Freya N. Morgan

Megbízható vagyok, bárki bármit rám bízhat én megtartom a titkát. Hűséges vagyok, mint baráti és parkapcsolatban. Ha valakit igazán megszeretek azért bármit megtennék. Jó hallgatóság is vagyok, szeretek tanácsokat adni ( ha nem magamról van szó, álltalában jókat ). Azt is mondják néha kedves vagyok...

Makacsságomat nem igazán szokták kedvelni: ha valamit az eszembe vések addig nem tágítok amig nem érvényesülök. Mikor igazam van, minden áron be kell bizonyítanom ( álltalában igazam is van ). Állítólag szuszogok, biztos az allergia...

Olyan ideges vagyok, hogy a kezem tördelése mellett liftezik a gyomrom. Izzadok, remélem nincs szagom, ugye... ugye nincs? Mély levegőt veszek. Végülis ha nem sikerül nincs minden veszve. Megy minden a saját medrében, mint eddig. A lényeg, hogy profinak kell látszanom. Ki akarok menni a terepre, nem? Akkor szedd össze magad kislány a fenébe is.

- Freya Morgan... - a nő ennél unotabban nem is mondhatta volna ki s nevemet. Azt hiszem soha senki nem mondta ki így a nevemet. Kell az előléptetés! Akkora Griffendéles vagyok, hogy mindjárt itt a főnököm küszöbén dobom ki a reggelim, amit letuszkoltam magamba.  

- Jó reggelt Mr... - majd meglátom, épp a pennájának diktál egy levelet, így le is int. Igazán jó kezdés. De csak nem ezen fog múlni. Remélem. Mikor befejezi a levelet, (aki tovább száll a címzettnek, nem szólít meg, még csak nem is köszön. Szintén unottan mutat az előtte lévő székre) hogy üljek le. Az iménti hölggyel biztos rokonság fűzheti. Sokszor nem voltam még itt, mondható, hogy szégyen szemre protekcióval kerültem ide. Azaz a nagyapám intézte a munkát, így nem kellett még meghallgatásra jönnöm. Ezért nem is tudom, hogy mire számítsak, és hogy kéne beszélnem a főnökömmel. Kevernem kellett volna némi nyugtató bájitalt, bár féltem jobban elkábítana a kelleténél, ha kicsit is megremeg a kezem. Mivel egy éve kértem az időpontot, nem kéne elpazarolnom. Kicsit erre a gondolatra szánalmasnak érzem magam. Ugyan a munkát szól nélkül megkaptam, nagyapám akit szigorúan Mr. Shafiqnak kell szólítanom, el is engedte a kezem. Amit nem is bántam, hisz ezért is hálás vagyok. Bár úgy érzem tudásommal, ezt a szintet eltudtam volna érni, hisz csak a dokumentumokat címkézzem, és rendezem. Nem mondom, hogy nem tanultam belőle semmit. Hisz rengeteg tudásra tettem szert, így mertem kikérni magam a terepre. De úgy hallottam, nagyon komolyan veszik a dolgot, és csakis a legjobbak mehetnek ki. Ennek oka, ha olyan elátkozott tárggyal találkozom esetleg, lehet nagyobb bajt okozok mint hasznot.  
- Nos kedves ... - itt ki gondolta volna, hogy leskelődnie kell... igaz? - Williams... -lapozgat még párat az előtte lévő papírok között.  
- Morgan. - javítom ki zavaromba. Őszintén, ez most komoly?  
- Hogyan?  
- Morgan, Freya Morgan vagyok... -  felhúzza fél szemöldökét. Kicsit elgondolkodom, hogy lehet én jöttem rossz időpontra, de akkor a "kedves" boszorka nem hívott volna be a saját nevemen.  
- Köszönöm a segítséget. - jegyzi meg csípősen. - Nos Ms. Morgan meséljen magáról.-
Na erre nem számítottam. Gondoltam van egy csinos aktám tele az érdemeimmel, végzetségemmel, alap ismeretekkel az életemről. Ajkamba harapok, és gondolkodóba esek. - Először is, köszönöm a lehetőséget. - kezdek bele, de épp hogy nem kezd el ásítozni.- Roxfortba jártam. Jó voltam Mágiatörténelemből, Bájitaltanból... - na itt tényleg ásít. Mégis mit szeretne hallani, akkor ha rólam akar érdeklődni? Mugliként éltem 11 éves koromig. Az édesanyám titkolta elölem a származását, mert az apja szinte kiátkozta a családból?  
- Látom a sport nem igazán az ön asztala. - nézegeti a mappámat. Tudtam hogy van egy mappa! Nem értem a sport hogy jön ide. Kedvesen  bár kérdő tekintettel nézek rá.  
- Nem látom hogy kviddicsezett volna. - remek, egy rajongó. Merlin szakálára...  
- Nos, van némi tériszonyom. Viszont lelkes szurkolója voltam, a házamnak. Griffendél.
- Az micsoda? - egy rövidke ideig elgondolkodom mire kérdez vissza.
- Félek a magasságtól. Vagyis inkább rosszul leszek tőle. - esküszöm mintha lesokkoltam volna. Az tény, hogy ezt az iszonyomat régóta tervezem legyűrni.
- Létezik ilyen ? - kérdezi meglepődve. Egy boszorkány aki fél seprűre ülni. Komolyan nem Kviddics válogatáson ülök, ha jól tudom. Látom hogy a penna megmozdul mellette. Remek szóval jegyzetel is.
- Hm a nagyapja Thomas Shafiq. Igen derék varázsló, jó barátom. Nem is tudtam hogy ön az unokája.
- Igen uram, bár nem szeretném ha ez befolyásolná a döntését. - ismét megmozdul a penna, remélem ezúttal pozitívat firkant a pergamenre. A nagyapám felvette velem a kapcsolatot mikor úgy harmad éves lehettem. Bizonyára anyám azt a magyarázatot találta, hogy kiderült tehetséges boszorkány vagyok. A szárnyai alá vett, és nagyon sokat segített a modora és a személyisége ellenére. Az évek folyamán megtanultam kezelni, bár mindig okoz meglepetést. Őszintén szólva félek tőle, ez az egyik ok amiért nem távolodtam el. Illetve szó nélkül támogatta a tanulmányaimat, és segített beilleszkednem a varászvilágba. Sok mindent mondhatok magamra, de a hálátlanság nem tartozik közéjük. Viszont a sikereimet magamnak köszönhetem, már amennyi volt, és van. Ez lenne a legnagyobb.
- Nem igazán látom hogy a Roxoftban bármilyen más kitüntetést is kapott volna. Tudja, ezek nagy befolyással bírnak. - Nolám milyen szószátyár lett.
- Igen, jó tanuló voltam, de nem a legjobb, és valóban prefektus se vált belőlem. Bevallom erre volt alkalmasabb diáktársam. - gondoltam hogy ezek az "apró" dolgok, amik diákként egy galleonnyit sem érdekeltek gondot okoznak. De hát nem lehet mindenki iskola első és prefektus, plusz kviddics sztár. És csak azokból lehet valaki? Remélem nem. Ugyan sikerült befolyást, és ismeretségeket szereznem a Minisztériumba...
- Értem - a penna csak szüntelenül serceg előttem egy méterre se. Kezd idegesíteni, és kezdek még idegesebb lenni. Úgy érzem nem felelek meg az elvárásoknak, és csak lejáratom éppen magam. Nem voltam nagymenő az iskolában, de nem vontam meg magamtól a csínytevéseket sem. Benne voltam minden szabályszegő buliba, és ahhoz különleges tehetségem volt, hogy soha ne kapjanak el. Ez is a mappámban van, vagy dicsekedjek el vele? Hamar kilennék innen penderítve mint egy gnóm.  
- És ahogy látom egyedülálló. - csak csalódást okozok. 25 évesen még senkim nincs. Igen elszomorító ténynek látom én is, de ez egy olyan dolog, amit a mostani időszámításunk nem igazán vet meg, hogy még nem szültem két gyereket.  Őszintén szólva egész életemben csak két kapcsolatom volt. Volt egy kis diákszerelmem, de inkább a jó barátságot kevertük össze azzal, és nem is lett jó vége. Emlékszem volt az a Yaxley, aki szeretett ránk megjegyzéseket tenni. Ha eszembe jut az a... öntelt rőtsipkás... De térjünk vissza. A második kapcsolatom pedig felső oktatásban ismertem meg. Ő jobban hasonlított a rőtsipkásra. Végül rájöttem azt se lehetett elhinni amit kérdezett. Nem végződött túl jól. Azóta nem igazán ismerkedtem. A sorsra bízva magam. Nem is reagálok rá, csak bocsánatkérő arckifejezést öltök magamra. Lázasan kezdek megoldást találni eme csalódás halmazra. Hirtelen nem tudom mit mondhatnék ami menthetné a helyzetemet.
- Ugyan nem voltam tökéletes tanuló, sportoló, és egyedülálló boszorkány vagyok, de felső oktatásban igencsak jó eredményeket értem el. Remélem a mappában szerepelnek az ajánlásaim, kutatásaim. Szeretnék a terepen dolgozni, szeretném hasznosítani a tudásomat. Szeretnék... szeretnék nyomot hagyni a varázsvilágban... - megtaláltam a hangom és a bátorságomat. Olyan dolgot mondtam ki hangosan, amit még én sem tudtam hogy ezt érzem. Soha nem találtam fontosnak a munkát, a karriert, de úgy tűnik felszeretnék fedezni valamit, ami bekerülhetne a tankönyvekbe...  
Annyira meglepem a ismét, hogy még a penna is csak lebeg magányosan a levegőben, és várja gazdáját a további utasításokkal. Majd mikor az ámulat el szállt a lapozgatás, és a penna is újra indul.  
- Hát köszönöm Ms. Morgan. Örülök, hogy megismerhettem. - ennyit tudd csak kinyögni? Sápadtabban mint valaha, szinte megsemmisülve nézek rá. Azt hittem ez volt az én győzelmi pillanatom. Nem tudok megszólalni, hisz hatalmas nagy gombóc nőtte ki magát a torkomba. Nem bőghetek, itt nem!!! Haza megyek, a második otthonomba Shafiq "kis uradalmába", és a párnámmal intézem ezt el. Remélem szokás szerint Mr. Shafiq nem lesz otthon. A kicsiny birtokon szinte mindig egyedül szoktam lenni. Néha olyan érzésem van hogy az kimondottan az én otthonom lett, amit nem mond ki...  Felállok és a párnámat magam előtt látván megindulok az ajtó felé. Leszámolás lesz...  
- Értesítjük a kiértékelés eredményéről. Addig is minden jót kívánok, és üdvözlöm a nagyapját. - Egyszerre két dolog: úgy néz ki ez nem a végleges döntése! Másodszor... nem tetszik, hogy ismét felhozza a nagyapámat. Megint olyan érzésem van, ha megkapom a munkát, akkor csak neki köszönhetem. És nem akarok több köszönetet mondani neki. Egyébként meg sem említettem neki, hogy szeretnék előre lépni. Anyám óvva intett, így oda figyelek mit mondok. Csak mosolyogva biccentek.  
- Átadom. - ennyit tudok hirtelen kinyögni, majd próbálom elővarázsolni a hangom. - És köszönöm az esélyt. Minden jót. - igyekszem méltóságteljesen távozni.  

Kicsi vagyok, de őszintén szólva én ezt soha nem tartottam negatívnak ( kivéve ha koncertre megyek... ). Hajam sötét barna, de szeretem a vörös hajszínt, így attól függ hogy ébredek fel reggelente: varázsolok más színt, vagy a hosszával játszadozom. A szememre vagyok egyedül büszke, kékeszöld úgy szoktam hívni. Nem lehet eldönteni zöld vagy kék, de ezt szokták bennem a legjobban dicsérni.
Az öltözködési stílusom... mit is mondhatnék. Nem vagyok az a igazi "nőies" stílus. Fiatal koromban, gyerekkent nagyon is csúfoltak ez miatt. Jobban preferálok egy szűk farmernadrágot, mint egy szoknyát (bár néha rákényszerülök, akkor is szigorúan alsó nadrággal, vagy harisnyával!!! ). Illetve magassarkú helyett... bármit.