Jarnette Fontaine

Kedves, törődő, de mindenek előtt a versengés és a tudásvágy a legfőbb mozgatórugója. Régebben eléggé nehezen vette rá magát, hogy másokkal vegyüljön, akadozott szava, próbált ügyelni, mit is mond, milyen benyomást kelt. Az iskola azonban hamarosan megváltoztatta ezt. Talált egy helyet, ahol önmaga lehet, s nem kell félnie, hogy furcsának találják. Nem a tudás megléte, hanem annak felhasználhatósága hívogatja. Tudni akar, mert tudni hasznos, teljesíteni akar, hogy jobb legyen. Nem érdekli a hencegés, a felvágás. Alaptermészete nyugodt és derűs, elegáns és méltóságteljes, ugyanakkor nem ritkán játékosan laza. Tudja, hogy nem a varázserő és nem a hatalom az, ami segíti az embert a boldogulásban, hanem az életrevalósága, az ötletessége és nem utolsó sorban a töretlenül jó kedélye. „Láthatatlan, de nagyon nehezen áthatolható falat épített maga köré. Alapvetően kedves mindenkivel, és kérés nélkül segít is, ha úgy érzi, szükség van rá… de egy bizonyos szinten túl már nem enged magához szinte senkit se közel.

Túlzottan fókuszál a dolgokra. Képes letargikus állapotba juttatni, frusztrált, stresszes lesz, ha valami meggátolja az előre haladásban. Kibúvókat kezd keresni, hogy áthidalja a problémát, de nem képes belenyugodni abba, ha valami akadályként gördül elé… néha viszont jól jönne. A hangját szereti hallatni, s tekintettel arra, mivel határozott véleménye van nagyjából mindenről kerek e világon, sokszor meg is teszi. A pergő vitákért rajong, szeret odamarni, és azt sem bánja, ha valaki rajta köszörüli a nyelvét, szórakoztatja, és csak ez számít. Őszinte léleknek sem vallaná magát, bár inkább az igazság elhallgatása a lételeme, mintsem az, hogy konkrétan mások képébe hazudjon. Megteszi, ha éppen szükségét érzi, de igyekszik azért kerülni. Még neki is vannak határai, még ha sokszor úgy érzékelteti mások számára, hogy nincs így! Hatalmas szíve van, több embert kellene magához engednie… de annyira fél a veszteség lehetőségétől, hogy még azt is ellöki magától, akit nem kellene. Azzal, hogy tartja a két lépés távolságot, igazából legnagyobb gyengeségét szeretné elrejteni a világ elől. Hatalmas lelkét és szívét, amik rendkívül sérülékenyek. Eddig bárkit megszeretett, bárkihez kötődött, egy idő után elhagyták. Vagy meghaltak!

Hogyne emlékeznék a saját beosztási ceremóniámra. Hatodik voltam abban az évben, aki a porondra állt elsőben és várt. Ideges voltam? Izgultam kicsit. Figyeltem a szobrokat, figyeltem a többieket. Vártam. Végül kettő szobor moccant meg az 5 perces várakozás alatt. Néma csend volt, tűkön ült mindenki, hogy mit választok. A viharmadarakat vagy a ... Horned serpent. Tapsvihar. Éljenzések. Ölelgetések, össze pacsizások. Majdnem minden eszembe jut arról a napról. Köztük volt az is, mikor a húgom miatt várakoztunk a szobrok választására. Közel egy óra alatt dőlt el, hogy hova kerül. Addig a körmöm rágtam rongyosra, annyira izgultam a dolog miatt. A mai nap is fel van neki mindez emlegetve. Csak nevetünk rajta. Csodás volt. Ahogy az Ilvermorny tanévem is szuper volt. Hiányozni fog minden egyes sarka, minden tanár, minden diák. Hiányzik minden más buli. Hogy mik történtek? Mesélek hát neked! Nem fogsz elmenekülni? Vagy én teszem meg mielőtt végig érek ezzel az egésszel.

Adok neked egy tanácsot. Vagy kettőt. Sose kételkedj abban, amire vállalkoztál, se önmagadban, mert akkor véged.

2016. Éveleje

„Kedves Naplóm!

Nem tudom ki vagyok olykor, néha el kellene nekem valakinek a segítsége, hogy hova is tartozom. Apámat szerettem.   Nem, nem voltam kis hercegnő, de meg tanultam, hogy a pénz hatalom, a megfélemlítés hatalom, az erő hatalom, a tudás hatalom, és az információ hatalom. Engem sosem érdekeltek ezek a hatalmak én csak barátokat akartam. Tanulni akartam. Peggy az egyetlen húgom, legjobb barátom, akinek szívből kiönthetem a lelkemet és nem szól semmit csak meghallgat. Az ő bátorítása kell néha, hogy felálljak. Miatta hiszem el részben, hogy nem hiába születtem a világra. Hogy a sors valami oknál ilyennek teremtet, amilyen most vagyok. Hogy mi is a sorsom? Azt még én sem tudom."

2015 év vége

Kedves Naplóm!
A lelkibékém megtartása érdekében kell hogy vezesselek. Legalábbis a nő, mikor meghallgatta a történetemet, ezt ajánlotta. Túl sok veszteség ért rövid időn belül.

Emlékszem a kviddicsmecsekre, jómagam nem vagyok jó ebben, meghagyom másnak a repülést. Ha jó is lennék benne, biztos fogónak állnék. A balesetem miatt nem ülök már seprűre. Emlékszem a mai napig rá, hatodéves voltam....
A fejem a földnek csapódott. Néhány pillanatig nem éreztem semmiféle fájdalmat. Nem akartam megmozdulni. A fejem hátuljában valami még jobban lüktetni kezdett. Minden elhomályosult. Amikor próbáltam megmozdulni, hirtelen belém nyilallt a fájdalom. A fejem mintha széthasadt volna és jeges érzés kúszott végig a gerincem mentén.


2017. Május vége

- Na... - veszek mély levegőt és a vizet kezdem kémlelni.
-... a bójáig. Aki előbb megérinti, győzött. Futás! - kiáltok fel és beszaladok a vízbe.
- Fúúú, ez hideeeg! - mondom nevetve, de azért haladok befelé, megfelelő mélységnél pedig a vízre is fekszem. Más, teljesen más tengerben úszni, mint egy sima medencében vagy akár egy folyóban. A hullámzás befelé nem túl nagy segítség, ellenben kifelé igen. A gyorsúszást választom, lévén az megy a legjobban. Próbálok nem figyelni sem Shawnra, sem másra, csak előre. Lábaim már rég nem érnének földet, alattam a sötét kékség húzódik. Tudom, hogy Ő le fog hagyni. Mindig is jobb volt ebben! De nem számít. Igazából a táv számít, mert volt amikor nem ment. Idő előtt elfáradtam. Mire elérem a bolyát, nagyon embereket sem látok magunk körül. Belekapaszkodom. Shawn mögöttem kerül elő és belefúj a nyakamba. Felsikitok, majd kacagni kezdek.
- Ah..jesszus. Ez jó volt. - próbálom visszaállítani a légzésemet egyenletesbe
- Még mindig félelmetesen jól úszol. - fröcskölöm le őt.
- Tudod miért féltem ezektől gyerekként? - nézek rá aztán fejemet hátrahajtom a vízre, hogy lássam az eget.
- Mert mindig azt hittem, hogy van alatta egy cápa..és ha elérem, akkor majd a mélybe húz. - elnevetem a végét, de az az igazság, hogy komolyan elhittem, hogy így van. Ezért nem is nagyon próbálkoztam ezzel.
- De az évek persze telnek és már én sem vagyok gyerek, hogy ilyesmiben higgyek. - emelkedtek fel a vízből.
Shawn ekkor a hátam mögött  termett, átkarolta a mellkasom alatt. Magához húzott, nem akart elengedni, s testemnek közelsége olyan folyamatokat indított el nála, amire egyáltalán nem számítottam. Nemcsak a hasfala keményedett a víz alatt, hanem más testrésze is. Merevsége nekem simult és abban a pillanatban hálás voltam, hogy háttal voltam neki, mert olyan mély zavar öntött el, mint talán soha ezelőtt. Tudom, hogy tudja, hogy tudom. Össze kellett magam szednem. Eleresztett, felé fordultam. Rámosolyogtam, egyik kezemmel vizet toltam az arcára.
- Soha többé ne merj így megijeszteni. - ölelem végül magamhoz a vízben, lábaimat úgy kulcsolva a dereka köré, hogy ne tűnjön...nem is tudom, helytelennek, így pedig kicsit magasabb is leszek, de legalább nem rúgom meg.
Az érzelmek vezettek minket, ösztönök, melyek forró testeinkből áradtak, vágy, szenvedély, szeretet ... s talán szerelem.
Nem csak egy puszit nyomott a számra, hanem birtokba vette ajkaimat, mint hős szerelmes a vágyott nőt.  Aztán kapcsoltam. Eleresztettem, távolabb úsztam tőle. Zaklatottan. Fogalmam sincs, mennyi időbe tellett mire elértem a partot. Nem tudom, mintha kiesett volna az egész. Lábaim már mikor érintették a talajt, csak akkor sétáltam ki a vízből és a cuccainkhoz siettem. Az iméntit már nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Hogy tehetnék úgy, mintha mi sem történt volna? Amennyire tudtam megtörölköztem és magamra húztam a ruháimat.
- Nekem csak...vissza kell mennem a hálókörletembe. - vagy... el kell mennem sétálni. Vagy nem tudom. Komolyan nem tudtam. Én csak... zavarban voltam. Rettenetesen. Megtöröltem a lábaimat is és felhúztam a szandálomat. Óriásit nyeltem.
- Kicsit...ki kell szellőztetnem a fejem. Majd a... találkozunk.
Talán eltelt 20 perc mire utolért a hálókörletben, kettesben voltunk, magunkra zárta az ajtót. Már régóta ismertük egymást, de most valami más volt. A többiek a szabadnapjukat élvezték.
- Folytatjuk azt, amit elkezdtünk ... mert talán... - megáll egy pillanatra...
- Mert talán többek vagyunk ... többek vagyunk egymásnak, mint két barát...
Hát itt kezdődött el minden kettőnk között úgy igazán. Pár éve vagyunk egy pár. S nemrég jegyben is járunk már.

- Sikerült eldöntened, hogy mi leszel, ha nagy leszel? - érdeklődött Shawn, mikor az utolsó lehetőségem volt választani.
- Nyerni fogok! Auror leszek. Benyújtom a papírokat is végre!
- Hajrá, kis boszorkány, és nehogy megbánjam, hogy behűtöttem egy kis alkoholt.
- Előre inni a medve bőrére? Rád fogom kenni, ha megbukom.
- Ugyan, még nem ivott belőle senki.
Kellemes emlék maradt hát, szerencsére ilyenekből is van egészen sok...

2020 Április.
Az alkohol nincs rám jó hatással, sosem volt, ezt tudtam, mégis hagytam, hogy belerángassanak a batátaim a sikeres felvétel miatti bulinkba. Bevallom, sok mindenre nem emlékszem, de azt tudom, hogy részegen a merev erkölcseim egész konkrétan nem létezővé váltak.
Homályos derengések akadnak, a saját nyögdécselésem vad ritmusa, heves érintések, a pillanat tökéletes mámora, tulajdonképpen egyikünk sem volt a helyzet magaslatán Shawnnal, ennek volt köszönhető az is, hogy nem igazán figyeltem oda arra, hogy vigyázzak, hol és mit csinálok. Arra határozottan nem emlékszem, hol estünk végül egymásnak, csak azt tudom, hogy másnap alig bírtam felállni, és percekig gondolkodtam, hogy mi a búbánatért van a dolog. Felvillant pár képkocka, az elégedettség suta érzelemfoszlánya a robbanásszerű orgazmus után. Komolyan... pont erre nem emlékszem tisztességesen? Ezen egyébként mindösszesen addig tudtam lamentálni, amíg ki nem vágódott a szoba ajtaja, és tajtékozva, masszív haragtól fuldokolva be nem állított Shawn, aki állítása szerint az életénél jobban szeret. Ekkor kérte meg a kezem. Nevettünk mindketten.
Ő lett az, aki szerelmet, boldogságot, felforrósított éjszakákat adott nekem. Aki megmutatta, hogy milyen is az igazi élet. Kalndokkal, veszekedésekkel, de szenvedéllyel és szerelemmel is. Megmutatta, hogy értékes vagyok, hogy nem kell félnem az élettől, addig nem, amíg ő ott van velem. Észrevétlenül repült el ez pár év, és bár néha az élet akadályokat görgetett elénk mégis sikerült átlépnünk rajta. Igen, fontos nekem, és igen szeretem. Készen állok arra, hogy egy újabb szintre emeljük a kapcsolatunkat és megmutassuk a világnak, hogy semmi sem lehetetlen.

Napjainkban

"Kedves Peggy! Drága Flo!
Gratulálok és szorítok neked a Roxfortos napjaidhoz. Kívánom, hogy lelj barátokra. Sok hírrel idehaza nem szolgálhatok, teszem a dolgom. Tanulok. Kemény menet lesz az biztos. De nincs megállás!
UI: Lesz egy hónapom majd, melyet felkészülésel kell töltenem, hamarosan találkozunk!
Ölel és távolról óvva figyeli minden lépésed: Nett "

Már rég felkellett volna adnom ezt a levelet Neki, de közbejött pár dolog, így most volt rá alkalmam. Nem írtam át. Szóval meglepetés  leszek számára. Akadnak híreim is számára, abból bőséggel akad úgyis.

Szerintem nem túloz azzal, ha azt mondja, hogy jellegzetes arca van. Általában az emberek, ha egyszer összefutottak vele, akkor később is emlékeznek rá. Nem az a fajta lány, aki kitűnik a tömegből a szépsége által. Inkább hétköznapinak, általánosnak mondanánk a kinézetét.
Már egy ideje megrekedt a 166 centinél, azt hiszem, magasabb már nem lesz. Jelenleg 50 kg, szóval olyan átlagos méretű. Szerencséjére azért elég jók a testi adottságai, talán ezt annak is köszönheti, hogy képtelen megülni a fenekén.  Ott domborul, ahol kell és ez így van rendjén. Nőies, még is vagány ruhákat szokott hordani. Ékszereket nem nagyon szokott hordani, de ha még is, akkor csak egy nyakláncot és egy karkötőt.