Mabel Greene

Nagyon erős igazságérzetem van, bárkit megvédek akit véleményem szerint igazságtalanul bántanak. Igyekszek pozitívan állni mindenhez, a barátaimért bármi áron kiállok és mindig rendben tartom a dolgaimat és általában kedves vagyok mindenkivel. Senkit sem bántok, főleg nem ok nélkül. Amire vágyok, vagy érdekel, ott maximálisan jelen vagyok és minden energiámat belefeccölöm. Mágneskánt vonz a misztikum. Ott egy mély tó, aminek az alján megtalálom a választ a kérdéseimre? Számitsatok arra, hogy rövidesen megtanulok úszni. Ködös, rejtélyes erdő mélye? Én leszek az első , aki az ismeretlenbe végtat. Van különbség az űrhajos és a csillagász között és én inkább leszek űrjajós. Akárhányszor is kerüljek padlóra végül mindig talpra állok, ha kell a saját hajamnál fogva cibálom ki magam a mélyvízből.

Nem valami jó a humorérzékem, szívesen meghallgatok ugyan bárkit ha beszélni akar valamiről, de sosem erőltetem a dolgot. Ha egyszer megkérdezem, hogy van-e valami baj és az a válasz, hogy "semmi" akkor nem is kérdezősködöl tovább. Emiatt páran azt hiszik, hogy nem is érdekel a problémájuk. Amikor stresszelek kényszeresen pakolni vagy takarítani kezdek, vagy nyaggatni másokat, hogy rendezzék a ruháikat, hajukat vagy esetleg a szobájukat.

Az én múltam nem kimondottan érdekes, nem is tragikus. Nem sok mindent tudok mesélni róla engem nem is annyira a múltam érdekel, inkább ajelenem, a jövőm.
Az anyám Azmaria egy véla, apám pedig egy Leonel Carlton nevű aranyvérű mágus, így lettem félig véla, félig boszorkány. Azért mondom mindig a vélát előre, mert nem vagyok büszke apám ágára, akik egytől egyig Halálfalók voltak illetve ezt az eszmét szolgálták. A Carltonok nem nézték jó szemmel, hogy apám egy olyan nővel állt össze, aki szép-szép..de mégcsak nem is ember. Én vagyok az egyetlen, aki nem anyánk szőke haját örökölte, hanem apánk vörös fürtjeit ezért a Carlton famlia volt oly kegyes, hogy apánknak ultimátumot adjanak. Vagy elhagyja anyát és ha akar magával vihet a Carlton birtokra, vagy örökké ki lesz tagadva a családból. Mit gondoltok melyik utat választotta? Hát nem minket. Anyám szörnyű haragra gerjedt, már csak a felvetésen is, hogy engem elválasztana tőle és testvlreimtől. Ez volt talán anyám azon tette, amiért mindig hálás leszek. Oroszlánanyaként védett meg és űzte el apánkat mint patrónus a dementorokat és Leonel Carltont sohatöbbé nem láttuk, nem is hiányzik. Anyának sem, aki rátalált az igaz szerelemre Alistair Greene az auror személyében. Az csodálatos, bátor férfi, nem csak anyánkba szeretett bele de azonnal megszerette a lányait is és sajátjaiként nevelt fel minket. Ő az akinek a nevét büszkén viseli az egész család. Innentől kezdve megvolt a családi idill, a nővéreimmel csak a ruhákon vitáztunk össze, jártunk világszerte mindenfelé, sokat kempingeztünk és túráztunk. Mielőtt a Roxfortba felvételt nyertem volna, áhitattal hallgattam a nővéreim és a nevelő apám történeteit a varázslás csodáiról és már tűkön ülve vártam, hogy nekem is érkezzen az a bizonyos bagoly. Az iskola éveim viszonylag eseménytelenül zajlottak. Nemrég viszont ketté törték a szívemet és nem vagyok biztos benne, hogy valaha is megfogok bízni a korombeli srácokban. Inkább koncentrálok a sulira, a tanulmányaimra és a fejlődésemre, hiszen fontos, hogy méltó utódja legyek Alistair Greenenek mint auror. Sosem felejtem el, amikor bevitt a minisztériumba és ott láthattam a nyüzsgést, a csapatmunkát. Némelyik auror szemmel láthatóan piszok fáradt volt, de oly tartással rendelkeztek, hogy a lélegzetem is elállt és olyan fáradtan, viharverten, nyűgösen is hajlandóak voltak engem szórakoztatni. Az volt az a közösség, amire vágyok, hogy egyszer majd bekerüljek közéjük mint a fény egyik képvislője.
Greene papa magamra hagyott egy kis időre, mekem viszont valahogy sikerült elcsatangolnom, kerestem a visszafelé vezető utat, amikor megszökött egy rab. Egyenesen felém tartott az a fekete árny, nem kaptam levegőt, a lábaim megremegtek mint a gyümölcskocsonya amit annyira szerettem, csak álltam tétlenül és vártam, hogy lecsapjon rám, mint sárkány egy mezei nyúlra. Annyi esélyem nem volt, a nyúl legalább megpróbálna elmenekülni. A szemeimet összeszorítottam és lám, mire kibontottam szempilláimat az árnyat a semmiből előtrörő fényesség űzte el. Nem tudom ki volt az, aki megmentett, de egy életre az adósa leszek.
Ezek életem legfontosabb eseményei, amik azzá formáltak aki vagyok és várom a további kalandokat, amik a jövőbeli Mabel Greenet fogják majd készre csiszolni.

Egy 167,64 cm magasa lányt látok törékeny formával, de helyén vannak a domborulatai. A bőröm porcelán, ami szinte sosem ég le, de nem is barnul le, legnagyobb sajnálatomra. A szemeim nagyok és kékek, némi szürkével, hosszú, fekete szempillák keretezik. A hajam az egyetlen ami eltér a Véláktól, nem szőke hanem vörös, valahogy elörököltem a biológiai apámtól. Hossza a derekamig ér, sosem kócos és gyakran váltogatok az egyenes és hullámos stílus között.
Ruházatom nőies és egyszerű, kerülöm a giccset ha lehet és szinte sose hordok riktító színeket. Az arcomon kellemes mosoly ül a legtöbbször, szemeim pedig örökké keresik a mélységet másokban, amire annyira vágyok. Sosem sminkele, nem érzem szükségességét, maximum ha valamilyen alkalomhoz kell.