Zefina Flowerbird

Szeretek segíteni másoknak, emiatt nem csoda hogy mindig annyian tobzódnak körülöttem. Nem mellesleg mindig van nálam sebtapasz, ugyanis néha elég béna tudok lenni, ezért sosem árt. Szívesen meghallgatok másokat, nagyon érdekel az emberek lelkivilága, számomra nagyon érdekes az, hogy ki mit gondol és hogyan érez. Szinte minden héten másféle hajam van, ami nem csak az én kedvemet, de más kedvét is mindig feldobja. Ezzel rendszerint poénkodni szoktam, tiszta szemtelennek tűnök miatta, de legalább meg tudok nevettetni másokat. Úgy gondolom, hogy unalmas lenne az élet, hogyha nem lennének viccek a világon, mert ezeknek köszönhetően rengeteget nevetés harsan fel a világban és igyekszem másokat is megnevettetni a rosszabbnál rosszabb vicceimmel (amiken általában csak én nevetek).  

Elég undok tudok lenni, hogyha valami nem úgy történik, ahogy akarom vagy ha valaki rossz megjegyzést tesz rám. Néha elsírom magam, mikor eszembe jut édesanyám halála, de igyekszem nem mások előtt sírni. Szeretek olvasni, de túlságosan beleélem magam a történetekben és észre sem veszem, ha nekimegyek másnak, így inkább megszokták az emberek, ha egy könyv van a kezemben, akkor ki kell engem kerülni. Meg kéne tanulnom, hogy olvasás közben ne legyen a kezemben pálca, mert nem először fordult elő, hogy emiatt véletlen elvarázsoltam valakit. Ennek az illető annyira nem örült, de mi nagyon nevettünk rajta.

Félvérként születtem, mindig is Londonban éltünk. Apukámmal elég jó a kapcsolatunk, de édesanyám hiánya mindkettőnkben mély nyomot hagyott. A családom majdnem összes tagja Griffendéles vagy Hugrabugos volt, de 165 év után én vagyok az első a családban, aki Mardekáros lett.
Tudomásom szerint a dédnagymamámtól örököltem azt, hogy tudom változtatgatni a külsőmet, mert ő is metamorfmágus volt, de ez nem öröklődött eddig, csak én lettem az. A szüleim onnan tudták, hogy én is a Roxfortba fogok járni, mint apa, hogy születésem után 9 hónappal azzal szórakoztam, hogy színesre varázsoltam a hajam. A mai napig ezt teszem, ez a kedvenc dolgom a metamormágus-létben, hogy nem kell festékekkel és varázslatokkal szórakoznom, hogyha színes hajat akarok. Ez még azért is jó, mert a szüleim sosem szólhattak rám, hogy minek festem a hajam, túl fiatal vagyok, mert tudták, hogy 5 perc múlva úgyis másmilyen hajam lesz. Azt hiszem túl sokat foglalkozok a hajammal…
Régen mindenki aranyvérű volt a családunkban, de édesapám megismerkedett egy csodaszép muglival, akivel azonnal szerelembe estek, ezzel tört meg a családunk aranyvérű vonala. Eleinte a nagyszüleim ellenezték a házasságot, de ez őket nem érdekelte és összeházasodtak, amikor anyám terhes lett velem. Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy voltam Amerikában. Mert voltam. Igaz, anya hasában, de az is számít, nem? Én ezt a történetet nagyon romantikusnak találom, remélem egyszer én is megtalálom álmaim lovagját. A szüleim úgy neveltek, hogy ne számítson a másik ember származása, így azt sem bánom, ha az illető aranyvérű vagy mugli, az a lényeg, hogy boldogok legyünk együtt. Meg az is fontos, hogy elfogadja a folytonos hajszínváltoztatásaim.
Élvezem az életet és ha felnövök, gyógyító szeretnék lenni a Szent Mungóban. A suliban szeretek tanulni, de valahogy mindig a Csillagvizsgáló toronyban kötök ki, mert nagyon szeretem nézni a csillagokat, nyugtató érzés csak feküdni és bámulni felfele a sötét égboltra. Ezt anyától örököltem, ő is olyan álmodozó típus volt, mint én. Kiskoromban sokszor feküdtünk ki a mezőre együtt és hallgattam, ahogy mesélt a csillagokról.
Mindenki azt hiszi, hogy egy nagyon aranyos és cuki ember vagyok, pedig, ha valaki megismer, tudja, hogy elég undok tudok lenni, ha okot adnak rá. Igyekszem nem előhozni ezt az oldalamat, nem tenne túl jót a rólam kialakult képnek. Remélem senki nem gondolja azt, hogy gonosz lennék, ugyanis gyógyító szeretnék lenni, mert szeretek segíteni másoknak és tényleg igyekszem, hogy ne gonoszkodjak állandóan.  

Szőke és barna haj most éppen, de öt perc múlva úgyis más lesz. Mondjuk rózsaszín és fekete, ki tudja. Szürkészöld szemeim vannak, az arcomat szeplők tarkítják. 154 centi magas vagyok, igen, tudom, alacsony vagyok, nem vagy vicces, hogy megint felhozod. Szeretek színes ruhákban járni, de ezt az iskola nem mindig engedi meg. Viszont a talár alatt azt hordok, amit szeretnék, így rengetegszer veszek fel ruhákat a szivárvány minden színében, hiszen azt senki nem látja. Bár hála Merlinnek, a klubhelységben nem kell hordani a talárt és olyankor teljesen önmagamnak érezhetem magam.