A roxmortsi hétvégék mindig a kedvenceim közé tartoznak. Szeretem a Roxfortot, de mindig élmény egy kis időre kiszabadulni innen, jól esik a változatosság. A mai napot is izgalommal vártam, és az első egy-két óra valóban kellemesen is telt, amíg csak sétálgattunk, és a Három Seprűben megittunk egy-egy jó hideg mézsört, meg benéztünk a Mézesfalásba, de amikor a többiek már több mint egy órája csak bámoszkodtak Zonkó Csodabazárjában, hát én szörnyen eluntam magam. Hát komolyan, mit gondolnak, mi újat tud még mutatni nekem az a bolt, amikor a nagybátyáméké London, sőt, a világ legmenőbb varázsviccboltja? Ami azt illeti, remélem, hogy hamarosan terjeszkednek majd errefelé is. Bár Zonkó akkor valószínűleg nagyon hamar lehúzhatja a rolót.
Na mindegy, én inkább elmentem venni magamnak néhány új pennát és egy füzetet, mert azokból sosincs túl sok, hisz folyton teleírom őket, aztán egyedül visszabaktattam a Roxfortba. Egyébként is ki akartam még olvasni a bólintérekről szóló könyvet, amelyet tegnap kölcsönöztem ki a könyvtárból. Egész érdekes. Azt eddig nem is tudtam, hogy a rovarokon kívül a tündérmanók tojásait is megeszik. Sem, hogy ők is családban élnek. Szerintem aranyos kis lények. Amíg fel nem bosszantják őket. Régóta szeretnék egy fehér kismacskát, de igazából egy bólintért is bármikor elfogadnék.
Szóval éppen letelepednék a kastély előtti part egyik padjára, és már épp elő akarom venni a táskámból a könyvet, amikor megpillantom a távolban az üvegházak mellett elhaladó Black fiút. Egyedül van, ami szerintem már magában is elég gyanús. Jó, persze, én is egyedül vagyok most, de az más, én semmi furcsát nem csinálok, nem settenkedek titokzatosan a birtokon. Ez róla nem mondható el. Egyébként is a mardekárosok szinte mindig gyanúsak, amikor így magányosan ólálkodnak valahol. Ez alól csak Albus és Scorpius a kivétel. Bár lehet, nem ártana néha szemmel tartani őket sem.
A lényeg, hogy nem habozom, felpattanok, és megindulok a fiú nyomába. Van egy félig megírt, befejezetlen cikkem róla, amihez kellene még anyag, némi bizonyíték, ami alátámasztja a teóriámat. Mert azt még én is tudom, hogy alaptalanul nem szabad vádaskodni, nyilvánosan főleg nem. Ez most még inkább csak megérzés. Illetve... Hát a legutóbbi szünetben kihallottam egy keveset abból, amit a szüleim beszélgettek egyik este, takarodó után. Apa mondott valamit arról, hogy a halálfalók kezdenek ismét új erőre kapni, és hát tudom, hogy Regulus Black még csak egy gyerek, de mind tudjuk, nem ez volna az első eset, hogy egy roxfortos diák is halálfalónak áll. De az is lehet, hogy csak nekik dolgozik, vagy a családjának kémkedik. Hiszen ő is egy Black. Különben is, szinte biztos vagyok benne, hogy valami rosszban sántikál.
Mikor elérem az üvegházakat, lelassítok egy kicsit, hogy ne legyek nagyon feltűnő. Ilyenkor tudom nagyon irigyelni James-től a láthatatlanná tevő köpenyt. Minden sokkal könnyebb lenne. Regulus sajnos közben eltűnt a szemem elől, nem tudom, merre ment. Lehet időközben már a bagolyház felé tart egy fontos titkos levéllel, vagy odabent dézsmálja az aszfodélosz gyökerét. Igazán bosszantó, hogy nem látom őt sehol. Persze nem hagyom ennyiben, hogy is tehetném? Csak az a baj, hogy miközben az üvegházak között szaglászok, véletlenül felébresztem az egyik énekes tulipánt, az meg azonnal hangosan dúdolni kezd, borzasztó orrhangon. Ó, Merlinre! Miért történnek ilyenek velem folyton?
Regu && Lily
Regulus P. Black varázslatosnak találta
"You can't always be strong but you can always be brave."
Elég kétségbeejtő a helyzet. Nem elég, hogy szem elől tévesztettem a fiút, pedig annyira biztos voltam benne, hogy itt lesz valahol, és végre rajtakaphatom valamin, de még a buta tulipán is kornyikálni kezdett a közelben. Hát más sem hiányzik, mint hogy idevonzzon valaki mást, diákokat, vagy ami rosszabb, egy tanárt. Amilyen szerencsém van, vagy kapnék megint egy jó kis átkot a szemem közé, vagy büntetőmunka lesz a vége. Őszintén szólva egyik sem hiányzik, jól megvagyok mindkettő nélkül. Úgyhogy már épp sarkon fordulnék, hogy lelépjek, aztán hátha a mardekáros srácot kapják itt rajta helyettem, de egyszer csak szemközt találom magamat vele és a pálcájával. Na nekem sem kell több, kapom is elő az enyémet, és egyenesen rá szegezem.
- Először is: szívd vissza! Nem vagyok hülye! Különben is, az a hülye, aki mondja - vágom csípőre a szabad kezemet dacosan. - Másodszor pedig pont ugyanannyi jogom van itt lenni, mint neked, vagy bárki másnak! - jelentem ki határozottan. - Inkább az a kérdés, te mit keresel itt? Mert én csak erre jártam, de te... Hát elég gyanúsan viselkedsz. Csak mondom. Valamit elloptál, nem igaz? - nézek rá szúrós pillantással. El akarom hitetni, hogy tudok valamit. Hogy láttam valamit. Valamit biztosan csinált. Az ellenkezőjéről úgysem tudna meggyőzni. És nem úszhatja meg.
- Ó, Merlinre! Ez nem igaz már! - fordulok morcosan a virágok felé, de még mindig Regulusra szegezve a pálcámat. Viszont már nem csak egy, hanem három tulipán ad nekünk szerenádot, ami azon túl, hogy bosszantó, nem kis veszélyforrás. - Muszáj lesz elhallgattatnunk őket, mielőtt ide csődítik a fél tanári kart. Vagy ami még rosszabb: a tanfelügyelőt - húzom el a számat aggodalmasan. Más sem hiányzik, mint hogy rendbontás miatt írjanak a szüleimnek. Még a végén büntiben lennék otthon is egész nyáron, pedig már annyira vártam a szünetet.
- Te tudod, hogy kell? Mi nem rég tanultuk órán. Ha megcirógatod a levelüket, attól szépen megnyugodnak, és végül el is alszanak. Ha jól csinálod. Borzasztó, hogy semmi zenei hallásuk nincs, mégis annyira odavannak az éneklésért - sóhajtok a fejemet ingatva. Még ha legalább szinkronban dúdolnának, de nem, ők kánonban csinálják. - De még nem végeztem veled! – Habozom egy kicsit, mielőtt leereszteném a pálcámat, hogy az egyik tulipán mellé térdelhessek. Nehogy azt higgye már, hogy ennyivel megússza.
- Amúgy sem értem, ahelyett, hogy itt ólálkodsz, miért nem gyakorolsz inkább a kviddics pályán? A bátyámék szépen elpáholtak benneteket – eresztek meg egy kis szemtelen, gonoszkás mosolyt. - Az a gurkó... elég csúnyán eltalált - szeretném ezt is gúnyosan megjegyezni, még egy utolsót ezzel odaszúrni, de ehelyett kissé aggodalmasan cseng a hangom. Jó, hát szörnyeteg nem vagyok. Tényleg elég durva volt az a meccs.
Regu && Lily
Regulus P. Black varázslatosnak találta
"You can't always be strong but you can always be brave."
Egyrészről olyan szívesen ráküldenék valamilyen átkot csak úgy reflexből. Biztos megérdemelné. Velem senki ne próbálja elhitetni, hogy ártatlan, mert úgysem hiszem. Az újságírói szimatom egyértelműen azt súgja, hogy rosszban sántikál. De azért legbelül nem szeretném bántani, hacsak nem támad ő előbb, mert az már ugye önvédelem lenne. Szóval csak igyekszem határozottan, egyenesen tartani a pálcát, és figyelni minden rezzenését, mert ki tudja, mi minden kitelhet egy halálfaló mardekárostól.
- Mi?! Te azt honnan tudod? - kérdezem elképedve, nagyra kerekedő szemekkel. Mégis honnan tudja, hogy a Roxmortsból jövök? Talán ő is figyelt engem? Megfigyelik a megfigyelőt? Na jó, ez elég furcsa érzés. De persze a következő pillanatban már kapcsolok, hogy a fél iskola lement ma a faluba. Persze a kis első- és másodéveseket kivéve. Bár ebből még nem kellene egyenesen arra következtetnie, hogy én is ott voltam. Nem mindenki szeret oda járni, nem igaz? Vagy lehet, hogy csak kedvem nem volt. - Hamarabb visszajöttem, mert már mindent láttam, amit akartam. Ebben szerintem még nincs semmi gyanús - ingatom a fejemet. Kikérem magamnak ezeket a vádakat! De látom ám mit csinál: rám akarja terelni a figyelmet.
- Csak mondd még egyszer! Mondd csak rám még egyszer, hogy hülye vagyok... és... majd meglátod, mi lesz akkor! - bökök felé fenyegetően a pálcámmal. Hát komolyan nem szégyelli magát? Buta kis másodéves, és velem kötekedik? - Téged senki nem tanított meg rá, hogy az idősebbeket tisztelni kell? - nézek rá ezúttal szigorúan, éppen úgy, ahogy anya szokott ránk, amikor jó kis fejmosásban részesít bennünket a testvéreimmel.
Mondjon akármit, nekem még mindig gyanús a fiú. Minden mozdulata, rezdülése. Még a szeme sem áll jól. Így szokták mondani, nem? Fura gyerek, annyi biztos. Értetlenül nézek rá, amikor alapműveltségnek nevezi a tulipánok megnyugtatásának tudományát. Ha az volna, akkor minek tanítanák a Roxfortban? Kétlem, hogy Neville bácsi tanítana nekünk bármi olyat, ami felesleges, vagy annyira hétköznapi és nyilvánvaló volna. De amúgy is mindjárt megmutathatja Regulus, ha annyira jól ért ehhez.
- Már ne is haragudj, de nem én ólálkodtam itt, oké? Egyébként is, gondolod, majd Bagman pont elhiszi, hogy te teljesen ártatlan vagy? - nézek rá kérdőn, várakozón. Ugyan! - Mindenesetre én akkor megmondom neki, hogy nézze csak át a zsebeidet - szúrok oda egyet. A tanfelügyelő legalább megtehet, ha én nem is. És akkor kiderülne, hogy igazam volt-e. Bár nem biztos, hogy ez megérne nekem egy büntetőmunkát, de... hát legalább már tényleg tudnám miről írni a következő cikkemet.
- Na jó, ezt most azonnal szívd vissza! - pattanok fel ezúttal tényleg dühösen. - A bátyám nem csaló! Ő sosem csalna. A Griffendélesek mindig tisztességesen játszanak. - A szemeim most valóban villámokat szórnak. Engem nevezzen hülyének, nem érdekel. (Jó, nyilván érdekel.) De a testvéreimet ne ócsárolja, mert akkor tényleg elátkozom, és már a bünti sem izgat. - Lehet, hogy a gurkók elől ki tudsz térni, de az átkom elől nem fogsz, ha nem vonod vissza, amit James-ékről mondtál! - teszem hozzá, és bár a kezeink alatt a virágok már közben megszelídültek, de félő, hogy újra felébresztjük őket, ha párbajozni kezdünk, szóval ajánlom, hogy alaposan gondolja meg, mit tesz ezután.
Regu && Lily
Regulus P. Black varázslatosnak találta
"You can't always be strong but you can always be brave."
Egy pillanatra meglep, hogy Regulus Black mégis honnan ismerhetné a napirendemet? De aztán elmondja, bár magamtól is rájövök, hogy csak következtet, hisz épp roxmortsi hétvége van, és minden harmadéves vagy idősebb diák ilyenkor lent van a faluban. Ott voltam én is eddig, és szerintem nincs abban semmi rossz vagy gyanús, hogy hamarabb visszajöttem, mint a többiek.
- Hát már ne is haragudj, de szerintem semmi közöd hozzá, hogy hol vagyok és mit csinálok. Eleve nem kötelező kirándulni a faluba, ha valaki nem akar, és ez még nem bűn. De ha már annyira kíváncsi vagy rá, elmondhatom, hogy én is elmentem Roxmortsba, csak már visszatértem. Zonkó csodabazárja tök unalmas volt, a nagybátyáimnak sokkal menőbb portékáik vannak az abszolúti Weasley varázsvicc-boltjukban, itt nem kapható semmi olyan, ami érdekelne. Szóval ott hagytam a többieket. Mert igenis vannak barátaim. Több is. Téged viszont nem nagyon szoktalak másokkal látni, úgyhogy lehet, hogy inkább neked nincsenek barátaid - vonom fel a szemöldökeimet. Gyanúsítgat engem mindenfélével, miközben mindketten tudjuk, hogy igazából ő a vétkes mindenben, amit rám akarna kenni. Kis pisis másodéves, azt hiszi, hogy rám ijeszthet?
- Nevetséges, hogy ki akarsz forgatni mindent, amit mondok, és engem próbálnál gyanúba keverni. Ugyan, mégis ki hinné el, hogy egy Black ártatlan? Lefogadom, hogy a családodban mindenki halálfaló, és már rég beálltak az újraalakuló szervezetbe. - Nos igen, hallottam erről ezt-azt a tavaszi szünetben, amíg otthon voltam. Tudom, hogy az ellenfél erősödik, és kétségem sincs afelől, hogy a kis Regu rokonai a köreikbe tartoznak. - Sőt! Meg merem kockáztatni, hogy a Sötét Jegy máris ott van a karodon. - Bökök felé magabiztosan. Bűnözők mind, az egész família. Aztán meg itt játssza az ártatlant, és megvádol nevetséges dolgokkal. De ha azt hiszi, hogy nem fogom elátkozni, ha sokáig feszíti a húrt, akkor nagyot téved.
- Pff! Mintha nem tudnám, hogy Black vagy – ejtem ki a nevét gúnyosan, és hozzá a szemeimet forgatom. - Elég szomorú, hogy annak ellenére is ilyen tiszteletlen vagy, hogy tanultál illemtant. Mert hogy ebből a szempontból egyáltalán nem számít, mennyivel vagyok idősebb. Egy év, öt vagy tíz, az teljesen mindegy. Látszik, hogy még ezt sem tudod. Csak okoskodsz folyamatosan – fintorgok felhúzott orral. Szörnyű, hogy komolyan azt képzeli, jobb bárkinél is a családja miatt, pedig szerintem ez éppen ellenkezőleg igaz.
- A Mindenízű Drazsé nem tilos. De az üvegházból ellopni valamit igenis az. Mondd csak, ha Veritaserumot itatnának veled, akkor is azt mondanád, hogy nincs nálad más? Lefogadom, hogy Bagmannek olyanja is van, aztán hiába próbálnál tovább hazudozni – ingatom a fejemet szigorú tekintettel, akár csak egy csalódott tanár, aki rajtakapta a diákját valami csínytevésen. Egyre érik bennem az elhatározás, hogy meg kellene leckéztetnem őt, hogy egy kicsit tanuljon az esetből. De az utolsó beszólásaival teszi fel igazán az i-re a pontot. Nem elég, hogy James-t és a Griffendél csapatát tisztességtelen játékkal vádolja, ami már magában is felháborító, de ráadásnak megint hülyének nevez. Pedig én figyelmeztettem. Sőt, megadtam az esélyt neki, hogy visszaszívja, amit mondott. Itt már tényleg nem én vagyok a hibás, hanem ő, és ezt egyszerűen már nem tűrhetem megtorlás nélkül. Az volna csak rám nézve az igazi szégyen! Pálcát rántok, majd kimondom az első ártást, ami eszembe jut. És hacsak nem ugrik félre annak útjából, másodperceken belül szép, sötét, sűrű bajusz nő az orra alatt, aminek a széle még pöndörödik is felfelé, hogy akármelyik igazi középkori huszár katona megirigyelhette volna tőle.
- Megmondtam! Megmondtam, hogy ne merészelj még egyszer lehülyézni. Ami pedig a kviddicset illeti, nem a mi csapatunk játszik durván, hanem ti vagytok a puhányok. Ezt bárki megmondhatja, nem kell ehhez szakértőnek lenni! - jelentem ki szemtelenül, és készen állok rá, hogy ha az előző ártásom nem talált be, kilőjem rá újra még egyszer.
Regu && Lily
Regulus P. Black varázslatosnak találta
"You can't always be strong but you can always be brave."
Felháborodásomban szóra nyitom a számat, hogy visszavágjak, de tulajdonképpen annyira megbotránkoztat azzal, amint mond, hogy végül csak hápogni tudok. Igaz, hogy én jöttem utána, mert gyanús volt, hogy itt lődörög egyedül, de nekem is ugyanannyi jogom van itt lenni, mint neki, és tuti hogy a srácnak valami baj van az agyával, vagy konkrétan az emlékezőképességeivel, mert abszolút rosszul emlékszik arra, ami csupán néhány perccel ezelőtt történt. Nem én kötöttem belé, és kértem számon, hogy mit csinál itt, hanem fordítva, ráadásul még startban le is hülyézett.
- Én kezdtem előbb akadékoskodni?! - találom meg végre újra a hangomat. - Szerintem pedig te voltál az, aki gorombán nekem rontott a sértéseivel, miközben én csak ezeket a hülye virágokat próbáltam elcsendesíteni - legyintek az említett növények felé, és látva, hogy az egyik már megint ébredezik, mélyet sóhajtva megragadom Black karját, és arrébb vonszolom, mielőtt a vitánkkal újra felvernénk őket. Mert fenyegetőzzünk egymással bárhogyan is Bagman nevét használva, szerintem őszintén szólva egyikünk sem vágyik rá, hogy itt felbukkanjon, ő, vagy akármelyik másik tanár.
- Ez most komoly? Mulciber nevével akarsz ijesztgetni? - nevetem el magam, és bár a legkevésbé sem vágyom rá, hogy magamra haragítsam az említett hetedévest, de nem fogom megadni a srácnak azt az örömöt, hogy akár csak egy kicsit is kibillentsen a magabiztosságomból. - Akkor tudd meg, hogy nem félek tőle. És ami azt illeti, nekem is vannak bőven barátaim az idősebb korosztályokból is, sőt, nem csak a Griffendélből, hanem akármelyik házból - vonom fel a szemöldököm, mintha szavak nélkül azt üzenném, hogy “na erre most mit lépsz?” Amúgy tényleg, a bátyáimnak hála több felsőbbévessel is jóban vagyok, szóval, ha most ezzel próbálna fölém kerekedni... hát az nem fog menni.
- A durrfarkú szurcsók épp annyira létező dolog, mint az említett szervezet. Ha elfelejtetted volna, az apám az aurorparancsnok, szóval tudok dolgokat – forgatom a szemeimet. Mégis kit próbál átverni a butaságaival? - Muglikat...? - kérdezek aztán bele meglepetten a kirohanásába. Oké, ez most valóban váratlanul ért, hogy az apja nem mugliellenes. Az meg még jobban meglep, hogy a családjában vannak aurorok... amivel kicsit rá is cáfolok arra, hogy apám révén “tudok dolgokat”. - Persze hogy tudtam róla... - füllentek - de ez még nem jelent semmit... - motyogom válaszul már kevésbé magabiztosan.
- Igazából... apa keresztapja is Black volt, és ő jó volt... - És Scorpi nagymamája sem rossz szerintem, akit szintén kedvelek. Mármint Scorpit, nem a nagymamáját. Őt nem ismerem. El kell ismernem, már nem érzem magam annyira nyeregben, mint eddig. - Jó, hát talán nem minden Black rossz... - teszem hozzá halkabban. De mondjon akármit, pontosan tudom, hogy a családjában igenis voltak olyanok is, akik halálfalók voltak, és szerintem most is vannak közöttük ilyenek. Viszont már nincs kedvem annyira ezt az orra alá dörgölni, mint eddig. Sőt! Egy kicsit még bűntudatom is van, amiért ennyire nyíltan megvádoltam. Tényleg utánanézhettem volna pár dolognak előtte. Végiggondolhattam volna. Apa most biztos nem lenne rám büszke. De talán még jóvá tehetném valahogy. Mármint... nem Regulus miatt, csak magam miatt. Mert így helyes. Esetleg adhatnék neki egy-két tippet, hogyan szabadulhatna meg Reuben Corbyntól. Mert pontosan tudom, hogy a negyedéves griffes egy ideje rá rászállt, és folyton szekálja őt.
Mindenesetre érdeklődve figyelem, ahogy kipakolja a zsebeit – pontosabban az egyiket. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy csak az egyik tartalmát forgatja ki, a másikhoz hozzá sem ér, azonban a szavainak hála erről sikeresen megfeledkezem, mert a bátyám és a csapata sértegetésével, illetve azzal, hogy már sokadszorra lehülyéz, eléri, hogy ismét vöröset lássak. Nem sokat gondolkodom, amikor pálcát rántok, és bár igazán ártani nem akarok neki, megleckéztetni igen. Csak pillanatok kérdése, és az ártás hatására szép sűrű bajsza nő Regulusnak, ami, valljuk be, elég mulatságosnak hat a fiatalos babaarcán. Na persze ő ezt nem így gondolja. Tulajdonképpen sokkal jobban felháborodik, mint várnám. Nem is értem...
- Ezt... ezt most nem mondod komolyan... - kerekednek el a szemeim. - Kirugatnál az iskolából, megfosztanál a pálcámtől, sőt, hónapokra gyengélkedőre küldenél, csak azért, mert bajszot növesztettem rád? - kérdezem hitetlenkedve, de közben akármennyire próbálnám is leplezni, elég rosszul esnek a szavai. Kerültem már összetűzésbe nem egy háztársával, legutóbb órákat ültem a fűben a segítségre várva kifordult bokával, míg Frankie ki nem szabadított az indák közül, de még akkor sem jutott eszembe, hogy hosszan gyógyuló károkat okozzak valakiben, vagy hogy... elvegyem valakitől azt, ami a lénye részét képezi. - És én még segíteni akartam neked Corbynnal szemben... Csinálj, amit akarsz, nem érdekel, ahogy az sem, hogy mit rejtegetsz a másik zsebedben – szipogom megbántódva, és szemem az érintetlenül hagyott zsebe felé rebben, mielőtt sarkon fordulnék, és megindulnék a kastély felé...
Regu && Lily
"You can't always be strong but you can always be brave."
