Borzalmasan hideg volt kint. Regu állította, hogy szinte már tavasz van, a madarak is eltévedtek és csiripelni kezdtek, de azt hiszem, ezt csak ő hallotta, senki más nem. A nap tényleg sütött, nem volt olyan borús minden, mint az elmúlt hónapokban, de attól még melegebb nem lett. Vastag pulóvert és kabátot vettem fel, a sálam szinte a szememig elnyelte az arcomat és a sapkám alól is alig láttam ki, de így legalább nem fáztam. És nem is fogok megfázni sem, már anélkül is túl sokat voltam beteg és rengeteg plusz munkám lett ezzel órákra és a szakkörökre. Néha már annyi, hogy sírtam a feladatok felett, mert tudtam, hogy nem leszek képes mindent megcsinálni. Mégis milyen kezdet volt ez Apa családjánál? Azt fogják csak látni, hogy elbuktam, hiszen rossz jegyeket viszek haza és nem vagyok mindenből kitűnő. Pedig én annyit küzdöttem érte… Szóval most minden rossz volt, nem volt elég időm, nem volt elég kedvem, és nem volt elég magányom. Mindig megtaláltak a többiek, bármennyire is próbáltam elbújni, főleg, ha egyedül voltam. Reguval azért könnyebb a helyzet, ő ismeri a legszuperebb búvóhelyeket, mint ezt is, ami kint van a fák alatt. Talán mégsem volt annyira rossz ötlet itt kint lenni. Hiszen csak mi ketten ültünk itt kint, és annak ellenére, hogy a kezeim pirosak voltak a hidegtől, mégis jobban éreztem magam. És egy kicsit lelkes is lettem, hogy plakátot csinálhatok, azt mindig úgy szerettem… - És működni is fog? Nem nehéz a varázslat? -Én sosem mertem a tanároktól kérdezni, ha annak nem volt köze az órai anyaghoz. Hiszen olyan elfoglalt emberek voltak, hatalmas tudással, amit mindig csak bővítettek és bővítettek… Biztos voltam benne, hogy nincs idejük olyan butaságokkal foglalkozni, mint egy másodikos kislány magánprojektje. Még akkor sem, ha a tanár valójában a nagybátyám volt. De erre volt nekem egy Regum, aki a hangom lehetett, ha éppen arra volt szükségem. -Én nagyon örülnék neki, ha a nagypapád beszélne vele. Olyan undok tud lenni azokkal is, akikkel nem kellene. És a vitakör teljesen ártalmatlan, én nem szeretném otthagyni. Nagyon óvatosan és precízen elkezdtem megrajzolni a plakát címén az első betűt. Mindent bele akartam adni, hogy tényleg szép posztert csináljunk belőle. - Tudod… nagyon félek, hogy nem fogja engedni, hogy jövőre felvegyem a legendás lények gondozását. Romlottak a jegyeim, ha nem állok elég jól, megtagadhatja, én így hallottam. -Valóban romlottak a jegyeim, de közel sem annyira, hogy ne kapjak én is nagyon jó értékelést év végén. De a nagyon jó nekem nem elég, én tökéletest szeretnék.
- Bagman megint levont tőled pontokat? -ráncoltam a homlokomat. Körbenéztem, mielőtt folytattam volna, már megszoktam, hogy itt még a falnak is füle van. -Nem kedvelem azt a nőt. Mindig olyan gonosz a gyerekekkel, azokkal is, akik nem csinálnak semmit. És főleg az aranyvérűekkel… -Mondhatnám azt, hogy én szerencsére kimaradtam ebből, de amióta Anya meghalt és én is Apa családjánál éltem, ugyanolyan csúnyán nézett rám is, mint a többiekre. Pusztán azért, mert most már engem is Lestrange-nek tekintett, annak ellenére, hogy a nevemen ez nem látszott meg és soha nem is akartam megváltoztatni. Nem értékeltem ezt a “különleges” bánásmódot. Én nem neveztem volna cikinek, amikor Regu majdnem leesett a seprűről, sokkal inkább használtam volna rá a halálosan rémisztő kifejezést. Azt hittem, elájulok, amikor megláttam, hogy eltalálja a gurkó és szerintem sírva is fakadtam az ijedtségtől. Még szerencse, hogy a nagy hangzavarban ez senkinek nem tűnt fel. - Jól van, majd megkérdezem tőle, hátha elenged -bólogattam nagyokat, valahol lelkesen, a lelkem mélyén azonban kissé megszeppenve. Sosem voltam még nyaralni, legalábbis nem úgy, ahogy általában az emberek, Apa csak egy-egy napokra vitt magával, amikor úgy adta az ideje és akkor sem mentünk messzire. Anyának pedig sosem volt pénze rá és nem is igényeltem, hogy legyen, jól megvoltunk mi otthon hármasban Macival. Szerettem volna kipróbálni, milyen nyaralni, mégis féltem tőle, mert még sosem éltem át. Mi van akkor, ha nem is olyan szórakoztató, mint azt állítják? - Nem szeretném Mrs. Lestrange segítségét kérni. Van három gyereke, nem kell még az én gondjaimmal is foglalkoznia. Meg fogom oldani magamnak, ha kell, beszélek Miss Bagmannel. -Most nagyon eltökéltnek hangzott, amit mondtam, de tudtam, hogy amikor oda eljutok, akkor máris nem fogom annak érezni magam és hamar lefújom az akciót. -Felvehetem, eddig még nem gondolkodtam rajta, hogy mi mást szeretnék még, csak az LLG-ben voltam biztos. De a rúnaismeret is érdekesnek tűnik. Regu példáját követve én is felemeltem egy ecsetet és belemártottam a festékbe. Annak ellenére, hogy ez biztosan a vonalon belül maradt, én igyekeztem precíz lenni és alapos. Így volt kényelmes.
Mint mindig, most is jólesett, hogy Regu okosnak tartott. Ezt még én is tudtam magamról, az egyetlen dolog, amiben mindig biztos lehettem, az az eszem volt. Mégis jó volt mástól is hallani, hogy nem tart butának, pláne ha az a más a legjobb barátom volt. - Elviselhetetlen az a nő -morogtam. -Nem tudom, miért jó ez neki, hiszen csak gyerekek vagyunk. Én nem akarok mást, csak tanulni és néha jól érezni magam, biztosan nem a politizálás a kedvenc hobbim. Igazság szerint nem is értem, hogy működik. Elég bonyolult dolognak tűnik. -Reménykedtem benne, hogy nem csak nekem tűnt annak, hanem tényleg az is volt. Vetettem egy gyors, rosszalló pillantást Regura. Nem szerettem, amikor gúnyolódott másokon, még Ms Bagmanen sem. Pláne akkor nem, ha olyasmit pécézett ki, amivel nem tud mit kezdeni az illető, amilyen például a neve. Én sem tehettem róla, hogy Whitmannek születtem, ahogy Regu is kapta a Blacket, nem magának dolgozott meg érte. Persze ezt neki sosem mondtam volna, mert tudtam, mennyire fontos neki, hogy Black a neve. Véletlenül sem akartam megbántani, akkor sem, ha a megjegyzésével nem értettem egyet. - Lehet, megtették, nem tudhatjuk. Az is lehet, hogy ő bántott másokat. Látszólag elég sokat gyakorolhatta, mert nagyon jól megy neki… -Nem lepett volna meg, ha kiderül, hogy Ms Bagman volt az, aki mindenki mást a földbe tiport, hiszen most is éppen ugyanazt tette. Zavartan vonogattam egy kicsit a vállamat. - Nem tudom, lehet elengedne. Fogalmam sincs, mennyire szigorú vagy sem. -Borzasztóan kellemetlen volt ezt kimondani. Az apámról beszéltünk, akit születésem óta ismertem, többször találkoztam vele, rengeteget segített nekem, de ilyen… tényeket nem tudtam róla. Nem tudtam, hogy mennyire szigorú az apám. Nagyon rosszul esett a felismerés, hogy hiába vagyok a lánya, mégis mintha közünk sem lenne egymáshoz. -De ha elengednek, nagyon szívesen veled megyek. Biztosan szuper hely, igazi kőkört pedig még soha nem láttam, csak könyvekben olvastam róluk. És nagyon jó lenne együtt tölteni a nyár egy részét. -Nem tettem hozzá, hogy minden bizonnyal Leo is nagyon örülne neki, ahogy a testvérei is. Legalább addig sem kellene látniuk engem, mert zavarta őket a létezésem. Nagyokat bólogattam a szavaira. Őszintén boldoggá tett, hogy kiállt értem, vagy legalábbis ki akart. Persze nem kértem volna tőle, hiszen lehetséges, hogy rosszul jött volna ki belőle. Az a banya nagyon utálta. Szavakba viszont semmit nem öntöttem, mert nem akartam a félelmeimet megosztani vele. - Biztos, hogy nagyon kedves, mindig annak tűnik, amikor látom valahol a birtokon. És aranyosak a férjével. -Biztosan így kellett kinéznie egy igazi, jó házasságnak. Olyannak, amilyen az övék is volt és amilyen Apáé volt a feleségével. Szerencsére ez az egy dolog sosem bántott, hogy Anyával nem lehetett ilyen a kapcsolatuk. Nagyon koncentráltam, ahogy Regu elkezdte megmutatni a mozdulatsort, egyenesen a varázspálcájára szegeztem a tekintetem, hogy tökéletesen le tudjam majd másolni… aztán a papír kigyulladt. Megijedtem, de azonnal tudtam reagálni és lekaptam a cipőmet, hogy a talpával meg tudjam ütögetni a lapot, hátha sikerül kioltanom a tüzet rajta. Nem akartam a kezemet megégetni, Aguamentit pedig nem használhattam, mert teljesen szétázna az egész lap. Igyekeztem nem figyelni a griffendélesekre és a nevetésükre, csak Regu után nyúltam és megfogtam a kezét. - Hagyd csak, csinálunk egy újat. Még úgysem csináltunk túl sok mindent meg rajta. -Nem akartam balhét.
