Otto Gwyndion Ackerley

Szerény, visszafogott, ugyanakkor vicces és bájos figura, akit képtelenség nem kedvelni. Mindig mindenkihez van egy-két jó szava, békeszerető és béketűrő ember, nehezen viseli az erőszakot vagy erőszakos viselkedést. Alapvetően szubmisszív típus, őt vezetni kell, barátai vezetik is, ettől függetlenül személyiségének fontos jegyeit makacsul megtartja. Ha tiszteletben tartod a határait, mindenben melletted áll.

Bizonyos mértékben introvertált, emiatt képes valamit az utolsó pillanatban lemondani - persze nem túl gyakran, mert a szociális nyomásoknak ösztönszerűen engedelmeskedik -, vagy korábban lelépni összejövetelekről, baráti kocsmatúrákról. Túl tud töltődni, ráadásul a megmaradt PTSD-je miatt kerüli a magas szorngásszintet generáló szituációkat - koncerte például nem hajlandó az első sorban állni, sem a tömeg kellős közepén, félrehúzódik, akárcsak az életben.

Látszólag könnyen koptak ki belőle az emlékek.

Frissen nyitott kávézójuk pultja mögött állva, legújabb keverékét tesztelve a gyanútlan vásárlókon, akik azt hihetik, jól bejáratott ízeket kóstolnak, egészen átlagos, feledhető arcú fiatalembernek látszik. Szemüvegét megigazítja a rendelések előtt, nyelve hegye egy pillanatra két ajka közé ékelődik, koncentrálásának összetéveszthetetlen jeleként, elvarázsolt pennája tőle függetlenül és teljes összhangban vele rója kacskaringós betűinek végelláthatatlan köreit. Aztán lefőz egy kávét. Még egyet. Még egyet. Tejhabbal dúsítja, különböző koncentrátumokat, azaz szirupokat locsol a bögrék aljára, török mogyorót tör, manduladarabokat szór, megállíthatatlanul, örökös mosollyal az arcán.
Aki így látja, másként nem is láthatja, ez teljesen egyértelmű, nem tudná elképzelni párnába fúrt arccal, könnyeit nyelve, egy meggyűrt fényképet szorongatva, amin két fiú integet önfeledten, vidáman, a magasabb bátran karolja át az nyeszlett fiú vállát, és Otto érzi, még mindig érzi az érintést, legszívesebben meghalna, annyira boldog és boldogtalan egyszerre. Fiatal és fatalista, el nem csókolt csókokat sirat meg, és azt hiszi, az első szerelem örökké tart. Az első be nem teljesedett szerelem pedig... egy életre megnyomorítja az embert.


Látszólag hamar túlteszi magát mindenen.

Kupáit gondos sorba rendezi, legelsőtől az utolsóig, hátrább lép, elégedetten szemléli gyűjteményét. Az elsőt még hatévesen nyerte, egészen apró, egy csúnyán faragott huszárt ábrázol, időnként még felágaskodik, bár néhány éve egyre gyakrabban nyikorog, ellenben prüszkölni és nyeríteni is szokott, ha éppen úgy tartja kedve. Gyerekként órákig játszott vele, a szőnyegen hasalva nevetett a lovat szemlélve, megpiszkálta és együtt nyihogott vele. Az utolsót néhány hónapja hozta el, amatőr versenyen kaparintotta meg, enyhe bűntudat járta át, felismerték ugyan, de nem zárták ki, évek óta először ült asztalhoz, mindenki látni akarta, mire képes még. Játszi könnyedséggel verte a mezőnyt.
Titkolja az emberek elől, milyen gyakran zárkózik be szűk helyekre – hangos, gyors légzéssel betöltve a teret -, majd csúszik le a fal mentén, fejét felhúzott térdei közé illeszti, szemüvege majd minden alkalommal koppanva ér földet, orráról veríték- és könnycseppek potyognak alá, és nem tud nem arra gondolni. Arra a bizonyos estére, amikor a kontinens kupa megnyerését pezsgővel ünnepelték, és ő nem jött el, Isten a tudója, miért (az anyja vallásos, ezért Otto gyakran téved el Merlin és Isten útvesztőiben), helyette viszont valaki egész éjjel figyelte, majd egy óvatlan pillanatban a hátára simította meleg, megnyugtató tenyerét, és Otto annyira akarta, hogy szeressék, hogy végre valaki kitörölje gondolatai közül őt, tinédzseréveinek szerelmét, visszavonhatatlanul nyomorult volt, kétségbeesett, és éhes. Hetekig ápolták a Szent Mungóban, miután három fiatal megtámadta őket szálláshelyük felé menet. Mugli származású partnerét, el nem hált egyéjszakás kalandjának alanyát véresre verték, Ottót valamivel kedvesebben félájultra. Fajtájának árulója, ezt mondogatták, deviáns, undorító féreg, nevettek hangosan, még tompán érzékelte az arcát érő köpések erejét.


Látszólag semmi sem töri meg.

Barátai bátorítón mosolyogva biztatják a torta felszelésére, huszonhat éves, ereje teljében, a kávézó már készen van, holnap kinyitják végre, valahogy minden a helyére kerül különösebb erőlködés nélkül. Elrendeződnek körülötte a dolgok, ahogyan mindig is tették, Otto pedig átáramlik az életen. Ügyetlenül vág egy szeletet, kézügyessége a kávégép kezelésére és a sakkbábuk tologatására korlátozódik, tortadarabokat halmoz bocsánatkérő pillantással a tányérokra, különböző vastagságú, elcsúszott vonalú, meglehetősen absztrakt formákat metsz ki. A torta tetején néhány kávészínű bábu, főleg huszárok és királynők, a kedvencei, tejszínhabpöttyökön keresztülcsúszva verekedésbe kezd, egyiküket elkapja, legkedvesebb bizalmasa tányérjára helyezi, ahol a huszár vaktában ront a piskótának.
Ő persze nem jött el, nem is hívta. Utoljára a Világkupadöntőn látta, előkelő jegyet biztosított neki a páholyban, plusz egy főjét sem hagyta ki a sorból, ezért Otto magával vitte friss kapcsolatának másik felét, már nem is emlékszik a nevére, de igen, Dave, Doug, valami egyszerű, feledhető, de kedves neve volt. Meccs után oda se ment hozzá, tizenöt perc elteltével összesúgott egy meglehetősen kihívóan öltözködő nővel, majd egy szempillantás alatt eltűntek. Gratulálni sem tudott neki, viszont azon az éjjelen szakított Dave-vel. Vagy Douggal, igazán nem emlékszik.


Látszólag boldog.

Lefekvéshez készülődik, felhajtogatja ágytakaróját, elrendezi a párnákat. Két macskája dorombolva-hízelkedve mászik csíkos ágyneműjének különböző pontjaira, egy ideig még dagasztanak. Otto befejezi a szüleinek írt levelet, sajnos el kell tolnia egy héttel a megbeszélt családi ebéd időpontját, cserébe kedvesen a kávézóba invitálja őket, sűrű bocsánatkérések és őszinte sajnálkozása közepette. Hárman vannak a kávézóra, egyikük a jogi háttérrel és papírmunkával foglalkozik, a másik felel a süteményekért, Otto a kávéfelelős. Fiatalok és tapasztalatlanok, ezért folyton leltárt kell tartaniuk, egyezkednek a beszállítókkal. Esténként pálcafénynél újabb ízekkel kísérletezik, tartja a feszes tempót, heti témát talál ki, hétvégenként külön gondolnak a roxforti diákokra. Koffein- és laktózmentes variációkat kever. Nincs ideje minden héten otthon ebédelni, ellenben esténként van ideje levelet írni, időnként meglepetésszerűen hazahoppanálni. Bekucorodik, hátát az ágytámla előtt tornyosuló párnahegynek veti, kinyitja aktuális olvasmányát, és beletemetkezik.
Tekintete időnként egy újságra siklik. Az év sportolójának választották, hát persze. Mindenhol ott kell lennie. Nem szabadulhat meg tőle. Kamaszként alig várta, hogy reggelinél összefussanak, délután pedig együtt heverjenek egy árnyas fa alatt lehunyt szemekkel. Csacsiságokról beszélgettek. Mikor is szeretett bele? Rögtön vagy idővel? Mindvégig szerette?

Mindig fogja?

Még mindig fiatal és fatalista.

Százhetvenhárom centiméter magasságához alig észlelhető plusz kilók társulnak, sosem edzett vagy sportolt, emiatt messziről elkerülök a látható izomrostok. Összképéhez vörös haj és különböző szemüvegek társulnak, próbálkozott már kontaktlencsével, de megunta a közel harmincperces procedúrát, mire sikerült rávennie magát, hogy a szemébe nyúljon. A laza stílust kedveli, répanadrág, póló, ing, farmer- vagy motorosdzseki, sneaker, semmi kirívó.