Señorita Artiza Rovira

A külvilág felé nem szeretek gyengének látszani, mégsem a jégkirálynő szerepét játszom a "drámai" életemben, mert az bizony más. Inkább a kemény csajt, aki nem ijed meg semmitől. Bárcsak, ne félnék semmitől, de félek. Bár, elhinném én is, hogy egy erős magabiztos mágus vagyok, amit mások rólam állítanak, mégis kételyekkel küzdők. Olyan vagyok, mint a legtöbb ember. Egy félkész műalkotás, amelyen a művész még dolgozik. Egy tökéletlen ember vagyok, aki próbálja élni élet, mint a világban élő több milliárd ember. Tisztán elmondhatom magamról, hogy a változékonyság és szeszélyeség az egyik ismertető jegyem. Az életemben huzamosabb ideig jelenlévő személyek, ha nem is szokták meg felfigyeltek eme tulajdonságaimra. Az álmodozó gyermeki énemet nem fojtottam el még. Várom a hős szerelmes lovagom. Csodásan hangzik nem, hogy hiszek az igaz szerelemben? Egy 28 éves le nem tépett kóró vagyok húgaim szerint. Izgalmakra éhes vagyok és kihívásokkal teli életet akartam élni mindig is és hát a túlzásokba esve képes vagyok a céljaimat magasra tenni olyan magasra, hogy el se érem őket, ezért a kudarc fullasztóan liheg a hátam mögött és ijesztget. "Teresa, elfogsz bukni." Úgy gondolom, hogy sokan esnek újra és újra olyan hibákba, mint amiben én is a képességeimet gyakran rosszul használom fel és rosszul kamatoztatom a talentumaimat. Szeretnék nagy és híres lenni, hogy nevemet felírják a többi nagynevű ember közé, talán ezért vonz az ismeretlenség és a sok rejtély, amely egy fajta kalandra hív. Majd közbe vág egy akadály és lehúz a földre. Hé, ébresztő nem vagy te egy Merlin féle nagyság.
Felállni nehéz és tovább menni az úton még inkább nehezebb, de úgy ahogy kimászok a magamnak ásott veremből.
Előfordul, hogy depresszív hangulatom van és Energiavámpírként mások hangulatát is tönkre teszem, ha már az enyém rossz legyen a tiéd is rossz. Szándékos-e vagy nem ezt sokan firtatják ilyenkor, mert bizony rontom a közhangulatot.
Szeretek segíteni másoknak, DE hogy én kérjek másoktól segítséget, azt már büszkeségből sem teszem meg. Eltolok mindenkit magamtól, hisz nem jó nekik, ha velem vannak nehéz eset vagyok és megbántok mindenkit, akit szeretek, ha rossz hangulatomba találnak meg.
Gyakran túlzásokba esek, pedig nem kellene. Egy egészséges egyensúlyba kellene élnem, mégis ha elképzelek egy ideális világban a jövőmet, akkor rádöbbenek, hogy számomra unalmas világ lenne.
Van, hogy félre értik a tetteimet, nehéz a másik személyt igazán (sőt lehetetlen teljesen) megismerni, főleg úgyhogy magunkat se ismerjük. Ha egyszerű eset lennék talán már férjezett háziasszony lennék gyerekekkel, valahol Granada környékén vagy esetlegesen Texasban.

Az én életem a történetek szerint halállal kezdődött. Nem elsőszülöttként jöttem a világra, nem is másodszülöttként, de úgy tudják sokan, hogy az vagyok. Egy harmadik vagyok a sorban. Elvileg nem vagyok hibás a bátyám halála miatt. Nem tehetek róla, hogy Ő hallott. Ő pár perccel előttem született, mint én, de Ő mégse vehetett levegőt, míg a szerencsésebb gyerek él és virul. Vajon fair az élet? Miért én élek és miért nem Ő?
Úgy gondolom és hiszem, hogy a bátyám szeretete mentett meg a haláltól, így az életem még értékesebb vált számomra.
Igazság szerint be kell vallanom, hogy a születésnapjaimat mindig beárnyékolta a gyász is, így sosem szeretem megünnepelni családi körben, mert ez egyben ikerbátyám halála napja is. Gyermekfejjel nem sejtettem, hogy valaki hiányzik mellőlem és mire felfogtam azt, hogy ki az aki nincs mellettem, addigra már nem vágytam egy puccos ebédre a szüleimmel és testvéreimmel. Nem szeretek a származásommal kérkedni, sőt ha lehet bemutatkozásnál keresztnevem említése után elhanyagolom a vezetéknevemet.
A felmenőim híresek, igaz a nagy publikum számára nem jelentenek sokat, de a tanultabbak legyenek példaként azok most mágiatörténészek ismerik Artiza családot múltbéli dicső tetteit. Anyámat, mint Merlin díjas tudóst, kutató és holtnyelv szakértő a szakma (kultúrantroplógia) krémje vagy érdeklői mind hallottak róla. Marta Rovira az elő legenda a szakmájában. Artiza család sem marad el anyám nevétől, mivel Sanco Artiza (apám nagybátyja) ép olyan nagy név Spanyolországban, mint sok más rokonom.
Nem tagadhatom, hogy a Santiago Artiza és Marta Rovira gyermeke vagyok, ám nem vágyok előnyhöz jutni általuk. A keménymunka meghozza a gyümölcsét és ezért amint tudtam elhagytam őket.
Ellestem és megtanultam sok dolgot szüleim mellett. Tudom, hogy az Ilvermorny falai közt eme modernkori varázslás kultúráját is el kellett sajátítanom, hogy rátaláljak a saját ösvényemre. Mikor elkísérhettem anyámat egy-egy útjára nyáron, rádöbbentem sokkal több a mágia holmi pálca gyakorlatoknál. Eleganciát ad a pálca a kezeim közé, ám valami fajta felejtést is rejt a pálca használat, nem minden régi módszer rossz és elítélendő. Legtöbb varázsló az elfeledettet fedezi fel újra, miközben talál egy ősi tekercsre feljegyzett vagy akár egy régi tankönyv oldalának lapszélére leírt varázslatot, amit felelevenít újból 100-800-1000 akár 2000 évvel később.
Vajon találhatok ki valami tényleg igazán új varázslatot? Vajon felfedezéseimet 200 év múlva ismerni fogják?
Az hogy a Salemi akadémiát befejezve nem a M.A.G.U.S.A. hivatalánál maradtam és helyezkedtem el, az pontosan Ernest bátyám és apám magaspozíciójából fakadóan történt, mivel könnyen kaphattam volna egy hatalmas irodát, ahol világi életem lett volna és ellébecolhatom életemet hátra lévő részét, de makacsul ragaszkodtam (még a mai napig is ragaszkodom), hogy végig szeretném járni a lépcsőfokokat és ki szeretném harcolni a helyemet és a pozíciómat a munkahelyemen. Azt is el kell mondjam, hogy nem véletlenül jöttem Londonba. Valami vonzott ide egy belső hang. Nem tudtam megmondani akkor, hogy mi volt az (most már tudom). Nem London érkeztem meg először szerencsét próbálni. Az első európai munkahelyem Párizsban volt. Balgán nem hallgattam a megérzésemre és így egy csúnya sérülés utáni felépülésből érkeztem meg az Egyesült Királyságba, ahol végül állást kaptam. 4 éve dolgozom a Minisztériumban.
Sok gyereknek vannak képzeletbeli láthatatlan barátai. Nekem is voltak, de mint kiderült idősebb fejjel ők nem csak képzeletbeliek voltak, hanem valósak úgy-ahogy, mert szellemek voltak, akik előttem szívesen megjelentek, míg mások előtt rejtve maradtak. Elvileg vonzó az aurám számukra.
A halál körül lengi életemet, veszítettem már el szeretett családtagot és barátot is.  Nekem mintha, szerencsém lenne, hogy olykor kicselezhetem őt (magát a Halált) vagyis ad esélyt, hogy tovább éljek. Volt szerencsém látni vagy ép megtapasztalni, hogy a szeret mágiája milyen erős varázslatokat képes megidézni, mert talán anélkül a párizsi esetet nem éltem volna túl.
Néha elgondolkodtam azon a mesén, amiben az a 3 fivér szerepel, hogy vajon létezik-e még az a 3 ereklyéje a halálnak? Vajon én mit választottam volna? Talán a feltámadás kövét, hogy lelkem hiányzó darabját pótoljam, mert nem vagyok mindig teljes. Van egy részem, ami úgy érzem üres.
Talán pont itt fogom megtalálni ebben az országban, aki betölti szívem üres részeit vagy talán nem, de amíg nem kívánkozik a szívem és az eszem másfelé, addig e eső áztattatta föld szívébe lakom be magam.
Igazán más itt élni és dolgozni, mint Amerikában. Nehéz nem összehasonlítani a körülményeket, hisz életem nagy részében ott éltem. Néha haza húz a szívem, barátaim és ismerőseimhez, de kezdem megszokni az itt létet az angolokat.
London egyik "legsötétebb" utcájába lakom. Hogy hogy kerültem oda? Az egy igazán érdekes történet. Röviden csak annyi, hogy egy öreg vasorrú banya szelleme jutatott hozzá. Egy antikvár régi könyvkereskedés fölötti lakásban élek és esküszöm nem tudtam, hogy kétes hely a Zsebpiszok köz.
Néha felkeres és felkér egyik-másik osztály alkalmazottja, hogy segítsek felismerni ügyes bajos feladatukban, amikor munkájuk során elakadnak. Halkan terjed a hírem. Ha bajban vagy Tess segít a negyedikről. Ám néha én is csúfos kudarcot, vallok varázslat és szellemek terén.
A kilencediken lévő halál kamra, mely felé igazán vonzódom. Hátborzongató belegondolni, mégis úgy érzem emiatt vagyok itt, ahol vagyok Londonban. Ha felfigyelnek egyszer rám a Nagyok ezen szoba rejtélyét igazán kiismerném, addig is a Szellem Tagozat munkatársa maradok.

A tükörből visszanéző nő, aki én lennék. Néha el se hiszem, hogy én vagyok. Egy napbarnított spanyol arcvonásokkal rendelkező sötét hajú, sötét szemű emberi lény. Meg van minden test részem, ám a hátamon egy hatalmas heg található, ami egy halál közeli kalandomra emlékeztet és a bal bokámon egy csillag tetoválás található, amely egy fura ígéret következményeként került bőrömre. Orrom kissé nagy szerintem, de ízlések kérdése, hogy ki-mit gondol nagynak magán.
Sokszor hordok feketét nem azért, mert gyászolok vagy a gót illetve a hard rock stílusnak hódolnék. Ezt egyszerű praktikumból teszem, a fekete jól áll minden helyzetben. Komolyságot sugároz és ez kell egy hivatali vagyis egy minisztériumi alkalmazottnak hordania, hogy ne legyen túl extravagáns a munkahelyén. Hogy néznék ki rózsaszín kosztümben a hozzá illő kiegészítőkkel? Ne is képzeld el. A munkám és a hobbim az életem. Furán hangzik, de így van az öltözékem is ehhez illeszkedik.