Archibald Jameson Burke

Hazudok, mint a vízfolyás. Határozott egyénnek tartom magam, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy az élete egy megrendezett színdarab. Valahol élvezem is, valahol árnyoldalát látom. Azt azonban tökéletesen tudom, ha valaha is tudomást szereznének arról, hogy én miről mit gondol, már rég nem ott tartanék, ahol most. Már rég egy cellában rohadnék, vagy ami rosszabb, nem is élnék.

Ambiciózus vagyok. Ha valamit eltökélek, azt véghez viszem. Ha kell, mindent a terveimnek rendelek alá, ha kell manipulálok, ha kell, cselekszek. Efelől mindenki meggyőződhet, nem ismerek sem istent, sem embert, nem rettenek el semmilyen eszköztől. Ha kell, meghunyászkodok, ha kell, akkor szövetséget kötök. Olyat is, amit addig talán el sem tudtam volna képzelni. Mindent a cél érdekében. Alapvetően megfontoltan cselekszem, nyugalmat árasztok, a kényelmes ember látszatát keltem. Egyszerre egy dologgal foglalkozom, de azzal alaposan. Észjárásom egyszerű, logikus és eredményes.

Következetes és pontos vagyok. Nagyon tudok összpontosítani. Teljes lényem benne van abban, amit csinálok. Ennek a hozzáállásomnak köszönhető, hogy amire vágyom, azt meg is szerzem.

Határozott kiállással rendelkezem, figyelek az ízlésemre, a megjelenésemre, minden egyes apró részletre igényes vagyok. Mondhatni az élet és a neveltetés különös szépérzékkel áldott meg mind az öltözködés, az ízlések terén, legyen szó művészetről, vagy bármi másról.

Akaratos vagyok. Ha valamit nem akarok, akkor azt nem is fogom később sem akarni. Ezt vegyék tudomásul. Nyomásra ugyanis ellennyomással reagálok. Amúgy szentül meg vagyok győződve arról, hogy mindenki olyan, mint én – állhatatos és makacs. Nehezen ismerem be a tévedéseimet, nehezen és lassan alkalmazkodom az új környezethez. Sokszor tapintatlan vagyok.

Birtokló. Remélem ezt nem kell senkinek sem magyarázni. Amit egyszer megszereztem, azt többé el nem eresztem. Szeretek birtokolni. Az a biztos, ha saját – azt senki el nem veheti tőlem. Szeretem, ha a dolgok rólam szólnak.

Erős. Tisztában vagyok vele, hogy meddig tartanak a határaim, azonban szeretem feszegetni azokat. Mindig újabb és újabb célokat tűzök ki magam elé, maximalizmusomnak köszönhetően pedig elmondható, hogy nem csak mentális és mágiatudásommal remekelek, de a fizikai tűrőképességem is sokkal kitolhatóbb, mint bárki másnak. Az élet nem könnyű. Én pedig igyekszem elejét venni a problémáknak.

Lojális. Önmagamhoz, szeretteimhez, akihez csak kell. Akiben úgy érzem, nem csalódok, akiben hasznot lelek, aki biztosítja számomra a biztonságot, a hitet.

Remek üzleti érzékkel bírok, még a rokonaimat is képes lennék eladni, ha olyan ajánlatot kapok. A lényeg az, az üzlet színvonala és hírneve egyre magasabban szárnyaljon.

Rohadék. Az a fajta varázsló vagyok, akivel az ember nem szívesen találkozik akkor, ha segítségre szorul. Kihasználom, sarokba szorítom és abból is alkut csinálok. Kizsigerelem az ember lelkét, ha kell és ebben nem ismerek határokat. Mindenkinek van olyan oldala, amire nem kimondottan büszke, nekem ez ilyen. Talán már kicsit beteges, de ki tökéletes?

Hat éves... csupán ennyi voltam, amikor minden rossz elkezdődött. Tisztán emlékszem az erdészlakra, az akkori kinézetére, a berendezésekre, mindenhol anyám keze nyoma köszönt vissza. Az illata csak úgy belengte az egész házat. Sok mindenre nem emlékszem, de erre tisztán, akár a mai napig fel tudnám idézni milyen volt, a mosolya, a tekintete. Minden más kiesett. Az a sokk, amit akkor éltem át, mikor Fenrir Greyback megjelent ocsmány vérfarkas alakjában a házunknál, hogy megleckéztesse apámat az alku felrúgása miatt. Ha akkor enged a követeléseiknek, még talán minden rendben lenne. De nem engedett. Teljes zűrzavar támadt és nagy nehezen sikerült visszaverni a falkát. Greyback elmenekült én pedig korccsá váltam. Az én történetem nem boldog családról szól, hanem a folyamatos lemondásokról. Képen láttam, kisfiúként egészen átlagos alkat voltam, amíg meg nem viselt a sok átváltozás. Vézna, beteges és különösen sápatag fiú vált belőlem, akinek rengeteg erőfeszítésébe telt, hogy elfedje az átkát és átlagos diák váljék belőle...


- Expecto patronum! - határozott kiállással, bizakodva állok ki a dementor ellen, amelyet épp az imént eresztettek el. Igyekszem a legboldogabb pillanataimra visszaemlékezni, mégsem sikerül úgy a patrónusom, ahogy azt szeretném. A kék fénycsóva formátlan masszaként vetül ki a lény elé, meghozva a várt hatást. A tanár elégedetten teszi a kezét a vállamra, én csapódottan harapom be az ajkamat, a hátam mögött pedig néhányan felröhögnek. Tudom, biztos vagyok benne, csak a húgom nem tesz így. Már mióta próbálkozok, mégsem sikerül megidéznem semmilyen alakban azt az átkozott patrónusbűbájt. Másoknak szép, szebb mint az enyém, nézzék csak meg bárkiét...
Ha a sötét varázslatok kivédését nem is rázom úgy ki a kisujjamból, mint a barátaim, ez nincs így a rúnaismerettel. Ha valamiben, hát ebben igazán tudok jeleskedni. Mindezt maga az utolsó vizsga is alátámasztja, hisz előbbit csak várakozáson felülivel tudtam teljesíteni. A fene vigye el a patrónusomat! Minden másból azonban sikerül a kiválót megszereznem a rengeteg tanulással.
A vizsgák után végtelenül szabadnak érzem magam. Nem gondolok a továbbiakra egy ideig, ellenben kezd kibontakozni a fejemben, hogy mivel tudnám hasznossá tenni magam. Nem kérdés, hogy apám nyomdokaiba lépek és követem az üzlet vezetésében a húgommal. Azt rebesgetik, hogy talán a farkaskórra is létezik végleges megoldás. Vesztemre is, a főzetet néha elfelejtem meginni és akadnak kellemetlenségek belőle. De azt mondják, az a llovagrend csodákra képes...



Kimondani a kimondhatatlant és megfejteni a megfejthetetlent. Sodródni az árral az amúgy sem fényes úton egy meredek, sötét és mély szakadék felé. Ha nem lenne elég az, hogy vérfarkas vagyok és ennek teljes felelősségével és minden kínjával együtt kell élnem, akkor még a jóslat rátesz egy lapáttal rá. A jóslat, amiről a nagykorúvá válásunkkor tájékoztatnak minket, pedig már születésünkkor is jelen volt. A hír, ami beárnyékolja a jövőnket, a család jövőjét és az apánk halálát követeli. A jóslat, amit ha megszegünk, valamelyikünk meghal. És amit mindenképpen semmissé kell tennünk. Ha nem lenne elég az, hogy az üzlet irányítása nem is lesz olyan egyszerű, hisz örökké figyelnünk kell a törékeny látszatra, az egyensúlyozásra jó és rossz között, a semlegesség színlelésére és mindarra, ami ezzel jár: erő, energia, megannyi fáradtságos munka a kapcsolatok építgetésével és a különlegesebbnél különlegesebb portékák beszerzésével. Ha nem lenne ott a szindikátus fenyegető árnyéka, az aurorok szimatolása, még akkor is ott kering fölöttünk a jóslat, amelyet én hasztalan nem tudok komolyan venni, mindig ott figyelmeztet, amibe apánk beleroppan, amit a húgom hasztalan hajszol és ami talán egy életre ránk nyomja a bélyegét. Pedig annyira jelentéktelen és annyira figyelmen kívül hagynám...

Úgy hiszem nem kell magam kifogásolható pacáknak tartanom. Ha magamat kellene jellemezni, azt mondanám, tipikus nyers férfi vagyok. Akin persze azért jól áll az öltöny, vagy ing, vagy egy szakadt gönc, vagy bármi.
Tudok kifogástalanul, lehengerlően is megjelenni, ha az szükséges. Ami az öltözetemet illeti, nyilván nem vetem meg az elegáns holmikat. Nyilván a hivatalos eseményeken való megjelenés, a fontos üzletfelekkel való tárgyalás megköveteli azt, hogy adjak magamra. Legyen.  
De nem rinyálok, ha olyan helyre kerülök, ahol vagy ritkábban válthatok ruhákat, vagy csak egyszerű az öltözetem. Néha van, amikor nekem kell elvégeznem a piszkos melót, na és? Nem szeretem a giccses dolgokat. Nem követem a legújabb divatot és azt sem találom visszataszítónak, ha megnő a szakállam. Mit számít az, amikor már pár napja a sitten rohadok?