Heaven B. Brown

Erős, határozott és független nő vagyok. Na de nem voltam mindig ilyen. Egy év kellett ahhoz, hogy ha most rám nézel ezt a nőt lásd. Sok mindenen mentem keresztül, de végül rátaláltam önmagamra és ez boldogabbá tesz, mint amilyen valaha is voltam.

Néha túl nagy a szám, rendkívül őszinte vagyok. Ezért gyakran bántok meg másokat, akár az akaratom ellenére is. Nem mindenki szereti, ha valaki őszintén felhívja a hiányosságaira, avagy hibáira a figyelmét.
Hajlamos vagyok a hűtlenségre, ezért egyszerűbb, ha bele sem bonyolódok egy kapcsolatba. Nem érzem magamba, hogy készen állnék egy valós párkapcsolatra.

Életem legnehezebb időszakán vagyok túl. De annyi mindent tanultam meg belőle, magamról és a világról is. Bár nem tudom szívből azt mondani, hogy megérte, mert nem. Ha tehetném akkor életem azon szakaszát semmisé tenném, de persze ez lehetetlen.
Az egész akkor kezdődött, amikor megismertem a managerem fiát. Egyébként átkozom azt a napot, de hát mit érek el vele? Szóval azon az éjszakán, amikor először kötöttem ki az ágyában, az életem teljesen megváltozott. Hamar összekeveredtünk, bár mind a ketten tudtuk, hogy nem lesz tartós kapcsolat közöttünk. Csak élvezni akartuk az életet… talán túlságosan is. Az egyik napot követte a másik és én azon kaptam magam, hogy egyre jobban eltávolodom a legjobb barátnőmtől, Zoe-tól. Magamat sem értem, hogy miért lett fontosabb nekem egy srác, mint az a lány, aki már évek óta mellettem van. Akivel már annyi mindent átéltem, akivel kölcsönösen támogatjuk egymást és akivel ugyanúgy tudunk örülni egymás sikerének.
Na, de vissza a sztorihoz. Emlékszem az egyik éjjel, amikor már elég sok alkohol fogyott, egy srác odalépett hozzánk és droggal kínált. Mivel már eléggé ittas voltam, éltem is a lehetőséggel. Gondoltam egyszeri alkalom, mit árthat? De nem így lett, Jordan-ről, az akkori barátomról, kiderült, hogy függő. Nem akartam, de magával rántott engem is.
Már csak akkor tértem magamhoz, amikor terhes lettem és el is veszítettem a babám. Az akkor annyira megérintett, hogy úgy éreztem, mindenképp változtatnom kell az életvitelemen. Segítségre lett volna szükségem, de amikor körbe néztem, senki sem volt mellettem. Pár hónap alatt, sikerült mindenkit elüldöznöm magam mellől. Hihetetlenül magányosnak éreztem magam, ezért visszafutottam Jordan karjaiba. Pontosan egy hetet töltöttünk még együtt.
Emlékszem arra a bizonyos estére, amikor végleg eldöntöttem, hogy változtatnom kell az életemen. Kimásztam Jordan mellől az ágyból, aki már békésen szunyokált. Magamra tekertem a takarót és az ablakhoz sétáltam. Nem voltam már tiszta, de ahhoz képest egészen értelmes gondolataim voltak. Néztem az éjszakai forgalmat és azon gondolkoztam, hogy mi lett volna, ha a babánk megszülethetett volna. Vajon képesek lettünk volna felnőni? Képesek lettünk volna szülővé válni? Amikor visszafordultam felé és végig néztem rajta, rájöttem, hogy nem. Vagyis akartam hinni, hogy nekem sikerült volna, de nem Jordan-nel. Összekapkodtam hát a cuccaim és ott hagytam őt. Másnap, az utcán tértem magamhoz, de azt nem tudtam, hogy pontosan, hol vagyok. A telefonomat kerestem, de nem találtam, a ruhám pedig tiszta kosz volt. Már majdnem úgy néztem ki, mint egy hajléktalan. Ha a rajongóim akkor látnak, el sem hiszik, hogy én vagyok az. Még a pálcám sem találtam, persze, tudom metamorfmágusként könnyű dolgom lett volna, de nem a muglik előtt. Azzal simán még nagyobb bajba is keveredhettem volna. Minden porcikám tiltakozott, de oda kellett mennem néhány emberhez, hogy útba igazítást kérjek. Nagy nehezen és csak órákkal később, de hazaértem.
Másnap jelentkeztem egy elvonóra. Tudtam, hogy ez az egyetlen megoldás, hogy rendezni tudjam magam. Akkor még nem láttam a kiutat és azt sem hittem, hogy képes leszek megváltozni. De legyőztem a félelmeim és csak a pozitív dolgokra összpontosítottam. Nem engedtem be a negatív dolgokat.
Az elvonó is szörnyű volt, de kibírtam. Egyszer még Zoe is meglátogatott. Hihetetlenül szégyelltem magam, előtte. Kértem, hogy ne is jöjjön többet, találkozzunk majd akkor, ha már rendbe jöttem.
Hosszú hónapok teltek el, de amikor végre kiléphettem az épület ajtaján, teljesen más embernek éreztem magam. Tudtam, hogy többé senki sem lehet rám olyan hatással, mint Jordan volt. El tudtam őt engedni és vele együtt, mindent, amit ketten átéltünk. Abban is biztos voltam, hogy már senki sem kényszeríthet bele olyan helyzetbe, amit én nem akarok. Megerősödtem és bár a szívem még vérzett, az elvesztett kisbabám miatt, tudtam és tudom, hogy egyszer el fog jönni az idő, hogy édesanya legyek. De tovább kell fejlesztenem magam és meg kell találnom azt a férfit, aki érdemes lesz arra, hogy szüljek neki. Addig pedig a karrieremre kell koncentrálnom.
Hazaérkezésem után, még senkivel sem akartam kapcsolatba lépni. Először kénytelen voltam a lezáratlan ügyeimre, pontot tenni. Elbúcsúztam a régi manageremtől. Nem ő tehetett arról, ami a fiával közöttünk történt, de nem akartam nála maradni. Keresnem kellett helyette valakit, ami megint csak nem volt túl egyszerű. Találkoztam párral, de vagy ő nem akart velem dolgozni, vagy én gondoltam meg magam és én nem akartam. De nem adtam fel és nagy nehezen megtaláltam a számomra tökéleteset.
Múlt héten volt az első koncertem, új emberként és bár már korábban is álltam a színpadon, mégis izgultam. A torkomban dobogott a szívem és ahogy kiléptem a közönség elé, azt hittem mentem elájulok. Viszont amikor elindult a dal és énekelni kezdtem, minden aggodalmam elpárolgott. Néztem az arcokat és nem egy ismerőst láttam. Először Zoet vettem észre, ahogy mosolyog rám, ettől én is még inkább felvidultam. Viszont ahogy tovább jártattam a tekintetem és megláttam az apám, meglepődtem. Nagyon rég nem láttam őt és furcsa volt, hogy megjelent. Rajtuk kívül még néhány barát is jelen volt, ami szinten melengette a szívem.

Leginkább a hangulatomtól függ, hogy épp ki, milyen külsőben lát. A metamorfmágiának köszönhetően, képes vagyok, bármikor megváltoztatni a kinézetem. Szeretek ezzel játszani és másokat szórakoztatni.
De akkor nézzük az alapokat, nem vagyok túl magas, a magam 163 centijével. De hát mit lehet tenni? Az anyám is kistermetű nő volt. Átlagos testalkattal rendelkezem, bár lenne még miből leadni egy-két kilót, de magamnak pont megfelelek így is.
Ha izgatott vagyok, a hajam különböző színekben pompázik, ami az öltözékemre is kihat. A koncerteken is változó, hogy éppen, milyennek láthatsz. Néha fekete, tüsis hajjal, extravagáns ruhában és kiegészítőkben. Máskor szőke, hosszú hajjal és sokkal visszafogottabban. Az előbbiből, visszatérésemet követően már egyre kevesebb alkalom adódik. Az inkább a múltamban volt rám jellemző.