Ozymandias "Ozzy" Travers

Kip-kop, ki kopog?

A ravasz róka, aki bizonyosan átjár az eszeden. Elhiteti veled, hogy a barátod és nyugodtan bízhatsz benne, mert nincs benne semmi ártó szándék. De nehogy azt hidd, ez egy percig is rólad szól és valóban hálálkodnod kellene neki. Biztos mindent nagyon okosan kitervelt és okkal tesz. Ha nem lát némi kihasználatlan lehetőséget, akkor bizonyára nem fog melléd szegülni se és várhatod a látszólagos segítséget. Megbízhatatlan, a mindig vigyorgós arca azt sugallja, hogy valami nincs rendben vele. Nincs is, ő alapos megfigyelő, észre veszi azt amit más nem. Így például a gyengéidet is, aminek szerencsétlenségedre befolyásolható vagy. Ő ugyanis hisz abban, hogyha az érzéseidről van szó, akkor persze, hogy befolyásolhatóbb vagy, mintha fizikai fájdalmat okozna neked, ami elmúlik, begyógyul idővel. De a lelki terror örökre nyomot hagy a lelkedben, ezzel meg pontosan tisztában van. Ezért hisz abban, hogy az alapos megfigyelés, várakozás egyszer meghozza a gyümölcsét és eléri a célját. – Ha felismered ne engedd be őt az ajtón!

Kip-kop, ki kopog?

Az undok béka, aki álszent módon viselkedik veled. Akiről azt se tudod, hogy kinek az oldalán áll. Kedvel-e téged vagy sem. Észreveszi a hibáidat, szóvá teszi és bár elmagyarázza hol hibáztál, nem a jó szándék vezérli. Csak be akarja bizonyítani neked, hogy mennyivel jobb nálad. Holott lehet, hogy ez pont nincs így, pusztán jó a meggyőző képessége. Te meg hiszel neki. Ha esetleg csalódnál benne, akkor a bocsánatodat kéri, a szeretetedet, az újabb lehetőséget arra, hogy átjárjon az eszeden és kihasználjon. Mert ő csak erre képes. Ha teret engedsz neki, akkor mindent össze békanyálaz, nem fogod tudni eldönteni, hogy melyek a te gondolataid és melyek azok amiket a füledbe suttogott. Nem kell feltétlenül bíznod benne. Nála egyáltalán nem érvényes az azért piszkál, mert szeret mondás. Badarság. Az ő esetében főleg. De ki tudná ezt igazából megmondani, ha minden erejével azon van, hogy összezavarjon téged és mindenki mást? – Ha messziről felismered, ne engedd be őt se az ajtón!

Kip-kop, ki kopog?

A hajthatatlan légy, aki akkor is visszatér amikor nem számítasz rá és megkeseríti az életed. Aki bizonyára valamit nagyon eltervezett és a te jelenléted vagy akár elképzelésed pont ütközik az övével. Akkor cseppet se félj, bizonyára megpróbál eltántorítani, mert az holtbiztos, hogy őt nagyon  befolyásolni nem tudod. Persze engedni, hogy azt hidd esetleg sikerrel jársz, holott nem, mert talált benned valamit ami vonz magához. Esetleg megtetszett neki az elképzelésed, az hogy mennyire küszködsz ellene, de mind hiába. Tudja, hogy nyerni fog. Nem hisz, hanem tudja. Tudni és hinni valamiről két külön dolog. Így érthető, hogy majdnem mindenhol ott van ahol te is és akár olyan információkkal rendelkezik amivel nem kéne. Tehát vigyázz, ha legyet látsz, használj ellene te is valamit! Már ha képes vagy rá és kijárja mindezt az eszed. – Ha méterekről meglátnád, ami megjegyzem lehetetlen, ezért inkább készülj fel és minden rést zárj le. Az ajtót mindenképpen hagyd zárva! Ki se nyisd, ha nem muszáj!

Kip-kop, ki kopog?

A bölcs bagoly, akitől csupa jót tanulhatsz. Aki valóban okos és nem kell attól tartanod, hogy csalódsz benne. Mert ha nagyon megkedvel téged, akkor bizonyára nem az ártó, hanem a segítő szándék vezérli. Ám nem kell elfelejteni, hogy ő is ragadozó és előszeretettel fogyaszt el óvatlan mezei egereket. Tehát az a jó, ha megtartod tőle a tisztes távolságot és reméled, hogy kedvel téged annyira, hogy segítsen. Persze a remény nem minden, voltaképpen a tudása az ami arra enged következtetni, hogy túl sok mindent tapasztalt már meg ahhoz esetleg elvegye tőled az utolsó csepp szikrát is. Azt a szikrát ami akár életben tarthat téged és utat enged a lehetőségeid felé. Ő bizonyára már előre látja, hogy mi az amit ki kellene használnod, el is mondja. Csöppet se félj attól, hogy elhallgatná mindezt. Mert irányítani például nagyon szeret, persze megesik, hogy néha vak és rossz irányba terel, de sose akarj tőle fényes nappal útbaigazítást kérni. A végén még neki mész egy fának. – Fontolóra veheted a beengedését. Csak tartsd tőle távol az egereket, a végén még mindet kiállítja az ajtód elé.

Kip-kop, ki kopog?

A megfontolt szürke gém. Aki ráérősen lépked, gondolkodik, cselekszik akármikor pillants rá. Túlságosan kiszámítható, úgy hiszed jól ismered. Elég barátságos a kinézete. De nem hiába szürke. Mindig számítanod kell arra, hogy valamit biztosan forgat a fejében. Különben teljesen fehér vagy fekete volna, ha képes lenne szint vallani. Ám nem tud. A köztes állapotot szereti, amikor alkalmazkodnia kell a környezetéhez, mert bizony képes erre. Nem riad meg semmitől. Még az ellenségeire is határozottan és bátran ránéz. Persze nem kerül mindig vitába velük, ha megteheti akkor elvonul. Mert jobbnak látja máskorra hagyni a harcot, amikor erősebb és összeszedettebb lesz, esetleg felkészültebb. Hiszen szeret irányítani. Ebből kifolyólag a sokáig tartó mérlegelése meghozza a gyümölcsét. Így ne félj, ha egy okos tervvel áll eléd és azt akarja, hogy segít neki. – Jobb ha kétszer is megfontolod, hogy beengeded-e vagy sem. Gondolj a színére, hátha segít az ajtó sorsáról dönteni.

Kip-kop, ki kopog?

A hűséges kutya. Aki ott liheg a nyomodban, játékosan pillant rád. Akar téged, te is akarod őt. A szívedbe férkőzik. Szíved szerint el se engednéd őt. Nem is akarod. Mert látod rajta, hogy mennyire vágyik rád. Ebben meg semmi megjátszás sincs. Fölösleges a hátrányát nézned, ha van valaki akkor ő biztosan kitart melletted. Ott áll akkor is ha boldog vagy, esetleg szomorú. Felismeri az érzéseidet, rájön arra mikor kell melletted teremnie, hogy boldog lehess. Ez ő. Ha meglát előre szalad hozzád, ha képes volna a karjaidba ugrana és úgy táncolná el veled az egész életet. Vigyáz rád. Óv, elkergeti az ellenségeid. Szeret. Utál amiért nem vagy vele. Vágyakozik utánad. Nem zárhatod be, úgyis nagyon okos és kiszabadul s, visszatalál hozzád. Mert már ismer, a rögeszméje lettél. Az imádata tárgya. Ha szereted, akkor ő is szeretni fog. Benne talán bízhatsz, csak játékból harapdálja a kezeidet, nem fogja szétroppantani a csontjaid, talán az ellenségeidét. – Szaladj elé, ne várd őt a házadba zárkózva! Játssz vele, cserébe biztos hűséget és szeretetet kapsz!

Megjegyzés: A fenti szöveg az emberekben megbúvó állati tulajdonságokra próbál rávilágítani, valamilyen elvetemült szinten. Az állatok előtt található jelző az amit igazából figyelembe kell, lehet venni. Lényegében az jellemzi Ozymandias-t is.

Címkék: #kékszem #barnahaj #magasvékonykombó #közepesizomzat #vékonybajusz #szélesmosolyúteltalsóajak #vegyesmélyhangú #hófehérbőr

Stílus: mindennapi - éjjeli - formális - sportos - bulizós - nyári - téli

Mindennapi: Egyszerű és letisztult stílus, inkább kényelmes, mintsem kényelmetlen ruhadarabok. Néha színes, vagy egyszínű mindenből (blúz, nadrág és egyéb). Mindenképpen kényelmes cipővel, vagy papuccsal attól függ, hogy otthon van vagy sem.

Éjjeli: Nyáron vékony anyagú pizsama, télen kicsit vastagabb pizsama, kényelmes mamusszal.

Formális: Ez már kevésbé kényelmes, inkább a szemnek tetszetős elegáns öltöny, ing, szövetnadrág kombinációja. Semmiképp sem csicsás, mert nem a feltűnést akarja, hanem a szolid öltözködést. Lakcipővel társítva ez az öltözék.

Sportos: Rövid vagy hosszú szárú tréning nadrág, trikó vagy póló amin szerepel valami írás, motívum vagy kép. Kényelmes tornacipő. Ha kicsit hűvösebb van, akkor tréning vagy kapucnis felsőt hord.

Bulizós: Ing vagy sima rövid karú blúz - igazából hangulattól függ - és farmernadrág összeállítása. Kényelmes félcipővel, amiben lehetőleg nincs semmi dísz, mert nem a cipő márkáját akarja reklámozni, hanem hordani akarja.

Nyári: Rövidnadrág és rövid póló, ha nincs társaságban akkor csak rövidnadrág, attól függ mennyire fullasztó meleg van. Ha ilyenkor megteheti akkor szandál vagy papucsot visel.

Téli: Hosszujjú pulóver, vastag anyagú farmer nadrág vagy bent a lakásban mackónadrágot visel. Ha kint van akkor télikabátot vagy dzsekit vesz fel, ami vagy fekete vagy barna színű.

Mélyen a szemeibe néztem, próbáltam elhitetni vele, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. De ő is tudta, hogy ez nem így lesz, halvány gyönge mosoly jelent meg az arcán. Vagy inkább görbe vonal, amit három évesek rajzolhatnak a pálcika ember szájának. Tudtam, hogy beteg. Azt is, hogy meg fog halni. Arról meg nem is beszélve, hogy az elvesztésére szintén készültem. Csak nem most, nem ebben a nyomorult percben. Meg akartam neki mutatni, hogy a kritikusokkal és rosszakaróimmal nem törődve valóra váltottam az álmomat, ezután meg nem kell dolgoznia, mert gondoskodni tudnék róla is. Ijesztő ahogy most kinéz, mindenki azt kívánhatná ilyen helyzetben, hogy bárcsak ne kellene átélnie ilyesmit, mert egy jó darabig rémálmai lesznek tőle. De én nem hátrálok meg. Nem fogok meghátrálni előle. Ahhoz túlságosan szeretem. Hiszen megígértem, hogy a végsőkig mellette maradok. Miért ne állnám a szavam? Végigsimítok a homlokán, már nincs sok hátra, hogy magamra hagyjon, örökre.
Egész végig beszélt. Mi tagadás, mindig is a beszédesebb embereket szerettem, akikből nem kel harapófogóval kiszedni egy-egy szót. Vagy legalábbis próbált beszélni, a végén már úgy összemosódtak a szavai, hogy sem én se ő nem értette teljesen mit mond. Ez zavart. Hiába próbáltam elhallgattatni őt, kérlelni, hogy ne erőltesse a beszédet. Túl makacsnak bizonyult. Ezért inkább csak hallgattam, mert hallgatni arany. Megfogadtam neki azt is, hogy nem fogok újra senkibe se szerelembe esni, hiszen hozzá senki sem ér fel. Túl gyerekesnek ítélte a kijelentésemet, hogy ezt ő nem akarja, mert és itt nem tudta befejezni a mondanivalóját. Inkább ő is csendben maradt és várt. Olyan sok dolgot kellett volna még megbeszélnünk! Féltem. Akkor és utoljára nem tudtam elrejteni az igazi emberien gyönge arcomat. Vele együtt halt meg ez a részem.
Mert azután mindent más szemmel néztem. A világunkat, a családomat, az egész varázslótársadalmat és még a muglikat is. Utáltam az egész világot, a világ is utált engem. Nem tudtam mihez kezdeni magammal, nem is akartam kezdeni magammal semmit. Nyomott volt a hangulatom. Elzárkóztam másoktól és kihasználtam őket, mert akkor abban a pillanatban ez tűnt helyesnek. A napjaim sötétek voltak, mint az éjszaka, az éjszakák meg világosak, mint a nappal. Semmi sem tetszett. Senki sem tudott lenyűgözni. Senkit nem akartam lenyűgözni, mert nem láttam az értelmét. Néha mai napig nem értem miért voltam olyan borúlátó tini, azzal, hogy az akadémiára kerültem, eltelt az első év, aztán a második is beköszönni látszott, végül a harmadik évem ott, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy újra mosolygok, újra van színe a festményeimnek, a rajzaimat nem látom pocséknak, az életnek igenis van értelme és hasonló gondolatoknak, történéseknek lehettem a részese.
Úgy ahogy túl tettem magam az Ő halálán, már nem gyászolom, hanem elfogadom, hogy neki meg kellett halnia és az amiért megszületett, ami a varázsló világban a feladata volt, azt ő megtette, Merlin meg úgy döntött magához szólítja őt és... Nem, sajnos ebben nem hiszek, akármennyire is próbálkozom. Lényeg, hogy most nem a múltat akarom lenyűgözni és nem is a jövőre áhítozom, hanem a jelent istenítem. A jelen azonban...
A jelen egy teljesen más és érdekes szituációt tár a kíváncsiak szeme elé. Nem dicsekszem vele, mert mások számára - ahogy a világ minden társadalmában perpillanat -  nem elfogadott érzések kerítettek a hatalmába. Kimagyarázhatnám azzal, hogy valakitől örökölt gyengeségem lehet, de a vélavérűek ámulatba ejtenek. Pontosabban csak egy személy, a legkedvesebb tanárnőm, akire tudom, hogy nem kellene így meg úgy gondolnom, de... Most nem fogok kifogásokat keresni arra a beteges akármire amit érzek, mert nem tudom kitörölni az ő mosolyát és azt rengeteg dolgot sem, amit sikeresen megtudtam róla. Természetesen egy kicsit letört amikor kiderült, hogy van már jegyese. De feladtam az ostromlását a meglepetésekkel és kedveskedéssel? Persze, hogy nem.  Terveim szerint, ha befejezem a mostani szakot, akkor jelentkezni fogok egy másikra is, egy sokkal ellentmondásosabbra és hasznosabbra.