Balzac Einar Bergmark Villiers

7 kérdés


¤ Miben szeretnél igazán jó lenni? - Az életben, csak sokszor nem úgy jön össze.
¤ Ha kutya lennél, milyen kutya lennél? - Lagotto Romagnolo. Mindenféle magyarázat nélkül.
¤ Ha rendelkeznél időnyerővel, visszamennél az időbe és megváltoztatnál valamit? - Nem. Még annak ellenére sem, hogy rengeteg hibát elkövettem.
¤ Mi volt a legnagyobb hazugságod? - ”Nagyon jól áll neked ez a fölső…. heh… heheh.” - Igen… nem tudok hazudni, sorry.
¤ Reggeli vagy éjszakai ember vagy? - Reggeli. Minden reggel hatkor felkelek, még akkor is, ha éjszaka nem mentem el aludni. Jobban lehet rám számítani, mint egy átkozott ébresztőórára. Néha nagyon átkozom ezt a “különleges képességemet”.
¤ Mennyi volt a leghosszabb kapcsolatod? - Komolyan? Nem lehetne ezt a kérdést skippelni? De úgy teljesen? Inkább iszok!
¤ Mi a legkínosabb dolog amit tettél ahhoz, hogy felkeltsd egy lánynak a figyelmét? - Nem tetszik ez a játék. Nem lehetne valami mást játszani?

Mit szeretnél inkább…?

¤ Zuhany vagy kád? - Zuhany
¤ Nagy mellek vagy kis mellek? - Kis mellek
¤ Kutya vagy macska? - Kutya
¤ Pizsamában aludni, vagy meztelenül? - Pizsama
¤ Kalandos vagy óvatos vagy? - Kalandos
¤ Valami sós, vagy valami édes? - Sós
¤ Puszi vagy ölelés? - Ölelés
¤ Cukor vagy fűszer? - Fűszer
¤ Egészséges vagy egészségtelen ételek? - Egészséges
¤ Nyaklánc vagy karkötő? - Karkötő
¤ Úszás vagy napozás? - Úszás
¤ Gyertyafény vagy lámpa? - Gyertyafény
¤ Hideg vagy meleg? - Hideg
¤ Karácsony vagy Halloween? - Karácsony
¤ Medence vagy tó/tenger? - Tó
¤ Pop vagy indie? - Indie
¤ Egyedül vagy csapatban dolgozni? - Csapatban
¤ Kaotikus vagy szervezett belső tér? - Kaotikus
¤ Festmények vagy fényképek? - Mindkettő
¤ Toll vagy ceruza? - Mindkettő
¤ Táncolni vagy énekelni? - Mindkettő borzalmasan megy, azzal mentem meg az emberiséget, ha egyik sem.
¤ Tél vagy nyár? - Tél
¤ Jeges kávé vagy forró kávé? - Jeges


Én még soha…

¤ Soha nem ütött még meg az áram - Iszok. Kiskoromban előszeretettel birizgáltam olyan dolgokat, amiket nem szabadott volna.
¤ Soha nem ájultam el. - Iszok...öhm… nem bírom a vért.
¤ Soha nem törtem el egy csontomat  - Iszok. Többször is törtem már össze magam.
¤ Soha nem ugrottam le egy tetőről. - Iszok. Szeretek magas helyekre felmászni, utána meg vagyok olyan hülye, hogy elfeledkezem arról, milyen magasan is vagyok igazából.
¤ Soha nem küldtem véletlenül valakit kórházba. - Iszok. Öhm…. az úgy volt, hogy… az a randi nagyon rosszul végződött…
¤ Soha nem volt meglepetés bulim. - Nem iszok.
¤ Soha nem mondtam véletlenül azt valakinek, hogy szeretem. - Nem iszok. Lehet ezt véletlenül mondani?
¤ Soha nem sérültem meg, amikor próbáltam lenyűgözni egy fiút vagy lányt. - Iszok. Hagyjuk.
¤ Soha nem fürödtem meztelenül a tengerben/tóban. - Iszok. Ez akkor volt, amikor otthon hagytam a fürdőgatyámat.
¤ Soha nem vettem részt hármas szexben. - Iszok. Öhm… véletlen volt! Esküszöm!
¤ Soha nem törtem még el bútordarabot szex közben. - Iszok. Az ágy is és a függönytartó és összetört, de már nem emlékszem, hogy ezt hogy sikerült összehozni. Talán túl mohók voltunk?
¤ Soha nem írtam szerelmes levelet. - Iszok. Annak szántam, de akinek küldtem nem annak vette.
¤ Soha nem rémültem meg annyira egy horrorfilm közben hogy sikoltoztam. - Iszok. Gyűlölöm a horrorfilmeket… játsszunk inkább mást, jó?

Felelsz vagy mersz

Felelek:

¤ Voltál már valaha komoly kapcsolatban? - Nem igazán.
¤ Mi a legfurcsább szokásod? - Mindenkiről karikatúrákat csinálok. De tényleg mindenkiről.
¤ Ha el tudnál egy személyt némítani a családodban, ki lenne az? - A helyes kérdés az, hogy inkább ki nem? A nővéreimet mindenképpen. Az összeset válogatás nélkül.
¤ Tudsz más nyelven is beszélni? - Igazából elég sok nyelven beszélek. Nagyon jó nyelvérzékem van. Természetesen beszélek franciául, svédül, angolul, de ezeken kívül tudok németül, finnül, norvégul társalgási szinten.
¤ Háziállatot vagy testvért szeretnél inkább? - Háziállatot!!!

Merek:

¤ Járd körbe a házat meztelenül. - Megcsináltam.
¤ Adj valakinek testmasszázst. - Megcsináltam.
¤ Utánozz macskát. - Megcsináltam.
¤ Ölelj meg egy fát húsz másodpercig. - Megcsináltam.
¤ Mondd el valakinek, hogy mit gondolsz róla. - Megcsináltam.
¤ Táncolj, mint egy balerina. - Megcsináltam.
¤ Csókolj meg mindenkit a szobában. - Megcsináltam.
¤ Csomagold be magad úgy, mintha karácsonyi ajándék lennél. - FAIL. Túl részeg voltam már hozzá.

Hiába tudtam már hetek óta, hogy el fogunk költözni, miután a szüleim elváltak, továbbra sem tudom elhinni, hogy végül tényleg itt vagyunk, anyám szülőföldjén. Minden olyan idegennek tűnik Franciaország után, és habár az emberek barátságosabbak, mint ahogy arra valaha is számítottam volna, az kétségtelen, hogy hiányzik a régi életem. A megszokott társaság, az iskola, apa, a barátok, na és persze főleg Te. Még mindig nem fogom fel, hogy nem foglak majd minden nap látni, vagy zaklatni téged a szokásos hülyeségeimmel. Már most borzasztóan hiányzol.  

Ha itt lennél nem is lenne annyira rossz itt sem. Miért nem lehetett volna azt csinálni, hogy anya csak a nővéreimet viszi magával? Őket nem hiányoltam volna! Már az első itt töltött napunkon se tudták megállni, hogy ne kergessenek az őrületbe. Direkt voltam olyan előzékeny velük, hogy megengedtem nekik, hogy válasszanak maguknak csak szobát, ez meg is történt és titkon örültem is annak, hogy a tóra néző szoba maradt nekem, de aztán Alva közölte, hogy meggondolta magát és mégis azt foglalta el, pedig már elkezdtem kipakolni. Csak egy pillanatra nem figyeltem, amíg lementem anyának segíteni a konyhában pakolni, és mire visszaértem a folyosón volt az összes cuccom és az ÉN szobám ajtaja már zárva volt. Ennyit a jó kezdetekről…

Végül a padlásszoba lett az enyém. Először nem örültem neki, túlságosan el van szeparálva a ház többi részétől, sötét, poros, és egyáltalán nem olyan hely, ahol szívesen tölteném a napjaim nagy részét, de miután kipakoltam egészen barátságos lett. Arról nem is beszélve, hogy a kilátás, na az verhetetlen innen. A világítást pedig végül elég hamar meg tudtam oldani, anya valami menő bűbájjal fénygömböket varázsolt a szobába, amiknek a fényerőssége úgy változik, ahogy én szeretném. Ami pedig még egy nagyon jó szempont a szoba kapcsán, hogy ide a nővéreim is ritkábban járnak fel, meg jól el tudom torlaszolni az ajtót, ha nagyon szükséges lenne. Főleg mivel ahogy te is tudod, szeretnek kopogás nélkül benyitni az emberhez.

Ami még nagyon meglepő volt első körben a számomra, az az, hogy most már hivatalos az, hogy magántanuló leszek. Itt nincs külön varázslóiskola, ami nagyon bizarr a Beauxbatons után, és fogalmam sincs, hogy hogy fogom tudni elviselni a nővéreim jelenlétét, miközben itthon kell majd tanulnunk. Szerintem ennek lógás lesz a vége, ahogy ismerem magam.

Majd még mindenképpen írok neked beszámolókat, habár nem tudom, hogy ezek után itt mi érdekes történhetne, ha amúgy is be leszek ebbe a házba zárva. Nehéz lesz megszokni a vidéki életet, a legközelebbi város is viszonylag messze van, és az sem olyan, mint amit eddig megszoktam a nagyobb városoknál. Kevesebb az ember, na és persze sokkal hidegebb van, bár tudod, hogy én azt nem igazán bánom, mindig is jobban szerettem a telet, mint a meleg nyarakat.

Nagyon várom válaszodat:






Kezdem jobban megszokni az itteni életet, habár néha még most is nehéz az, hogy ennyire el vagyok vágva a civilizációtól. Mostanra már egészen felépítettem magamnak egy olyan napi rutint, ami működőképesnek tűnik. Reggel mindig az az első dolgom, miután felkeltem és kicsit összeszedtem magam, hogy elmegyek sétálni az új birtokon. Sok napba telt, mire felfedeztem minden zegét-zugát, de most már kezdek mindent teljesen jól kiismerni. Azt viszont továbbra sem tudom megérteni, hogy anyának miért jó az, ha kecskefarmunk van. Jó, persze, sokat mesélt arról, hogy neki milyen szép emlékei voltak azzal kapcsolatban, amikor ő mindig besegített a szüleinek a farm életében, de ezek a kecskék ezer százalék, hogy nem olyanok, mint amilyenek régen voltak. Anya történeteiben mindig úgy szerepelnek, mint aranyos kis állatok, akikkel öröm foglalkozni, de igazából ezek a dögök a pokol legmélyebb bugyraiból kerültek elő, ebben egészen biztos vagyok. Vagy csak lehet, hogy engem nem szeretnek. Minden egyes alkalommal, amikor a közelükbe merészkedek, akkor harapnak. Vagy a ruhámat zabálják. Egyszer akartam csak megfejni az egyiket erre úgy oldalba rúgott, hogy még azóta is sajognak a bordáim.  

Az egyetlen pozitívumuk az, hogy mindig megtalálják a legszebb helyeket, amiket érdemes lerajzolni, és mindig azokat a virágokat zabálják fel, amik a legszebbek, tehát van ízlésük az ördögfajzatoknak. De kicsit eltértem a tárgytól… szóval, a reggeli séta után mindig egy jó nagy adag reggeli következik, hála Merlinnek ilyenkor még teljesen a nővéreim társaságától mentesen, mert ők jóval később kecmeregnek ki az ágyból, mint ahogy én szoktam. Az itteni ételek szintén nagyon mások, mint amiket eddig megszoktam, de azt nem mondhatom, hogy rosszabbak. Például a friss kecskesajt, kifejezetten a kedvencem a frissen sült zsemlékkel, amiket anya csinál. A testvéreim a lustaságuk miatt mindig csak kihűlve kapnak belőle, míg én még akkor mikor frissen kikerültek a sütőből.


Reggeli után szoktak megjelenni a lányok, én ilyenkor döntök úgy, hogy még felmegyek egy kicsit rajzolni, mielőtt a magántanárunk megérkezne. Igazából nem is annyira rossz ez az egész, mert habár hiányzik az iskola nyüzsgése, de a tanár teljesen személyre szabottan ad ki feladatokat, és azokra a területekre koncentrál, amiben egyénileg erősek vagyunk. Mindig elég korán végzünk, mert általában csak azért szokott jönni, hogy beszedje a beadandóinkat, és hogy gyakorolja velünk a varázsigéket, ha elakadtunk volna valahol, ezért viszonylag sok szabadidőnk… lenne… ha nem adna fel ennyi irgalmatlan mennyiségű feladatot. Szóval általában az ebéd szüneten kívül én megállás nélkül tanulni szoktam, vagy gyakorolni, és néha még így sem érek a végére. Az viszont határozottan jó, hogy bárhol tanulhatok, ha az idő engedi. Most még viszonylag jó az idő, így gyakran szoktam a természetben ücsörögni és ott gyakorolni vagy tanulni. Néha, hogy szünetet tartsak, szokáshoz híven rajzolni szoktam, de egyébként elég jól működik ez a rendszer.

Továbbra is szörnyen hiányzol.




Kezd beköszönteni a hidegebb idő, és készülünk itt is a Halloweenre. Kicsit másként működik itt a dolog, mert nem november elsején tartják, hanem október 31. és november 6. közötti szombaton, de a hagyományok szinte ugyanazok. Ki nem állhatom ezt az időszakot, az egyetlen jó benne az, hogy anya rengeteg finomságot csinál, így mindig tudok valami apróságot szerezni magamnak, ha éhes lennék, viszont a nővéreim ilyenkor vérszemet kapnak. Jelmezek tömkelege van mindig az utamban, arról nem is beszélve, hogy rendszeresen űznek sportot abból, hogy halálra ijesszenek az újabb és újabb kreatív ötleteikkel. Pontosan tisztában vannak azzal, hogy mennyire nem bírom az ilyen dolgokat: a vért, az ijesztgetést, és a szellemekkel sem vagyok igazán kibékülve, és ezt természetesen ki is használják. Szerintem tuti fogadtak arra, hogy ki lesz az első hármójuk közül, aki sikeresen fog kinyírni azzal, hogy különböző sötét sarkokból ugranak elő, az ijesztő jelmezeikkel. Jó úton haladnak, annyit biztosan elmondhatok.  

Sajnos nem ez az egyetlen rossz dolog, mert vészesen közelednek az első vizsgáim, és kb. látástól vakulásig tanulok megállás nélkül. Szinte semmi másra nincs is időm, ami eléggé demotivál, egyedül a képregények tudnak kikapcsolni, de általában mielőtt eljutok oda, hogy elolvassak egyet, általában belealszok. Érzem, hogy sürgősen szükségem lenne velem egykorú barátokra, vagy egyáltalán barátokra, mert kezdek kikészülni, hogy nem tudok másokkal beszélgetni csak nőkkel. Mármint, nem mintha a nőkkel bármi baj lenne, de a testvéreimet egyre jobban a pokolba kívánom, anya általában eléggé elfoglalt a napi teendőivel, és egyetlen társaságom ezek mellett a kecskék, akik utálnak. Ugye, hogy nem túl jó kilátások? És habár itt vagytok nekem ti, de azért levélbe teljesen más ez az egész, mintha személyesen tudnék veletek beszélgetni. Érzem, hogy kezdek megkattanni, és nagyon kell a szocializáció más emberekkel. Ha végre túl leszek majd a vizsgán, akkor be fogok szerintem menni a városba, hátha sikerül összefutnom, vagy barátkoznom valakikkel.


Kicsit aggódom anya miatt is, a válás óta hallani sem akar arról, hogy emberek közelébe menjen, helyette állandóan azokkal az ördögi teremtményekkel foglalkozik, és csak akkor beszélget másokkal, ha a sajtokat, vagy tejeket akar eladni a legközelebbi város boltjainak. Első látásra nem úgy tűnhet, mintha kifejezetten zavarná az, hogy egyedül maradt velünk, de azért én látom rajta, hogy magányos, még így is, hogy kénytelen velünk is foglalkozni az imádata tárgyai mellett. Megértem, hogy apával miért nem működött a kapcsolatuk, de azért sajnálom, hogy így alakult. Te továbbra is nagyon hiányzol, és mit meg nem adnék azért, hogy újra melletted lehessek, hogy biztosra menjek abban, hogy minden rendben van. Remélem neked jobban telnek a napjaid. És  remélem te is hiányolsz, mert én még mindig szeretlek...




Először is, nagyon boldog születésnapot! Remélem, hogy még épp időben fog odaérni hozzád ez a levél, és nem kések el a köszöntésekkel. Kívánom azt, hogy nagyon jó napod legyen, és minden amit elterveztél erre a napra, az megvalósuljon. Részletes beszámolót kérek majd!  

Amióta nem írtam, igazából rengeteg minden történt, és utólag is ne haragudj, hogy csak most jutottam el odáig, hogy válaszoljak neked. Először is: túléltem a vizsgáimat és úgy néz ki a legtöbb elég jól is sikerült, így most lehetőségem van egy kicsit lazítani. Ahogy említettem a legutóbbi levelemben, végül tényleg elmentem a városba egy kicsit sétálni, és beváltak az elképzeléseim, végre szereztem barátokat! Nagyon hiányzott már az, hogy tényleg olyanokkal legyek együtt, akiknek hasonló az érdeklődési köre, és iszonyatosan szerencsésnek érzem magam, hogy végül sikerült beléjük botlanom. Az egész a szerencsén, pontosabban a bal szerencsén múlott. A hosszabb séta után, bementem egy egész menőnek tűnő kávézóba, és kikértem a lehető legnagyobb, legfinomabb jeges teát, ami a világon csak létezhet, majd próbáltam valami helyet találni. A probléma azzal volt, hogy nem volt semmi az égvilágon, ahova le tudtam volna ülni. Nagy szerencsétlenül toporogtam egy sort, próbálva kitalálni, hogy mi legyen, de feltartottam a többi embert, ezért inkább megindultam az asztalok között. Ekkor ütött be a krach: sikerült megbotlanom a saját lábamban megbotlottam az egyik vendég lábában és sikeresen ráöntöttem a teám összes tartalmát egy kisebb társaságra.



Sokáig síri csend uralkodott közöttünk, ők négyen meredtek rám, én meredtem rájuk kétségbeesetten, majd abból a pár pillanatból irdatlan nagy röhögés lett és végül meginvitáltak maguk közé az asztalhoz. Jó érzés volt, hogy ilyen feltétel nélkül befogadtak, annak ellenére is, hogy eláztattam őket teával. Mint kiderült, mindegyikük eléggé művészlélek, és ez a kávézó a törzshelyük, ahol gyakran szoktak összeülni megvitatni a szokásos kis dolgaikat. A társaság eléggé vegyes, különböző érdekes figurákkal, de nem untatlak vele, hogy még jobban belemegyek a részletekbe, az egész történet lényege úgyis az, hogy végre sikerült valakikkel úgy elbeszélgetnem és jól éreznem magam, ahogyan már régen nem. Hamar telefonszámokat cseréltünk, és megbeszéltük azt, hogy a jövőben még mindenképp összefutunk.




Mostanában nagyon gyorsan telik az idő. Biztosan emlékszel még, amikor az előző levelemben megemlítettem, hogy anya találkozott valakivel ugye? Na hát azóta is nagy a szerelem, és igazából tényleg rendes a pasi. A nővéreim véleménye megoszló róla, valamelyikük imádja, valamelyikük kifejezetten nem szereti, nekem speciel semmi bajom nincs a taggal. Nyilván a közelébe se ér apának, de úgy néz ki, hogy anya mellette boldog, nekem pedig ez elég. Egy este elkaptam őket, ahogy arról beszélgetnek, hogy lehet összeházasodnak, ami először megijesztett, bevallom, de később jobban átgondoltam és igazából nem vagyok ellenére. Abban bízom, hogy így majd Akéhez fogunk költözni és akkor végre örökre elfelejthetem azokat a rohadt kecskéket, akik azóta is előszeretettel zabálják fel a dolgaimat. Az egyetlen hasznuk az, hogy tényleg nagyon finom sajtokat és tejet lehet tőlük szerezni, de egyébként egy cseppet sem hiányoznának. Jó lenne visszatérni a városba is, mert akkor a többiekkel is többször találkozhatok majd.  Vagy ez túl önzőn hangzik? Lehet hogy csak egész egyszerűen örülnöm kéne annak, hogy anya végre boldognak látszik, és megtalálta magának azt a párt, akire vágyott.

Ó, igen, kérdeztél arról, hogy milyen volt a múltkori kirándulás, hát nagyon király volt! Készülj fel arra, hogy most egy hosszú élménybeszámoló fog következni. Nem tudom, hogy említettem-e, de végül Fredek nagyszüleihez mentünk telelni, mert rájöttünk, hogy így sokkal olcsóbban megússzuk majd az egész körjáratot, ráadásul az a terület baromi szép, úgyhogy mindenképpen érdemes meglátogatni. Így is történt, egy hétre mentünk, és minden egyes napon történt velünk valami, de azért igyekszem nem annyira bő lére ereszteni a dolgot, mert még szerencsétlen baglyom nem fogja elbírni a borítékot, mert annyira vastag lesz.  

Fredek nagyszülei nagyon örültek a kis csapatunk érkezésének, egyből el is láttak minket rengeteg kajával, és arról magyaráztak, hogy milyen soványak vagyunk, ahogy a nagyszülők általában. Kétségtelen, hogy mire visszaértünk a kis telelésről, tuti hogy híztam vagy öt kilót, ha nem többet, bár az is igaz, hogy általában le is mozogtunk mindent, amit megettünk a kis túráinknak hála. Greta amúgy elképesztő, olyan mint egy robot, ő addig meg nem áll, amíg mindent meg nem csinálunk, amit eltervezett, lehet hóvihar, és istentelen időjárás, mi akkor is mentünk, mintha muszáj lett volna. Ezért is lehetett az, hogy amikor a hegyen túráztunk, elég hamar átélhettem a halálközeli élményt, mert majdnem sikerült lezúgnom az egyik meredek sziklaszirtről, mert megcsúszott a lábam. Tudom, tudom, most szinte látom magam előtt az arcodat, ahogy azt mondod, hogy miért nem maradtam inkább otthon, pláne ismerve az én csodálatos képességemet arra, hogy mindig sikerül valamilyen úton-módon lesérülnöm, de élek, és csak ez a lényeg, nem igaz?  

A hegymászáson kívül, voltunk delfinlesen, téli pikniken egy kilátóban, fagyoskodás a minibuszban, mert a vihar miatt nem tudtunk hazamenni, menekülés rénszarvasok elől… rengeteg mindent tudnék még mesélni, de félek, csak untatlak vele. Amiről viszont mindenképpen szeretnék neked beszámolni, az két élmény, amit biztos vagyok benne, hogy soha nem felejtek el. Majd egyszer mindenképpen elhozlak, hogy te is megtapasztalhasd! Az első ilyen a kutyaszános kirándulás. Itt ennek elég régre visszanyúló hagyománya van, Fredek nagyszüleinek pedig volt egy ismerőse, aki kifejezetten ezzel foglalkozott, így ingyen és bérmentve mehettünk el egy ilyen túrára. Az egész program úgy kezdődött, mikor odaértünk, hogy jó alaposan beöltöztünk, ugyanis elég durván repkedtek a mínuszok. A túravezetőktől kiderült, hogy gyakran jelennek meg olyan turisták, akik még havat sem láttak, ezért mindig van náluk egy nagy adagnyi overall, bakancs, kabát, és egyéb meleg ruházat, és mindenkinek kötelező jelleggel be kell öltöznie, elkerülve azt hogy bárki is elveszítsen a fagyás miatt egy végtagot. Még azoknak is be kell öltöznie, akik egyébként simán el lennének egy farmerban is, mint Freder barátom, volt is belőle morgás.  


Miután mindenki kellően felöltözködött, és amorf formákat öltöttünk a vastag ruháknak hála, megindulhattunk végre a szánok felé, ahol a kutyák már felszerszámozva vártak bennünket.  Súlytól és utasszámtól függően 4-6 kutya volt befogva 1-1 szán elé. Persze minden kutya szánhúzó jellegű volt, de nem feltétlenül csak echte husky kutyákra kell gondolni, szinte egyikük sem “fajtatiszta”. Viszont mindegyikük nagyon cuki és barátságos - végig is lettek alaposan dögönyözve általunk.A tényleges indulás előtt még kaptunk pár instrukciót, például arról, hogy fékezzünk, ha az előttünk menő fékez, illetve igyekezzünk nem elveszíteni semmilyen tulajdonunkat, de legalábbis nem fogunk megállni érte, ha valami leesne, mert ha a kutya megy, akkor megy. Így aztán szinte már az összes medvének és rénszarvasnak van saját okostelefonja, (vagy varázspálcája, mert igen, a saját pálcámat én sikeresen elhagytam...) Megállni már csak azért sem kell, mert a kutyák útközben a hóból tudnak inni, illetve ha rájuk jön a szükség akkor is elég csak lassítani, mert futás közben is el tudják végezni a dolgukat. Legfontosabb tudnivalóként pedig bemutatták annak az alkatrésznek a használatát, ami a rögzítőfék szerepét hivatott betölteni, de erről utóbb kiderült, hogy még ha teljes testsúlyával is rajta áll az ember, a kutyákat akkor is legfeljebb a jóindulatuk akadályozza meg a továbbhaladásban, ez a jégcsákány-szerűség semmiképpen.  Ki is repültem a szánból egyszer, fejjel előre a hóba. A kis kalandunk után tábortüzet gyújtottunk és beszélgettünk, én pedig nyalogattam a büszkeségemen esett és a ténylegesen szerzett sebeimet.

A másik nagy élmény, amiről mindenképpen szerettem volna bővebben írni neked, az a sarki fény. Egyszer mindenképpen látnod kell! Mivel ez egy olyan dolog, amit tényleg nem lehet a városból látni, sem semmilyen lakott területről, ezért egy újabb hosszabb séta lett betervezve, a derékig érő hóban. Este tíz után indultunk el Fredek nagyszüleitől,és jó két órás túrázás után megérkeztünk a megfelelő helyre, ahol szinte egész éjjel ott is maradtunk a farkasordító hideg ellenére. Az ég teljesen kitisztult, tele volt vibráló csillagokkal és a napszélnek köszönhetően gyönyörű északi fénnyel is. Le sem lehet írni milyen szürreálisan gyönyörű élmény mikor az ember áll a sötétben minden külső hang vagy fény nélkül, az ég olyan felettünk, mint egy gyémántokkal teleszórt szőnyeg, az északi fény pedig hömpölyög és fodrozódik a fejünk felett smaragd zölden-kéken-lilán. Ennek is meglett a böjtje, mert habár semmiért nem cserélném el az élményt, úgy megfáztam, hogy azóta is abból próbálok kikecmeregni. Ezután vége is lett a túrának, mert olyan magasra felment a lázam, hogy már a többiek sem tudtak velem mit kezdeni, amikor pedig hazaértem a nővéreim aggódtak értem. El tudod ezt hinni? Pont ők! De amúgy te ne aggódj, semmi bajom, csak pihennem kell. Be is fejezem az írást, és lefekszek, mielőtt még megint valami szörnyűséget próbálna valaki lenyomni a torkomon.



Izgalmas híreim vannak! Mióta anya összeházasodott Akével, sugárzóan boldog, és egyértelműen meg tudom mondani a különbséget, mikor még apával élt együtt. De aztán kiderült, hogy más miatt is  nagy volt az öröm, mert kiderült, hogy újra terhes lett. Senki nem számított erre, még ők maguk sem, de a nővéreim majd kiugrottak a bőrükből, mikor kiderült, és igazából én is, mert abban reménykedem, hogy talán így nem én leszek az egyetlen, akit folyton szekálnak. Azért is nem írtam most egy jó darabig, mert utazgattam, és sok olyan helyen jártam, ahonnan nem volt biztonságos baglyot küldeni, de majd mindenképpen megírom neked a beszámolókat. Mikor a legutóbbi utamról hazaértem, anya már gömbölyödő hassal fogadott, és mindenki izgatottan várta az új testvérünk érkezését. Mindent megadtam volna azért, hogy egy újabb fiú legyen és ne lány, mert no offence, de a nővéreim után nagyon el kellett volna egy olyan testvér, aki a változatosság kedvéért ki is állt volna mellettem, már csak férfiúi szolidaritásból is a jövőre nézve.

Sajnos viszont csalódnom kellett, mert egy újabb kislány jött a világra, egy kifejezetten ronda, viharos éjszakán. Az elején legszívesebben a fejemet vertem volna a falba, de amikor először a kezembe vettem, azt hiszem… szerelem lett első látásra. Azok után alig akartam letenni, és nagyon szívesen foglalkoztam vele, habár azt kétlem, hogy ebben ügyesebb lettem volna, mint bármi másban, de a picurka egészen szeret a karjaimban lenni. Szerinted mennyi az esélye annak, hogy végre egy olyan lány kerül a családunkba, aki nem fog folyamatosan piszkálni? Merjek reménykedni, hogy vele más lesz? Vagy tartsak attól, hogy a nővéreim majd rossz példát fognak mutatni neki? Egyedül majd az idő tudja ezt eldönteni. Ezen kívül van egy nagy meglepetésem számodra, nem is írom inkább meg, majd meglátod, ha eljön az ideje, de remélem, hogy örülni fogsz neki. Én már nagyon várom a reakciódat rá.

Ha először találkozol velem, akkor egyből a magasságom tűnhet fel, az átlagnál kicsit magasabb vagyok, és általában mindig mosolygok. Van egyfajta barátságos aurám, ahogy a többiek mondják, és ha valaki odajön hozzám beszélgetni, én biztos nem vagyok az az ember, aki elküldi az illetőt, még akkor sem, ha éppen sietős lenne a dolgom. A hajam sötétbarna és göndör, a szemeim zöldek, a testfelépítésem határozottan sportos, hála a rengeteg túrának és a természetben töltött időnek. Stílusilag nem igazán tudnám behatározni magam, mert szeretek elegánsan öltözködni, de sokszor nem találom praktikusnak, hála annak, hogy tényleg elég aktív életet élek, arról nem is beszélve, hogy rendszeresen történnek velem olyan balesetek, amik alaposan elrontják a fehér ingemet például. Sokszor pont ezért lemondok róla, még akkor is, ha igazából inkább úgy öltözködnék, de egyszerűen sokszor nem praktikus. Nem szeretem az ékszereket, nem is hordok kifejezetten, egyetlen karkötőt hordok, amit sosem veszek le, amit az egyik barátom csinált nekem, amolyan szerencsehozó kabalaként. Nem mintha működne… de ez most nem is ide tartozik.