Antonia Iris von Regenstein-Schwellenberg

Céltudatos vagyok. A szüleimhez és a férjemhez hasonlóan én is tudom, mit kell tennem, hogy hogyan érhetem el a céljaimat. Leginkább kedvesen, bár ez utóbbi állításommal gyanítom, többen nem értenének egyet. Többször hallottam már, hogy túl kedves, megengedő vagyok, legalábbis a családommal kapcsolatban. Igen, szeretem őket, és amiben csak tudom támogatom őket, mellettük vagyok. Ezzel mi a probléma? Hogy elfogult lennék? Lehet. Csakhogy nem érdekel. Az vesse rám az első követ, aki szülőként még sosem volt elfogult. Na ugye. Attól még igneis számíthat rám mindenki is, én pedig kézben tartom a családot, hogy ne történjen semmi olyan, amit ne tudnánk kezelni. A munkám során, az üzleti ügyek tekintetében viszont keményen igyekszem odatenni magam, és kézben tartani a dolgokat, nehogy félremenjen valami, mert az már nemcsak a családunkat érintené, hanem a Rendet is.
Makacs vagyok. Ugyan csak néhanapján, de igen, néha én is meg tudom makacsolni magam, és akkor még véletlenül sem engedek az elgondolásomból. Általában meg lehet velem beszélni a problémákat, bárkinek segítek, akinek, amiben csak tudok, de ha megmakacsolom magam, akkor ott hiába is próbálkozik bárki is. Ilyenkor valószínűleg elég sokan elküldenek melegebb éghajlatra.
Törődő vagyok. Törődök a családunkkal, a Lovagrend dolgaival, a színházi dolgokkal és dolgozókkal, mindenkivel, akinek szüksége van rá. Hatalmas igazságérzetem van, emiatt is lehet az, hogy ha én igazságtalanságot érzek, akkor azonnal ugrok, és cselekszem - akkor is, ha az nem is az én ügyem.
De leginkább anya vagyok. Anya és feleség, aki egyben a Sárkánylovagrend tagja. Büszke vagyok a férjemre, a családunkra, és arra, hogy mindent megteszünk a világ jobbátételéért. Mindenki a saját módszerével és eszközeivel, de mindenki egy, közös célért küzd. Ezt igazán jó látni és átélni.

Azt hiszem, az egyik legjobb dolog a munkánkban az, hogy a megbeszéléseket, "beszervezési próbálkozásokat" szinte minden gond nélkül álcázhatjuk akár családi kirándulásoknak is. De annyi biztos, hogy utazásban sosem volt hiány eddigi életünk során. A legutóbbi kirándulásunk során például Japánba látogattunk el, mert Karl potenciális szövetségesként tekint az ottaniakra. Nem kételkedem benne, hogy sikeresnek könyvelhetjük el a feladatot utunk végeztével, mert Karl igazán jó meggyőző képességgel rendelkezik. Ezzel mindenki nyer, még akkor is, ha pillanatnyilag nem is biztos, hogy úgy érzik.
Úgy gondoltuk, hogy kellemest a hasznossal alapon itt ünnepeljük meg Anita születésnapját. Mindenki jókedvű volt, csak neki volt savanyú ábrázata, amit nem igazán tudtam hová tenni, mert hát ki ne örülne a születésnapjának? Na meg nem ilyennek ismerem a lányomat, így furcsállva - csodálkozva figyeltem, és eldöntöttem magamban, hogy később bizony el kell vele beszélgetnem, hogy mégis mi gondja van. Ok nélkül biztos nem ilyen.
Amíg a férjem a Lovagrend lehetséges partnereivel próbált megegyezni, addig én a társaságot figyeltem, de főleg a családunkat. Mert az anya szerepből nem tudok kibújni - és őszintén megmondva nem is akarok. Semmi értelme. Valentin és Klaus viszonylag jól elvoltak, ahogy láttam, Anita viszont láthatóan nagyon igyekezett jókedvet erőltetni magára. Ismerem, tudom, mikor játszik csak, és mikor valódiak a mozdulatai, érzései. Most pedig nem a megszokott arcát mutatta - akármennyire is próbálta elhitetni mindenkivel, hogy de. Ráadásul egyáltalán nem úgy tűnt, hogy bármiféle tetszés jelét is mutatná Marius irányába. Vagy csak én nem vettem észre valamit? Igen, az is lehet. Minden lehet. De bárhogy is legyen, én mellette leszek... de megpróbálom megértetni vele, hogy ez a házasság közte és Marius között a javát szolgálja majd. Az ő javát, és természetesen a Lovagrendét. Talán ez utóbbival sikerül majd megfognom, és nem fog ellenkezni. Vagy legalábbis nem túl feltűnően.

**

Szinte mindig a gyermekeim és a férjem, vagyis a családom mellett vagyok, és számíthatnak rám. Néha azonban én sem értek egyet velük, akármennyire engedékeny és megértő is vagyok. Az ilyen helyzetek közé tartozik Valentin döntése, hogy részt vesz a Rend egyik kísérletében, és vérfarkassá változik. Aggodalommal telve hallgattam már az első pillanattól fogva, ezt azonban egy ideig nem hoztam a fiam tudomására. Elég makacs ahhoz, hogy amit eltervezett, eldöntött, azt véghez is viszi. Bármi áron. Én viszont megpróbálom megóvni. Megpróbáltam lebeszélni róla, hogy ne csinálja, ne vegyen részt a kutatásokban, vagy legalábbis valamelyik másik, kevésbé életveszélyes kísérletben. A fiam viszont kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig ő eldöntötte, és belevág. Hát, akkor én csak egyet tehetek: támogatom. Illetve még egyet. Megpróbálok beszélni az apja, Karl fejével, de mivel ő támogatja a kutatásokat, így szinte biztos vagyok benne, hogy nemleges választ kapok arra vonatkozó kérésemre, miszerint ne engedje, hogy Valentin részt vegyen a vérfarkaskísérletben.
Ott voltam vele, mielőtt elindult  volna végrehajtani amit eltervezett. Ott voltam, és az utolsó pillanatig igyekeztem kérlelni - volt, hogy szóban, volt, hogy csak némán, a tekintetemmel -, hogy ne tegye, de ő hajthatatlannak bizonyult, így végül egy lemondó sóhajjal figyelem lépésről lépésre egyre távolodó alakját, és csak reménykedni tudok benne, hogy nem lesz semmi baja. Vagy ha mégis, akkor legalább túléli. Én pedig ápolni fogom, és segítek neki visszanyerni az erejét. Mert ez a dolgom. Anyaként és Rendtagként is. Nehezemre esik nézni, ahogy tudatosan menetel az esetleges halál felé, hogy a Lovagrendet és a szebb jövőt szolgálja, de tisztában vagyok vele, hogy jó célért teszi mindezt. Mindegyikünk jó célért cselekszik, és senkit nem kényszerítünk rá, hogy megtegyen valamit. Ha valaki hisz egy adott ügyben, akkor semmi értelme kényszeríteni, magától is megtesz minden tőle telhetőt, hogy sikerrel járjanak. Valentin pedig hisz a Lovagrendben, ez tisztán látszik.

**

Otto a legfiatalabb gyermekünk, és valószínűleg a legfiatalabb Rendtagunk is. Olyan, mint szinte minden kamasz... és még visszahúzódó is, bár nagyrészt teszi, amit tennie kell. Csak van, mikor megfordul a fejemben, esetleg nem saját akaratából teszi azt. Sajnos pont emiatt olyan nehéz a helyzet, hiszen nem hallgat sem rám, sem az apjára, sem pedig a testvéreire. Legalább Valentinra hallgathatna, ha már Anitától tart, de nem, ő tényleg a saját feje után megy, és teljesen mindegy, ki mit mond neki. Ezért érzem nagyon nehéznek azt, amire éppen készülünk. Mint iskoláskorú éppen alkalmas arra, hogy a bátyjával együtt elmenjenek Angliába, és próbáljanak minél több új tagot toborozni. Valentin magántanárnak áll, Ottot pedig elküldhetjük a Roxfortba, hogy ott tegye a dolgát, és szolgálja a Rendet. Karl ötlete volt, én pedig, miután többször is jól átgondoltam igazat adtam neki. Elviekben ez egy működőképes megmozdulás lehetne, és még Otto is jól járna vele, hiszen tanulna, és új ismerősöket, barátokat is szerezhetne. Csak persze kérdés, hogy mennyire engedi előtérbe a visszahúzódó énjét, és mondja azt, hogy márpedig ő nem megy sehová, legfőképpen nem a Roxfortba. Egész nyugodtan mondhatja, szíve joga... csakhogy még mindig az apja mondja meg leginkább, mit kellene tennie. Az apja pedig ezt adja neki küldetésnek. A Rendet pedig szolgálni kell, az a felsőbb hatalom... előbb-utóbb be kell látnia, hogy nem igazán van más választása, és teszi, amit tennie kell.  Remélem inkább előbb, mint utóbb.

Égkék, a lélek mélyéig hatoló szemek, szőke, általában rakoncátlan, megzabolázatlan hajtincsek, határozottságot, mégis kedvességet sugárzó vonások. Ezek azok, amikkel elsőre szembetalálhatja magát az ember, ha rám emeli tekintetét. Igyekszem a családunkhoz, és a családunk Rendben elfoglalt helyéhez méltóan viselkedni és öltözni, de sajnos ez nem mindig sikerül. A mai napig megesik, hogy előbújik belőlem a rakoncátlan, szórakozni akaró lány, és akkor a világ összes kincséért nem vennék fel valamit csak azért, mert muszáj. Nem, olyankor a divatos, díszített ruhákat felváltja az egyszerű, kényelmes farmer, vagy egyéb nadrág, és blúz, esetenként póló kombinációja. Hogy érdekel-e, hogy megszólhatnak miatta? Nem igazán... törődjenek a saját dolgukkal, akkor nem lesz gond. Azért legtöbbször figyelek, hogy mit veszek fel, elvégre nem mindegy, hogy mutatkozom a nyilvánosság előtt.