I'm coming back like a boomerang

Igazságos. Nehezen viseli el ha a tanárok az egy mindenkiért és mindenki egyért elvet vallva az egész társaságot megbüntetik. Szerinte szenvedjen az, aki rendbontó és a nyugodtabbakat akik figyelnek az órán hagyják békén. Ugyanakkor ha egy adott élethelyzetről van szó, akkor is igyekszik megfontoltan és a lehető legreálisabban ítélkezni valami vagy valaki felett. De ha megteheti, akkor inkább elkerüli az ilyen helyzeteket, amikor neki kell véleményt mondania másról.
Hajthatatlan. Ha egyszer valamit a fejébe vesz akkor attól senki sem tántoríthatja őt el. Minden erejével azon van, hogy az önmaga elé kitűzött célt véghez vigye. Persze ügyelve arra senkin se kelljen átgázolnia, mert teljes mértékben tudja milyen az ha valaki áttapos az önértékelésén egy másik személynek. Bár amit akar azt el is éri, ha lehetőség van rá akkor inkább legális úton úgymond.
Kedves. Ő ezt így nem mondaná el magáról, sőt alapvetően titkolja, hogy nagyon is tisztában van ezen tulajdonságával. Különben szereti ha mások elmondják róla mennyire kedves és segítőkész. Éppen ezért a móka kedvéért mindig meglepődik ha valaki ezt mondja róla. Nem álszent, pusztán szereti ha kedvesnek tartják és az szerinte még nem bűn.

Kiismerhetetlen. Hacsak ő úgy nem akarja akkor senki sem ismeri meg milyen az igazi lénye. Nehezen nyit új barátságok felé, mégis igyekszik amennyire lehet. Különben az biztos, hogy az ostobaságnak egy bizonyos határát már ő sem képes elviselni, ezért kénytelen olykor erőltetett mosollyal végig a másik fél társaságában lenni.
Sznob. Aranyvérű, nem mindenkit méltat szóra. Ez a tulajdonsága leginkább akkor vehető észre ha a barátairól kezdik el faggatni a szülei. Mert neki ugyanis - a csillagjegyéhez híven - kevés az igaz barátja, mégis jól érzi magát a társaságukban. Ezt olyasvalakinek aki vágyik a hírnévre, tudatnia akarja a világgal a létezését nehéz megértenie. Különcnek gondolja őt és jobb esetben kineveti.
Konzervatív. Nagyon nehezen próbál ki új dolgokat, inkább a járt utat, azt ami biztos választja, mint a bizonytalant. Ezért olykor megeshet, hogy könnyedén és szemrebbenés nélkül nemet mond egy buli vagy randi meghívásra. Ilyenkor képzelik azt egyesek róla, hogy talán homoszexuális. De ilyesmiről szó sincs, ő határozottan a fiúkat szereti, csak másképpen, mint mások. Melody ugyanis az érzelmek embere, nem a tetteké.

Mélyen a szemeimbe nézett, próbált megfejteni. Kideríteni minden egyes titkot amit kék íriszeim előle rejtegetnek. De semmi. Ezt akarva akaratlanul észre vettem az arcán. Megrándult a szája széle, megfigyeltem, hogy ez akkor következik be ha valami nem megy neki, nem ért és magyarázatra szorul a dolog. Tudtam. Előre tudtam, hogy ez lesz mégis vettem a fáradtságot és rászántam magam. Eddig úgyis sokat titkolóztam, gondolom most itt az ideje, hogy megnyíljak előtte. Kissé gondtalanul a fűbe rúgtam, mintha a körém épült falakat akarnám ledönteni így. Ilyesmiről azonban szó sincs. Egy pillanatra elhallgattunk mind a ketten, aztán én mély levegőt vettem és kifújtam. Megadtam magam.
– Mit szeretnél tudni? – tettem fel a nyilvánvaló kérdést, amire érthető választ szerettem volna kapni. Ő azonban értetlenkedve a szemeimbe nézett. Mintha ezzel éppen azt akarta volna sugallni, hogy mindent, amit csak lehet. Azonban egy bárgyú mosoly kíséretében úgy döntött megszólal újfent.
– Tudom, hogy illetlenség ilyet kérdezni, de mikor ünnepled a születésnapod? – felvontam a szemöldököm, értettem én, hogy a koromra kíváncsi csupán burkoltan tette fel a kérdést és inkább a születésnapomat említette meg. De ha tudja, hogy illetlenség megkérdezni egy nő korát akkor miért teszi?
– Gideon, szerinted mikor ünneplem? Tizenöt vagyok, hamarosan tizenhat leszek, igaz még van addig egy kicsi, de akkor is. – talán egy kicsit túlzásba estem, nem kellett volna szegény kíváncsi természetű fiút így ilyen hangnemben… kioktatnom, azt hiszem.
– Most már ezt is tudom. Nem értem minek kellett eddig titkolnod előttem. Amúgy igaz, hogy… – itt megállt, bizonyára nem volt biztos abban, hogy felteheti a kérdést és normális választ kap tőlem. De én, mintha olvasnék a gondolataiban egyből rávágtam azt ami az eszembe jutott.
– Igen, igaz, hogy metamorfmágus vagyok, apa nagyra becsült ügyvéd és anya meg tolmács, a bátyámat tényleg Caleb-nek hívjak, aki az akadémiára jár. De nem zavar. Apa arra tanított, hogy vállaljam fel önmagam, ne bújjak meg egy poros pincében ahol senki sem talál rám, merjem hangoztatni a véleményem. – persze értem én, hogy apa nem éppen ezeket a kifejezéseket használja, hanem valami hasonlót, bizonyára ezért kezdett el kuncogni egy kicsit Gideon is a mondanivalóm végére. Amit megjegyzem szinte egy szuszra elmondtam. Nagyon látszik, hogy túl akarok lenni ezen ugye?
– Nem is értem, miért nem Griffendéles lettél. Ők azok akik bajba kerülnek a nagy szájuk miatt, nem? – nem meglepő, hogy Gideon ilyesmit kérdez, ő ugyanis nemrég iratkozott át a Roxfortba, nem igazán érti a beosztások lényegét, mert náluk másképpen van ez az egész. Ezért mondjuk most, nem tudom őt hibáztatni, ez van, ezt így kell elfogadnom ahogy van.
– Bátrak, nem nagyszájúak. Akadnak olyanok is köztük, ez igaz, beismerem, de nem mindegyikük az. Kivételek mindig vannak. – próbáltam biztató lenni, nem arra gondolni, hogy neki tulajdonképpen mi is lett a háza. Szörnyű! Bár egyúttal érthető is. Mégis mire számítottam? Hogy egyből kezesbárány lesz és közénk csatlakozik vagy a Hugrabugosok közé? Nem! Ugyan, dehogy! Neki Mardekárosnak kell lenni.
– Hát ami azt illeti a kviddics tudásod is kivételes. Láttalak ám, nem tagadhatod le, hogy tehetségtelen vagy benne. Bár, nem néztem volna ki belőled, olyan kis erőtlennek látszol. Már ne haragudj meg, de eszel te rendesen? – egy kicsit elhúztam a karjaimat a törzsemtől, ezt a jelenséget pont úgy kell elképzelni, mint az oviban amikor a gyerekek valamilyen madárfélét akarnak utánozni, mert az óvónő erre utasítja őket.
– Ez a látszat gyakran a javamra szolgál. Különben rendesen étkezem. Nemcsak itt a Roxfortban, hanem otthon is. Kisebb koromban meg na jó beismerem még most teljesen odavagyok apa vicces hóbortjáért, de azt igazából a világért se mondanám el neki. Mert milyen volna ha megdicsérném őt a főztjéért anyát meg nem ha mondjuk finom levest tesz az asztal elé? Érted a helyzetet ugye? – nem, szerintem egyáltalán nem értette, ahogy azt se nézte ki belőlem, hogy rendesen eszek, minden egyes nap. Nem az én hibám, egyszerűen ilyen a testfelépítésem, a gének hibája… Na jó csak tréfálkoztam, igazából örülök, hogy nem hízok gyorsan, ami kilókat felszedek azt hamar el is adom, mert edzek. Nem látszik ugyan, mert sose viszem túlzásba, a kényelmet ugyanis – azt hiszem ezt apától örököltem – szeretem. De azt nem mondanám, hogy lusta vagyok. Mert nem vagyok lusta, ha az lennék, akkor nem tanulnék semmit. Úgy hiszem életem végéig meg fognak lepni a történések, a felfedezések és társaik.
– Talán. Na és van barátod? – kíváncsi voltam mikor teszi fel ezt a kérdést, amitől a hajam aztán végképp égnek áll. Mégis mit válaszolhat ilyenkor egy lány? Hazudja azt, hogy van vagy bökje ki a puszta valóságot. Ebbe a válaszadásba az arcom is elkomolyodott, nem tudtam milyen lesz a reakciója ha kimondom.
– Igazából negyedikben volt, pár hónapot tartott, de csak azért, mert rájöttünk, hogy mégsem akkora nagy mulatság a másikat szájon puszilni és nem illünk össze. Azóta nincs, nem is kell. A fiúk csak… – elhallgattam. Mit mondhatnék neki? Hogy össze vagyok törve és valójában egy életre elegem lett a párkapcsolatokból, mert azt gondoltam az a pár hónapos akármi örökké tarthat? De ez nagy hazugság lett volna, mert az a gond, hogy bele szoktam az egyedüllétbe és nehéz lenne váltani. Ahhoz meg valakinek irtó sokat kellene bizonyítania, hogy lenyűgözzön, ámulatba ejtsen és elrabolja a szívem, szó szerint. Szóval eleve reménytelen a helyzet, akárhogy nézzük.

Öltözködés: Még hogy nem a ruha teszi az embert! Ez akkora nagy kamu, hogy még én sem hiszem el. Mindenki, férfiak és nők egyaránt megnézik mi van a velük szembe álló személyen és az alapján ítélik meg őket. Már tévesen elkezdenek következtetni, az előítéleteiknek hisznek, ami cseppet sem fedi az igazságot, de hát tenni kell valamit annak érdekében, hogy a valóság az igazságot is mutassa. A ruházatom, semmiképpen sem tükrözi a valóságot, nem is igazán érdekel. Nem szeretek mély benyomást kelteni senkiben sem, de mivel van egy testvérem, bátyám, hogy egészen pontos legyek csak nem engedhetem meg magamnak, hogy úgy nézzek ki, mint az utcán lévő csavargó. Csakis miatta nem engedek meg magamnak mindent, nem keverem a szezont a fazonnal, tehát alkalomhoz illően öltözködöm. Ez nem jelenti azt, hogy a legdrágább ruhadarabnak kell lennie, mert sokan nem tudják de az igazán olcsóból is szépen ki lehet öltözni és mindenki azt hiszi hű de drága darab lehet, holott dehogy. Leginkább az egyszerűség és a kényelmesség jellemezz, mert tisztában vagyok azzal, hogy semmi értelme sincs olyan giccses öltözékkel megjelenem amiben nem érzem jól magam. Tehát a túlontúl színes ruhák, kiegészítők nem az én világom. Egy vagy két szín még elmegy, de ha több van háromnál az anyagon akkor az teljesen kikészít.

Arc, szem, orr, száj: Az arcformám természetes és megfelelően ovális, de ha kereknek látod én úgyis megértem. Ez az én szemszögem ugyebár, nem a tiéd, érthető ha eltérő ezzel kapcsolatban a véleményünk, de azzal biztosan nem, hogy a szemeim kékek. Tudod mi mindent súghat neked ez a kék szem? Először nyugodtságot, de nem mindenki felé, pusztán csak azokkal szemben vagyok nyugodt akik megbíznak és hisznek bennem. Másodszor pozitivitást, ami nem is akkora nagy hazugság, mert ha odateszem magam akkor tényleg nagyon derűlátó tudok lenni és másokat is fel tudok lelkesíteni vele.. Harmadszor, ha nem is látszik annyira de igazán megbízható tudok lenni, természetesen akkor ha nagyon akarok. Az orrom, hm erről nem tudok mit mondani, de te is látod, hogy sosem képezi nevetség tárgyát mert túl nagy volna vagy olyan pici, mint a ma született kisbabáké. A szám véleményem szerint pontosan ideális méretű, mert eddig senki se panaszkodott mennyire pöttöm vagy óriási a formája. Telt, közepes méretű, amihez egy igazán halvány vörös ajkak társulnak. Lényegében nekem semmi problémám sincs velük, na jó talán csak annyi, hogy néha nem figyelek eléggé az ajkaim szélét harapdálom rendszerint az elmélyült gondolkodás vagy az idegességem levezetése érdekében, ami a vizsgák során szokott jelentkezni nálam leginkább. De kinél nem, kérdezem én?

Haj, méretek: Hosszú változatos színű hajam van, a metamorfmágia miatt szinte lehetetlen eldönteni, hogy melyik is az eredeti hajszínem. A magasságom, hát kérem szépen nem vagyok elég magas egy tizenöt éveshez képest? Jó, elhiszem, hogy te egy kétméteres kosarazós lányt vársz, de vonj le belőle negyvenhat centimétert és megkapsz belőle engem. Vagyis úgy értem, azt a csodálatos magasságot amivel én rendelkezem. A kilogrammomat már nem árulom el, bármilyen aranyos kiskutya vagy kiscica szemekkel nézz rám, különben te is láthatod, hogy nem vagyok túlsúlyos vagy anorexia gyanús. A magasságomhoz éppen megfelelő kilókkal vagyok megáldva. Hogy ez mennyi? Találgathatsz! A lábam, nem egy Jeti típus, de ha cipőt szeretnél venni nekem akkor a harminchét, harmincnyolcas cipőméret éppen megfelelő. Attól függ, hogy milyen a stílusa a cipőnek igazából.