kicsi sebi

Akik ismernek szerintem tökéletes skizofrénnek gondolnának. Mert hogy odabent, fejben állandóan szövegelek, elképzelem, ahogy megteszek mindent is, vagányul odamondok mindenkinek mindet, majd végig vonulok a folyosón, mint ünnepelt császár. Tudjátok, olyan lazán, hogy majd szét esek, miközben a csajok utánam fordulnak és fürdőznek dicsfényemben.

Na most ami mindeközben történik az az, hogy beijedt, néha kicsit bamba képpel megyek mindenhova, kettőt se szólok, és azt is csak legfeljebb akkor, ha kérdeznek, mert hát az, hogy én kezdeményezni merjek gyakorlatilag egyezik a lehetetlennel. Olyan vagyok, mint egy megriasztott őzike és egy kisnyúl tökéletes keveréke. Azt szokták mondani, hogy én mint művészfiú eltűnök a saját kis világomban, és onnan nehéz előcsalogatni - ebben mondjuk van valami.

Csomó dolog van, amit még sosem tettem meg.
Én még sohasem...
...ittam alkoholt. Ezen a legtöbben átesnek ilyen idős korukra, de én egyszerűen rettegek attól, hogy milyen hatást vált majd ki belőlem.
...olvastam fel a verseimet másnak. Egyetlen személyt kivéve, de ő különleges helyes foglal el a szívemben. A lényeg a lényeg, hogy nem vagyok ehhez eléggé magabiztos, és nem hiszem el, hogy jó amit csinálok. Hajlamos vagyok a saját munkámat alulértékelni.
...estem le a lóról. Látjátok, végre valami olyan is, ami menő. Valahogy lóháton mindig megtalálom a hangom, sokkal könnyebb velem a lovardában ismerkedni, mert ott annyira otthon érzem magam, hogy még a nyelven is megered.
...hazudtam a szüleimnek. Nem azért, mert ennyire családcentrikus lennék - mondjuk az vagyok - de akit szeretek és becsülök azt tartom annyira, hogy nem hazudok a szemébe.
...árultam el a legjobb barátom. Túl hűséges vagyok ehhez, nem tudnék csak úgy szembeköpni senkit, főleg nem azt az embert, akit a legjobb barátomnak tartok.
...kértem autogrammot senkitől. Egyszerűen nem érdekelnek az ilyenek, nem tartok annyira nagyra senkit, hogy tépjem magam az aláírásáért. Úgy gondolom, az egyetlen akire felnézhetek az én vagyok, ha megküzdök a sikereimért.

Összefoglalva 10 szóban: Ne is keress bennem logikát, mert ilyesmi sosem létezett esetemben.

Mindig azt mondják, hogy a patrónus megidézéséhez az embernek a legbodlogabb emlékét kell visszaidéznie. Nekem talán azért sem sikerült még sosem, mert nem tudom, melyik a legboldogabb emlékem.
Tél volt és a hó esett. Az utcai lámpák fényében vidám táncot jártak az aprócska, sűrűn hulló hópelyhek. Hangos nevetéssel rohantam végig az udvaron, aprócska lábaimat elképesztő fürgeséggel szedve, hogy aztán arccal boruljak bele a több mint húsz centis hóba. Rég nem láttak már ennyi havat, én meg még sosem, érthető hát hogy gyermeki őszinteséggel csodálkoztam rá és próbáltam meg kiélvezni minden egyes percét. Nem zavart hát az sem, hogy fejrestem, hiszen anyukám már kapott is fel, és szaladhattam tovább, a friss, érintetlen hóban.
Tavasz volt és a virágok épp rügyezésnek indultak. Először jártam a lovardában, és első látásra elvarázsolt a hely milliője. Valahogy amint beléptem tudtam, hogy ez a második otthonom, hogy nekem valójában ide kellett volna születnem. A lovat is úgy ültem meg, már akkor is, mintha ezer éve ezt csináltam volna. Sosem felejtem el, Szilaj a szelíd, fekete kanca hátán kezdtem meg karrieremet. Ő maga épp olyan ellentmondásos volt, mint amilyen én vagyok, talán ezért is volt meg kettőnk közt ez az összhang, ami ló és lovasa közt elengedhetetlen.
Nyár volt, forró és perzselő, mikor ott ültem a kórház folyosóján. Már vagy négy órája csak pisilni álltam fel, a lábaim elgémberedtek, de mégsem akartam mozdulni, mert féltem, hogy akkor lemaradok a nagy pillanatról. És tényleg lemaradtam volna, ha akkor és ott úgy döntök, hogy járok egyet, így viszont életem egyik legszebb emlékévé vált, ahogy a kishúgomat kitolták abban az üvegezett kocsiban. Esküszöm, sem az előtt sem azután nem hatott még meg semmi, mint akkor és ott ez a pillanat.
Ősz volt és fák levelei egyre színesebbé váltak. Ott ültünk kettesben a fűben, rajta a pulcsim, hogy ne fázzon a hűvös őszi szélben. Ketten voltunk, csak ő és én, na meg a borzalmas verseim. Az egyetlen, akinek felolvastam őket, az előtt és azután sem hallotta senki sem. Hozzá fogható különleges egyébként sincs a világon. Az egyik vers után, amit ő inspirált, és amit kínosan be is vallottam neki, hirtelen közelebbhajolt, puszit nyomott arcomra, majd látva zavarom és meglepődött vonásaim nevetve húzódott vissza saját helyére, és kérte, hogy olvassak még. Én pedig olvastam. A kedvéért.

10 szóban összefoglalva: Mit sem érdekel, melyik lesz, mind szép, a lényeg ez.

Nem csak azért foglal össze a hullám egy szóban engem remekül, mert a legjellemzőbb és legfelismerhetőbb védjegyem a hullámos hajam, hanem azért is, mert az öltözködésem és a megjelenésem vadabbul hullámzik, mint tenger vihar idején.
Szögezzük le, hogy imádom a vintage divatot. De komolyan, ha lehetne én visszaköltöznék a hatvanas évekbe, és köszönöm szépen, remekül érezném magam. De mivel nem lehet, ezért... így jártam. Nagyon szeretem a feltűnő ingeket, minél színesebb, mintásabb, csíkosabb-virágosabb-pöttyösebb annál nagyobb eséllyel veszem meg a turiban. Mert persze én nem vagyok olyan átlagos srác, aki bemegy a bevásárlóközpontba és a haverjaival  vagy az anyjával bevásárol. Nem, nekem a turis ruhák kellenek. Az ingek mellett persze jöhetnek a mindenféle feliratos pólók - minél rondább annál jobb! - a kertész nadrág, a trapéz naci, vicces zoknik magas szárral, tornacipő és acélbetétes, bomber dzseki, farmerkabát és bőrkabát. Valahogy ilyen hidat képzek a modernizmus és a szívmelengető retró között. Tudjátok, így ha már amúgy olyan átlagos szomszédsrác jellegem van, legalább van bennem valami érdekes is. Mármint a körmeimen kívül, amiket magamnak lakkozok. Nem tehetek róla, egyszerűen boldoggá tesznek a színes körömlakkok, pláne mikor a kezemen viselhetem őket.
Szóval a testem tényleg nem valami extra. Vagyok vagy 174 centi, anya szerint még növésben, kis vézna karok-lábak, nagy fej, tökéletesen lapos és minden izom látszatától mentes has és mellkas, lapos fenék, hosszú botsáska lábak. Az arcom inkább hosszúkás, szerintem kicsit lószerű, de amúgy nem rossz. Az orrom nagy, a szám is - legalább ebben az értelemben, - a szemeim szépek. Már majdnem olyan színűek, mint a hajam, ami ilyen vöröses-barnás, nem tudom pontosan mi a neve ennek.

Összefoglalva tíz szóban: Átlagos akarok lenni, de nem tudom hogy kell. Ez baj.