Tatiana Krum

A végletekig kitart, és másokat is erre buzdít. Nem az a típus, akit könnyen el lehet tántorítani a céljaitól.
Szeret társaságban lenni, ismerkedni, új barátságokat kötni. Ha valaki igazán szimpatikus neki, akkor időt és energiát nem sajnálva építi fel a barátságukat. Könnyű eljátszani a bizalmát, bizonyos szinten haragtartó is, de ha látja, hogy tényleg megbánták a történteket, és az illető megváltozott, akkor nyugodt szívvel ad neki második esélyt, akkor is, ha a jövőben újra pofára esik majd emiatt.
Nem ítél el származás, vagy felmenők alapján, hiszen maga is jól tudja milyen az, ha a szüleiről kialakult egy általános közvélemény.
Hűséges. Amíg valaki a bizalmát élvezi, addig a végletekig kitart mellette, bár ha a barátja téved valami kapcsán, akkor nem áltatja, elmondja neki az igazságot, akkor is, ha fájdalmas az.
Viszonylag türelmes. Legalább is, tisztában van a hibáival, és próbálja visszafogni magát. Az énképe is teljesen rendben van. Nincs elszállva magától. Vannak dolgok, amiket szeret magában, vagy úgy érzi, hogy van hozzá érzéke, de ettől még nem gondolja azt, hogy mindenki felett állna.
Kalandor. Ha egy kis éjszakai nassolásra vágynak, és le akarnak osonni a konyháig, vagy éppen engedély nélkül akarnak kiszökni a birtokra, ő bármire kapható.
Bátor, vagy éppen ostoba. Nem az a félős fajta, persze ő sem rettenthetetlen, de azért nem csinál be a gatyájába annyitól, hogy megrezzent egy falevél.
Gondoskodó. Aki fontos neki, azt a tenyerén hordozza, akár el is kényeztetni. A szeretet mindig kimutatja, ha valaki különleges helyet foglal el a szívében.

Lobbanékony. Hamar elveszti a türelmét, főleg akkor, ha hangzavar van, és nem tudja elhallgattatni a körülötte lévőket.
Érzelmimanipulátor. Képes az érzelmekre hatva elérni a célját, ha a helyzet úgy kívánja, de nem rendelkezik pszichopata vonásokkal. Csupán tudja, hogy bizonyos embereknél mit, vagy kit kell felemlegetni, hogy meglágyuljon a szíve.
Nagyszájúvá válik, ha kihozzák a sodrából. Ő előbb szájal, aztán átkoz, ha nem lát más megoldást az adott szituáció rendezésére.
Akaszkodó. Néha kicsit túlságosan is képes másokon csüngeni, nem azért, hogy bosszantsa őket, leginkább óvó szándékkal, vagy csak szeret azokkal időt tölteni.
Meggondolatlan, főként, ha versenyzésről, vagy fogadásról van szó, olyankor mérlegelés nélkül bele fog bárkibe, ha a bátorságát, vagy a képességeit kérdőjelezik meg. Épp ezért rettentő büszke is, és sérti az önérzetét, ha valaki nem ismeri el a tudását.

Még a Durmstrang idején

− Láttátok! Le sem tagadhatná, hogy a lánya! – súgtak össze a hátam mögött, amikor a kviddics meccsről tartottam visszafelé. Akárcsak apám, én is a fogó szerepét töltötte be a csapatban.
A vállamon cipeltem a seprűmet, másik kezemet pedig a zsebembe süllyesztettem séta közben. Igyekeztem nem foglalkozni az engem övező pillantásokkal, és a hátam mögötti suttogásokkal.
− Tuti az apja tanította neki! Lehet, hogy kinézetre kicsit sem hasonlít rá, de most már biztosan Krum lánya! – A suttogások egyre sűrűsödtek, ahogy átvágtam az emberek között, azonban ennél a pontnál megtorpantam, és ledobtam a seprűmet a földre.
Hirtelen mindenki elhallgatott. Olyan kínos csend telepedett le a folyosóra, hogy még a lélegzetvételüket is hallani lehetett.
Lassan megfordultam, és így szóltam: − Tudjátok, „Krum lányának” van neve is. Tatianának hívják, és értékelné, ha a keresztnevén szólítanátok, vagy pofán vág titeket! – Elegem volt ebből az egészből. Hiba volt a Vronszkij-műbukást alkalmaznom a meccsen, a fogást, ami apa védjegye volt, de máshogyan nem nyerhettünk. Most ennek megint én ittam meg nevét.
Felkaptam a seprűmet a földről, és otthagytam őket. Szinte porzott utánam az egész folyosó, de nekem egyre csak az járt a fejemben, hogy nem bírok így élni.
Elképesztő volt, hogy az emberek hogy felcímkézték mások gyerekeit. Ez itt Krum lánya. Nézzétek! Ott megy Krum fia. Amott a híres Harry Potter gyerekei! Miért nem tudtak nekünk nyugtot hagyni?! Éppolyan egyszerű emberek voltunk, mint bárki más.
Dühösen szuszogva löktem félre az útból az egyik diáktársamat, és meg sem álltam a hálókörletig. Ott ledobtam a seprűmet az ágyamra, majd lehuppantam a földre.
Akármeddig rágódtam ezen a dolgon, egyetlen megoldás járt az eszemben. Vagyis, elsőnek az jutott eszembe, hogy kilépek a csapatból, és soha többé nem ülök seprűre. Ez meg is történt, azonban cseppet sem javított a helyzetemen, és a diáktársaim még mindig képtelenek voltak megtanulni a nevemet.
Láttam Darianon, hogy őt is zavarta ez az egész hercehurca. Még sztárolásnak sem nevezhettem, mert maximum azért álltak szóba velünk, mert vagy apánktól akartak autogramot, vagy azért, hogy elújságolják mekkora rajongóik anyánknak. Nem érdekelte őket, hogy kik vagyunk, csupán az, hogy mit nyerhetnének egy felületes barátságból.
Kihúztuk azt az évet ott, aztán a következő nyáron addig panaszkodtam anyánknak, hogy elintézze nekünk a cserediák programot.

A Roxfortban

Az évek viszonylagos nyugodtságban teltek a Roxfortban. Eleinte ott is a Durmstrangban megszokott hangulat övezett minket, kiegészülve az „Apád milyen viszonyban van Hermione Grangerrel?” kérdessel, de szerencsére, ők hamar leszoktak arról, hogy ostoba kérdésekkel bombázzanak.
Hamar megtaláltam a helyemet a griffendélesek között, és igyekeztem úgy tenni, mintha mindig is oda tartoztam volna. Persze, hiányzott a Durmstrang, a hegyek, a tó, a hatalmas hajónk, a bundás egyenruhám, de a saját nyugalmam érdekében áldozatokat kellett hoznom.
S mivel nem voltam hajlandó csigaevők között tanulni, ahogy a mediterrán éghajlathoz sem fűlött a fogam, így maradt a Roxfort.
Nem gondoltam volna, hogy végül itt fogok békére lelni, de hát az élet tele volt furcsaságokkal, és tartogatott vicces véletleneket is.
Az egyik ilyen volt pontosan a klubhelyiségünk előtt történt. Időnként megesett, hogy a Kövér Dámát muglidalokra tanítottam, vagy szimplán versenyeztünk azon, hogy kinek volt jobb hangja.
És mivel mindenki ismerte a Kövér Dámát, így nem kellett magyarázkodnom azzal kapcsolatban, hogy mennyire érzékeny lélek volt. Egyik nap pedig úgy döntött, hogy kellően begyakorolta Lady Gagától a Bad romance-t, és kihívott engem egy dalpárbajra. Én pedig kaptam az alkalmon, hogy leénekeljem a maradék festéket is a portréjáról, amit… Ő már annyira nem díjazott. Így sértődötten kivonult a képkeretből, egyedül hagyva engem.
Legalább is, azt hittem, hogy egyedül voltam, ugyanis a mi kis párbajunk odavonzott valakit, aki egészen addig a hátam mögött ácsorgott.
− Wáow, jól helyben hagytad a Kövér Dámát! – A srác mögöttem elismerően bólogatott. A hangjára megfordultam. − A Kórusban lenne a helyed, de tudod, ott elveszne a hangod a többiek között. Viszont, mi a fiúkkal pont egy énekest keresünk. Neked szép hangod van. Volna kedved csatlakozni? Amúgy Clyde Corner vagyok, Hollóhátas prefektus és… − Amikor elkezdte sorolni, hogy mégis milyen rangjai vannak még, elengedtem a fülem mellett. Engem ilyenekkel nem lehetett lenyűgözni, ellenben a bandája felemlegetése kíváncsiságot ébresztett bennem.
− Hát, köszi – vontam meg a vállamat lányos zavaromban. – Énekest? Attól függ milyen bandáról lenne szó…
Kicsit vonakodtam ennek kapcsán, elvégre nem ismertem a srácot, meg azt se tudtam mibe akart belerángatni, de túlságosan is csábítóan hangzott ahhoz, hogy nemet mondjak rá.
− Tatiana… Tatiana Krum – mutatkoztam be, már-már félve ejtve ki a vezetéknevemet. Nem ismertem őt annyira, hogy tudjam, miként reagálna, viszont bunkó sem akartam lenni.
- Ó, szóval a Durmstrang-ból jöttél. Biztos nagyon zavarhat az itteni meleg levegő. Jól viseled? – Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Ritkán találkoztam olyan emberekkel, akik nem kapcsoltak egyből a Krum nevet illetően.
− Bolgár vagyok, szóval nincs olyan nagy különbség… Azt hiszem – vakartam meg a fejemet elgondolkozva, hiszen nyáron igencsak kellemes idő volt mindig odahaza. Kivéve, amikor felmentünk a hegyekbe, vagy évközben, amikor a suliban voltam. De a Durmstrang amúgy is sokkalta feljebb volt a térképen az otthonomnál. – Szóval, milyen bandát emlegettél? – próbáltam visszaterelni a témát a felesleges fecsegésről a lényegre.
− Szóval a banda neve Little blackbirds, műfajilag mondhatni szimfonikus metált játszunk. Azért mert van egy dobosunk, két gitárosunk, egy csellósunk és nagyon hiányzik egy énekes. A fiúknak és sajnos neke, is rémes a hangunk, az énekléshez. De te... – Itt olyan látványosan végigmért a srác, hogy villantottam a hírhedt baziliszkusz-szerű pillantásomat, csak azért, hogy érzékelje: utáltam, ha megbámultak, és örülhetett, hogy nem képeltem fel most azonnal. − Neked szirénhangod van, és azt hiszem, nekünk pont te kellesz.
− Miből vagy ebben olyan biztos? – fontam össze magam előtt a karjaimat. Merlinre, biztos ő is valami idióta perverz volt… − Nem vagy túl meggyőző, ugye tudod?
A hátam mögötti üres keret felé sandítottam, de azt hiszem, annyira belegázoltam a Dáma lelkébe, hogy most órákig se ki, se be…
Kénytelen voltam hát visszafordulni a srác felé, Clyde megforgatta a szemét. − A Kövér Dáma okkal lett irigy rád. Eddig sosem fordult elő, hogy így elviharzódjon, és ne engedjen be senkit se. Vagyis jelen esetben téged. Illetve hallottam amint énekelsz, már onnan lentről a folyosóról. – Azzal Clyde jó mélyre mutatott, a kanyargós lépcsők aljáig. − Tudom. De elhiheted, hogy szépen énekelsz, bár szerintem ezt te is tudod.
− Tisztában vagyok vele. Évekig énektanárhoz jártam. Itt nem arról van szó, hogy jól énekelek-e, vagy sem. Itt arról van szó, hogy miért érné meg nekem csatlakoznom a bandádhoz? – Azt akartam, hogy győzzön meg, hogy adjon egy nyomós indokot arra, hogy miért legyek része a csapatuknak. Hízelgő volt a felajánlás, de nem volt elég jó, hiszen mondta, eddig nem találtak jobbat.
− Ez jó indok arra, hogy hallathasd a saját hangod. Szólóban. Nem pedig mások által elnyomva. Plusz megmutathatod másoknak, hogy te önmagad vagy, nem pedig a szüleid. Az én apám is azt várja el tőlem, hogy auror legyek, de biztosan nem leszek az, mert tudom, hogy ki akarok lenni. Te is tudod? – Meglepetten felvontam a szemöldökömet, szóval mégis felismerte apám nevét, mégsem volt elájulva tőle. Ez teljesen új volt nekem, és rendkívül értékeltem. Leengedtem a karjaimat, és kicsit közelebb léptem hozzá.
− Jól van Clyde. Mondj egy időpontot és egy helyszínt. Hívd össze a bandádat, aztán meglátjuk, hogyan tudunk együtt dolgozni. – Nem tudom miként talált be a szavaival, de nagyon ügyesen sikerült megtalálnia a gyenge pontomat. Szép húzás volt. Megérdemelt egy esélyt.
− Péntek délután 5-től szoktunk próbálni, a 230-as tanteremben – válaszolta.
A hátam mögül mozgolódást hallottam, így hátralestem a vállam felett. Valóban a Dáma tért vissza, úgy tűnt, egy fokkal jobb hangulatban volt, de nem szerettem volna kint éjszakázni.
− Ott leszek, de most mennem kell, mert nem akarok kint ragadni – intettem a festmény felé, majd elköszöntem Clyde-tól. A Dáma fújtatva ugyan, de utat engedett nekem, cserébe viszont olyan erővel zárta el ismét a bejáratot, hogy az egész klubhelyiség beleremegett.
Így csöppentem bele a Little blackbirds zenekarba, és a semmiből hirtelen négy srác hülye szokásait kellett elviselnem, de legalább a csajok jófejek.

Teljes mértékben az anyjára ütött. A vonásaiban, a gesztusaiban, sőt még stílusban is. Esetleg csak a pökhendi vigyora, az arcának a vonalai és a szemöldökének az íve emlékeztethet másokat az apjára.
Az arca gyakran hat szigorúnak, esetleg sugallhat felsőbbrendű érzést is, azonban egyáltalán nem ilyet. A zord külső mégiscsak egy barátságos személyt takar, ez leginkább akkor látszik, ha mosolyog, vagy olyan harsányan nevet, hogy az egész nagyterem visszhangzik tőle. Egyébként nem nehéz kicsikarni belőle egy-egy mosolyt, kifejezetten értékeli a humort és a vicceket.
Szőkésbarna haját gyakran összekötve hordja, de gyerekként az édesanyjától tanulta miként tud magától is egyszerűbb frizurákat készíteni. Reggelente sok időt eltölt a tükör előtt a frizuráját igazítgatva, és a biztonság esetére egy kis tükröt is tart a táskájában.
Íriszei ritkítókékek, sokszor megkapta az öccsétől, hogy olyan, mintha belelátna mások lelkébe, pedig egyáltalán nem rendelkezik ilyen képességgel. Ellenben tud olyan riasztó lenni, hogy még egy baziliszkusz is megirigyelné a lesújtó pillantását, ha épp rossz hangulatban találják.
Termetre középmagas, vékonynak látszik ugyan, de a sok kviddicsedzésnek és különféle harcművészetek tanulásának hála edzett. Az étkezésére is igyekszik odafigyelni, mégis megesik, hogy elcsábul egy-egy finomság láttán.
Öltözködésben kedveli a csajos ruhákat, bár annak idején a Durmstrang hatalmas bundájáért épp annyira odáig volt, mint egy csinos szoknyáért. Nem az a típus, aki azzal akar kitűnni, hogy kipakolja mindenét a kirakatba, inkább a visszafogott eleganciára esküszik.