#seggfejMadden

Kétszer álltam sorba, amikor a szerencsét osztották, valószínűleg másodszor Judas helyett.

Szeretnek az ember, hogy miért? Miért ne? Amúgy azt mondják, karizmatikus vagyok.

Jó kiállásom van, és erős hangom. Valamint a humorból is akad bőven, egyszer 8 évesen bemagoltam egy egész vicckönyvet. Azóta is abból élek.

Bárkit meghallgatok, de nem mindig emlékszem rá, miről panaszkodott.

Nem tartok haragot, általában azonnal kiütöm, aki annyira nagyon felhúzott. Cserébe másnapra már el is felejtem, hogy nézeteltérésünk volt.

Zenélek, jó a ritmusérzékem, de azt a vernyogást, amit produkálok éneklésnek gúnyolva, szerintem egyikünk se akarja hallani.

Nem szokásom kötődni másokhoz, Judas az egyetlen, aki sose kopik ki mellőlem.

Szeretem az érdekkapcsolatokat, van valami szép benne, hogy adsz is, kapsz is, utána meg elfelejtjük egymást.

Hamar ráunok dolgokra, álmokra, emberekre… Ez engem is idegesít, rohadtul.

Harapok, ha a cuccomhoz nyúlsz, vagy ha a szobában rendetlenséget csinálnak a többiek.

A szobában is cigizek, függő vagyok. A ruháimnak is mindig cigi szaga van.

Nem kétséges, hogy odébb löklek, hogy ha túl közel állsz, szeretem a magánteremet. Téged meg maximum rajta kívül.

Együtt kezdtük, együtt fejezzük... Legalább is a drogot tuti, most egy ideje tiszták vagyunk. Azért nem Judas mellett szeretnék meghalni. Szeretem a drámát, de nem ennyire, meg a bátyámat se. Pfúj. Amúgy se bírom a szőke fejét, nem is értem, hogy honnét szedte, hogy ez jól áll neki. Egy csajnak oké, meg szegény srácnak, aki veleszületett. Azért meg igazán felesleges csinálnia, hogy megkülönböztethessenek minket, a két különböző ház talárja, ha nem elég, akkor már az vessen magára, aki ennyit segítséggel se tudja megmondani, melyikünk kicsoda. Pedig most már híresek is vagyunk. Nem? A Little Blackbirds csak mond valamit neked, Merlin faszára, hát nem ide jársz? Még az a gyökér McGready is, akinek Judas kétszer behúzott egyet (aztán utána fel is dagadt a keze, megérdemelte, amiért nem bírt csendben megmaradni a seggén az interjú alatt), írt rólunk egy király cikket. Lehet, hogy az elején nem érdekelt annyira, és csakis Judas miatt csatlakoztam, de mostanra már megtetszett. Bassza meg, legalább az utolsó évünkben fussunk be. Utána ki tudja, merre fúj minket a szél. Bár a bátyámnak előbb át kell mennie a vizsgákon, jelenleg ez mindkettőnk legnagyobb aggodalma. Legalább is remélem, hogy Judas is rajta van, hogy ne bukjon meg, és nem csak én idegeskedek feleslegesen. Egyszer már megbuktam érte, de ha még egyszer meg mer bukni, esküszöm megverem, vagy kilógatom a csillagvizsgálóból… Bár akkor Judas helyett engem visznek el, aztán kettőnk közül nem én vagyok az, akinek dühkezelési problémái vannak.

Az akadémia nem vonz, a négy fal bőven elég volt ez alatt a 8 év alatt, ahogy a könyvek fölé görnyedés sem az esetem, akármennyire is vagyok jó tanuló (azt csak szimplán élveztem, hogy nem egy Hollóhátast magam mögé parancsoltam). Hiába borult ki a házvezetőm, amikor közöltem, hogy nem érdekel a tovább tanulás, vagy Mrs. Accrington, amikor már 1 éve folyamatosan nyaggattam a kérdéseimmel és magyaráztam, mennyire látom magamat, mint méregkeverő a jövőben, aztán végül csak ráuntam arra is. A színészethez amúgy sem kell diploma, sokkal inkább érzék. Bár még nem tudom, hogyan tudnék bekerülni a Helios Színházba, de úgy hallottam nem egy diák ment oda a Roxfortból, majd velük kéne beszélnem róla, hogy szervezzenek már be, legalább egy interjúra. Ott meg valószínűleg nem az lesz a kérdés, hogy végeztem-e egyetemet, hanem, hogy volt-e bármi közöm eddig a színészkedéshez. Itt jön majd képbe az egyetlen hasznos dolog (a zenekarunk mellett), amit a Roxfortban csináltam, a drámakör. Ha nem is beugró, a nullánál még mindig több. És hé! Amúgy is azt mondták, hogy tehetséges vagyok. Ki tudja, lehet a következő főszerepet én játszom.

Kezdjük ott, hogy nem szoktam. Akármelyik oldalamról is kelek fel reggelente, a hajam ugyanolyan barna lesz, a szemöldököm, mint egy hernyó, a szememből kettő lesz a fülemmel együtt, ahogy az orrom is ugyanolyan nagy. Amúgy meg a tükörképem általában a Griffendél színeiben futkározik. Na jó, erős túlzás, hogy Judy futna, nagyjából pont annyira, mint amennyire hasonlítunk: nagyon is. Mondjuk átérzem, én se szeretek futni, a seprű csodákra képes, főleg, ha nem takarításra használod. Tehát sportos nem vagyok, de cserébe magas és vékony. Legjobb. Főleg, hogy a lépteim szinte némák, mások szerint rossz szokásom, véleményem szerint a legpoénabb, amikor mögéjuk osonok és a szívbajt hozom rájuk. Majd beszarnak, mindig! Az ujjaim hosszúak, dicsérték már a zongora tudásomat is, de jobban preferálom a dobolást.