Claesen Foss

A magamhoz való eszem mindig is megvolt.
Majdnem bármin képes vagyok nevetni.
Szeretem a növényeket, az állatokat.
Szeretek másokkal együtt lógni.
Általában vidám vagyok.
Szeretek énekelni.
Szeretem a zenét.
Szeretek edzeni.

Hajlamos vagyok elzavarni másokat magamtól.
Nehezen bízok meg idegenekben.
Nem mesélek a családomról.
Hangulatember vagyok.
Nem szeretek tanulni.
Akaratos tudok lenni.
Szeretek verekedni.
Utálom a vajsört.
Botlábú vagyok.

- Sajnálom, de ezt a viselkedést nem tudjuk tovább tolerálni. Maga bántalmazta az iskolánk diákjait... - Vérző orral és egy hatalmas monoklival a szemem alatt ültem az igazgató irodájában. Hátra dőltem a kanapén, tudtam, hogy ha belekezd, sohasem lesz vége. Rettenetesen fontosnak tartja az iskola hírnevét, és nem tűri, ha bárki is, bármivel rontani merné a színvonalat. Márpedig én se nem voltam jó tanuló, sem pedig mintadiák, viselkedést tekintve. Apám mégis, mint egyfajta védőfal, áll előttem. Egyértelműen én kezdeményeztem a verekedést, ezt már a legelején beismertem, hiszen semmi szégyellnivaló nincsen benne. Ők sértegették az anyámat, én betörtem a képüket. Egyszerű a képlet.
A probléma igazából azzal volt, hogy apám megjelent, ki tudja, talán egy hetedik érzéke van rá, hogy megmondja, mikor vagyok bajban, esetleg csak dolga volt az igazgatóval, hiszen vagy 3 tárgyból is bukásra álltam. Amióta ide hozta azt a nőt, nem voltam hajlandó tanulni, arról nem is beszélve, hogy éppen csak visszaértem Brazíliából. Az a 2 év, amit ott eltölthettem, a gyógynövények és a varázslények, amikkel ott megismerkedtem... Életem legjobb 2 éve volt. Végre ismét találtam valamit, amit élvezhetek, viszont tovább nem maradhattam. Ehhez képest a Durmstrang rémunalom. Sötét varázslatok kivédése? Sötét varázslatok története? Varázsjog? Semmi motivációm nem volt a tanulásra. A gondolat pedig, hogy mindez mit eredményez majd a családon belül, tetszett. Nem akartam, hogy apám boldog legyen, egy őrült az az ember.
- Csakis a fia, és annak jövőjének érdekében hajlandó vagyok elengedni ezt az egészet egy elbocsájtással. Elvégre, nem veszítheti el a másik szülőjét is. - Az igazgató jelentőségteljesen rám tekintett, ez volt az utolsó, hogy elengedett. Ezt is csak anya emlékére, aki a legkedvesebb tanítványa volt még az ő idejükből. Az apám természetesen forrongott a dühtől. Megérdemelte. Igazság szerint azt akartam, hogy kihívja az aurorokat, hiszen apám, amint meglátta, hogy mi is történik az iskola kapui előtt, egy pálcaintéssel lerepítette rólam a srácot, aki éppen eltörte az orromat, majd pedig a két másikat is utána küldte. Ki tudja, ha nem érkeznek meg a tanárok, még rosszabb is lehetett volna... Viszont ez akkor is bűn. Az igazgató meg úgy tűnik, túlságosan is lágyszívű. Pedig most talán lebukhatott volna, biztosan átkutatták volna a magánéletét is, akkor pedig annyi minden kiderülhetett volna...


- Azt ajánlom, hogy ezt ne szúrd el, vagy azt akarod, hogy megint emlékeztesselek, hogyan is kell viselkedni...? - Apám rideg szemekkel tekint le rám, miközben a pálcáját éppen csak elhagyta egy Sectumsempra. Az én pálcám a szoba másik sarkában, már rég elrepítette egy Capitulatus-szal. A kezemet a vágásra szorítom, és csak fogcsikorgatva bólintok. Persze, hogy szót fogadok, mit tehetnék? Semmi esélyem ellene, ha párbajól van szó, arról nem is beszélve, hogy milyen őrült. Ha valami nem úgy megy, ahogy ő akarja, a tiltott átkokat se félne használni.
- 2 hét múlva fogsz beköltözni, addigra legyél kész, ne is pakolj nagyon ki Roxmortsban. Azt meg gyógyítsd be, mielőtt kijössz a szobádból. - Rám se néz, csak a zsebébe csúsztatja a pálcáját és az ajtó halk csapódása jelzi, hogy elhagyta a terepet. Felsóhajtok, és egy halk basszameg hagyja el számat. Legszívesebben belerúgnék valamibe, de bőven elég, hogy ezzel a vágással elmásszak a pálcámig és begyógyítsam a sebet. A felsőmet elégettem, semmi kedvem egy újabb hazugságot kitalálni, hogy mégis hogyan sérültem meg, amikor Hazel zaklatni kezd, mitől véres a felsőm... Legszívesebben már most azonnal beköltöznék a Roxfortba, akkor már nem kell ezt a bolondok házát elviselnem. Lily elég fiatal ahhoz, hogy még ne érzékeljen ebből semmit, és Hazel-t is megszerette. Ő biztonságban van, én már nem, túl sokat tudok. Az új közeggel meg nem lesz gondom, hamar alkalmazkodtam a Castelobruxo-hoz is, ahogy barátokra is könnyen leltem. Kétlem, hogy most problémám lenne ezzel. A házas megoldás amúgy is tetszik, valahol kíváncsi is vagyok, hova fogok bekerülni majd. Anno sokat filóztam rajta, hogy hova is menjek, amikor cserediákként akartam eltölteni pár félévet. Végül csak azért választottam a Castelobruxo-t, mert hát Anglia és Brazília közül mégis csak egyértelmű, hogy melyik van messzebb... Én pedig minél messzebb akartam innét kerülni. Így viszont, hogy az egész család Roxmortsba költözik, csak az az egy vigasztal, hogy a diákok nemigen látogathatóak, ahogy szünetek alatt a haza járás sem kötelező. Ilyenkor pedig rendkívül tudok neki örülni, hogy apámat nem érdekli, hogy nem megyek haza, a lényeg, hogy bajt se keverjek. Bár azt nem tudom megígérni, sőt. Valahogy le kell buktatnom. Még addig, amíg más embernek nem esik bántódása...


- Mármint, legilimens? És okklumens? Mármint, most komolyan? Ez vadállat... - Éppen csak emlékszem rá, hogyan pislogjak. Persze, tudtam, hogy vannak ilyen képességek és biztos vagyok benne, hogy nem egy tanárom képes volt rá, de hogy egy diák. Nálam fiatalabb! Oké, én pont a rossz példa vagyok arra, hogy kihez is hasonlítgassunk másokat, hiszen pont most buktam meg és kellett évet ismételnem, de nem emlékszem rá, hogy a Durmstrangban bárkivel is találkoztam volna a közel egykorúak közül, akik képesek voltak erre. Hirtelen fordulok Love felé, szegény, valószínűleg csak el akart volna jutni a Hollóhátas toronyhoz, de... Így járt, túl könnyű kiszúrni őt a tömegből. Az már csak a véletlen eredménye, hogy mi is a környéken lógunk a srácokkal. Alapvetően teljesen random, van, hogy a tónál lógunk, de néha még a könyvtárba is betévedünk. Nagyon bírom az itteni könyvtárost! Tiszta kreatív, meg minden.
- Love, te Hollós vagy. Tudsz valakit, aki legilimens és okklumens? - A kezénél fogva ragadom meg, és húzom vissza. Persze, nem erősen. Nem vagyok erőszakos, pontosan tudom, mennyire rossz dolog is az erőszak. Főleg egy nővel szemben. - Ez eskü érdekel, szerinted van, aki megtanítsa nekem? - A srácok fütyülnek a hátam mögött, persze-persze. Elhiszik a hülye pletykákat. Bár valahol értem, honnét erednek, Love-val kivételesen jóban vagyunk, vagy inkább csak azon kevés lányok egyike, akikkel jóban vagyok. Valamint az sem segít az egészen, hogy még mindig fogom a kezét, de ez mindössze a gesztusa annak, hogy válasz nélkül ne távozzon. Nem szeretem őt, vagy ilyesmi. Nem igazán érzem úgy, hogy jelenleg bárkit is szeretni akarnék, bőven van elég bajom otthon is, nem hogy még valaki mással is törődjek. Valamint, ha én egy csajban gondolkoznék, akkor azt akarnám, hogy ő erős legyen, határozott. Ne féljen kimondani, amit gondol. Valószínűleg a saját házamban enne érdemes ilyen lányok után néznem, vagy a Mardisok között. Bár, ahogy hallottam, ők elég büszkék, és még mindig sokan aranyvérmániások. Ode nemigen passzolnék be, még ha a Süveg egy pillanatig el is gondolkozott rajta. - Egy prefektust kéne megkérdeznem? Hmm, remélem nem csak így akarsz lerázni... - felnevetek, és elengedem őt. Valószínűleg siet, így is egy elég erős tippet adott. Talán később megkeresem a Griffendéles prefektusunkat.

Magas vagyok, a magam 190 centiméterével az évek során utolértem, majd le is köröztem az apámat, ami némi büszkeséggel tölt el, még akkor is, ha ténylegesen semmi sem változott közöttünk. Ugyanolyan sötét barna hajam van, mint anyának, ellenben annak göndörsége már apáméra hasonlít, még ha ő már nem is szokta bármilyen hosszúságúra is meghagyni. Kicsit örülök neki, utálom, amikor hozzá hasonlítanak, márpedig, mint az apám, sajnos leginkább hozzá tudnak. Arról nem is beszélve, hogy ugyanolyan hosszúkás arcformám van, mint neki, és mélyen ülő szemeim is, akárcsak ha az övébe néznének. Annyi különbséggel, hogy az én szemeim barnák.
Bizonyos szintig izmos vagyok, szeretem a sportokat, ha nem lennének pocsékak a reflexeim, még csatlakoztam is volna a kviddics csapathoz, de így csak a lelátóról szurkolok teljes erőbedobással. Szeretek színesen öltözködni, de a legfontosabbnak azt tartom, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, így leginkább a hangulatomnak megfelelően vagyok fellelhető hol bohókás, hol elvétve elegánsabb darabokban.