Iris Blackthorn

Született királylány, akinek mindene megvan születésétől fogva. Legyen szó tárgyakról, utazásról, hatalomról, minden adott. Mégis elkerüli az apuci pici lánya kifejezés. Iris születésétől fogva mindenben a lehető legönállóbb, nem kér segítséget, maximum elvárásai vannak, de azok bizony magasak. Mindenből a legjobbat akarja, hisz ő magát is annak tekinti. Csodálattal és elégedettséggel néz végig magán a tükörben, ritkán elégedetlen.
Nehezen enged közel magához másokat, felsőbbrendűnek érzi magát a legtöbb emberhez képest. Azt azonban, aki megüti a mércéjét, azt elismeri és sok esetben isteníti, hisz ritkának és különlegesnek találja. Ilyen például a férje, aki az apja barátjaként attól kezdve, hogy eszét tudta, belopta magát a szívébe. Amolyan megszállottjává vált, évekkel később pedig szerelmesévé.
Heves, szenvedélyes természet. Egyes dolgokkal nagyon könnyű kihozni a sodrából, amiben általában nincs köszönet. Hatalmas varázserővel bír, ez pedig el tud uralkodni felette. Ha elveszíti a kontrollt, még szerettein is képes kitölteni haragját és nem sajnálja. Más hisztivel tölti ki a haragját, Iris akaratán kívül könnyen fojtogat másokat, vagy robbant fel szobákat, esetenként villámlással sújtja a százéves tölgyfákat.

Azon a napon, amikor Iris született, a verőfényes napsütés helyét sötét felhők gyülekezete és borzongató szélfúvás vette át. A kúria csendes volt, csupán az asszony szenvedésének hangja jelezte a történéseket. A ház ura odalent, a bőrfotelje ölelésében ünnepelt egy pohár whiskey társaságában. Várták már a napot, amikor megérkezik az első trónörökös, s a boldogság nem hagyott alább attól a pillanattól fogva sem, hogy az elsőszülött lányként bukkant elő, betöltve hangjával az egész házat.
Egy-két éven belül a család egy fiúval gazdagodott, aki nővére legnagyobb cinkosává és csodálójává vált. Öt-hat éves koruktól fogva ikrekként figyeltek egymásra. Ha van valaki, aki le tudja nyugtatni a lányt, az Anlon. Sok-sok csínytevés, gonoszkodás és együtt tanulás van a hátuk mögött, de a mai napig elválaszthatatlanok. Iris a szüleiben sosem látta azt, amit öccsében. A lehetőséget és támaszt. Ők csupán eszközök voltak arra, hogy felnőjenek és megismerjék azt a világot amiben élni fognak és a világnézetet, amivel hozzá akarnak járulni a fejlődéshez. Hisz szüleik mindketten Voldemortot szolgálták azokban az időkben, amikor az aranyvér még többet jelentett a barátságnál és kedvességnél. A mai napig az egész család kiáll a tisztavér mellett, Iris pedig annak a férfinak az oldalán találta meg a boldogságot, aki az egyik legbefolyásosabb varázslóként vezeti a Sötét Rendet, s királynőként kezeli.
Kettejük között valami furcsa kapocs, egy elszakíthatatlan kötelék született meg az első találkozásuk alkalmával. Akkor a még csecsemő lányka egyetlen mosolyt küldött a férfi felé, majd ahogy az idő telt, s ő egyre inkább megismerte a világot, úgy kezdett el ismerkedni a fölé magasodó, hatalmas, tekintélyes férfival. Félhetett volna tőle, lett volna miért, de szó sem volt erről. Csendben rajongott érte, figyelte, amikor éppen az apjával mélyedtek beszélgetésbe, és őt képzelte a férj helyébe, amikor Seymour lányával esküvőset játszottak.
Tudta, mindig is tudta, hogy különleges és egy igazi gyémánt, akit meg akarnak kaparintani. A külseje mellett a különleges varázsereje sem hétköznapi, Iris pedig tudta, hogy bánjon mindezzel. Elsősként kezdett el kacérkodni a Blackthorn fiúval és annak gondolatával, hogy ha az apja távol van, majd ő pótolhatja. A fiú részéről talán első szerelem volt és úgy gondolta, ő lesz a felesége, aztán a tizennyolcadik születésnapján ez csúnya fordulatot vett. Olyan határozottan mondott igent Seymour kérésére, mint még talán soha semmire.
Szerelmük lángoló, szenvedélyes és valódi. Amikor megjelennek együtt valahol, minden tekintet rájuk szegeződik. Tudják, hogy a lány nem egy csitri, de ha mégis ezt gondolnák, tőle, vagy a férjétől megtanulják, mit kell gondolniuk. Ugyanis a hatalom a minden. Az uralkodás, főleg együtt egy olyan eksztázist okoz, akárcsak a jó hancúr néhány korty rum után.
Kiemelkedő tehetség a varázslásban, szinte minden évben osztályelső volt. Mardekárosként támogatta a házat, a házkupa viszont nem érdekelte, ahogy a kviddics sem. Sokkal szívesebben ült a könyvtárban és kutatott, vagy játszott varázslósakkot. Párbajszakkörre járt gyakorolni, ahol megesett, hogy súlyosabb sérüléseket okozott társainak. Néhány év alatt rájött, hogy a legjobb feszültséglevezető számára a lovaglás, ezt a mai napig előszeretettel űzi hobbi szinten.
Kiváló eredményeivel könnyedén felvételizett az akadémiára, ahol a Sötét Varázslatok Kivédése tanszéken brillírozott, két éve pedig új vizekre evezett, jelenleg a Varázsjogi Intézeten kamatoztatja tudását. A cél az, hogy egyszer férje mellett kössön ki a minisztériumban is. Most sincs messze tőle, de egyelőre csak gyakornokként figyeli, mi lesz a jövőben a dolga. Mi lesz az, amivel beolvadhat a főosztályra úgy, hogy a saját javára fordítsa az ott megszerzett információkat és átállítsák az aurorokat a Rend oldalára.

Femme Fatale, az igazi nő, aki fiatalkora ellenére úgy sugallja magából a magabiztosságot és eleganciát, hogy bármely idősebb nőtársa megirigyelhetné. Mindig ápolt, hibátlan, megjelenésében nem lehet kivetnivalót találni. Még az otthoni viseletét is alaposan megválogatja, ahogy a nyugovóra térésnek is megadja a módját. Ékszerek, tökéletesre fésült, formált és igazított haj, égető zöldes-kék szemek. Tekintetével sok esetben képes lenne ölni, vagy éppenséggel csábítani, ha nem állna az oldalán a tökéletes férfi. Vonzerejét rajta használja, másokat pedig finoman befolyásol és irányít akarata szerint ezzel az áldással.