L. L. Potter

Hétf. Aug. 31, 2020 10:12 pm

Lily Luna Potter

Lily, Lilkó, Lilcsók, LL, Potterke, kisPotter, LilyLuna

"Nosce te ipsum!"

Nem: nő

Kor: 12 év

Vér: félvér

Születési hely: Potter-lak, Anglia

Iskola/ház: Hollóhát

Munka: ügyeletes csigamentő, könyvmoly és megbütyköl egy csomó mindent, ha kéred

Családi állapot: azt hiszem még csak most kezdi levetkőzni a ‘hüyefiúk’ korszakát

Patrónus: még nincs

Pálca: 10,8 hüvelyk, jegenyefenyő, sárkányszívizomhúr mag

suttogó csillagok

Hátrafeküdni a tetőn. Úgy szétterülni, hogy érezd a bőrödön mindazt a melegséget, amit a cserepek magukba szívtak a tűző napon. Úgy elterülni, hogy a fejed felett ne legyen más, csupán a csillagok rengő hálója. Igyekszel nem tudomást venni arról, hogy későre jár, hogy édesanyád már egy kicsit talán aggódni is kezd és édesapád tekintetét sem kerülhetik el azok az újabb horzsolások, amiket akkor szereztél, mikor lemásztál a tetőről. Ismét. És egy kicsit sajnálod is őket, de közben mély nyugalommal tölt el, hogy mennyire felvilágosult szülők is ők, amiért engednek csatangolni.
Persze azt vegyes reakciókkal fogadták, amikor kijelentetted, hogy eszed ágában sincs seprűre ülni, mert megbízhatatlan, és köszönöd szépen, neked bőven elég, hogy szurkolhatsz a repkedőknek, akik úgy döntöttek lábuk közé kapják ezt a rémséget, hogy különféle méretű labdák után loholjanak, de már úgy is csak annyit hallani a kommentátor szájából, hogy Potter meg Weasley meg ismét Weasley és.. akkor most melyikükről is van szó? Neked bőven elég, ha kipróbálhatod az összes vízi sportot, esetleg újabb növényeket keresztezhetsz vagy megmászhatsz egy-két hegyet. Mindemellett tökéletesen tisztában vagy a sport szabályaival és ha esetleg kérdeznének róla, még lehet, hogy egy-két jó stratégiát is javasolnál.
Emlékszel még arra a napra, mikor először indulhattál a Roxfortba és szétterülő izgalom bizsergette az egész belsődet. Emlékszel arra, mikor James hozzád vágott egy pirítóst reggelinél, mert egy ártatlan kérdésre adott válaszát képes voltál kijavítani. Hát, Merlinre, a helyesírás komoly dolog!
Mindenki hamar rájött, hogy elég okos vagy ahhoz, hogy ha csínytevésre adod a fejed, akkor leginkább ne kapjanak el, de mégis ültél büntetésben, mert múlhatatlan ellenszenvedet fejezted ki az iskolai egyenruha ellen. Lelkesen szeretnéd megszervezni a „LEGYEN SZÍNES AZ EGYENRUHA“ mozgalmat is, egyelőre inkább kevesebb mint több sikerrel. (Elképzelhető, hogy egy kreatívabb név sokat segítene.)
Időnként a falra mászol attól, hogy állandóan, de tényleg állandóan emberek vesznek körül. Ekkor szokott előfordulni, hogy szélviharként elrobogsz mindenki mellett egy könyvvel vagy füzettel a kezedben, hogy keress valami nevetségesen magas és rémisztő helyet, ahol egymagad lehetsz.
És mindeközben mit sem tudsz róla, hogy a szüleid emlékeiben még mindig ott kísért a múlt. Hogy nem csak a sírásod miatt keltek fel az éjszaka közepén, és mindezt azért tették, hogy te ilyen gondtalan életet élhess. Talán egyszer felnőve majd megbecsülöd. Talán egyszer majd elmesélik neked úgy a történetet, ahogy ők élték meg, személyesen. És akkor nemcsak a körvonalak, a tények és a történelemkönyvek lapjairól kiragadott semmitmondó frázisok jelentik majd azt a háborút, amiben annyian adták életüket, hogy eltöröljék az esztelenséget.

táncoló forgószél

Azt mondják teljesen normális baba voltam. Éppen csak annyit sírtam, hogy anya pont olyan fáradt legyen, ami elég kimerítő, de nem annyira, hogy apának felemás zoknit párosítson (csak néha). Azzal a pár szál vörös hajszállal a fejemen minden bizonnyal nevetségesen festhettem és egészen biztos, hogy Al ezen kevesebbet nevetett, mint Jim. Szóval szokták mondani, hogy fiatal vagyok meg tizenkét évesen nem történik sok különlegesség az ember életében, de én azért bebizonyítottam, hogy már elég korán a szívbajt tudom hozni a szüleimre. Például akkor, mikor alig tanultam meg járni, de máris mindenféle fára akartam felmászni, és a játszótéren is a mászóka volt a kedvencem. Mindig csupa folt meg horzsolás volt a térdem és a fagyit is úgy szerettem enni, hogy az egész arcom csokis lett (bár ez lehet, hogy azért is történt, mert a bátyáim felváltva löktek meg, hogy az arcomba kenjem az édességet).
Határozottan biztos vagyok abban, hogy a Mungó falai még nem hallottak olyan hangos ordibálást, mint amikor leestem arról a régi szélmalomról a tó mellett és anya berobogott az osztályra. Oké, lehet, hogy mindössze nyolc éves voltam, de csak egy kényelmes helyet kerestem az olvasáshoz és sokkal jobban érzem magam a magasban. Szóval a lényeg, hogy anya akkora hangerővel érdeklődött, hogy még a szelíd gyógyuló szendergésemből is felvert. De olyannyira, hogy én meg hasonlóan kiabálva kezdtem bizonygatni, hogy csakis azért lehetséges az esés, mert a szél megmozdította a kapaszkodómat és kicsit már korhadt volt és...
Azt mondtam anyának, hogy nézze a jó oldalát, ha a vízbe estem volna, akkor valószínűleg semmi bajom, és nem voltak hiábavalók az úszóleckék. Persze mindeközben végtelenül szégyelltem magam és a családommal együtt örültem, hogy nem lett maradandó bajom. Ennek örömére nem hagytam abba a mászást. Csak kicsit óvatosabb lettem és többet kezdtem el törődni a ruhákkal (ez talán azért is lehetett, mert a Mungóban csak színtelen darabokat láttam állandóan. De legalább végre jutott időm nyugodtan olvasni.
Elsőéves voltam, amikor a könyvtár egyik sarkában megpróbáltam megbűvölni egy közönséges mugli regényt, hogy felolvassa a könyvet a látássérült embereknek. Nos, érthető okokból nem egészen úgy sült el a találmány, mint azt szerettem volna és az egész könyvtár az Alízról, teapartikról meg késésben lévő nyulakról szóló történettől volt hangos. Mivel sajnos mindenki az én kezemben látta utoljára az említett könyvet, így nem úsztam meg büntetés nélkül, de dagadt a mellem a büszkeségtől, mikor az igazgatónő azért pár ponttal jutalmazta a hollóhátat a jószándékú ötletért. Sajnos azt nem ajánlotta fel, hogy segít kidogozni a megfelelő varázsigét, de majd ha legközelebb az igazgatóiban járok, megkérem.

Volt egy este. Nem is akármilyen este. Lily Luna Potter ugyanis ráébredt, hogy belőle bizony soha nem lesz kviddicssztár. Nem az ő nevét fogják harsogni az arénában és nem lesz az a lány, aki állandóan a gyengélkedőn köt ki egy sportbaleset miatt. És mindez azzal a bizonyos incidenssel kezdődött, hogy Ginevra Potter, a híres sportújságíró, exkviddicsjátékos (aki történetesen Lily édesanyja, ha valaki ezt nem tudná) megpróbálta seprűre ültetni kislányát, mire a kis Lily nemes egyszerűséggel közölte, hogy ő aztán nem hajlandó felülni arra a borzalomra. Természetesen az anyja erősködött, aminek az lett a vége, hogy a kisasszony mérgesen lehajította a szeretett seprűt a földre és sértődötten elviharzott, mindenféle olyan csúnya dolgokat kiabálva, hogy „én nem te vagyok“ és „akármennyire is genetikai törvényszerűségnek kéne lennie, én nem szeretnék kviddicsezni“ valamint „hagyd kibontakozni az egyéniségem és ne erőltesd rám a tiedet!“. Természetesen mindezt a kora tizenévesek roppant éleslátásával és rendkívül eltúlzott vehemenciájával.
Szép lassan végül Mrs Potter magához szelídítette lányát annyira, hogy az kipróbálja a seprűt, majd azután ismét a földhöz vágva közölje, hogy ő aztán soha többet. Az eset szépen lassan lecsengett, egészen addig a kis látogatásig, míg Percy nagybátyja meglepetten kiáltott fel.
- Nahát Lily, egészen olyan vagy, mint Ginny, nézd csak Ron, pont ugyanúgy húzza fel az orrát, nem igaz?
Hogy ezek után Miss Potter miért nem vágta rögtön orrba a nagybátyját (esetleg nagybátyjait) valószínűleg csak apja megvillanó tekintetének köszönhető (amiről csak remélte, hogy nem annak szól, miszerint egyetért a Percy-Ron párossal, mert az nyilvánvaló árulás lett volna a részéről). Mindenesetre mérgesen fújtatott és tüntető némaságba süppedt a vacsora további részét illetően, épp csak egyszer rúgta bokán James-t, amiért elkezdte kifigurázni. De a lavina elindult és bizony a kisasszony fejében már formálódott az a terv, amiben szerepelt egy olló, különféle hajfestékek és egy tervezett kutatás az átváltoztató bűbájokról, valamint egy esetleges költözés a világ másik végére. Nos, nem tudjuk, hogy a legszerencsésebb kimenetelnek mondhatjuk-e, hogy végül csupán az olló kapott helyet a megvalósításban. Azt azonban határozottan balfordulatú körülménynek nevezném, hogy az akció kivitelezésére véletlenül pont a nagy családi szülinapozás előtti estén került sor, így mikor reggel a hercegnő megjelent az asztalnál enyhén szólva is meglepett reakciók fogadták a megjelenését.
Az biztos, hogy James a kifejezetten humortalan ‘nem is tudtam, hogy újonnan Lawrence Potterként mutatkozol be’ kijelentését rögtön megbánta, mikor Lily kiselőadásba kezdett arról a tényről, miszerint a lányoknak is lehet rövid haja és különben se szóljon bele az önkifejezésébe.
Érthetően a hab a tortán Percy és Ron arca volt, meg Charlie nevetése az öccsei bambaságán. Lily ugyanis elégedett vigyorral állt rokonai elé, és csak akkor nyúlt meg az arca egy picit, mikor Ron vállat vonva közölte, hogy az orra ettől még mindig olyan ginnys. Na ekkor aztán már LilyLuna sem maradhatott csöndben.
- De én nem Ginny vagyok. Nem az édesanyám vagyok, nem fogok kviddicsezni, és elegem van abból, hogy mindenki azt hiszi, hogy a szüleim kontextusában akarom meghatározni magamat. Saját, önálló tudattal és egyéniséggel rendelkező individuum vagyok, így kérlek ne hasonlítsatok engem senkihez.
A szavai végén pedig pont úgy húzta fel az orrát, ahogy annak idején az anyja. De Lily még fiatal volt. Nem tudhatta, hogy nem csupán a Potter név miatt hasonlítják a szüleihez, hanem ez bizony minden család sajátja. Mind hasonlítunk egymásra és mind különbözünk, pont ezek az apróságok adják az igazi fűszert és érdekességet és fölösleges annyira küzdenünk az egyediségért. Ám Lily Luna Potter mindezt még nem tudhatta, mert fiatal volt, és mint ilyen, gyakran hibázott. De Miss Potter szeretett hibázni, és nem zavarta, ha abból kellett tanulni. És később... később talán majd rájön, hogy még rengeteg ideje van meghatározni azt az én-t, amit annyira keres.
...
Azon a nyári estén halkan nyílt a szülei szobájának ajtaja, és a meztelen talpak óvakodva surrantak a szülői ágyhoz, hogy kényelmesen bevackolja magát a két biztonságos keretet jelentő test közé. Mert akármennyire is a saját lábán akart állni, a kicsi Lilynek szüksége volt rájuk. És a szülei között félálomban még anyja felé fordult és belesuttogta félénk kérdését a sötétbe.
- Ugye.. ugye nem vagy nagyon szomorú, amiért nem szeretnék kviddicsezni?

tüzes-arany fuvallat

Akármennyire is szeretne csak Lily lenni, mindenféle Potterségtől mentesen, nem tagadhatja le azt a szerteágazó gyökérláncot, ami a fölhöz kötve adja a tápanyagot. Ez pedig a rokonság. Mert ott virít a Weasley-féle vörösség a szeplőkkel, és az, hogy anyja valószínűleg pont ilyen nyurga, fiús alkat volt ennyi idősen.
Időnként haragos zölden villan meg a szeme, amiben sokan Potter nagymama, Lily tekintetét látják, hogy aztán mint ami ott sem volt, megnyugodjon a szürkéskékben. Ha esetleg nagyobb figyelmet fordítana nagyapjára, akkor láthatná, hogy egészen hasonlóan mozdulnak az ujjaik, amikor valamit bütykölnek és amióta rövidebb hajkorona fészkel a feje tetején az is látszik, hogy pont olyan formára tudja kócosra aludni, mint édesapja.
De LilyLuna ezeket még nem látja annyira, azonban biztos, hogy a ruhatára a sajátja. A legkülönfélébb színek és minták. Szoknyák, nadrágok, kabátok, és van egy farmerdzsekije, amit egy mugli lomtalanítás alkalmával tulajdonított el és színes anyagokat varrt a lukakra. Anyjának azt füllentette, hogy egy utcai árus erősködött, hogy meg kell vennie, és csak Albus tudja az igazságot. Valószínűleg a szüleit cseppet sem zavarná, hogy az utcáról kukázott ruhákban jár a lányuk. Lily egyszer majd talán erre is rádöbben.

napsütötte égiháború

édesapa

Harry James Potter
Ő az apja kis hercegnője. Az a királylány, aki tudja, hogy az ő apukája a legerősebb és a legnagyobb hős. De az ő apukája is csak ember. Éppen olyan kétségekkel és fáradtsággal, mint mindenki más. Szereti, mikor a két ölelő karjába zárja, szereti, amikor érzi, hogy megvédi, és szereti nézni, ahogy megcsókolja az anyját. Minden küzdése és önállósága mellett tudja, hogy egy lánynak szüksége van az apjára.
Ja, és van egy sebhely a homlokán, amit Lily egyszer teleragasztott közönséges mugli ragtapasszal (de olyan szép mintás gyerekeknek valóval), hogy ‘apa bibije meggyógyuljon’.

édesanya

Ginevra Molly Potter (née Weasley)
Anya csak egy van. Védelmező, kedves, ő adja Lilynek a legszelídebb puszikat és mégis az ő vasmarka a legerősebb, amikor a jelenlétében akar valami hülyeséget csinálni. Lily szerint az aggódó szarkalábak (amik persze nincsenek is ott) az egyik legszebb részei anyja arcának és hozzá vackolódva az egyik legjobb elaludni. Még akkor is, ha néha nem értenek egyet és mindketten hangos vehemenciával tudnak érvelni az igazuk mellett.
A kisasszony tudja, hogy el kell lesnie a házi praktikáit és azt az eleganciát, ami anyját annyira nővé teszi. Tudja, hogy sokat kell még tanulnia tőle és a kedvenc pillanatai, mikor az asztal fölött összekacsintanak a fiúk meg csak értetlenül néznek. Mert ez olyan lányos dolog. Az ő dolguk.

testvérek

James Sirius Potter
„Jim egy hülye... de komolyan, állandóan csak... figyi, akarsz hallani róla egy rém ciki szorit, amikor otthon...“ Szóval Lily el tud(na) róla mondani mindent, hogy leégesse és James viszont. De mindezek mellett érvényes számára, hogy a bátyját csak ő bánthatja, és ha bárki megteszi, az aztán megjárja. Bár jobban belegondolva, meg tudja védeni ő magát is.

Albus Perselus Potter
„Mindig is tudtam, hogy csodabogár vagy, és hidd el, tökre nem zavar, hogy a mardekárba kerültél. De gyere, megmutatom neked a tetőről a csillagokat, te tutira értékeled, Aaaaalbuuuus, gyere máááár...“ Igazából időnként kifejezetten mulattatja a bátyjai piszkálódása (jó inkább az, hogy Jim piszkálja Alt), de néha kifejezetten idegesíti. Azért még mindig szívesen összefog Albus-szal James ellene gy párnacsatára.

unokatestvérek

Hát nézd, ott van az a sok Weasley. Na, őket mind ismeri, mert mind a rokonai.

kacagó patak

amortentia | az ég illata, folyópart, pergamen, fenyőerdő
mumus | elfelejt írni és olvasni, meg az, hogy lebénul
Edevis tükre | kiad egy könyvet, és belekerül a történelemkönyvekbe, mert feltalál valamit, ja és megmássza a Mount Everestet
hobbi | hát szeret mindenféle magas helyekre felmászni, olvasni, meg írni meg olvasni és csigákat menteni az útszélről esőben, és az olvasást mondtam már? egyébként véletlenül mindig ott van, ahol valami szaftos pletyka elhangzik, néha meg az éneklésétől hangos a folyosó
elvek | a szavaknak erejük van, a helyesírás elég fontos és a pallérozott elme élesebb lehet a kardnál (brainy is the new sexy)
amit nem tenne meg | nem lenne áruló
ami zavarja | az iskolai egyenruha
ami fontos | hogy az ember megismerje önmagát, legyen nyitott, ne tartsa a farzsebében a pálcát és olvasson sokat
ami nem fontos | jóslástan? szerinte értelmetlen megpróbálni kifürkészni a jövőt aztán még aggódni is rajta...
büszkesége | she's a Potter and she's proud of it; meg az énekhangjára is
amit megváltoztatna | szeretné megismerni Potter-nagyiékat és jó... lehet, hogy nem mászna fel arra a szélmalomra
ami lehetne | soksoksok minden megfordult már a fejében, gyógyító, feltaláló, író, mágiatörténész de még nem sikerült döntenie

pitypang

Mi kapkod így, pitypang? - A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
Vígan visítva-bosszuságodon.

Pitypang, mi lesz?
Ez még csak a szellő
Ez még csak kapkod és fütyörész

sophia lillis

Csüt. Szept. 03, 2020 10:54 am

Kedves LilyLuna!

Figyelj, ha Potterék rád unnak, én nagyon szívesen adoptállak, jó? De valószínűleg mások is sorba állnának a lehetőségért, mert valljuk be: te aztán vagány kiscsaj vagy. És a vagánysághoz bizony nem kell kviddicsezni, szerintem is elég megbízhatatlanok azok a seprűk, a könyvek és a csigák ezerszer jobbak. A lányoknak igenis lehet rövid haja - a bátyáddal ne is foglalkozz, a rövid haj jól néz ki -, a színes egyenruha mozgalmadban pedig határozottan látok fantáziát, bár valószínűleg nem lesz sikeresebb Hermione M.A.J.O.M. projektjénél, de hát ez a legjobbakkal is megesik. A helyesírás szerintem is fontos, majdnem annyira, mint hogy önmaga legyen az ember. Még szerencse, hogy te már ilyen fiatalon rájöttél, mi számít igazán az életben. Szerencsére még ráérsz eldönteni, mi leszel, ha nagy leszel, de szerintem azt már mind borítékolhatjuk, hogy sikeres és remek ember az egészen biztosan.
Futás foglalózni, vár a népes családod Very Happy

!

Foglalók ❈ Játékostárs keresô