Jessie Yordmoon

Összetett és bonyolult minden lében kanál jellem vagyok, de valószínűleg erre már magatoktól rájöttetek rég. Sok minden érdekel, kezdve a színjátszástól a hangszereken át tényleg minden, amivel csak megfelelhetek másoknak. Nyitott vagyok bármire, ami érdekel vagy látok benne fantáziát.
Igenis fontos, hogy határozott legyek. Konkrét életcéllal még ugyan nem rendelkezem, De igyekszem, hogy határozottnak tűnjek. Ez egy kamasz szájából igazán furcsán hangzik, hisz annál képlékenyebb személyiség nem is igazán létezik. Egyet tudok, jelenlegi szenvedélyem a hegedűn játszás, alakítás, középpontban lenni, bosszantani a testvéreimet és közben talán ég megtalálni önmagamat is. Hogy mennyire vagyok jó belőle? Szerintem nem lehetek annyira borzalmas, ha a kórust kísérő zenészek egyikeként elhegedülöm a nótájukat. Minden másból viszont borzalmasan állok. Ha nem lenne segítségem, akkor esélyes, hogy már rég elhasaltam volna az első vizsgáimon is. A legtöbb tantárgyból úgy vagyok átrugdalva. Pedig nem hülye vagyok, csak az érdeklődésem másfelé irányul.
Makacs vagyok, néha karakán és határozott. Amit a fejembe veszek, abból úgysem engedek. De mégsem vagyok túlságosan kicsapongó. Képtelen vagyok megfontolni, hogy mit lépjek, ami a legtöbb esetben minden, csak nem jó. Imádok viccelődni, szórakozni,  vagy legalábbis szórakoztatni. Állítólag mások agyára megyek vele, pedig szerintem sosem vagyok sok. Épp annyi, amennyire elég.  Egy valamiben egészen biztos vagyok. Én az a tipikusan mondhatni korlátok nélküli szabad ember vagyok.
Tudom ki vagyok, kik a felmenőim és csak az számít, hogy a családomnak és a barátaimnak fontos legyek és rájuk mindig számíthatok. Szeretek magyarázni, nagyon élvezem sokszor, hogy a társaság közepe vagyok és az tény, hogy elég nagy a szám. Tökéletes terelés arról, hogy mennyire ingatag egyéniség vagyok.
Ami a lányokat illeti, könnyen zavarba jövök. Az előttük való megjelenést még gyakorolnom kell, ha kicsit félreérthető már a szituáció, akkor a füleim egyből vörösödnek. Még szerencse, hogy a hajam takarja. Olyankor állandóan tudok hülyeségeket is mondani, noha nem vagyok egy dadogós típus ilyenkor sem. Csak hülyén kezelem a szituációkat.

 
mindig||
            * színjátszó
            * hegedűn játszani
            * színház
            * haverok
            * vajsör
            * csíny
            * csokibéka
            * meg az összes többi értelmetlen WWW édesség
            * akit nem bír, provokálja

soha||
         * semmittevés
         * rossz társaság
         * hiszti
         * romantikázás
         * spenót
         * kelbimbó
         * brokkoli
         * igazságtalanság
         * Nate bosszúja

Kezdhetném akár azzal is, hogy milyen a családi hátterem, hisz az nagyban hozzájárul minden ember pályafutásához. Anyuci pici fia voltam mindig is, aki a harmadik a családban, második a fiúk között és nagy reményekkel indítottak utamra, mondván, hogy majd egyszer én is öregbítem a család hírnevét. Ja nem, igazából állandóan azon fosnak, hogy mikor kapják a következő értesítést és mikor boldogíthatnak engem egy újabb rivallóval. Valami kétségtelenül félresiklott.
A nővérem mindig is egy teljesen külön világ volt, akinek a tanulás az első és ha mi nem úgy teszünk, akkor romokban a világ. Nem igazán kerestem a társaságát a suliban, hisz ki vágyott volna arra, hogy végzős lányok között flangáljon. Persze, majd megkapom, hogy istenem de édes az öcséd... mikor rohadtul nem. Bátyám Nate két évvel volt idősebb nálam és mire a Roxfortba kerültem, már teljesen a maga útját járta a maga társaságával, szóval tudjátok, úgy annyira nem találtam meg a helyem. A szüleim úgy gondolták, talán majd fogja a kezem és segít beilleszkedni. Na azt nem kellett, mert elég hamar megtaláltam a saját hangom.
Visszatérve a picike Jessie-re, nem voltam piskóta. Már akkor kis anyaszomorító nyüzsgő gyerek voltam, aki ment a feje után… akarom mondani a bátyja feje után. Mert Nate volt a nagytesó, a példakép, akire akkor is számíthattam, ha valami rosszat tettem, mert bevállalta a balhét, és állította, majd elviszi a balhét. A szidás pillanatában azonban mindent a bátyámra kentem, azt is, amit én követtem el. Ki tudna haragudni egy tündéri kisfiúra?
Emlékszem egy hatalmas bandaháborút folytattunk mi ketten a kerti törpék ellen, akik már megint, mint valami inváziós ellenség, felforgatták nem csak a kertet, de az egész udvar úgy nézett ki mint egy vakondtúrás. Talán ha négy éves épp elmúltam, mindent bevetettem a siker érdekében, rájuk másztam, rúgtam, még haraptam is. Nate sokkal jobb helyzetben volt a maga hat éves fejével. És akkor egyszer csak az egyik törpe a levegőbe repült és egy hatalmas pocsolyában kötött ki. Nem repült nagyot, nem szállt el két méterre, de a varázsképességeim ott és akkor kezdtek megmutatkozni. Anyunak el sem mertem mondani, Nate árulkodott nagy lelkesen. Sosem hagytak ki minket a varázsvilág nyújtotta életből. Kicsiként sokszor hallgattam a nagy meséléseket, vagy néztem, hogy apu épp miféle dolgokat bűvöl meg állandóan. Akkor még nem értettem, hogy miért. Most már inkább áldanám az eget, ha továbbra sem tudnám, miért csinál ilyeneket.
Még eszembe jut, mennyire izgultam kis tökmag tizenegy évesen, amikor a Teszlek Süveget a fejemre tették. Anyuék azt magyarázták mielőtt feltettek a vonatra, hogy ne izguljak, a bátyám mellé kerülök. Hát igazuk az nem lett, alig került a fejem fölé a Süveg, gondolkozás nélkül sorolt a házamba. Máig a feldereng a hangja a fejemben, ha arra gondolok.
És mindezzel kezdetét vette egy új kaland, ami még mindig nem ért véget. Itt tapasztaltam meg milyen hozzám hasonló barátokat szerezni, milyen a bátyám talárja mögött takarózni, majd kikerülni onnét, ahogy ő elhatárolódik tőlem. Mert rengeteg minden történt velem, igen. Elsősként még a beosztási ceremónián megismertem Garreth Pritchard-ot. Egy nagy terveket kergető, minden csínybe belerángató barátot, akivel azonnal szóba elegyedtünk a vacsoránál. Emlékszem, folyamatosan átpisszegtünk egymáshoz, mindegy, hogy mekkora távolság volt közöttünk. Egy idő után nyilván idegesíthette a többieket, mert páran csak egymásra néztek és vágták a pofákat. Nem zavartattuk magunkat, rengeteg dologról tudtunk hirtelen beszélgetni. És ez az elkövetkezendő években is így volt, ahogy lassan igaz barátokká váltunk. Ha baj volt, ő segített, cserébe ő meg nem unatkozott. Nem hagytam egyszerűen unatkozni. Számtalan büntetőmunkát csináltam már, és ennek felébe őt is sikeresen belerángattam. Vagy fordítva. Az órákon nagy segítség volt nekem az, hogy néha ketten ültünk össze megírni a beadandót, tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy még nem buktam semmiből. A barátságunk azonban nem merült ki ebben. A fél nyarakat hol nálunk, hol náluk töltöttük. Egy nagy közös szenvedélyünk is lett: a kincskeresés. Azt mondta, hogy egy családi hagyaték várja a Roxfortban, de még nem jöttünk rá, hogy hol.
De ha nem lennék ennyiből elég idegesítő, akkor csak kérdezz meg bárkit. Biztos mindenki tud mondani egy sztorit arról, hogy böfögtetőcukorkát kaptam be a köpkő-klubban, ugyanezt eljátszottam a varázslósakk-klubosokkal is egy érdekfeszítő játék közben. De biztosan sokakat kiborítok a próbákon akár a színjátszón, akár a kóruspróbákon. Egyszer annyira röhögtem, hogy ivás közben sikeresen leköptem egy lányt is. Vicces volt, amit Gary mondott, jó?  Jah, arról nem beszélve, hogy mekkora barackot kaptam a fejemre, amikor a bűbájtan előtt apát utánoztam felvéve a vonásait és teljesen átlényegültem bele. Csak hát nem számoltam azzal, hogy egyszer csak ő is megérkezik. De most vesse rám az az első követ, aki azt mondja, hogy ez a sok minden nem vicces.

A külső megjelenéssel nem igazán szoktam foglalkozni, talán újabban próbálok úgy, ahogy értelmeset alkotni. De a stílusom két szóval is meg lehetne mondani. Egyszerű és kisfiús. Szeretem a kényelmes cuccokat, meg amiben nem érzem úgy magam, mint egy díszpinty.. A kényes selyeming nálam szóba sem jöhet, sem akármilyen szükségszerű kötelezően elvárt megjelenési holmi. Farmer és póló, vagy farmer és pulcsi, de az sem az a tipikus kötött. Bár Molly néni szeret "meglepni" ilyesmikkel. Ugyanakkor az elmondható a megjelenésemről, hogy igyekszem felvenni a divatban a tempót. Azt vettem észre, hogy a lányok a piperkőc fiúkat szeretik. Bár igazából... kit érdekel?