Myra Blackburn

Szögezzük le. Ebben a történetben nem szerepel világmegváltó királylány, aki a látszat ellenére egy ártatlan bárány. Nincs lázadás a származása, sem az életvitel ellen, amit megengedhet magának. Ő pont az, akire gondolsz, mikor meglátod.
Myra Blackburn, akinek mindenből a maximum kell.
Az élete sokat változott az évek során, mégis vannak dolgok, amiket nem tudott levetkőzni. Ilyen például a céltudatossága, és kitartása, de sajnos a hiúsága is.
A fontossági sorrendben az első mindig ő, ami neki jó, és csak azután jön az összes többi. Emiatt nagyon kevés igazi barátja van, a többi kapcsolata mind felszínes, és erőltetett. Szerelmét képes volt eldobni a kviddicsért, ami végül az igazi boldogságot hozta az életébe. Hisz benne, hogy mindent úgy tett, ahogy kellett, másként nem tartana most ott, ahol. Erre pedig nagyon büszke, és az orrát néhány méterrel feljebb hordja, mint kellene. Elvárja a dicséretet, és azt, hogy a világ a lábai előtt heverjen. Egyébként vicces, és lehet vele beszélgetni, de kár azt hinni, hogy van egy páncélja, amit meg lehet törni. Nincs, Myra ilyen, az egójával és a maximalizmusával együtt kell elfogadni. (Vagy elkerülni.)

2008 év közepe, 2009.
Myra fejsérülést szenvedett a Griffendél elleni meccsen. Hat hétig volt kómában, a következményei pedig tompa, néha felerősödő fájdalom, valamint retrográd amnézia. Amiről pedig nem tudnak, hallucinációk és kialakulóban lévő gyógyszerfüggőség (fájdalomcsillapítók).

Hányingerrel ébredek a klubhelyiség padlóján, a fejem csak azon a részen fáj, ahol a sebhelyem van. Automatikus söpröm rá a hajam, majd pár percig félig ülő helyzetben próbálok magamhoz térni. Furcsa, hogy csend van a fejemben. Arcomon érzem, hogy ki van pirosodva és ég a folyamatos melegtől, ami a kandalló tüzéből elért. Hogy mennyi ideig aludtam...gőzöm sincs róla. Az számít, hogy bár kómásan, de egészen jó állapotban vagyok.
Törökülésbe tornázom magam, ezzel együtt viszont érzem, hogy a gyomrom mocorogni kezd és vissza akar jönni az is, amit napközben nem is fogyasztottam...
Sürgősen kapom fel a fejem és nyúlok az első kezem ügyébe kerülő asztalon hagyott váza után és a nőiestől túlzottan távol eső hangokat kiadva adom ki magamból a reggelire elfogyasztott fél kenyeret, meg a vizet, amire azt hittem, jót fog tenni. Nagy szerencse, hogy a váza nem átlátszó és a kíváncsi arcú fiúnak nem kellett megnéznie, milyen színű a gyomrom tartalma.
Nyöszörögve tűröm a fülem mögé az előreeső hajat, amit még az imént fésültem előre takarásnak. Szemeim lehunyva, úgy érzem, előre-hátra mozgok, de lehet, hogy csak a fejem produkálja mindezt. Csak azt érzem, hogy a levegővel együtt mérhetetlen feszültséget is beszívok, aminek hatására megremeg a kezem és a vázát a tartalmával együtt minden erőmmel a tűzbe vágom.
- Minek vagy itt? - üvöltöm Davidnek címezve. Már térdelek a szőnyegen és eljutok addig, hogy feljebb emeljem a fejem és egyenesen ránézzek.
Gyorsan történnek az események és észre sem veszem, hogy a kezeim remegnek, és még csak meg sem hallottam a váza darabokra esését a kandallóban. Csak a fülemet átjáró lüktetést érzékelem minden másnál sokkal jobban.
Üvöltésem visszhangzik a fejemben, David ajkait figyelem, amint szavakat formál, de nem értem a válaszát. Kérdeztem egyáltalán valamit? Csak a saját hangomat hallom újra és újra, próbálom behunyni a szemem, hátha attól jobb lesz, de csak mozogni kezd a világ. Újra rászegezem a tekintetem. Az arca kezd elmosódni, mint amikor a vízfestéket víz éri. A szemem láttára folyik szét az arca. Homályos, a szemei csillanását mégis tisztán látom. Teljesen eltompul az engem körülvevő világ, az ereimben dübörgő vér elvonja a figyelmem.
- Eressz el! - sikoltom, mert érzem, ahogy valami körülölel miközben az asztalra támaszkodva, remegő térdekkel feltápászkodok. - Eressz! - véget nem érő sikoltásba kezdek és valószínűleg a felszabadult adrenalinnak köszönhetően úgy dobom odébb a puffot egyenesen a másik asztalra, mintha csak egy puha párna lenne. Az üveg persze abban a pillanatban összetörik. Hogy hogy reagálok? Hangos, észreveszem, és megijedek. Az a valami eleresztett, de újra a fiúra nézek, akiben azt látom, hogy felém közeledik.
Önmagamból teljesen kikelve egy olyan ismeretlen terepre léptem, amin eddig még nem jártam. Álmaimban sem.
Sikításból sikításba, majd suttogásba váltok és hátrálok. Azt nem figyelem, hova lépek, csak el akarom kerülni azt, hogy hozzám érjenek. Egyik pillanatról a másikra, mint amikor a víz alól felbukkanok dugul ki a fülem és mindent élesebben, hangosabban hallok. A lépteim zaja, David hangja, de a mondandójából csak annyit veszek ki, hogy itt, Myra, megölni, hozzád.
Láthatja a tekintetemben a rettegést. Érzem amint a lábamra inda fonódik és kicsúszik alólam a talaj. Egyenesen a törött üvegasztal maradványaira érkezem fenékkel, tenyérrel tompítva az esést. A szilánkok beleeszik magukat a bőrömbe, melyből vöröslő vér buggyan ki. Ezt azonban észre sem veszem, kotrom magam hátrébb, igyekszem elkerülni, hogy hozzám érjen.
- Ne! Ne! Ne érj hozzám! - kétségbeesett könyörgésem hisztérikusan cseng a klubhelyiség csendjében. Újabb sikoltás hagyja el ajkaimat, ezzel együtt egy díszpárnát reptetek meg a kandalló felé, mely gyönyörűen lángra kap ott helyben, félig kilógva a tűzből. Csak hab az amúgy is tornyosra épített torta tetején.
David közeledése nem jelent megnyugvást, sőt. A hisztéria eluralkodik felettem és az amúgy is összemosódott arcát még homályosabbnak látom a szememben összegyűlő könnyeknek köszönhetően. A kezem ügyébe akadt egy nehéz, valószínűleg rézből készült hideg, formázott dísztárgy. Gondolkodás nélkül, önvédelemből egyenesen a fejének csapom és kitör belőlem a zokogás. Ott helyben.
Nem tudok magamról, nem tudom mit tettem egy perccel korábban. Eluralkodtak fölöttem az érzések, a remegés átjárja minden egyes porcikámat. Mintha egy rémálomba csöppentem volna, csakhogy ez eleven, ahogy a vér is, ami beteríti az egész tenyerem, vele együtt a környező területet és minden mást, amihez ebben a kis időben hozzáértem, például a tárgyat. Azt a nehezet, amivel a hirtelen fölém magasodó embert fejbe suhintom.
Kell néhány másodperc, ami alatt újabb fordulatot vesz az érzelmi hullámvasutam és patakokban kezd potyogni a könnyem, a zokogás valamiféle megkönnyebbüléssel jár. Leesik a szívemről a nehéz kő, ami egész idáig nyomta és csak hüppögök, előre-hátra hintázom, véres kezeimmel törölgetem le a könnyeimet. Kezd feloszlani a köd, ami eddig körülvett.
Beletelik egy kis időbe mire észhez térek annyira, hogy felfedezzem a vérrel borított sárkányt formázó tárgyat, és Davidet félig ájultan nem messze tőlem. Mintha forró vizet öntenének a nyakamba. Ebben a pillanatban hasít bele a fájdalom a tenyerembe is, főként abba, amelyikbe még jobban belenyomódott az üveg az ütés következtében.
A térdem még úgyis ép alapon fordulok meg és csúszok oda a barátomhoz, fejét kissé megemelem és tartom. Fogalmam sincs, mit kell ilyenkor tenni, egyelőre azt is csak homályosan tudom, mi történt egyáltalán. Nem akarom, és nem is tudom felfogni, hogy én tettem vele ezt, és itt még arról mit sem tudok, hogy az egész klubhelyiség romokban hever.
- Segítség! - kiáltom el magam. Hangom remeg, az ajtók felé nézek, hátha jön segítség valahonnan. Addig ismétlem, amíg nem jön valaki és csinál a barátommal valamit. Valamit, ami nekem nem menne még segítséggel sem.

Az eset után David a gyengélkedőn lábadozott. Amikor kikérdezték, azt mondta, nem emlékszik rá, ki ütötte le, Myra csak a segítségére sietett. Ekkor született köztük egy örök érvényű barátság.
David előtt hamar lebukott, így lett valaki, aki odafigyelt rá és megpróbálta kirángatni a gödörből. A lány a gyógyszerek miatt kialakult hallucinációkat a sporthoz, leginkább a kviddicshez való visszatérésével kezdte csökkenteni, újra játszani kezdett a Mardekár csapatában.
Hallucinációi nem szűntek meg teljesen, de az agresszív viselkedés, és kitörései is igen elenyésző mértékben jelentkeztek.
Nyár elején a Kenmare Kestrels beválogatta az ifjúsági csapatba.

2009. év vége
Anglia, London; Vera Wang esküvői ruhaszalon

Mintha csomót kötöttek volna a gyomromra, melyet aztán a tóba vetettek, hogy a sellők tépjék cafatokra minden maradványát. Kimaradt a reggeli, és az ezt követő délelőtti edzésen annyira bénán produkáltam, hogy el kellett mesélnem Chrisnek, miért van az, hogy a felfedezettje olyan, mintha most rántották volna ki egy kezdő csapatból. Az ifi csapat pedig cseppet sem játék…
Nem úgy, ahogy az életem, legalábbis édesanyám szerint. Úgy rángat, mint egy marionett bábut és utólagosan tudom meg, hogy ma van életem egyik "legnagyobb napja". Még az eljegyzési partinál sem tartunk, de már beszervezte Gwent, hogy kísérjen el kiválasztani egy méregdrága, hófehér ruhát amiben a nyár elején kimondhatom a cseppet sem boldogító igent.
Travis…
Útközben sikerült rájönnöm, mitől van hányingerem. A válasz egyszerű, hisz épp körülette forog minden. Nem is beszélek a szőke lánnyal, csak ha nagyon muszáj. Szerintem épp annyira van kedve velem tölteni az idejét, mint nekem vele. Az ő anyja szintén csak a nyakába sózta ezt a melót, ahogy az enyém is tette.
- Merlin segíts... - súgom halkan a próbafülkében, saját tükörképemnek címezve. A Vera Wang üzlet dolgozói odáig vannak a habos csodáikért és magáért az egész esküvő mizériáért. Abban a pillanatban ahogy meghallom a felcsendülő James Blunt dalt, lekonyul a szám széle és egy műzokogást hang nélkül előadok magamnak. Fejem verném a tükörbe, helyette viszont csak felsóhajtok és kilépek az első rám aggatott, itt-ott elálló és hozzám túlságosan telecsillámporozott ruhában. Fátyol is van a fejemen, a két nő Gwen mellett egyszerre Ó-zik fel.
- Nem...

2010. nyár vége, az esküvő napja
Szerencsésen alakultak a dolgok, amikor a semmiből felbukkant a vőlegény igaz szerelme. A násznép megbotránkozva figyelte, amint Myra hoppon marad, majd másnap az összes újság erről cikkezett.
„Faképnél hagyták a Blackburn lányt az esküvőn.”
„Botrány az aranyvérűek között – Edwards megszegte ígéretét.”
Amiről azonban nem cikkeztek, hogy ebben a helyzetben a szegény elhagyott menyasszony nem áldozat volt. Talán némiképp az ő keze is benne volt...

2010. kora tél
Az élete talán ezen a bizonyos estén vett egy nagy fordulatot...

A szokásosnál is jobban hajtom magam mostanában. Az edzések számát szinte duplájára növeltettem az edzőmmel, és szerencsére ezzel az eredményem is jobb lett. Viszont annak érdekében, hogy a legjobb játékos legyek, néha kihagytam étkezéseket és étrendkiegészítő tablettákat kezdtem szedni, néhány hét leforgása alatt ezzel jó pár kilótól szabadultam meg. Nem érdekel, mennyire aggódnak a barátok emiatt, muszáj egy dologra koncentrálnom, hogy ne omoljak össze, és ez jelen esetben az edzés. A Kenmare Kestrels ificsapata nem egy iskolai csapat, ahol a minimális teljesítmény is elég a győzelemhez.
Hétvégén viszont lehet lazítani. Mosolyt erőltetve arcomra lépek be a pubba két barátnőm között. Elsőnek a lányokat kérem meg rá, hogy kérjenek nekem is italt, én pedig a mosdóba megyek, hogy apró retikülömből a bogyóimat előhalásszam és felkészüljek a bulira. Felkenek a rúzsból is egy réteget, majd visszamegyek a lányokhoz és helyet foglalok mellettük. Első körre koktélt kértek ki, melyet koccintást követően iszogatni kezdünk. Ahogy azt mindenki más innen, mi is az összejött tömeget nézzük ismerős arcok után kutatva.
Kis idő elteltével akad össze a tekintetem egy ismerős fiúéval. Ossie, a híres szoknyapecér. Félmosollyal intek neki, jelzem, hogy feltűnt a jelenléte, de még nem ittam annyit ahhoz, hogy ennél jobban is érdekelni kezdjen.
Végül a táncparketten Ossie és Myra közelebb kerültek egymáshoz, olyannyira, hogy a lány szobájában kötöttek ki. Nem olyan értelemben. Myra rosszul lett, majdnem ájultan vitték ki a pubból. A fiú az egész éjszakát mellette ülve töltötte, hogy megbizonyosodjon róla, helyrejön. Ekkor tapasztalta először a hallucinációkat is, melyek ezen az estén úgy tűntek, mintha csak rémálmok lennének. Egy pohár tört csak össze.

2011.
Úgy tűnt, ez az év szerencsés. Miközben az emlékei kezdtek visszatérni, a karrierje szépen ívelt felfelé. Azt rebesgették, felkerülhet a nagycsapatba. Ossie nagy hatással volt rá, élete első igazi szerelmében volt része. Volt bőven vitájuk, mikor rájött Myra függőségére, de ő jelentette a támaszt is. Elkezdett változni, mellette kiegyensúlyozottabbá vált, a gyógyszer elhagyásával pedig végre megszűntek a mellékhatások is. David és Ossie között végig érezhető volt a feszültség, talán azért, mert O. neheztelt a másikra, amiért hagyta idáig fajulni Myra problémáit.
Ez év szeptemberében megkezdte tanulmányait pedagógia szakon az akadémián.

2012.
Írország
Döntő meccs
Kenmare Kestrels ifi - Dallycastle-i Denevérek ifi

Kezdetét veszi a mérkőzés, mely sima menetnek ígérkezik. Az észak-ír csapat fogóját le kellett cserélni még a mérkőzés előtt, ez pedig némi előnnyel kecsegtetett. Egy nagy adag adrenalinnal a szervezetemben és izgalommal kapaszkodok a seprűmbe, majd ahogy a csapat összes tagja, én is a rendszernek megfelelően repülök a magasba. Épp csak néhány másodpercig nézek le a csapatokra, majd tekintetemmel a cikeszt keresem.
* * *
Figyelem a pontállást, a közönség örjöngéséből csak zúgást hallok, az aranylabda pedig egy ideje nem bukkant fel. Az ellenfelem lomha, kicsit úgy is érzem, hogy illene sajnálatból átengedni neki a győzelmet, de…
- A cikesz!
Fejem gyorsan mozdul az aranylabda után, mely alig egy méterre reppen el előttem a semmiből. Nem habozok, seprűm nyelét rántom utána, sebesen a nyomába eredek nem törődve azzal, hogy egy hajszálon múlik az utamat álló gurkó kikerülése.
Közel vagyok, nagyon is közel, felrántom a seprűt utána, karomat nyújtom a győzelmet jelentő labda után…
Sima ügy, meglesz az, eljön a pillanat, amikor agyam szinte teljesen kikapcsol. Egyedül a cikeszt érzékelem, mivel az már majdnem az ujjaim fogságába kerül. Ennyi kell ahhoz, hogy a jövőm úgy alakuljon, ahogy elképzeltem. Már csak egy pici, csak annyit kell nyúlni érte.
A szurkolók hangosak, a Kestrels drukkerek már el is könyvelik a győzelmet amikor a denevérek terelője megküldi a gurkót egy tökéletesen célzott ütéssel. Pár rémült sikolyt elnyel a tömeg zaja, néhány családtagnak kihagy a szíve egy ütemet.
Ujjbegyeim már elérik az aranylabdát amikor egy hatalmas lökést érzek valahol a hasam és mellkasom tájékán. Ebben a pillanatban elakad a lélegzetem, agyam pedig meggátolja, hogy a fájdalmat megérezzem. Sokkos, ájult állapotban zuhanok le a seprűről.
Nincs alattam a versenyseprű, nincs előttem a cikesz, de vannak emberek és levegő után kapok - az viszont nincs. Levegő helyett azonban van fájdalom, meg a sokk. Úgy érzem, mintha kiszabták volna az egész felsőtestemet a helyéről. Moccanni sem bírok a hordágyon fekve, még a levegővételt is kínnak érzem. Nagyjából ennyit, egy szempillantásnyit vagyok képes észhez térni, de ez még annyira sem elég, hogy azt tudjam, egyáltalán életben maradok-e.
Myra súlyos sérüléseket szenvedett (ismét). Törött bordáit összeforrasztották, elállították a máj és a tüdőerek vérzését és másnap azt is megállapították, hogy a szív és gyomor nem sérült tartósan, de a rekeszizom és a hasfal igen, valamint a májban is számítottak károsodásra. Egy álom szertefoszlani látszott…

2012.
Szent Mungó
A döntő utáni héten

Lehunyom a szemem míg egyedül vagyok a szobában. A légzés még nehezen megy, de jobb, mint az első napokban. Ebben a félig fekvő helyzetben jó, csak ne kelljen megmozdulni. Újra és újra belenyilall a fájdalom a mellkasomba, ami kiterjed az egész hasamra, még oda is, ahol nem talált el közvetlenül a gurkó.
Hallom, hogy Ossie bejön. Mindig tudom, ha ő az. Elmosolyodok amennyire tudok, de most az energiámat inkább abba fektetem, hogy kinyissam a szemem és lássam is, ne csak halljam.
- Szarabbul nézel ki nálam - szólalok meg nyöszörögve. Ő most az egyetlen, akit el tudok viselni és akarom, hogy itt legyen.
- Az bizony teljesítmény - próbált könnyed és laza maradni, de hangja fakóbb volt a megszokottnál. - Néztél te már tükörbe?
Mindenfelé csövek lógnak ki a karomból, a hálóing alatt a bőröm színe egy érett szilvára hasonlít. Minden áldott nap a fürdéskor elfordítom a fejem. Nem akarom látni. Neki sem kellene. S mégis itt ül mellettem szinte állandóan...

2012-2015.
Legalább egy dolog volt az életében, ami fix, az pedig Ossie. Ha ő nem lett volna...ki tudja, átvészeli-e egyáltalán, ami történt. Eleinte azt hitte, soha többet nem ülhet seprűre. Nehéz volt a levegővétel, a saját lábán való megállás is. Egy élő roncs volt tizenkilenc évesen, és végül nem adta fel. Akarta, hogy máshogy legyen, meg akarta mutatni, hogy el fogja érni a céljait. Nagyjából a nulláról kezdte újraépíteni magát, az akadémián való tanulás mellett mindig egy kicsivel többet edzett. Sétált, erősített, sírt...majd újra seprűre ült. Ez jelentette a kapcsolatuk végét is. A fiú nem akarta, hogy ezt újra át kelljen élniük, és Myra a kviddicset választotta helyette. Néha a mai napig úgy érzi, rosszul tette. De amikor a Kenmare Kestrels talárjára nézett, boldogság töltötte el. Hisz végül visszatalált az álmához, és megérte visszaküzdenie magát a nyeregbe.

2016.
Az év első felében csak a tanulásra, valamint a kviddicsre összpontosított. Megszerezte diplomáját, így B-tervként már tanárnak is elmehet, ha a sportban nem lenne jövője.

2017.
Myra, a seprűmárka nagykövet

Izgatottan várom a második találkozást, melynek a születendő seprű, nem pedig az ezt kigondoló férfi az oka. Amikor időm engedte, gondolkodtam rajta, elképzeltem. Gondolatban érintettem, már bele is szerettem.
Gyerekként el sem tudtam képzelni, hogy adódhat egy ilyen lehetőség. Visszagondolva, tényleg minden megérte. Az összes fárasztó edzés, a veszekedések a családdal és Ossie-val, a sérülések... Minden ide vezetett, mindez csak megerősített abban, hogy tudjam, ez az én utam.
A pub előtt elborzadva pillantok egy volt évfolyamtársamra, aki két gyereket próbál egyszerre kordában tartani. Gondolok szépeket és hálát adok, amiért az én hasam lapos és kemény, mint a kő. Összenéznek a mellettem haladó férfival, a tanácsadómmal, és tudom, hogy William szerint inkább az aranyvért kellene fenntartanom és gyerekeket szülni, nem pedig ilyen megbeszélésekre futkároznom. De kérdem én, mi a jobb? Egy hisztis család, vagy egy, a nevemmel fémjelzett, az arcommal reklámozott versenyseprű? Ugye...?

2018.
Perla d'Europa Stadio (Rosara, Olaszország)
Kviddics Világkupa

Az az érzés semmihez sem fogható, mikor beválogatnak a válogatottba, és egy egész stadiont repülhetsz körbe libabőrözve, büszkén viselve az írek színeit. Ott, azon a pályán elfelejtesz mindent, ami a hétköznapokban foglalkoztat. Csak az érdekel, ami a feladatod. Hogy átdobd a karikán a kvaffot, hogy a gurkót a jó irányba üsd tovább, és fogóként, hogy meglásd, majd megkaparintsd a cikeszt.
Könnyűszerrel mondhatom, ez életem legszebb időszaka, és a legjobb meccsek, amelyekben részem volt az elmúlt tizenhárom év alatt. Annyi minden történt, annyi rossz, és annyi jó, ezek viszont most itt egyáltalán nem számítanak. Egyedül a cikesz, és az ujjaim, amelyek átölelik.
A csapat menetel előre, a tabellán előkelő helyet foglalunk el. Esténként a közös iszogatást követően hol egyedül, hol társaságban hajtom álomra a fejem, de egy biztos, eszembe jut Ossie, és az utolsó találkozásunk. Az a nap, amikor kimondta, nem támogat tovább. És most tessék, Ossie, itt vagyok. Bronzérmesként. A világkupán. Megérte?

2021.
Myra a világbajnokság után nem sokkal átigazolt az amerikai Hungarian Horntailshez. Halmozza a sikereket, de mindezt csak a karrierjében. Azzal, hogy élete szerelme régen lemondott róla, szíve összetört, és kétli, hogy rendbe lehetne hozni. Ezért a szülei türelmét kimaxolva, de eleget téve kérésüknek két éve férjhez ment. Az aranyvérű Adrian Gamby a lehető legjobb választás volt Myra számára, tekintve, hogy egész jól megtalálják a közös hangot a hétköznapokban, valamint nincsenek korlátok, melyek közé be lennének szorítva.
A játék mellett az idény elején megkapta az ifjúsági csapat edzői posztját.

Odafent, az emeleten öltözködik éppen, amikor csengetnek. Izgatott mosollyal fordul férje felé, akinek megigazítja az ing gallérját, mielőtt kifordulna az ajtón. A házimanójuk, Roger már beengedi a vendéget, mire Myra lába leér az utolsó lépcsőfokról. Váratlanul landol David nyakában, és szorosan öleli magához a férfit, akivel szilveszterkor találkoztak utoljára.
- Ideje volt - húzódik hátra, majd végigsimít a homlokán. Ott, ahol már csak a sebhely árulkodik arról, hol, és mivel kezdődött az ő barátságuk.

Nem különösen magas, de fogóhoz képest igen. Sokat tett azért, hogy olyan alakja legyen, amire mindig is vágyott, az viszont látszik rajta, hogy sportoló. Bármit vesz fel, az jól áll rajta, ő pedig szereti ezt kihasználni, és néha merész, színes, vagy csak nem hétköznapi szettben tűnik fel. Szereti a nőies dolgokat, így a magassarkút, a sminket, és a drága ékszereket egyaránt. Hosszú sötétbarna hajához barna szemek társulnak.
Pusztán a megjelenéséből érződik magabiztossága, és hogy nagyon tudja magáról, hogy néz ki, és hova való.