Lydia Parker

Akik a magazinok lapjairól ismernek, azok csak a felszínt kapargatják. A foglalkozásom ellenére sem vagyok túlzottan magamutogató típus, kifejezetten a magánéletemet szeretem biztonságban tartani a kíváncsi tekintetek elől. Egy-egy interjúra persze nyitott vagyok bizonyos keretek között, de a furmányos kérdéseket mindig kitérő válasszal köszönöm meg. A személyiségemből csak azok ismernek valamennyit, akik az évek során közel maradtak hozzám. Szeretetteljesen és pozitívan állok a világhoz, de már kamaszként sem okozott gondot kiállni az igazamért.  Az anyám bizonyára alá tudná támasztani, mennyi kellemetlen pillanatot okozott a személyiségem neki. Pedig nem vagyok túl bonyolult ember. Ugyanakkor nekem is vannak rossz tulajdonságaim. A megbocsátás például egyáltalán nem az erősségem és az utóbbi időben egyre gyanakvóbbá váltam az életemben újonnan felbukkanó emberekkel - barátokkal, barátnőkkel - kapcsolatban. Talán a munkámmal jár egy bizonyos fokú előítélet is, de ezt igyekszem levetkőzni. Más esetben még egyedül találnám magam, mikor igenis szükségem van arra, hogy emberek vegyenek körül.

Kislányként egészen másképp képzeltem el az életemet. Megálmodtam magamnak nagyon sok mindent. Anya sikeres volt, így erős példaértékű munkája révén én is hasonló babérokra akartam törni. Megvalósítani a terveimet. A terveket, amiket rózsaszín, szívecske csatos - és természetesen lakattal zárható - naplómban gyűjtögettem és féltve őrzött titkokként kezeltem. Nem beszéltem soha arról, hogy öt évesen úgy gondoltam, a menyasszonyoknak szükségük van valakire, akik előttük felpróbálják a ruhákat, csak hogy biztos meg tudják nézni minden szögből, hogyan áll rajtuk a nagy nap előtt. Hogy szerettem volna, ha az a munkám, hogy minden nap más színűre festem a körmöm, integetek idegen embereknek, akik ezen jót mosolyognak vagy ha egyszerűen csak meggazdagszom a kiskutyák simogatásából. Később aztán realizálódott bennem - mint minden korombeli kiskamaszban -, hogy ruhapróbálgatásból és körömlakkfestésből nem lehet megélni. Kell hozzá egy csomó olyan felesleges dolog, mint a számmisztika meg az átváltoztatástan. De húsz évvel a hátam mögött elmondhatom, hogy egy csomó olyan dolgot kellett megtanulnom, amire nincs szükségem. Mind csak arra volt jó, hogy felébresszen az álomvilágomból és elindítson a realitás talaján. Hogy ne álmokból szőjem az életem fonalát, megóvva magam attól, hogy kártyavárként omoljon össze. Most mégis csak úgy tűnik, hogy néhány pillanat elég ahhoz, hogy a magasból a rideg valóságba zuhanjak.
- Ms. Parker, ott van még? Hallo? - szól a kedves női hang türelmesen a telefonba, immár ki tudja hányadszorra szólítva fel, hogy adjak életjelet. Nem volt más választásom, mintsem felhívni egy mugli klinikát, hogy a titkom biztonságban maradjon. A hírnév átka.
- Igen, itt vagyok.. - válaszolom akadozva, miközben még mindig a kis naplóba meredek, ahova jobb híján csak ragasztgattam a képeket, matricákat, újságkivágásokat és mindenféle csillámos vackot, amit még most is dörzsölgetek le az ujjam hegyéről, mert sikerült belenyúlnom.
- Szóval melyik időpont felelne meg Önnek? Péntek huszonharmadika tizenegy óra vagy az utána lévő kedd dél? - teszi fel a kérdést, amit már előző alkalommal is sikerült felfognom, de válasz még nem született rá. Helyette gondolatban kétkedve latolgatom a lehetőséget, azt firtatva mennyire jó ötlet ez. De nem igazán van előttem más alternatíva.
- A pénteki jó lesz. - a hangom halk, bűntudat vegyül bele és akaratlanul is a hasamra siklik a tekintetem. Nem minden nap halasztja el az ember az abortuszát. Kivéve ha én vagyok az, mert én két héten belül már harmadjára tetetem át az időpontot. Megköszönhetem Perrynek, hogy ilyen készségesen és diszkréten kezeli a helyzetemet a személyzet, annak ellenére, hogy a képem ott virít az újságokon és a nevem lassan egybeolvad egy újragondolt kozmetikai termékkel.
- Ms. Parker, ha esetleg mégsem érne rá... - kis szünetet tart, naná, hogy tudja, hogy az összes indok, amivel lemondtam a beavatkozást csak kifogás volt. Ő sem hülye és biztosan nem én vagyok az egyetlen bizonytalan nő, aki nem tudja mitévő legyen egy gyerekkel. - Csak tájékoztatnám, hogy a keddi az utolsó időpont, mielőtt a 12 hetes kort elérné, így...
- A péntek jó lesz! - ismétlem meg magam egy fokkal határozottabban, mielőtt még végig kell hallgatnom tőle is, hogy milyen fontos ez a határidő és az még lényegesebb, hogy helyes döntést hozzak. Perry kiselőadásaitól is a falra mászok, nem kell még valaki, aki anyáskodik fölöttem, ha már a sajátomat nem igazán érdekli mi van velem. Néhány formalitás után pedig elköszönünk egymástól. Negyedjére is. Én pedig az ölemben a naplóval - amit még anyám küldött utánam az összes kis csetreszemmel együtt ide, Londonba - ülök a fürdőben továbbra is, és már magam alá gyűrtem két törölközőt, hogy a hideg csempe ne bántsa a bőrömet. A telefonom a kezemben nyugszik, a gyomrom továbbra is forog és hol az alkalmazásokat nyitogatom meg benne, hol hátravetett fejjel imádkozom, hogy ne kelljen többet hánynom. Bárki bármit mond, a bájital nem használ. Egészen jók a délelőttjeim mostanában. Minden esetre a gyerekkori énem egészen biztos nem tervezett azzal, hogy húsz évesen teljesen egyedül kell meghoznom egy olyan döntést, hogy akarok-e anya lenni. Bár talán nem lennék egyedül ebben, ha szólnék az apjának. Valahogy mégsem visz rá a lélek, hogy derült égből villámcsapásként felforgassam az életét a fogadásból született egyéjszakás kalandunk után.

A véla génjeimnek köszönhetően nem az tűnik fel elsőre, hogy csinos vagyok, hanem hogy pillanatok alatt meg tudom babonázni a férfiakat. Néha a nőket is, pedig egyáltalán nem vonzódom hozzájuk. Viszonylag magas nőnek mondhatom magam, alkatomhoz képest pedig kimondottan hosszú combjaim vannak. A csípőm keskeny, a hasam lapos, de csak egy részét köszönhetem a géneknek, a kinézetemért komolyan meg is dolgozom. A sport a mindennapjaim része, ahogy az is, hogy kifejezetten egészségesen táplálkozom. A megjelenésemre mindig nagy jelentőséget fektetek, hiszen a szponzoraim ezt el is várják. A hajamat általában kiengedve hordom, és követem az aktuális trendeket, ha az öltözködésről van szó. A gardróbomban azonban történetesen a klasszikus darabok is helyet kaptak.