Théodore Bellecourt

Mint ahogy jó íróhoz illik, néha álomvilágban élek. Mármint szokszor, mikor belemerülök egy regény cselekményének kifejtésébe, néha elfelejtkezem róla, hogy pontosan mi is a valóság, és mi csupán a képzelet. Ebből általában Aurora sírása szokott mostanság kizökkenteni, ami miatt rögtön visszatér a józan ítélőképességem, és ugrok is, hogy vajon mi baja lehet a picinek.
Védelmező, és gondoskodó családapa vagyok, aki a családja, kiváltképp a gyermekei biztonságáért és jólétéért megtenne bármit. Akármit. Ezért is vagyok otthon velük, és a nevelésük mellett foglalkozom a "karrieremmel", ami csupán abból áll, hogy regényeket írok. Tudom, sokak szerint nem rúl maszkulin dolog háztartásbelinek lenni, de engem mindez nem zavar. Alva munkája sokkal fontosabb, írni pedig otthonról is tudok, így hát ez volt a logikus döntés, én pedig még örülök is neki, hogy ennyi időt tölthetek a családommal.
Mint mindenki, úgy én is követtem el az életemben hibákat, és hoztam rossz döntéseket korábban, de nem mondhatnám, hogy mindegyik ilyen döntésemnek rossz lett a kimenetele. Úgy fogom fel a dolgokat, hogy ezek alakították az életemet, a jellememet, és a múltamhoz tartoznak, ezzel együtt viszont igyekszem a régi ballépéseimet jóvátenni, kiváltképp a húgom, és anyám irányába.

Mondhatnám, hogy nagy karrierről álmodtam, csak egyszerűen elszúrtam az életem, így lett belőlem egy lényegében jóformán kitartott, háztartásbeli apafigura, aki mellette szabadúszó író, de ez nem lenne igaz. Valójában már a Beauxbatons-ban folytatott tanulmányaim alatt elkezdett kibontakozni az írói tehetségem, bár akkoriban még csak novellákat alkottam, mára viszont egy öt részes regénysorozattal büszkélkedhetem. Az írás volt az egyik oka, hogy nem tanultam tovább, inkább úgy döntöttem, csinálok, amit szeretek, és majdcsak boldogulok valahogy. Szerencsére az első kiadott könyvem hamar befutott, szóval annyira nem kellett aggódnom a megélhetéseim miatt, mint előtte.
Sosem álmodtam nagy befolyásról, vagy hatalmas sikerekről, vagy jólmenő karrierről, családról ellenben mindig is. Talán ez az oka annak, hogy az első nőt elvettem, akibe belezúgtam, és húsz évesen már apa lett belőlem. Persze arra joggal nem számítottam, hogy mi lesz ennek a frigynek a kimenetele. Hogy rövid életű lesz, és azzal fog végződni, hogy rájövök, a feleségem alkoholista, és drogfüggő, és a válási kereset mellé igényt is kell majd benyújtanom, hogy kizárólagos gyámja legyek az alig két éves fiunknak, hogy biztosítani tudjam a biztonságát. Mert a nő, akit egykor szerettem, teljesen kifordult önmagából, és nem volt többé beszámítható. Szerencsére a bíróság is ugyan azon az állásponton volt, mint én.
Arra sem számítottam - bár az elhúzódó betegsége miatt, talán sejthettem volna -, hogy épp ebben a nehéz időszakban, ebben az életválságban kapom meg apám halálhírét is. Talán nem a legjobb, és legbölcsebb döntést hoztam meg, mikor úgy döntöttem, elhagyom Párizst, és egyben egész Franciaországot is. Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt már ami visszatartson, mert a húgom, és az anyám igenis ott voltak, de mégis, valahogy a fájdalom, és a rengeteg emlék, mind ott dulakodtak a fejemen, és képtelen voltam tovább lépni, amíg ugyan azokat az utcákat jártam, amíg körülöttem mindenki franciául beszélt, amíg minden az elvesztett szeretteimre emlékeztetett. Úgy döntöttem tehát, hogy itt az ideje a környezetváltozásnak, és Angliába költöztem. Volt ennek a döntésnek pozitív, és negatív kimenetele is. A húgom, és az anyám arulásként élték ezt meg, így a viszonyunk hamar időn belül, mint villámcsapás megváltozott, megromlott, és azóta is vezekelni próbálok irányukba, mióta megtudtam, hogy kisvártatva ők is a szigetországba költöztek. Szeretném egyszer visszaszerezni a bizalmukat, hisz nem miattuk léptem le Mason-el, sokkal inkább azért, hogy a fiamat egy egészséges, bolog környezetben nevelhessem fel, és ne egy olyanban, ami a gyászra, és a nehézségekre emlékeztet.
Ez pedig jobban talán nem is sülhetett volna el, hiszen a költözés után találkoztam egy régi évfolyamtársammal, Alvával. Jól esett, hogy azzal, hogy átszeltem a La Manche csatornát, nem tűnt el minden teljesen a múltamból, így ezen felbuzduva, mintha csak az ég akarta volna, hogy egymásba botoljunk hamar randevúra is hívtam. Alig két hónapja tartott a viszonyunk, mikor kiderült, hogy minden igyekezetünk ellenére nem sikerült megfelelően védekeznünk, és gyermeket vár. Az az igazság, hogy bár ismeretségünk régi volt, a köztnk lévő kacsolat még csak éppen alakult volna, mégsem paráztam be totálisan a hírtől, mint bármelyik másik csávó tenné, aki két hónapja van együtt egy csajjal, mikor az bejelenti, hogy terhes. Mégpedig azért nem, mert az alatt a két hónap alatt amit láttam, őszintén tetszett. Ahogy Masonnel bánt, megnyugatott mindennel kapcsolatban, még azzal együtt is, hogy sokkal inkább fókuszál a munkájára, mint a családra. De ezt már az elején megbeszéltünk, és az egymásra találásunk óta igyekszem őt mindenben támogatni. Tudtam mennyire fontos neki a karrierje, nekem viszont a születendő gyermekünk volt mérhetetlenül fontos, és egyébként is tiszta szívemmel beleszerettem, így hát adta magát minden. Hogy költözzünk össze, és hogy hogyan oldjuk meg a gyerekek nevelését a munkája mellett. Elvégre írni otthon is lehet, így az én életem nagyon sokban nem változott, csak annyiban, hogy egy helyett két gyermekért feleltem, és egy olyan nő állt végre mellettem, akivel azóta is kölcsönösen támogatjuk egymást.
Noah születése óta eltelt már három év, és azóta sokminden történt. Hosszú idő után, mikor kiderült, hogy újra várandós, végre megtartottuk az esküvőnket. Számomra nehéz volt újra oltár elé állni, ismerve a legutóbbi házasságom végét, pedig biztos vagyok benne, hogy ez nem fog úgy végződni. Mégis, azt hiszem emiatt tartott négy évig, gyerek ide, vagy oda, mire jogilag is összekötöttük az életünket. Meg persze időnk sem igen akadt rá. Minden esetre jelenleg már boldog házasságban élünk, és három csodálatos gyermeket nevelünk együtt.

Nem fogok álszerénykedni, egyszerűen jól nézek ki, ami talán nem meglepő, ha azt mondom, vélavér csörgedezik az ereimben, anyai nagyanyám révén. Világító kék íriszem olyan, mintha a vesédbe látnék vele, nem fenyeget a férfias kopaszodás veszélye, és mindemellé a fizikumom is olyan, amit bárki megirigyelne egy pillanat alatt. Oké, ez elég öntelten hangzik, pedig az távol áll tőlem, pedig csak az igazat mondom. Elég csak rámnézned, hogy elhidd.