogy behúzom a buksimat a nyakamba. Ehelyett azonban igyekszem megfogadni a kapott tanácsot, és egyenletesen lélegezni, meg hát a lehető leghamarabb eltűnni a szemük elől. Az ajtó becsukódik mögöttem, nekem viszont kell pár másodperc, hogy ráncba szedjem magam. Egy picit eltűnődöm azon is, hogy legjobb lenne visszavonulni a szobámba, és elő sem jönni estig. Vagy amíg nagyon meg nem éhezem. De attól valószínűleg csak még kínosabb volna ez az egész, ha bujdokolnék. Úgyhogy végül egy nagyon sóhajtok, és lenyargalok a lépcsőn, megcélozva a konyhát. Aztán nem is kell sokáig várnom, hogy a fiúk is csatlakozzanak hozzám. A fivérem érkezik előbb, én pedig azonnal felé fordulok.

- Bocsi, Al – veszem elő a legbűnbánóbb kiskutya szemeket, csak hogy biztosan tudja, mennyire bánom, hogy így berontottam hozzá. - Csak a telómat kerestem, mert megint elhagytam. De a tiéd is jó lesz, ha kéznél van, csak meg kellene néznem a buszmenetrendet, mert szeretnék elmenni a plázába - adok választ és magyarázatot egy szuszra. Egyrészt mert nem akarom őket sokáig feltartani, másrészt mert még mindig ciki. Scoprius felé is elpislogok óvatosan, aki szintén nagyon lazán és kedvesen kezeli a helyzetet, de egyelőre nem merek felé szavakat intézni, csak miután ő szólal meg előbb.

- Persze, jól... Nem... nem sokkoltál - rázom a fejem, és érzem, hogy ismét elpirulok. - Én sajnálom... csak nemigazán megszokott, hogy Albusnak vendége van. - A végét már a plafonnak mondom. Még én is érzem, hogy ez elég gyenge kifogás. - Motorozni készültök? - kérdezek rá aztán, hisz az öltözetük erre enged következtetni. - Motoroztál már valaha, Scorpi? - Nem tudom, ő hogy van vele, de én hálás lennék, ha témát válthatnánk, és elfelejthetnénk az előbbit. Mármint... lehet, hogy nem fogom tudni egyhamar elfelejteni, és talán nem is szeretnék kitörölni az agyamból minden részletet, de... na, igen. - Városon kívül a legjobb, ott lehet gyorsabban is menni – mosolyodom el, de aztán a tekintetem ösztönösen rebben az ajtó felé, arra számítva, hogy anya hirtelen betoppan, és leszid bennünket, amiért a gyors motorozás ötlete egyáltalán felmerült köztünk.

Egyértelmű volt, hogy kijelentésemmel fel akartam kelteni Scorpi kíváncsiságát. Szavai meg is erősítettek benne és büszkén húztam is ki magam miatta.
– Este megmutatom. –Ez egyértelmű volt, hiába mondtam utána azt amit. Halkan súgtam a fülébe, hogy majd megláthatja a helyet. Ez még misztikusabbá tette az egészet.
– Néha tudsz rossz lenni, de ez sosem baj. Igen? Mert ez volt a cél. –Kicsit aljasabb vigyort ült ki az arcomra. Nem tehettem róla, vagy mégis? Jól esett, hogy kíváncsivá tettem, de ha a nap jól alakul majd, minden bizonnyal kielégítem majd a kíváncsiságát. Ideges is vagyok emiatt és nagyon is izgultam, amit lepleztem a Malfoy fiú előtt. Bíztam abban, hogy jól, mert nem akartam, hogy rákérdezzen. Egyébként sem lehetett szavakkal leírni azt a helyet. A teljes látvány miatt muszáj volt látni is azt.
– Hmm, ez jól hangzik! –Az ágyba hozott reggeli természetesen. A szolgaságot már meg sem jegyeztem. Mind a ketten csak poénkodtunk. Egyikünk se lenne képes úgy tekinteni a másikra, mint a szolgájára. Én legalábbis biztosan nem, akármilyen időket is élnénk. Scorpinak van egy olyan kisugárzása, ami ezt valahogyan ellehetetlenítené.
– Ez így lesz. Ha nem is a leghangosabban, de fogok. –Most még így voltam ezzel. Hogy éles helyzetben hogyan cselekednék, arra már nem tudnék választ adni, hiába is tenné fel. Valahogy nehezebb nekem, mert James mégiscsak Griffendéles és akármilyen is a kapcsolatunk, csak a testvérem. Illene neki is drukkolnom, vagy nem? Scorpinak viszont nem hazudhattam, de mire megszólaltam volna, váratlan vendég tért be a szobámba. Lu elég kellemetlen helyzetbe kapta el, a férfiasodni készülő Scorpit. Hirtelenjében azt sem tudtam, hogyan reagáljak és elnézve kettejüket, hogy melyikük is van nagyobb zavarban. Persze Lilyre tippelnék, de Scorp helyébe képzeltem magam egy pillanatra. Be kellett látnom, hogy a helyében én is zavarban lennék, bár én sem rejteném el azonnal a testem. Betudnám a pillanatnyi lefagyásnak. Lu közben kijutott a szobámból, és mire Scorp felé fordultam, már rajta volt a motoros szerkó is.
– Igen, kicsit kínos volt. Mondjuk nektek jobban szerintem és nem hibáztatom. Ha én lennék a helyében, ugyanúgy zavarban lennék, ha egy szál boxeralsóban látnálak. Egyébként egyre több izmot vélek felfedezni rajtad. Biztos sokat gyakorolsz és erősítesz a kviddics miatt. –Hogy miért is jegyeztem meg ezt, magam sem tudtam. Inkább gyorsan felöltöztem én is és indultam meg kifele.
– Helyes. –kapaszkodjon csak erősen, mert szüksége lesz rá. Lent pedig Lily is előkerült, és már jött is tőle a bocsánatkérés. Engem nem bántott meg, így csak mosolyogva mutattam a mögöttem jövő szőkeségre, hogy tőle kérjen. Őt látta majdnem meztelen, nem engem. Aztán kibújt a szög a zsákból, mert kiderült, hogy mit keresett. Azt a mugli kütyüt, amit csak nyáron tudott nyomogatni. Hogy mi a jó abban…
– Nem láttam a tiéd, de az enyém ott van a hűtő tetején. –Léptem is oda az említett berendezéshez. Egy könnyed mozdulattal vettem le a tetejéről a telómat és adtam oda Lunak a feloldását követően. – Jajam. Oda viszem, ahova téged is szoktalak és hééé! Halkabban a sebességről! –Az kellene még csak, hogy lebukjunk, mert éppen betoppanna valamelyik idősebb családtag. A szülők dolgoznak ugyan, James meg tudja fene, de ha ő jönne haza, tuti időzítene. A kezébe meg nem akartam egy ütőkártyát sem adni.
– Na, de mi megyünk is. Ha kell pénz Lu, a telefon tokjában van némi mugli pénz, viheted. És vigyázz magaddal… meg az öltözőkkel. Nehogy megint boxeralsós srácot láss. –Kuncogva indultam is meg kifele a motoromhoz minéél gyorsabban, még mielőtt kaptam volna a lánytól. Kihagyhatatlan volt, valahogy „vissza kellett vágnom” a benyitása miatt. Felhúztam a cipőimet és ha Scorp jött, akkor vele, ha még nem, akkor egyedül toltam ki a ház elé a járgányt. A bukósisakot fel is tettem, be is csatoltam és vártam a másik Mardekárosra.
– Mehet a móka? –Pillantottam hátra a vállam felett, amint felült mögém. A választ megvártam, utána indítottam csak be a motort. Sebesség, gáz, indulás!

Kínos-kínos-kínos... Azért nem szokásom ám rendszeresen így berontani a testvéreim szobájába. Egész biztosan nem is vennék jó néven, és a vége az lenne, hogy riasztóbűbájt, vagy valami annál is rosszabbat tetetnének az ajtóikra, hogy távol tartsanak. Amit ezek után már sajnos meg is értenék. Bár nyilvánvalóan nem az a legnagyobb baj, hogy bebocsájtást nem várva léptem be Albusékhoz, hanem az, hogy ROSSZKOR. Vagyis hát... ahogy vesszük. Mármint igaz, zavarba ejtő, mindenkinek, de... legyen ez akármilyen szemtelenség is tőlem, miután lecseng ez a dolog, azt hiszem, titokban féltve fogom őrizni azt a képet a fejemben. Huh. De azért az arcomról áradó bűntudat is valóságos, mikor ismét szembe kerülök az emeletről leérkező srácokkal. Én tényleg csak a telómat szerettem volna megtalálni, és hát... abban a pillanatban nem sokat gondolkoztam. De szerencsére, úgy látszik, egyiküket sem igazán rázta meg az eset. Hála Merlinnek! Remélhetőleg el is felejthetjük az egészet, mire a kiruccanásukból visszatérnek. Nem szeretném kínosan kerülgetni őket Scorpius látogatásának fennmaradó idejében.

- Köszi - veszem át hálásan Al telóját, amit felajánl nekem a sajátom helyett. Ez is megteszi, már írom is be a keresőbe, amire szükségem van, de azért még fél szemem rajtuk tartom. A motoros szerelés - ami egyébként tök jól áll rajtuk... bár sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen öltözetben fogom látni Scorpius Malfoyt - elárulja, mire készülnek, és már a gondolattól is kicsit izgatott leszek, mert én is mindig szívesen tartok a fivéremmel. Persze a lelkesedésem okán kicsit majdnem el is szólom magam.

- Jó-jó, bocsi. Bár nem mondtam, hogy mennyivel, csak hogy ott gyorsabban lehet menni, mint lakott területen, ami tény - vonom meg a vállam vigyorogva. Biztos jól fogják érezni magukat. És remélhetőleg én is majd a plázában. Még jó, hogy Albus mindenre gondol, mert én tökre megfeledkeztem róla, hogy egy kis mugli pénz sem árthat. - Ó, szuper! Kösz, Al... - veszem is ki a telefon tokjából, amit oda rejtett, miután ellenőriztem a menetrendet, de félúton megállok a mozdulatban az ugratását hallva. - Hé! Véletlen volt... és egyszeri eset, oké? - vágok vissza, és küldök egy hálás mosolyt Scorpinak, amiért rászól, hogy szálljon le rólam. Függetlenül attól, hogy ez csak sima testvéri civakodás, amit amúgy sem veszek magamra.

- Jó szórakozást! És vigyázzatok ti is! - szólok utánuk, mikor már kifordultak az ajtón. Aztán zsebre vágom a pénzt, felkapom a kabátomat, és sietek, hogy még időben elérjem a következő buszt.

Most komolyan azt várja el, hogy felsoroljam, mikor is rossz? Napestig itt ülhetnénk akkor és a motorozás is ugrana. Már pedig azt mindenképpen meg akartam neki mutatni. Ezért csak kapott egy vigyort.
– Nem is tudom, hogy ki tanul titokban legilimenciát. –A tanulás önmagában nem volt rossz dolog. Csupán maga az anyag, amit készültünk elsajátítani. Jobban belegondolva, az sem volt rossz. A titokban való gyakorlásba lenne kivetnivaló, de ameddig nem buktunk le vele, mindegy volt. A kviddicses témát nem is feszegettük már tovább. A vállpaskolásra egy mosolyt kapott, amivel én lezártnak tekintettem a témát. A hangos részét csak. Hogy magamban mennyire voltam biztos a szurkolás tekintetében, nem tudtam. Scorp fontos volt számomra, természetes volt, hogy neki kellett szurkolnom… de a Griffendél elleni meccs mindig is feszültséget okozott számomra. Olykor ki se mentem rá, most viszont muszáj lesz. A barátom is játszik majd. És én neki fogok majd szurkolni! Ezt itt és most, végleg eldöntöttem magamban. Nem érdekelt, hogy James mit fog szólni hozzá. Egyel több vagy kevesebb vita közöttünk, már olyannyira nem volt fontos. Pergamentekercseket töltöttünk már meg így is a vitáink számával és témáival. Igazán elbírt még egyet.
Talán egy kicsit áldottam is a sorsot, hogy nem volt itthon a fivérem. Mennyivel gázabb lett volna, ha ő nyit be a szobánkba és nem Lily. Persze a húgom betoppanása is szült némi kellemetlenséget, csak nem nekem. Lehet, hogy egy másik pillanatban másképp reagáltam volna, de egy valamiben megerősített most: zárnom kellett az ajtómat. Ajj nem. Úgy még kellemetlenebb beszédtéma folyna a Potter házban. Sehogy nem lesz ez így jó, de minden mindegy már. Lily sikeresen kijutott a szobából, Scorpius meg felöltözött és a szituáció le is zárult ennyivel.
– Naaaa! –Nevetve löktem vissza én is. – Nyilván. Eléggé új szituáció az, hogy nálunk vagy. Úgyhogy én megértem azt is, hogy Lily miért lépett be szinte azonnal ide. De én viszont kifejezetten örülök annak, hogy nálunk vagy Scorpi. –Így legalább nem unalmas nyárnak néztem elébe. Az még mindig szomorú volt, hogy miket kellett apához vágnom, hogy elérhessem ezt, de a cél szentesítette az eszközt. Scorpius Malfoy jelenléte pedig mindennél jobban megérte ezt.
– Ez igaz és ne is rejtegesd. Ahogyan az is igaz, hogy Lily már többször látott minket félmeztelen Jamesszel. De, mint említettem, az ittléted szokatlan és ilyen váratlan szituációkat generál. A kviddicst meg ne hagyd abba. Jót tesz neked. –Utaltam az edzések által szerzett plusz izmokra. Nekem is el kellene kezdeni valamit sportolni, vagy legalább erősíteni. Ne maradják már le! Közben lementünk az emeletről, ahol ismét belefutottunk a húgomba. Elmondta, hogy miért is „rontott” be a szobámba, ami ösztönösen mosolygásra késztetett. Ha majd varázsolhatunk itthon minden büntetés nélkül, sokkal könnyebben meg fogja találni Lulu is a telefonját. Most azt sem tehettük volna meg, hogy titokban alkalmazzuk az Invito bűbájt, mert egyik idősebb családtag sem volt jelen a házban. Na meg az én telefonom amúgy is kéznél volt, természetesen átadtam a lányak. Scorp megjegyzése meg mosolyra késztetett. Örültem annak, hogy viszonylag jól kezelte a helyzetet.
– Héééé, nem ér összefogni ellenem! –Na szép. Scorpi árulóvá vált! Persze ezt nem gondoltam komolyan. Örültem annak, hogy a kialakult helyzet ellenére minden oké volt közöttük. S valami azt súgta, hogy Scorpi nem elsőnek védte meg a húgom… vajon mit nem tudtam még? Lily motoros megjegyzésére még hálásan mosolyogtam. Őt is mindig elvittem magammal száguldozni, ha arról volt szó. Most viszont már nem fért fel a motorra, meg ő máshova készült. Kicsit féltettem, de tudtam jól, hogy nem fog butaságot csinálni. Elköszöntünk egymástól és ki-ki ment a maga útjára. Scorp segített kitolni a motort, amiért kapott egy hálás pillantást. Utána már felkészültünk az indulásra.
– Karolj át nyugodtan. –Megvártam, még megtette, utána indítottam csak a motort. Egyelőre csak lassan gurultunk, betartva minden szabályt, mert lakott volt a terület.
– Sirius bácsinak volt olyan motorja, ha jól rémlik. De én nem szeretném, ha ez repülne. Arra ott a seprű. –Tervben volt, hogy megkérem a szüleimet rá, hogy tegyék repülővé, de aztán elvetettem az ötletet. Hogy miért? Azt Scorpi is hamar megtapasztalhatta. Ugyanis, ahogy kiértünk a lakott területről, a sebességet fokozatosan növeltem. Egyenes terepen haladtunk. Az aszfalt két oldalát fák borították be. Tökéletes hely volt gyorsulásra. Mintha pont erre találták volna ki ezt az utat. Hangulatos volt és részben elhagyatott is. Imádtam itt lenni, és Lilyt is mindig hozni magammal. Most pedig megmutathattam a helyet annak a személynek, aki szintén fontos volt nekem. Éreztem, hogy stabilan kapaszkodott, ezért bátorkodtam egy picit megemelni a motor első kerekét is. Így gurultunk egy pár métert. Ahogy újra találkozott a gumi az aszfalttal, a sebességet még inkább növeltem. A mutató már közeledett a végsebességhez, de én minden pillanatát imádtam… és reméltem, hogy a mögöttem kapaszkodó srác is így volt ezzel.

Hogy mi? Draco Malfoy tudja, hogy a fia legilimenciát tanul? Ez újdonságként sújtott le rám. Akkor biztosan tudja azt is, hogy velem együtt tanulja. Szuper. Remélem azért az én apámat kihagyták ebből. Habár… akkor már tudnék róla, hogy tudja. Mert biztosan kifaggatott volna az egészről. Csodálatos.
– Ohh, hát akkor minden a legnagyobb rendben van. –Kicsit sem, de nem tettem hozzá. Inkább foglalkoztam azzal, hogy normálisan álljon rajtam a motoros szerkó, miután bőven kiveséztük a kviddicses témát. Illetve azt is, hogy itt van nálunk. Hiszen mennyit kellett ezért harcolnunk! Nem csoda hát, hogy kifejezni sem lehet az örömömet szavakkal… vagyis de, csak ahhoz túl sokszor kellett kimondanom és éreztetnem Scorppal a dolgot. Nagyon-nagyon szerettem volna, hogy jó élményekkel távozzon innen és azt is, hogy ne érezze magát kellemetlenül nálunk. Utóbbi igaz kicsit félrecsúszott, de szavaival megnyugtatott. Hát igen, Lily aki szerettet berontani a szobába.
– Áhh, mindegy. –Magam sem tudtam volna feleleveníteni, miért is mondtam neki azt, amit. Tényleg nem volt mit rejtegetnie, a csajok majd bomlani fognak utána, ha meglátják később, mit takar a ruha alatt. A kviddics miatt pedig még inkább rajongani fognak az ifjú Malfoyért, ebben biztos voltam. Csak legyen szerencsésebb, mint az apja volt anno. Habár csak pletykákat hallottam, nem tudtam eldönteni, mennyi volt az igazságalapja. Mindegy is. Scorp ügyes lesz és kész!
A lenti kis szituáció után, mindenki ment a maga útjára. Scorp bizonytalan kérdésére meg is kapta tőlem a választ és már éreztem is, ahogyan belém kapaszkodott. A mocorgást megvártam, még abbahagyta. Biztos voltam benne, hogy új lesz számára az élmény, ezért sem indultam meg addig, ameddig jelt nem adott rá. Mint a hímestojásra, úgy vigyáztam az épségére. Sosem bocsájtanám meg magamnak, ha véletlenül kárt tennék a másikban.
– Majd megkérdezem apát merre lehet az a motor és legközelebb mehetünk azzal is. –Kicsit hangosabban beszéltem, hogy hallható is legyen az, amit mondtam. Bár még nem mentünk gyorsan, volt ami tompítsa a hangom. Meg hát a sisak is elnyelte egy részét, ami meg kellett a biztonságunk érdekében. Ahogy haladtunk előre és hagytuk magunk mögött a lakott területet, a sebesség is vele együtt növekedett. Éreztem, hogy utasom erősebben kezdett szorítani. Jól is tette, hogy kapaszkodott, mert eszem ágában sem volt lassítani. Nem véletlenól hoztam el erre Scorpot, mert itt meg lehetett tenni azt, amire készültem. Az első kerék felemelését sokáig gyakoroltam és voltak is belőle kisebb-nagyobb borulások. Most már stabilan hajtottam végre. A nevem ugyan hallottam, de csak nevetni tudtam, mikor már láttam a visszapillantóból, hogy a mögöttem ülő is élvezte az egészet.
– Ebben eddig kételkedtél!? –Nevetve tettem fel neki a költői kérdést. Jóleső érzéssel töltött fel, ahogyan láttam és éreztem azt, hogy Scorpius élvezi ezt az egész helyzetet. A sebességet viszont csökkenteni kezdtem, mert jól tudtam azt, hogy hamarosan egy kanyarhoz érezünk majd. Azt pedig ekkora sebesség mellett képtelenség volt bevenni.
– Az lehet, de inkább meghagyom neked a repkedést. –Attól nem zárkóztam el, hogy esetleg edzek vele és segítek neki a felkészülésben, de ezt az adrenalin miatt valamiért elfelejtettem mondani. A kanyart el is értük, amiért csökkent a sebességünk, de annak bevétele után, ismét felgyorsítottam. Olyan két-három óra biztosan eltelhetett a száguldozással, mielőtt visszatértünk volna a Potter-lakba. Természetesen lakott területen belül már a megengedett sebességen belül voltunk és ha esetleg Scorp szerette volna vezetni a motort, átengedtem neki a lehetőséget a visszaút bármelyik szakaszán. Visszaérkezés után egyenesen a garázsba parkoltam le. Még a kertben levettem a sisakom és húztam magamhoz Scorpot egy baráti ölelésre.
– Remélem élvezted, de még nincs vége a napnak. Öltözzünk át, aztán mutatok még valamit. –A faház… nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fog szólni hozzá.

A motorozás valami csodálatos dolog volt az életemben. Nehezen tudtam kikönyörögni a szüleimtől, hogy megtanulhassam vezetni, azt meg még inkább, hogy kaphassak is egy járgányt. Voltak félreértések is belőle, mert varázslóivadékként, az ember elsőnek nem arra gondol, hogy egyszerű mugli szerkezetet szeretne. Már pedig én azt akartam. Semmi repülő vasat. Így egy fél fokkal könnyebb volt a győzködés. Persze ki tudja, hogy a későbbiekben nem akarom majd elvarázsolni. De most még nem volt itt az ideje. Ezért mondtam Scorpnak azt, amit. Szavai viszont kétséget ébresztettek bennem, mert rávilágított egy bizonyos problémára: apa nem biztos, hogy elárulja nekem azt a bizonyos dolgot Sirius bácsi motorjáról. Még pedig a hollétét. Mindegy is volt jelenleg. Most csak az volt a fontos, hogy a kétkerék hasítson az aszfalton, sehol máshol!
Visszaúton Scorp vezetett, mert elfogadta a lehetőséget, mikor felajánlottam neki. Előtte mindent elmagyaráztam neki. Hol a gáz, a fék, a kuplung… mikor és milyen ütemben adja a sebességet, mikor kezdjen lassítani, hogyan dőljön a kanyaroknál. Egyszóval mindent úgy, ahogyan anno én tanultam a mugli oktatómtól az alapokat. Kapaszkodtam mögötte, derekát átkarolva, mikor vezetett. Szerencsére nem kellett közbeavatkoznom, mert a kezdeti bizonytalansága gyorsan elillant. Magabiztosan tartotta a motort, de nem is vártam mást tőle. A seprű irányítása szerintem nehezebb pálya egy kicsit, számomra pedig egyértelmű volt, hogy meg birkózik a vezetéssel. Hazaérve pedig, mikor jókedvűen viszonozta ölelésem, teljesen világossá vált számomra, hogy élvezte az egészet. Nem mintha egy pillanatig is kételkedtem volna a dologban. Talán emiatt, egy picit jobban szorítottam magamhoz.
– Én tartom a szám, ha te is és mehetünk persze. –Semmi, de semmi nem indokolta azt, hogy elmondjam bárkinek is, hogy Scorp vezetett. Az pedig kifejezettem jól esett, hogy menni akart máskor is. Ez csak megerősítette bennem, hogy nem lőttem mellé a programmal. Ha tudná azt, hogy ezzel mennyire boldoggá tett. De persze a napnak nem volt még vége. Az átöltözés következett, csak előtte ittunk egy kis frissítőt. Én a hűtőben lévő narancslevet választottam és egy pohárnyi ital után mentem fel én is a szobámba.
– Bármit, amit kényelmesnek gondolsz. A házban maradunk… bizonyos értelemben. –Mert hát a kertben fogunk lenni, szóval nem bent, hanem kint. Vagyis nem megyünk már el semerre. Levettem magamról a motoros cuccot, amit a székemre helyezve terítettem ki. A pólómat is lecseréltem egy egyszerűbb szürke színűre. Alulra pedig egy fekete rövidnadrágot vettem. Melegem volt még és a faház amúgy is el volt látva mindenféle csudajó bűbájjal.
– Ahova most megyünk, oda nem mehet be mindenki. Kell hozzá valami, amit csak három személy birtokol. Szóval remélem elhoztad, ami küldtem neked a levéllel. –Habár anélkül is át tudott jönni a védőrúnákon, mert ott voltam. Közben az asztalfiókomból kivettem egy egyszerű kockát, melynek minden lapja fehér volt… addig a pillanatig, ameddig nem realizálta, hogy én voltam az, ki kézbe vette. Az oldalain kirajzolódtak fekete színnel a rúnák, melyek kellettek nekünk. Mosolyogva ragadtam karon Scorpot és húztam magammal az udvarra. Mezítláb mentem ki, jó érzés volt, hogy csiklandozta a talpam.

Ha nála volt a saját kockája, akkor egyedül tudott követni; ha nem, akkor pedig behúztam magammal. Egy egyszerű fa felé közeledtünk, de egy bizonyos pontnál Scorp érezhette, hogy valamin átmentünk. Egy láthatatlan védőfalon, ami mögött ugyanaz a fa volt, ami felé közeledtünk. Csupán annyi különbséggel, hogy a lombkoronái között egy faház húzódott meg, törzsén pedig fából készült lépcsők kanyarogtak, melyek az ajtóhoz vezettek. Már kívülről is jól nézett ki, de az igazi csoda belül várt. Lopva néztem hátra barátomra, reakcióját lesve. Nem hagytam neki sok időt a csodálkozásra, mert amint lehetett, húztam magam után. A lépcsőket kettesével szedtem, mihamarabb az ajtóhoz érve. Ott aztán lenyomtam a kilincset, és elénk tárult a faház teljes mivolta.
A hely kb akkora volt, mint a szobám: tágas. A világításról gyertyák gondoskodtak, amik a mennyezetnél lebegtek, illetve a falakon tartókban húzódtak meg. Az ajtótól jobbra volt az ablak, alatta két babzsák helyezkedett el. Az ablakkal szemben egy íróasztal és egy szék volt. Az asztalon pennák, pergamenek, tinta és néhány könyv volt. Néha itt tanultam vagy olvastam. A bejárattal szemben egy szekrény volt, polcokkal és fiókokkal. Ezeket persze Scorpi már belül nézhette meg, mert előre engedtem, mikor felértünk és becsuktam magunk mögött az ajtót.
– Üdvözöllek a második szobámban. Ide szoktam menekülni, ha magányra vágyom és nem akarom, hogy valaki zavarjon. A kocka nélkül pedig senki nem tud átjönni a rúnákon. Az asztalnál szoktam olvasni vagy tanulni. A babzsákok a henyélésre van, de a legjobb a polcos szekrény. Ott gyűjtök minden relikviát. Az összes levél, amit tőled kaptam nyaranta, évekre lebontva. Pár kép rólunk. Az órákon való levelezéseink vagy vicces rajzaink, minden. Az összes veled kapcsolatos emlékem és élményem az a polc birtokolja. Na meg egy csomó nassolni való van a fiókokban és ha lusta vagyok visszamenni a házba, akkor ezen a tök kényelmes matracon el tudok aludni. –Böktem is rá az említett tárgyra, ami közvetlen a bejárati falnál húzódott. A polc még rejtett azért néhány családi fényképet is még kisebb koromból. Ott még valahogy boldogabb voltam apám mellett, látszódott is. A babzsák viszont hívogatott és nem álltam ellen csábításának. Hagytam, hogy a legjobb barátom nézelődjön, én meg hason fekve figyeltem minden lépését.

Jó volt látni, hogy Scorp tényleg úgy cselekedett a házban, mintha otthon lenne. Én egy pillanatig sem bántam, hogy önállóan tett meg dolgokat, mert nekem tényleg az volt a célom, hogy elfogadják ebben a házban a jelenlétét. S bár Apa és James nem igazán szívlelik Scorpit, azért a család női tagjai mellettem voltak. Lulu biztosan, de hogy Anya is… azt nem tudhattam még biztosra. Az öltözéke most nem kellett semminek sem megfeleljen, hagytam, hogy kényelmeset vegyen fel. Azt furcsállottam, hogy nyáron hosszúban, de nem tettem szóvá. Ha neki így volt jó, akkor legyen.
– Mondhatjuk, hogy kinyit valamit. Inkább felold, de majd látni fogod. A harmadik anyánál van, mert ő volt az, aki az egész dolgot létrehozta. Még apa sem tud bemenni. –Ez tökéletesen így volt jó. Semmi keresnivalója nem volt ott, de tényleg. És nagyon bíztam abban, hogy anya nem készített neki titokban egy kockát, ami átengedné őt a védőrúnákon. Igaz, arról tudnék, mert jelezne a sajátom, ha idegen feloldás történt volna meg. Ahogyan most is megtette, mikor Scorpius először lépte át a rejtő rúnákat. Amig cipőt vett fel a házban, addig gyorsan megpaskoltam Blöki fejét kint az udvaron. Ennyi idő bőven elég volt számomra, mert mire Scorp kiért, addigra a háziállat is eliszkolt. Valószínűleg a reggeli kalandjuk még a kutya szemei előtt voltak és jobbnak látta, ha nincs a szőkeség előtt. De ez már pár perccel korábbi történés. A jelen pillanatában, mi már a faház bejárata előtt voltunk. Kérdésére még nem kapott választ, ahogyan húzni sem húztam magam után. Hagytam, hogy a maga tempójában szedje a fokokat és csak kijelentése után néztem rá mosolyogva.
– Nagyjából ezért van rejtve. Mert ez olyan, mintha a fejemben lennénk, de mégsem… Mert minden fontos itt van és marad is. Plusz azért van még rejtve, mert ide tényleg nem jöhet be más, csak aki birtokolja a kockát, vagy behúzza a kocka birtokosa. És apának, meg Jamesnek nincs itt keresnivalója. Ide nem tudnak követni, nem tudnak piszkálni és magam lehetek. Néha jó a magány. –Adtam meg végül  választ a korábban feltett kérdésére. Olyan, mint egy Merengő, csak itt nem tudjuk ténylegesen visszanézni az emlékeket. Mégis, a levelek olvasása vagy a képek nézegetése olyanná tette az emlékeket, mintha újra átélném őket. Az pedig még többet segített, hogy ezeknek a központjában lévő személy végre itt állhatott a faházban.
– Igen, mindent… Tudom fura, de csak így tudtam átvészelni a nyarakat, hogy ezeket olvasgattam és ezek is tartották bennem a lelket, hogy majd egyszer átjöhetsz. –Hiába volt halk a mondata, mégis értettem, mert még mielőtt ledőltem volna a babzsákra, tettem egy lépést felé. Aztán mégis úgy voltam vele, hagy nézelődjön csak. Ahogy ledőlt és kékjeivel rám nézett, egy pillanatra megmagyarázhatatlan és fura érzés fogott el. Mégis mosolyogva fogadtam szavait.
– Ezt a helyet mindenképpen meg akartam mutatni neked…fontos vagy nekem és tudatni akartam veled. –Mondtam ezt úgy, mintha eddig nem lett volna egyébként is egyértelmű a dolog. Rengeteg mindenen keresztülmentünk és ott voltunk egymásnak, mikor kellettünk. Akkor is, amikor megtörtént Scorpius életében az a bizonyos esemény. Később támogathattam, ami kissé könnyített a lelkemen, de az, hogy ténylegesen nem lehettem ott azon a napon mellette, örökre űrt hagyott a lelkemben.
– Jó ötlet mind a kettő. Én visszamegyek az ágyneműkért, addig te keress valamit, amit olvashatunk. –Egy pillanatig sem akartam azt, hogy cipekedjen. Ő volt a vendég, inkább válassza ki azokat a pergameneket, amiknek tartalmát fel akarjuk eleveníteni. Én addig vissza is mentem a házba, de a konyhában egy pillanatra megtorpantam. Ha a faházban alszunk, akkor kelleni fog vacsora, mert édességekkel nem lehetett jól lakni. Össze is dobtam két-két szendvicset. Sajt-sonka, vajkrém és kenyér. Nem gondolkodtam rajta sokat. Az egyszerűség elég volt. Meg vettem ki a hűtőből vizet, narancslevet és tettem is őket az egyik tálcára. Felszaladtam a szobámba, ott felkaptam az egyik párnát, amit belecsomagoltam a takaróba. Kis batyuként vittem le, mert könnyebb volt, mint külön-külön. A konyhában magamhoz vettem a tálcát is és igyekeztem úgy visszamenni Scorphoz, hogy semmit nem ejtettem el.
– Hoztam szendvicset, meg innivalót, ha már itt alszunk. Gondoltam nem megyünk már vissza akkor a házba és ha éhesek lennénk, ne nassolnivalóval tömjük magunkat. –Letettem a tálcát az asztalra, az ágyneműt –ami csak egy garnitúra volt, de nem tudatosult bennem– pedig a matracra tettem.
– Találtál valamit? –Visszafeküdtem mellé a babzsákra és kíváncsian fürkésztem Scorpot.