Catherine Dearborn

Tiszta sor, hogy a jól beállított és filterezett képek nagy sikert aratnak az instán. A valóság nem mindig jelenik meg ezeken a külvilág felé mutatott képeken.
Sosem akarok megalkudni, de megteszem, mert ha nem tenném meg a fél iskola gyűlölné a munkáimat az iskolaújságnál. Szubjektív, hogy kinek mi a szép, de a fotósnak mind az írók elvárásainak és mind a közönségnek vagyis az olvasóknak is eleget kell tennie.
Miért szeretik az emberek a fotósokat? Mert a jó és a szép pillanatokat örökíti meg számukra? Bele se gondolnak, hogy 30 elkészített képből csak 1-re tudom azt, mondani, hogy megfelel és a többi 29 a kukába megy. Egy diáktársam szerint: "Gondolataink csak egy negyede pozitív és a maradék vagyis a három negyede negatív." Elég borzasztó ezt még hallani is sőt végig gondolni, hogy tényleg igaz. Mennyi boldognak tűnő arcot fotózok naponta és ebből mennyi a tényleg igazán boldog? A legnagyobb kincseim közt azok a képeim szerepelnek, ahol tényleg megjelenik és megelevenedik az igazi boldogság. Szeretem bemutatni a valóságot, de már említettem nem aratna töretlen sikert az iskolaújságban.
A fotókat néző diákok csakis a boldog pillanatokat akarják látni. Nem a vesztes kviddics csapat dühét és érzelmeit, inkább a boldog és ünneplő vidám arcok mosolyát, nevetését és idétlen grimaszait szeretik nézegetni.
Nehéz jól fotózni. Nehéz a jót jól átadni és a rosszat jól feltűntetni, de egy jó fotós megteszi, amit tud az utóbbi esetben is.
Automatikusan bárki megtanulhat (fotózni) élni, csak halad az árral és beilleszkedik. Nem kell ügyelnie a (fényképezőgép) beállításokra, mert helyette mindent megold a nagy gépezet, amiben él. Lesznek rossz és jó fotói egyaránt, nem törekszik a legjobb lenni, megelégszik a hétköznapisággal.
Manuális beállításon élek már jó ideje. Nem támaszkodom segítségre és nem bújok meg a kezdő gyermeki automatikus szint mögött. Felmérem a terepet és döntök a beállításokról, ha elszúrom igenis vállalom, hogy rossz képet készítettem. Elismerem, hogyha hibázok, amikor a képet előhívva meglátom, hogy pocsék beállításokat választottam. Kiállítani és megmutatni nem szokásom a rossz képeket. Hibáimat megtartom magamnak.
Zár-idő ez határozza meg, hogy mennyi fényt engedünk be (a gépbe) az életünkbe. Ha sokáig tartom nyitva a rekeszt, akkor egy mozgalmas esemény cselekménye elmosódhat. A többlet információ, pedig megvakíthat és kiégeti a kép különböző pontjait. Ezt nehéz beállítani meg kell találni, mikor mennyit vagyok képes másokból, különböző környezetekben befogadni. Ugye érted? Ne csodálkozz, ha a délutáni órákra elfáradok és már nem tudok figyelni.
Apertúra ez ad mélységet az életembe. Van, hogy felszínesen vagy egészen mélyen belevetem magam a részletekbe és elidőzőm azok között. Legyen szó egy érdekes témáról vagy az ép legkedvesebb sztárjaim és hírességek életéről.
Fókusz az a pillanat, amit tisztán megélek a nagy világból.
Fehéregyensúly ezt a beállítást általában automatikusan szoktam hagyni, mivel másképp viselkedem a különböző környezetekben. Lásd szülők, barátok és tanárok előtt.
Iso az amit úgy nevezek, hogy szerencse faktor vagy a Sors. Csekély jelentőséget adok neki.
Utómunka a képek feldolgozására szolgál, amivel legtöbb időt kellene töltenem, de kevés az időm, hogy a múlton rágódjak, mert akkor nem élném meg és örökíteném meg a jelent, amiben élek.

Csiszolatlan gyémánt, akiből bármi lehet. Egy tanár
Akaratos, makacs és hisztis kislány. Utálom. Egy fiú, akit kikosarazott
Tehetséges fotós, gyönyörű képeket készít. Iskola újságot olvasó diák
Határozott egyéniség, mindenről van véleménye, de nem mindig osztja meg velünk. Vita klub egyik tagja
Energikus mindenhol ott van. Egy évfolyamtársa
Rugalmas, amit kértem elkészítette. Egy lány, akiről fotósorozatot készített
Intuitív, ráérez dologokra. Elsőre sikerülnek a bűbájai és átváltoztatástan varázslatai, de bájitaltan órán is remekel. Egy padtársa
Nyitott a világra, bármilyen órán is ül, egy-egy kérdést biztos, hogy feltesz.Egy fiú, akinek tetszik
Empirikus állandóan kísérletezik valamin. Egy hálószobatársa

Derűs és bizalom gerjesztő kisdiák. Egy lány Hisztis Myrtle mosdójában.
Extrovertált, ott van a középpontban, de teret ad másoknak is. Egy barátnője
Alkotó és művész. Az újság egyik írója
Rendetlen állandóan szanaszét hagy mindent és csodálkozik, ha sorra elvesznek a dolgai. Bosszankodó szobatársa
Barátságos és kedves. Egy alsóbb éves diák
Olvashatatlan az írása és rendezetlen az írásképe. Egy tanára a beadandója után
Reménytelen, hogy valaha is megjavul és nem kapom el a folyóson az éjszaka közepén. Egy prefektus
Nagylelkű mindig megosztja velem a nasiját és időt szakít rám. Egy másik barátja

Egy viharos napon jöttem a világra és annyira fantázia dús volt anya, hogy Catherinenek nevezett el. Nem sok dologra emlékszem az első három évből. Néha felderengenek vagy villannak érzések és képek, de a fényképek magukért beszélnek. Szüleim dokumentálták fejlődésemet. Szőke hajam lassan besötétült. Egy-kettőre járni kezdetem és már másfél évesen az első szavam az Apa után az Anya szót is megtanultam kimondani. Azt mesélték nekem, hogy sokáig nem is mondtam mást szavakat ott és az szavakon kívül, csak mutogattam és nyögdécseltem, hogy mit akarok. Illetve, hogy "mit mond a kutya?" kérdésre ugattam. Csecsemő és gyerek voltam a javából, aki ujjai köré tekerte és megigézte a családját sok-sok éven keresztül.

Óvodába és iskolába is jártam a Roxfort előtt még hozzá muglik közé. Bevallom néha szenvedés volt számomra, de nem cserélném el azokat az emlékeket egy jobbra és örömtelibbre, mert mind értékes emlék számomra.
Meséknek gondolták a tanítóim és a nagy fantáziámnak ismerték el a történeteimet, amiket elregéltem nekik a családomról és egy másik világról, ahova hazatértem minden nap. Néha-néha gúny tárgyává vált a híresen nagy "képzelőerőm" vagyis a családi történeteim, miután osztálytársaim hazugnak neveztek nem sokat meséltem már nekik magamról, bezárkóztam és nem barátkoztam velük. Nem fogtam fel teljesen, miért kell titkolnom a társaim körében a csodálatos és különleges életemet. A gyermeki szókimondás kegyetlen áldozatává váltam több alkalommal is, de sosem törtek meg lelkileg igazán, mert volt egy személy, aki hit nekem.
Egyébként sokszor beakartam nekik bizonyítani, hogy nem kamu, amit mondok és hazudozom össze-vissza, mint Amy Potts. Azért annyi önfegyelmem néha volt, hogy ne tegyek véletlenül se keresztbe nekik és váljon grafittá minden egyes színes ceruza a kezükben.
A varázslatos világomat és életemet soha nem tapasztalhatja meg egy átlagos mugli gyerek. Egy szabály a sok közül, amit megtanultam ideje korán.
Nem voltam sohasem az a tökéletes mintadiák. Chrispynek az írás lett a mindene, míg nekem csak gondjaim voltak vele. A rémálmom lett az írás és az olvasás is. Ilyen diszes dolgot fedeztek fel bennem. Számos könyvön és olvasmányom kínkeservesen vergődtem végig. Hibáimon mindig nevettek a társaim, főleg amikor százszorta lassabban olvastam fel a tanár által kijelölt szakaszt. Megedződtem a sok értetlen között, ám kezdetben könnybe lábadtak szemeim kegyetlenségeik miatt.
Az iskolai osztályképeken képeken valahol a középső sor szélén két fej között bújik el az arcom.

Muglik közt szocializálódottam, ha nem így történik, akkor még most sem ismerném a mobilt és a közösségi internetes felületeket sem. Szüleimnek és családomnak köszönhetem, hogy nem volt unalmas a Roxfort előtti életem. Anyám kutyái a világ legédesebb jegesmedvéi, akikkel olykor játszhattam is és akikért, ha nem is úgy mint anya, de rajongtam kisgyermekként. Sok örömteli pillanattal gazdagítanak a mai napig engem.  
A legkedvesebb emlékeim nem a kutyákhoz kötődnek, hanem Bellához az unokatestvérem. Ő volt az egyetlen, aki hit nekem kortársaim közül. Tovább merte szőni az álmainkat és sokkal nagyobbat álmodott tőlem. Bátorságot öntött belém, mikor elkeseredtem. Harcos hercegnők voltunk, akik hatalmas kalandokra indultak egy-egy teadélután után. Egy alkalommal összeadtuk Pennyt és Mannyt. Egy másik alkalommal a szomszéd mezején legelő bárányokat neveztük el és szabadítottuk ki a zöld sárkány karmai közül.
Az emlékek róla mindig velem maradnak, még akkor is, ha már nem él köztünk.

Roxfort egy fordulópont volt az életemben. Még jobban kinyílt az a világ, amibe beleszülettem. Megismertem sok embert és barátokat szereztem, akik eddig nem értek fel Bella mellé, de közel járnak, hogy fogadott testvéreimmé váljanak és bemutassam Gyilkoska instáját vagy a kedvenc mugli zenészeimet és a többi és a többi. Az, hogy csak a családomban és a kutyákban találtam meg a barátaimat Bella halála után. Nem igazán tett jót nekem. Nehezen nyíltam meg mások felé. Nehezen tudtam önmagamat adni nekik. Lassan elkezdtem nyitni a ház- és diáktársaim felé és megtaláltam azt a közösséget, ahol először jól kezdtem érezni magam unokatestvérem halála után.
Ott értettem meg és világosodtam meg, hogy apa miért is olyan veszélyes és mit jelent mások számára a vérfarkas szó. Hogy házimanók szabadság jogai igenis fontos és koboldokkal nem érdemes packázni, mert kitörhet egy újabb kobold háború, amely gazdaságilag instabillá tenné az országot. Sok remek órán ülhettek vagy aludhatok el. Mire nem jó egy felsőbb évfolyamos diák, aki felkarol és meglátja bennem az utódját az iskolaújságnál?
Igen nem én vagyok az egyetlen fotós az újságnál. Nem sajátítanám ki soha sem, hisz többszem többet lát. Veronica volt az, aki kezembe nyomta az újság egy régi gépét, amin megtanultam az alapokat.
Egy rólunk készült közös kép örökíti meg azt, hogy elkezdetem az újságnál fotózni és rájöttem valamiben jó vagyok.

Vannak haverjaim és barátaim, akikkel szeretek együtt szórakozni, játszani és hülyülni. Nem egy Potter-Weasley-Granger féle trió a mi barátságunk. Az igazság, az hogy borzok háza is bűzölög a drámáktól és is bőven találok olyan embert itt is, aki miatt felhúzom magam és ideges leszek. Óh, nem kell ahhoz mardekárosnak vagy hollóhátasnak lenni, hogy ellenségeim legyenek. Apa sokak számára kiveri a biztosítékot és sokan tévhitek közt élnek a vérfarkasokkal kapcsolatban. Nem, én határozottan nem születtem szörnynek és nem apa miatt vannak metamorf képességeim, pedig mennyivel könnyebb lenne néha karon ragadni és megharapni őket. Hadd higgye a sok tudatlan, hogy megharapta egy vérfarkas.  Ezzel nem szabad viccelődni és nem is tartom viccesnek, de néha mégis úgy behúznék visszavágnék nekik. Jó azért nem úgy, mint Chrispy. Csúfolhatnak jellem, kinézetem és stílusom miatt, de aki szüleimet gyalázza ok nélkül ellenségemmé válik. Ott van az a béna Cilian, aki apámban magát az ördögöt látja. Néha szívesen küldenék felé egy békahányó rontást, mivel nem ismerem azt az ártását, csak összeragasztani merem azt a nagy száját. Vannak kedvesebb srácok és lányok is, aki megértőbbek velem és a családommal kapcsolatban is, akik közt megtaláltam a barátaimat is. Ott van Gary, aki már régóta barátom és unalmasabb óráimon feldobja a napomat. Vannak olyan ismerőseim, mint Henry, akiktől a leckéhez szoktam segítséget kérni. Minden iskolában egy diszesnek mindig szívás beadandókat írnia, hiába léteznek autokorrektor- és diktálótollak. A mondataim néha olyan értelmetlenné vállnak a papíron, mint amilyen kuszák egyébként is a gondolataim. Ezért keresek magam mellé tanulótársak, hogy sokszor rám törő dekoncentráltságomat próbáljam fejleszteni.
Sok mindenbe belekezdek és nem mindent tudok befejezni. Nem vagyok jó és ezt a családom is tudja gyógynövénytanból és LLG-ből.
Csak is ezért járok vitaklubba, mert azt hiszem, ha megtanulok jól érvelni kevesebbszer fogok pálcát ragadni. Nem, véletlenül sem azért vagyok köztük, mert az okos és művész srácok az én gyengéim. Ez hazugság. Véletlenül sem apa fiatalabb mását keresem a srácokban. Morbid lenne, ha egy ügyvéd mellett kötnék ki. Egyébként is én már nem lógok se szüleim és se bátyám nyakán. Önálló vagyok, aki a saját útját tapossa ki. Bár azért szívesen gyűjtök kölyök kutyás képeket és csokibékás kártyákat különféle albumokba. Merő tévedésben él Anne Morris, aki szerint Chrispy miatt kerültem az iskolaújsághoz. Nem röpke pillanatig sem szabad minden pletykát elhinni a lánymosdó falán írtakból, ahol Katie+Monty név egy szívecskében szerepel, mert Monty egy önző dög, akivel sosem járnék. Nem tetszik a stílusa, de lehet azért viselkedik, így mert bejövök neki.

Magasságom olyan 160-168 centiméter között mozog, ahogy a testsúlyom is hol néha több hol néha kevesebb. Hajam színén formáján is könnyebben változtatok, mint a többi kortársam. Szemem színe se mindig ugyanolyan. De a barna haj és talán a kék színű szem, ami leginkább arcom vonalához illik. Ezzel jár egy metamorf mágiával született lány élete, megváltoztathatja külső személyiségjegyeit percek és órák alatt. Sokkal könnyebben vetetek véget az arcomon megjelenő pattanásoknak és szemem alatt éktelenkedő sötét karikáknak is, ha egész este tanultam.
A köröm rágás jeleit sem jelent pillanatok alatt eltüntetni. Mostanában rászoktam  a körmeim kifestésére, mert talán így leszokhatok a rágásukról.
Zárt ajtók mögött megnéztem már milyen lehetnék nagyobb mellekkel, mert a fiúk többsége a magazinok szerint, a nagyra bukik, de én örülök annak amim van.
Szeretek divatos ruhákat és kiegészítőket viselni, de a magassarkú cipők még nem az én világom. Egy állandó ékszerem van, amit nagyon ritkán veszek le. Ez az elmúlt évek alatt kifakult barátságkarkötőm, amit Bella készített nekem.
Ijesztettem már meg másokat a kinézetemmel, hogy félelmük által fölényre tegyek szert. Nem szokásom macskaszemű, földig érő ősz hajú taláros hercegnőként a folyósón sétálni, azért annyira nem szeretek a figyelem központjába lenni, de az öltözködésem olykor feltűnési viszketetségre utalhat. Keresem a stílusom.