Camilla Blanche Mallory

Cam egy átlagos 13 éves tele energiával, és kedvességgel. Gyermeteg lelke van, imád ugrálni és csacsogni, amivel gyakran az őrületbe kergeti az anyukáját, de erről igazán nem tehet. Hiperaktív lévén nincs olyan ok, amiért két percnél többet eltöltene egy helyben.
Nagyon ragaszkodó egy személyiség, könnyen barátkozik és szeret is új embereket megismerni. Személyiségéhez fakadóan, hogyha valakit rosszkedvűnek lát, egyből derűsnek szeretné látni, ezért még nagyon gyerekes dolgokat is képes tenni, például fura arcokat vágni. A családja a legfontosabb a számára, nagyon ragaszkodik hozzájuk és legszívesebben mindig az apja vagy a keresztapja nyakán csüngne. Ezért is szokott néha napján belopózni az óráikra, amiket a felsőbb éveseknek tartanak, a távolból nézi, ahogyan a professzorok a többieket tanítják. Nem utolsó sorban rá is ragad némi tudás, ami kifejezetten jól jön az órákon. Meg a későbbiekben is.
Szeret tornázni, különösen a jégkorcsolya a szívügye, szabadidejében olvasgat és amit a legjobban szeret az az, hogy egy kastélyban él, ahol annyi mindent lehet felfedezni. Még mindig tele van rejtélyekkel. Azért a lépcsőkkel néha meggyűlik a baja.
Imád szerepelni, szereti ha az emberek rá figyelnek, mivel megszokta, hogy osztoznia kell a rivaldafényen. Testvérére csak azért nem féltékeny, mert tudja, hogy ők ketten borzasztóan különböznek egymástól.

A könyvek beszerzése az Abszol úton sosem megy zökkenőmentesen. Pedig anyáék évről-évre komplett haditervet eszelnek ki, hogy minden simán menjen, de magunkat ismerve nem csoda, hogy néha csak úgy teljesen véletlenül kicsúszik a kezükből az irányítás, mert én a a talárszabászatban kezdeném, Clem meg szinte biztosan a legújabb állatokat pesztrálná egész idő alatt. Viszonylag nehéz dolguk van a szüleinknek, ha belegondolok, hogy ez tipikusan a kecske és a káposzta esete. Valaki éhes marad. Oké, egy fagyira azért sikerül őket rábeszélnünk kihisztiznünk. Cserébe a könyvesboltban mindketten tudunk viselkedni. Főleg, mivel izgatottan várjuk az új tárgyakat. Még mindig látni vélem anya arcán a csalódottságot, amiért a nagy kupacban asztronómia könyv kapott helyet, jóslástan viszont nem. De nem vehetek fel minden tárgyat, máskülönben az életem másról sem szólna, mint tanulás. És a pihenés hol marad? Semmi köze nincs ennek ahhoz, hogy anya sokkal szigorúbb az óráin is, mint mondjuk apa. Szóval így állunk, megkaptuk az összes új könyvet, nekem pedig első dolgom volt, hogy közelebbről is megvizsgáljam őket. Általában mire az iskolába érünk a könyvek felét már elolvastam. Másokkal ellentétben én a hosszú vonatutat is mindig azzal töltöm, hogy művelődjek.
Most viszont a szobánk magányában éppen azon vagyunk, hogy - a szüleink kifejezett kérése ellenére - felfedezzük magunknak a leginkább várt könyvet. Nagy szőrős és még fogai is vannak. Olyan nehéz, hogy két kézzel kell bele kapaszkodnom, hogy elbírjam, de mikor felmorran, ijedtemben elejtem és ki is nyílik. Ami következik, arra egyikünk sincs felkészülve, de tudjuk, hogy ha sikítunk, akkor a nap hátralevő részét büntetésben tölthetjük, az pedig nem túl mókás. Különben is mindig azzal érvelek anyának, hogy túl nagyok vagyunk mi már ehhez, de hát mikor hallgatott rám?
Szóval így állunk, sokkal nagyobb biztonságban érezzük magunkat az ágyon, miután kiderült, hogy ez a furcsán szőrös könyv olyan, mint egy nagyra nőtt, gyerekhúsra éhező vadállat. Félve kukkantok le az ágyam alá, de innen nem tűnik olyan veszedelmesnek. Így legalább van időnk megtanácskozni, hogy mihez kezdjünk vele. Ötletünk támad is, nem is egy.
- Menj te... - lököm meg a nővéremet, aki kis híján le is borul az ágyról ennek következtében. Azért megfogom, nehogy beleharapjon az az izé a fenekébe, vagy ilyesmi. - - Menj te! - hallom meg a hangját makacsul, mire csúnyán nézek rá.
- Menj te, te szereted a bogarakat. Gondold azt, hogy ez is csak egy nagyra nőtt szőrös katica... - forgatom meg a szemeimet, mire én is kapok egy csúnya pillantást. Végül egyikünk se mozdul. Tudom, mi következik.. Kiszámoljuk... Innentől viszont akár borítékolható is, hogy én megyek. Mindig én veszítek.
Lemondó sóhajjal kapkodom a lábam a parkettán végig egészen a komódig, aminek a fiókjában a csokit dugdossuk. Mondjuk nem vagyok meggyőződve arról, hogy apáék nem tudnak erről a rejtekhelyről... De mielőtt visszaérhetnék az ágyra, a szörnyeteg kibújik alóla és ....
- Anyaaaaaaa! A könyv megharapta a kislábujjamat! - visítok, mint akit éppen nyúznak, pedig épp csak hozzám ért a fogaival, mielőtt vissza tudtam volna mászni az ágyra. Nem is harapott meg igazán, de épp eléggé ijesztő volt ahhoz, hogy szülői segítséget kérjek. Anya pedig láthatja majd, hogy mi próbáltunk kedvesek lenni, még csokival is megkínáltuk, hátha édes a könyv és hátha akkor barátságosabb lesz velünk. Inkább felvenném a jóslástant, késő már átvariálni?

Szőke, kékszemű, porcelán arcú kislánykanagylány, kiköpött Barbie baba azzal a különbséggel, hogy Ő nem műanyagból készült. 140 centi magas, vékonyka, hosszú lábakkal, ami hasznosnak bizonyulnak a tornagyakorlatoknál melyekkel szereti eltölteni az idejét. A kamaszkor szele már őt is elérte, de még nem kezdett el igazán serdülni.
Öltözéke igen egyszerű, és változékony, hiszen van nap mikor rózsaszínben látni, de akad olyan is mikor fekete kötött felsőben ugrándozik, lábán gumicsizmával. (Oké, ez azért ritkán fordul elő, de az is megtörténhet, hogy szoknyában és gumicsizmában látja valaki.)
Tipikus lány, imád öltözködni, szereti, ha a hajával babrálnak.