Bill Weasley

Mióta az eszemet tudom könnyen ki tudok jönni az emberekkel. Legalábbis a legtöbbel. Igyekszem mindig pozitív lenni, de azért van egy viszonylag komoly oldalam is. Ami egyébként valószínűleg csak a munkám során mutatkozik meg, meg annakidején a Roxfortban. A családban ilyen szempontból Fleur a következetesebb. Azért az évek múlásával én is változtam… már nem vagyok annyira lázadó, mint régen, és ez valószínűleg az egész családot megnyugvással tölti el. Legalább eggyel kevesebb valaki miatt kell aggódni, hogy mikor csinál valami hülyeséget. Na persze én sem változtam ám meg teljesen, csak éppen felnőttem, és mint ilyen valamennyire megkomolyodtam. Én legalább tudok ilyet is, nem úgy, mint az öcsém, George. Az örök, javíthatatlan mókamester. Azért nem hagytam fel végleg a szórakozással, viccelődéssel, csak épp igyekszem a családunk életén belül kiélni magam ilyen téren.

Drága Apa!
Nem igazán tudom, mit is mondhatnék, írhatnék neked! Mindig nagyon közel álltunk egymáshoz, bár talán még mindig az ikrek a kedvenceid. Nem tudom, de igazából nem is számít. Az számít, hogy bár máshogy, mint anyától, de megtanultam tőled embernek lenni. Hogy mindig legyek önmagam. Na meg azt, hogy hogyan kell mindenféle mugli dolgot megbűvölni. Sikerült már választ találnod rá, hogy mégis mire való a gumikacsa? Nem, ugye? Gondoltam. Tudom, hogy valószínűleg az az egyik életcélod, hogy ezt kitaláld, de... apa, szerintem add fel! A gumikacsa csak van... meg játszanak vele a muglik gyerekek, de ennyi! Foglalkozz a családdal, annak értelme is van! Azért ha legközelebb találkozunk, akkor adok neked egy gumikacsát, csak azért is... úgyse adod fel, akkor meg miért ne. Vigyázz magadra és a többiekre!
Szerető fiad, Bill

Drága Anya!
Mindig figyeltél ránk - akkor is, amikor épp egyáltalán nem szerettük volna, hogy figyelj ránk. Ettől függetlenül egy szavunk sem lehet, anyatigris módjára mellettünk voltál és vagy a mai napig. Igyekszel terelgetni minket, letörögetni az esetleges vadhajtásokat, de elfogadsz minket, és úgy szeretsz minket, ahogy vagyunk. Igen, ha hülyeséget csináltunk, akkor számíthattunk a rivallóra, ami nem is váratott minket olyan sokáig, és morgolódtál a hosszú, loboncos hajam, a fülbevalóm, és a kirívó öltözékem miatt, de... mondjak valamit? Azt hiszem, hogy a rivallók és a morgolódások is hozzásegítettek, hogy az legyek, aki ma vagyok. Bár még mindig nem vagyok olyan komoly, mint Percy, de... szerintem bőven elég egy munkamániás a családba. Én megmaradok az, aki mindig is voltam: az egyik, aki miatt halálra aggódhatod magad, az, aki nem fél önmagát adni; az, aki néha - na jó, a kelleténél gyakrabban - húzta a száját, ha rászóltál; az, aki imádja a süteményeidet, meg úgy egyáltalán a süteményeket, az, aki szintúgy imádja a kalandokat... az, aki nem igazán tudja már hová tenni azt a rengeteg, tőled kapott karácsonyi pulcsit, és néha nem igazán értem, hogy minek ennyi, de ettől függetlenül ugyanúgy szeretem őket, mert tudom, hogy ez a szereteted és a törődésed jele. Szerencsére még mindig töretlen lelkesedéssel kötögetsz, most már az unokákat is ellátva Molly nagyi pulóvereiből. Mert azokból és a szeretetből sosem elég. Meg a süteményből sem. Na jó, ez utóbbi csak vicc volt. Maradj mindig ilyen, mert mi így szeretünk! Vigyázz magadra, apára és a családra!
Ölel fiad, Bill

Drága Charlie, Percy, Fred & George, Ron, Ginny!
Ne haragudjatok, hogy úgy tűnhet, egy kalap alá veszlek titeket! Ez egyáltalán nincs így, viszont így elkerülhetem, hogy azt higyjétek, esetleg egyikőtöket jobban szeretem, mint a másikótokat. Mert ez sem igaz. Mindegyikőtöket egyformán szeretem, csak épp nem lehetek egyformán ott mindegyikőtök mellett... vagy legalábbis nem mindig. Így viszont igen.
Charlie! Szeretlek, tesó, de azért nem ártana, ha a sárkányok iránti rajongásodat esetleg kiterjesztenéd a szebbik nem irányába is, különben egész életedre egyedül maradsz, és tőled sem lesz unokája anyának. Azt pedig gondolom, nem szeretnéd? Vagy mégis ez a cél? Őszintén remélem, hogy nem! Na jó, tudom, hogy a sárkányokat nem adnád a világ minden kincséért sem... azt hiszem, ebben egészen biztosan rád hasonlít Domi... szerintem ha tehetné, akkor még itthon is tartana egy sárkányt. Meg a Roxfortban is, házikedvencnek, bagoly helyett. Persze... minél veszélyesebb, annál jobb, mi? Nem értek veletek egyet, de ti tudjátok. Azért még szeretlek, öcskös, sárkánnyal vagy sárkány nélkül, mindegy.
Percy... Percy, a Prefi! Te mindigis kicsit magadnakvaló voltál, legalábbis én így láttalak. Aztán lehet, hogy tévedek, persze. Az tény, hogy mindig ambíciózus és munkamániás voltál. Hogy vannak a lyukas fenekű üstök? Igen, még mindig jó téged az ilyenekkel piszkálni, mi tagadás, de azért már én is tudom, hol a határ. Komolyra fordítva a szót... attól függetlenül, hogy valószínűleg mindannyiunk agyára mentél egy kicsit tudom, hogy bármi van, rád is lehet számítani, mert... mert te is Weasley vagy, és a Weasleyk összetartanak. És ez így van jól. De ha nekem még egyszer elkezdesz szónokolni a Minisztériumról és Caramelről, akkor Merlin a tanúm, te is kapsz egy lyukas fenekű üstöt ajándékba. Vagy valamit Georgetól. Ja várj... az egyébként is megoldható, akkor nem mondtam semmit. Lényeg, hogy kicsit kevésbé legyél Percy, a Prefi... már ha lehet. Jó?
George! Tudom, hogy borzasztóan hiányzik neked Fred a mai napig is. Egyikünk sem tudja őt elfelejteni, te pedig aztán végképp nem... de azt hiszem, hogy te valahogy pont az ő emlékéből merítesz erőt arra, hogy továbbléphess, és élhesd az életed. Mert ő is ezt akarná. Jól gondolom? Remélem. A két mókamesterből mára már csak egy maradt, viszont te Fred helyett is gyártod az újabbnál újabb találmányokat, amiket aztán az emberek orra alá dughatsz. Meg... máshová is. Tudod, ahogy azt te szoktad. Ismerlek, ne tagadd, hogy nem. Örülök, hogy éled a magad életét és megtaláltad a helyed, de... nem bánnám, ha a gyerekeket nem vinnéd bele a rosszba. Leginkább ne a sajátjaidat. Milyen dolog ez? És még nem kaptál anyától rivallót? Furcsállom. Na nem baj, ami késik, nem múlik. Vigyázz magadra!
Ron! Ron, a legkisebb királyfi... és most majdnem azt írtam, hogy és egyben a legkisebb Weasley is, de azt hiszem, ezt a címet Ginny elbitorolta előled, sajnálom. Őszintén szólva néha csodálkozom, hogy eddig eljutottál az életedben, de ezen meg te nem csodálkozhatsz. Mert nem, és kész. Mind tudjuk, milyen voltál gyerekként, te is tudod. De furcsa módon azért valamennyire neked is sikerült megkomolyodnod, a saját lábadra állnod és saját családot alapítanod. Mondhatok valamit? És ne sértődj meg, de nem kéne hagynod, hogy George legyen a főnök a boltban... állj végre a sarkadra, rendesen! Elvégre férfi vagy... vagy mi. Na nem baj, talán egyszer neked is benő rendesen a fejed lágya, aztán nem lesznek ilyen bajaid. Ha mégsem, akkor majd kapsz egy nefeleddgömböt, hogy ne felejts el önmagad lenni. Ja és férfi. Mert az is fontos, ugyebár.
Ginny! Az egyetlen kishúgom vagy. Ugyan mára már nem lehet sem kicsinek, sem védtelennek nevezni téged, azért én még ugyanúgy féltelek és vigyázok rád, mint téged. Akár a távolból is, ha arról van szó. Te is Weasley vagy, ami azt jelenti, hogy téged sem kell félteni, ha önvédelemről, esetleg a szeretteid védelméről van szó. Mert tudom, hogy így van. Én pedig igazán büszke vagyok rád ezért! Büszke vagyok rá, hogy ilyen karakán húgom van, aki minden esetleges nehézség ellenére is erős tud maradni, vagy legalább nagyon igyekszik, hogy erős maradjon. Vigyázz magadra, és légy mindig önmagad, mert az a legfontosabb! És persze vigyázz a többiekre is... úgy érzem, egy kicsit anya helyett anya vagy nekik. De hát na, anyának is elkél a segítő kéz, nem igaz? Ölellek titeket!
Szerető bátyátok, Bill

Drága Fleur!
Nem telik el nap, mióta találkoztunk, hogy ne gondoljak rá, mennyire szerencsés is vagyok, amiért találkoztam veled! De tényleg. Te valahogy jobb emberré tettél engem. Megváltoztam, de közben mégsem lettem más, csak... nyugodtabb. Igen, azt hiszem, ez a jó szó, ezt kerestem. Kedves vagy, bátor, segítőkész, szeretetteljes, ugyanakkor kellően szigorú... és mindezt úgy, hogy az ember nem tud rád haragudni. Én legalábbis biztosan nem. Mondjuk ebben sokat segít az is, hogy nem is akarok. Igen, az határozottan sokat segít a helyzeten. Viccet félretéve, azt hiszem, te hozod ebbe a családba, a mi családunkba az egyensúlyt. Mellettted nem félek önmagam lenni, viszont képes vagy visszarántani, ha esetleg túl messzire mennék. Amire azért valljuk be, volt már példa az évek alatt.
Mindenhol helyt tudsz állni, ráadásul teszed ezt azzal a veledszületett franciás könnyedséggel. Meg akcentussal, ami, bár megtanultál angolul, azért még mindig megvan, de ez egyáltalán nem probléma. Sőt! Én szeretem az akcentusodat. Pontosabban az akcentusodat is. Úgy szeretlek, ahogy vagy, szóval ha esetleg megfordult volna a fejedben, hogy megváltozz, akkor azt légy olyan kedves és felejtsd el szépen... ha megváltoznál, akkor már nem az a Fleur lennél, akit én szeretek. Köszönöm, hogy vagy nekem!
Szerető férjed, Bill

Drága Vic, Domi & Louis!
Sárkányok, kalamajkák és bizonytalanság. Igen, ez mind igaz veletek kapcsolatban, legalábbis külön - külön biztosan. Nem mondom, hogy sosem idegeskedtem miattatok, mert ez nem igaz, de mivel én is voltam gyerek és kamasz, ezért tudom, hogy a kamaszkor egyáltalán nem könnyű. Főleg azért, mert keresitek önmagatokat. Van, aki már látszólag megtalálta, remélem, hogy tényleg így is van, de van, aki még csak éppen rálépett az útra. Bárhogy is legyen, azt tudjátok, hogy én mellettetek állok. És persze a családunk többi tagjára is egészen biztosan számíthattok majd, ha szükség lesz rá. Mondjuk azt nem szeretném meglátni, hogy Charlie bácsikátok esetleg beállít valami sárkánnyal, mert meg akar lepni téged, Domi... nem, azt inkább kerülném, ha lehet. Már így is épp elég kalamajkába kerül Louis is, nem kellenek újabbak. Rendben? Nem, ez nem felhívás keringőre, hogy megkeresd Charlie bácsikádat, hallod, Domi? Még véletlenül sem! Mondjuk azt nem tudom, minek mondok ilyeneket, mikor ezek után egészen biztos, hogy úgyis azt fogod csinálni, amit nem kéne, csak mert sárkány. Akkor viszont egyet kérek: vigyázz magadra! Illetve nem: mind vigyázzatok magatokra, és vigyázzatok egymásra! Megígéritek? Vagy legalább annyit, hogy megpróbáljátok?
Szeretlek titeket, apátok

A jellememmel egyetemben a külsőm is megváltozott az évek alatt. Régebben magas voltam, és elég harsányan, kirívóan öltözködtem. Oké, a magasságom még mindig magaménak tudhatom, az öltözködésem viszont valamennyire letisztult, vagy legalábbis kevésbé hozza rá a frászt az emberekre, ha rámnéznek. Azért az is valami, nem igaz? Na és persze a családom is megnyugodhat, mert már egyáltalán nincs huligán kinézetem. A hajamat levágattam, bár tény, hogy nehezemre esett; a fülbevalóimnak is búcsút mondtam már, és csak pár, egy vérfarkastól szerzett csúnya heg emlékeztet a régi énemre. A ruhatáram tekintetében is igyekszem visszafogott maradni, bár azért én sem vetek meg egy pár sárkánybőr csizmát, ha úgy adódik…