Salome Ollivander

Okos vagyok! Nem sokszor kellett kétszer elmagyarázni a dolgokat, ahogy a jegyeim is javarészt kiválóak voltak, csak néha csúszott be egy-két várakozáson felüli. Valószínűleg annak köszönhető, hogy minden is érdekel, így sokat olvasok, járok utána dolgoknak. A környezetem sose értette, hogy hogyan jött ez össze, amikor ilyen rémes a személyiségem… Viszont szeretnek, de legalább is elviselnek, mert bárkinek segítek a házijában, ha meg még fizet is érte, megírom neki én! Rugalmas vagyok, könnyen bele lehet vinni bármi baromságba, mert imádom a kalandokat. Persze, a Tiltott Rengetegbe este nem sétáltam még be egyszer sem, hogy megkergessen valami határozottan életveszélyes mágikuslény, de előszeretettel fedeztem fel az elhagyatott termeket az iskola falain belül. Imádom ezeket a lépcsőket! Mindig valami új kalandra hívnak. Szóval alapvetően szeretik bennem azt, hogy kalandvágyó vagyok, egy kevés józanésszel is megáldva. Valamint, hogy jópénzért bárkinek segítek. Ja, meg jó hallgatóság vagyok. Nekem bármeddig pofázhatsz, esélyes, hogy nem fogok közbevágni, meghallgatom, amit mondani akarsz. Rosszabb esetben, ha épp bal lábbal kelek fel (nyugi, csak ritkán történik ilyen) még fel is használom ellened a jövőben.

A roxforti ismerőseim szerint túl szókimondó vagyok, ami azért vicces, mert a családom meg pont az ellenkezőjét állítja. Szerintem meg pont eleget beszélek. Már rég feladtam, hogy megpróbáljak megfelelni mások elvárásainak (De most komolyan, nézz rá a családunkra! Szerinted van rá bármi esély, hogy sikerüljön?), így csak megyek a saját fejem után. Na, ezt se az iskolában, sem pedig itthon nem szokták értékelni. Bár még az utamba se nagyon állt senki, így a szabadszelleműségem tényleg nem ismer határokat. A szüleim nem díjazzák, így próbálom kordában tartani magamat, de nagyon cifrán tudok káromkodni, ha valami balul sül el, és elég hirtelen fel is tudom húzni az agyam dolgokon. Én a bátyjaimra fogom, hogy tőlük tanultam. Mindig könnyebb másra fogni, ezt a hozzáállásomat se szokták szeretni bennem… A környezetem szerint tehát nem csak felelőtlen vagyok, de megbízhatatlan is, ugyanis az évek során rájöttek, hogy szemrebbenés nélkül hazudok úgy, mint a vízfolyás. Jaaa, elismerem, lehet, hogy a lelkiismeretem kicsit sokszor marad inkább csendben. Már, ha van. Néha még én is elgondolkozom rajta…

Az Ollivander családban sohasem unatkozik, akár csak egy percre sem az ember. Talán senki nem gondolná, de elképesztő fejetlenségek tudnak uralkodni a felszín alatt, főleg, amikor a család mindkét ága egy légtérben tartózkodik. Az ilyen családi ebédeket pedig még inkább utálom… Mármint, nincs semmi bajom egyik ággal sem, ellenben az az intenzív aura, hangulat, ami körbe lengi az egészet, valami rettenetesen fullasztó. Gyakran inkább csak alakot váltok, és kisurranok, mielőtt még valaki szemében landolna az egyik desszertes villa. Most viszont még csak a levest fejeztük be, túl korai lenne eltűnni.
- Na és Salome, hogy sikerült a RAVASZ? A mi Liánk… - kezdett bele rögtön Pippa néni, de esélyem sem volt válaszolni, mert még ugyanazzal a levegővételével már magukról kezdett beszélni. Valahol hálás voltam érte, de néha mégis úgy éreztem, mintha nem lennék több, mint egy eszköz számára, hogy bebizonyítsa, Ő és az Ő Családja mennyit érnek. Szegény Lala, nem is értem, hogy bírja közöttük… Bár tény, hogy nem láttam mindent, de nekem nagyon úgy jött le, hogy elég kellemetlen helyzetben van, mint kvibli. Nekem nem lenne vele semmi bajom, sőt. Szerintem aranyos gyerek, sokkal szívesebben fogadnám, mint a saját testvéreimet. Vajon Pippa néni vevő lenne rá? Nem, nem, nem. Anya tuti nem egyezne bele. Pedig most, hogy Gregory nincs itthon, simán kicserélhetnénk… Talán apa beleegyezik, majd később megkérdezem. Csak ne felejtsem el említeni, hogy magamra vállalom az átköltöztetését. Szerintem a néném még örülne is neki, ha Gregory tényleg befutna, és elmondhatná, hogy márpedig az ő fia az, aki.


G, g, g, mindenki neve ’G’ betűvel kezdődik: Gerbold, Gordon, Geralt, Gilbert, Gibson, Gregory… Te jó ég! Sose kérdeztem, hogy miért, de szerintem édesanyám utolsó csepp épeszének volt köszönhető, hogy nem lettem Greta, Gretchen, Gladys, Geneva, Gracie, vagy Merlinre mondom! Georgia… Volt egy évfolyamtársam, akit Georgia-nak neveztek el a szülei. Valami elképesztő, hogy mennyire nem volt képben azzal, hogy más is létezik rajta kívül. Be nem állt a szája, órákig tudott a semmiről beszélni. Órák között, vagy amíg meg nem jelentek a tanárok, folyton! Ki is ugrottam volna az ablakon, ha valami szerencsétlen módon ő lett volna a szobatársam. Vagy várj, inkább őt kellett volna kihajítanom. Azzal mindenki jobban járt volna.
- Drágám, baglyod jött! - felkapom a fejemet anya hangjára, és éppen csak nem fordulok le az ágyról, amikor meglátom a madarat. Mi a fene az ott a csőrében? Rohadjak meg, az a csomag vagy 5 kg. Nem számít ez már állatkínzásnak? Na mindegy… Inkább gyorsan kikapom a csőréből, mielőtt azzal együtt zuhanna a földre a csomagom.
- Ha! Georgia Blanchettől. - Éppen csak nem nevetek fel. Már elég rágondolni, és meg is fog jelenni…? Merlin óvjon ettől! Örülök, ha többet nem látom. Bár ez az ’’évkönyv’’, amit ő talált ki, hogy csináljunk meg az évfolyamunkon (hjaaa, jó páran inkább kimaradtak belőle, főleg, akik nem szeretik a muglikat, meg az ő találmányaikat), tartalmazza az ő fényképét is. Tény, hogy a többiekkel nincsen bajom, sőt! Tökre örülök, hogy sikerült rávenni a cserediákokat is, hogy beszálljanak ebbe az őrült ötletbe, mert így legalább egy fényképem van róluk emlékbe. Bár Georgia képét legszívesebben kitépném… - Vajon át lehet satírozni egy mágikus fényképet…?


- EZ AZZZZ! - visítok fel, ahogy felbontottam a levelemet. Euforikus hangulatban rontok be a nappaliba, ahol nagyapa és dédpapa éppen az üzletről beszélgetnek. Pippa néni és a többiek nem tudom merre mentek, de sajnálom, hogy nem lehetnek itt a nagy pillanatomon. - Felvettek! Én is pálcakészítő lehetek majd, sőt. Én leszek az új pálcamag beszállító! - dobom le a közöttük lévő asztalra a levelet, amit a Docendo Discimus Mágusakadémiáról küldtek, hogy elfogadták a kérvényemet, miszerint egyszerre szeretném elvégezni a Varázspálca-készítő szakot, valamint az Általános lénygondozói szakot. Természetesen mindketten meg vannak döbbenve. Tény, hogy kislánykorom óta mondtam nekik, hogy én nem akármilyen pálcakészítő akarok lenni, de szerintem erre még ők sem számítottak, vagy legalább is úgy gondolták, majd csak kinövöm. Hát nem! Igenis megvalósítom az álmaimat. Idővel majd ők is fel tudják dolgozni, még ha most még egyelőre nem is találják rá a szavakat. Talán jobb is, nem szeretném azt hallani, hogy "Túl korai még ebben gondolkoznod." vagy "Előbb végezd el az akadémiát és majd visszatérünk erre.", mert az ember lánya igenis álmodhat nagyot. Egészen eddig sohasem álltak az utamba, már túl késő ahhoz, hogy most akarjanak józan észt verni a fejembe. Ahhoz meg pláne, hogy megváltoztassam a terveimet, ha már egyszer felvettek...

Szőkés-barna hajjal születtem, és örököltem édesanyám jégkék szemeit. Imádom! Mármint a szemszínemet. A hajammal valahogy sohasem voltam megelégedve. A mai napig folyton változó, hogy éppen milyen színűre színezem át. Mit nem adnék érte, ha én is metamorfmágusnak születtem volna! Akkor tuti nem lenne ilyen gondom. Így viszont minden egyes alkalommal megveszem a varázsport, hogy épp a hangulatomnak megfelelően éppen szőke, vagy inkább sötétbarna legyen a hajam.
A magasságom átlagos, mármint a 170 centiméter átlagos, nem? Tény és való, hogy modell nem lesz belőlem, de azért bőven voltak nálam alacsonyabb lányok is. Ez pedig úgy gondolom elég ahhoz, hogy átlagosnak nevezhessem magamat. Az alkatom se jobb, mint bárki másé. A sport nem állhatna messzebb tőlem, de a legalább nem is fetrengek egész álló nap az ágyamban. Ez is valami, nem? Szóval nem vagyok izmos, de túlsúlyosnak se nevezhetem magamat.
Az öltözködésem… Nos, hagy pár felvont szemöldököt maga után. Az, hogy minden érdekel, és szinte mindent szeretek, a jellememet kissé szebbé teszi, de a ruhatáramra ellenkező hatást fejt ki. A gótikustól, a rózsaszín fodrokig minden van. De tényleg, MINDEN. Ha olyan napom van, nagyon szívesen dobom ki azt a kevés mellemet, ami van, de gyakran látsz garbóban is. Merlinre mondom, senki se tudná megmondani, hogy éppen mitől függ, mit veszek fel. Ahhoz, hogy megtippeld, szerintem minimum látónak kell lenned.
Az arckifejezéseim elég sokat mondóak, már ha csak a szememet is nézed, de tényleg. A tekintetem nagyon kifejező, de a sulis éveim alatt megtanultam poker face-t vágni, mert nem egyszer futottam pár kört az udvar körül, amiért elég egyértelműen kiült az arcomra, hogy mit gondolok… Bár nem kizárt, hogy a szám is eljárt. Pontosabban, először a szám, és utána vághattam elég savanyú pofákat, így könnyen kiszúrhatták a tömegből, hogy ki szólt be.