Sophie Elizabeth Lestrange

Mindenki számára más és más dolog a pozitív és a negatív. Számomra a pozítív tulajdonságok mindig is azok voltak amelyekkel tudathatom a világgal, hogy számomra mennyire fontosak a családtagjaim és a barátaim. Azok akikhez hűséges leszek ameddig világ a világ. Értük bármire, de szó szerint bármire képes lennék. Még olyanra is amit nem néznének ki belőlem. Nem vagyok egy őrült gyilkos, de ha a szeretteimről van szó, akkor semmi se képes megállítani. Akkor mindenkin átgázolok, mint valami kis eszeveszett tornádó.

Hogy másokat mi zavar bennem, azt inkább másoktól kellene megkérdezni. De az, hogy engem mi zavar saját magamban az már könnyebb kifejteni. Elég sok minden. A siketségemtől kezdve, az őrült módon égnek meredő babahajaimon keresztül, a makacsságom, az önfejűségem, a kíváncsiságom és a leginkább az, hogy ami a szívemen az a számon típus vagyok. Vagyis... hát, valami olyasmi.

Sűrű sötét felhők borították az eget, mellyel kontrasztban a földet vastag, szikrázóan fehér hóréteg borította. A háttérben tisztán hallottam ahogy Leo és Simon játszanak valamit. De engem nem érdekelt más csak az, hogy korcsolyázhassak. Ennél jobb téli szórakozást keresve sem találhat az ember. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy a tó jege még nem volt elég vastag. Anya minden alkalommal elmondta, hogy vigyázzunk és ne menjünk be túl messzire, mert veszélyes. Persze már akkor is makacs és önfejű voltam. Így folyamatosan egy beljebb lopakodtam, még nem a közepén találtam magam.
Onnantól elég volt egy rossz mozdulat és a lánc elindult. A talpaim alatt a jég hatalmas robajjal repedt meg. Hiába próbáltam bármit is tenni már nem volt esélyem arra, hogy meneküljek. A leggyengébb pontján beszakadt alattam a jégtábla én pedig úgy süllyedtem el a feketének tűnő vízben, mint egy kacsázásnál használt parányi kavics.
Jó úszó voltam akkoriban is már, de abban a helyzetben teljesen leblokkoltam és nem tudtam mozdulni. A félelem és a bőrömet égető jeges víz úgy kötöttek gúsba, mint ahogy a seprű készítésnél a cirokszálakat szokás.
Fogalmam sincs mennyi ideig lehettem a víz alatt, vagy mi történt az után, hogy megmentettek. hiszen az utolsó emlékem az volt, hogy egy kéz nyúl felém, hogy a felszínre húzzon.
Ezután már csak arra emlékszem amikor a kórházban magamhoz tértem és csak a nagy üresség és a néma csend ölelt körbe, mint egy kényelmes, puha takaró. Akkor és ott dőlt el a sorsom és a jövőm alakulása. Belőlem nem lesz híres Kviddics játékos, énekesnő, sőt még az iskola kóruspróbáit is elfelejthetem.
Hogy összetörtem e akkor?
Ohh, igen. Határozottan állíthatom, hogy hatalmas törés volt az életemben a hallásom elvesztése, főleg úgy, hogy véglegesnek titulálták az medimágusok az esetemet. De azóta eltelt egy pár év és most már kezdem megszokni a helyzetet. A családommal együtt megtanultuk a jelnyelv minden apró kis részletét, így amiatt nem kell aggódnom, hogy velük nem tudom magam megértetni. Az iskolában meg… Hát valljuk be őszintén nem egyszerű. De ennek ellenére azt hiszem egészen jól megállom a helyem.
Megtaláltam a helyem és a legjobb barátnőmet is Liv személyében, aki szinte olyan, mint ha a testvérem lenne. Mindig mellettem áll és támogat, ha kell. Segít ha arra van szükségem és szerintem ha azt mondanám neki, hogy el kell rejteni egy hullát, akkor csak azt kérdezné, hogy hol az ásó. Iszonytaosan nagy mázlim van vele is ugyan úgy ahogy a családommal.
Ha pedig már a családnál tartunk, akkor nem tehetem meg, hogy nem ejtek néhány szót a húgomról. Igen. Van egy húgom, akinek a létezéséről még csak nem is lenne szabad tudnom. Ennek ellenére mégis tudok és amit nem adhatok tovább senkinek, hiszen azzal megszegném az apának tett ígéretem. Pedig még mindig látom magam előtt ahogy azt mondja, hogy „Senkinek nem beszélhetsz róla hercegnőm.”
Tudom, hogy egy kicsit giccses, hogy ennyi idősen is még hercegnőnek hív, de én szeretem és amúgy is egy lány sosem lesz elég idős ahhoz, hogy az apukája kis hercegnője legyen.

Lássuk csak... Sötétbarna, már majdnem fekete haj; mogyoróbarna íriszek; karakteres arcvonások; makulátlan bőr; hibátlan testalkat; kecses, már-már légies mozdulatok; laza, de mégis stílusos öltözet; kevés kiegészítő és minimális, de annál csinosabb smink. Azt hiszem ezzel a pár szóval mindent leírtam ami a külsőmet jellemzi. Egy olyan kemény külsőt amely egy érző  szívet takar.