Sebastian Łowca

Nyugodt természetű férfinek mondanám magam. Igyekszem mindig a leghiggadtabban viselkedni, segíteni ott ahol tudok. Még ha ez sajnos abban is merűl ki, hogy ne legyek láb alatt. Türelmesnek gondolom magam, egy dolgot sokszor hajlandó vagyok elismételni, akár többféle képen, hogy minél érthetőbb és befogadhatóbb legyen. Egyenes tartású vagyok, viszonylag stabíl idegrendszerrel. Elkülönítem a saját életem a tanári pályámtól, de ez nem jelenti azt, hogy ne gondolnék rájuk. Szerintem jó kedvű figura vagyok, sokat mosolyogva látni. Attól hogy a gyerekeim ide járnak, nem kivételezek velük. Ha ők is csatlakoznak ahhoz a bandához akik reggel kicsit mozognának szeretettel várom őket, de ha nem, akkor sem haragszom. Egyfajta engedményem van a diákjaimhoz: a dolgozatnál hajlandó vagyok kezdőbetűket felírni. Ha tanult és készült, már ennyiből rá fog jönni.

A legtöbbeket már az a tény zavarja, hogy tanár vagyok. A másik felüket pedig az arcom jobb oldalán elnyúló vágás. Pedig nem is harapok. Tény, mint minden tanár és felnőtt szigorú vagyok -egyesek szerint túlzottan - viszont szerintem jól ellensúlyozom ezt, tudom mikor kell engedni. Nem tartom a saját dolgomnak a diákok nevelését, régen rossz, ha ezt egy tanárnak kell elkezdeni. A gyerekeim szerint túl védelmező vagyok, de hé! Az apjuk vagyok, jó hogy védem őket. Ön-marcangoló személyiség vagyok, ha valami nagyon balul sül el képes vagyok hónapokat kattogni rajta, mindezt persze magamban. A puskázó diákjaimnál azokra szólok akiknek túl nagy a szája vagy túl látványosan csinálja, viszont két egymást követő alkalmon nem hagyom, hogy ugyan az a személy csaljon, tegye azt akármilyen ügyesen.

Lengyel származású férfiú vagyok. A lengyelországi Varsóban születtem, édesapám jómódú kereskedő, édesanyám pedig gondos háziasszony. Harmadik fiú vagyok a sorban, de szavam nem lehet, mindanjiónkra nagyon figyeltek és mindenkit ugyan úgy szerettek, noha fivéreim ezt megvétóznák. Könnyű gyermekkorom volt, nem kapattak el, mégsem szenvedtem semmiből hiányt.
Tíz éves forma lehettem, mikor fura dolgok történtek körülöttem. Az állatkertben beestem a hiúzokhoz, pedig a rács masszívnak tűnt és áthatolhatatlannak. Apám pedig hamar cselekedett, felvette a kapcsolatot fivérével, aki Angliában élt.
Janes bácsi pedig magához vett és elkezdett mesélni egy világról mely  teli van csodákkal és egyebekkel. Csak mesének hittem, nem gondolkodtam egy percig sem, hogy valóság lenne. Egészen addig amíg tizenegy éves koromban meg nem kaptam a behívó levelem. Csodálkozva nyitottam ki, ő pedig csak kacagott. "Mintha nem meséltem volna erről a világról eleget." mondta én pedig továbbra is elképedve álltam, hogy ez valóság. Janes segített az első lépéseimben, majd fokozatosan engedte el a kezem.
Roxfortos éveimről nem tudok sokat mesélni. Minden folyt a maga kitaposott medrében. A süveg a Hollóháthoz osztott, nem is igen okoztam csalódást a tudásszomjas csapatnak. Ami viszont leginkább lekötött az átváltozás tan volt. Sokat olvastam utána és sokat készültem. Magam sem tudom milyen felindulásból, talán az akkor még barát Demona bíztatására vágtam bele az animágus képzésbe aminek valljuk be, szép eredménye lett. Egy szimpla hiúz alakját osztották nekem az égiek, mi hazám erdeiben is honos. Janes innentől hívott Leshen-nek. A kultúránkban ez az erdei lény őrzi az erdőket. Aki árt neki azt elpusztítja, aki pedig csak átvándorol rajta szemmel tartja. Nem tudom milyen felindulásból aggatta rám ezt a nevet, de pici baj. Talán idővel rájövök. Viszont maradandó maradt emberi formámban is a borostyán szem, ezáltal tagadhatatlan, hogy valami nem oké. De hát mit lehet tenni, mint beletörődni, így járás tipikus esetének könyveltem el. Demona viszont nem taszított el magától e miatt a kis hibám miatt. Akkor kezdtünk közelebb kerülni, mivel felszínes barátaim magamra hagytak.
Elteltek a diák évek, tanárrá képeztettem magam, hiszen világ életemben szerettem segíteni a többieken, ha pedig nem is könnyen, de csak sikerült elmagyaráznom, megértetnem az adott tananyagot.
Az utolsó Roxfortos évünk bálján kértem meg a kezét annak a nőnek, aki mindvégig mellettem állt, ő pedig boldogan mondott igent, bár "Ennyi ideig tartott döntened Seb?" mondata mind a mai napig fáj. Maradjunk annyiban, hogy nem a sebességemről vagyok híres.
Huszadik élet évem tapostam mikor világot látott fiúnk, Aethelwulf. Különös büszkeséget éreztem és annál is nagyobb boldogságot. Az iskola mellett még dolgoztam és szerencsémre apa és Janes is támogatták gyarapodó családom, ugyanis rá két évre megszülettek az ikreim.
Huszonöt voltam, mikor egy barátom felkeresett, hogy örökbe tudnánk e fogadni, egy balhés lányt. Többször visszaadták, mondván, hogy nem bírni vele. Desdemona-val megbeszéltük ő pedig igent mondott. A szomorú okát tudom, mégis meglepett a döntés. Így került hozzánk Kordelia. Az elején voltak kisebb nagyobb problémák, viszont elég időt kapott, törődést és szeretetet, hogy rájöjjön, otthonra lelhet nálunk, ha valóban azt keres.
Harminc évesen volt egy összezörrenés vele. Talán... talán nem figyeltem oda rá eléggé és az én hibám a düh kitörése. Ekkor okozta a sebet az arcomon. Nem tudom melyikünk bánja jobban a történteket. Azóta igyekszem még jobban odafigyelni rájuk és elég időt tölteni velük, hogy viszonylag ismerhessem a lelki világukat.

A tükör előtt állva, törölközővel áttörlöm szökés hajam. A vizes szénaboglya pedig így legalább áll is valahogy. Rakoncátlan természet, jól viselkedik a fésű alatt, de hamar meggondolja magát. A kéz mosó feletti tükrös szekrényből előveszem a borotválkozó készletem, majd behajtva a tükrös ajtót borostyán tekintetem néz vissza rám. Egy elégedetlen mosolyra húzom vastépte pofám, majd a borotva habot felviszem arcomra. Erősen ívelt járomcsontom alatt végighúzom az ecsetet, nagyobb orr-cimpáimnál óvatosabban kenekedem. Nem akarok megint habot fújni. Kinyitva a csapot a pengét óvatosan végighúzom arcomon, kiugró hegyes államnál óvatosabban bánva vele. Szintén óvatosan arcom jobb felével, hol a penge okozta heget kíméljem. Ennek ellenére ajkamnál sikerül belevágnom. Hogy az a kis... megszívom nagyobb szemfogam majd a vért szépen lemosom a maradék habbal egyetemben. Az arc szeszt kezembe véve elhúzom szám, hogy ezt a részt ilyenkor hogy utálom. Szisszenve az enyhe csípő érzésre tovább ápolom arcom. Ezt követően pedig felöltözöm. Mivel a szüleimhez megyünk egy könnyed pólót, farmernadrágot erőltetek magamra. Merlinre, idegen az anyag az iskolai öltözékhez képest. A nappaliban helyet foglalva várom, hogy a többiek is elkészüljenek fülelve, hogy Hedvig és Ylva ne akarják egymást megtépni a fürdőért vívott harcban.