Bailey Ambrose Yordmoon

Kitartó. Lelkesedése, érdeklődése sohasem lankad, legyen szó bármilyen monoton másokat untató dologról. Ez az amire mások rácsodálkoznak, hogy mégis hogyan képes mindent ennyire könnyedén venni. A válasz egyszerű: sehogy. Valójában nagyon nehéz neki elhatározni azt, hogy például ha órán van akkor csak arra figyeljen amit a tanár éppen mond az egész osztálynak. Hisz abban, hogyha elhiteti önmagával az a tantárgy amit megszeretnének ismertetni vele érdekes és igenis hasznos, sokkal könnyedebben kimutathatja az érdeklődését s, ezáltal hamarabb meg is jegyzi. Mindamellett azonban általánosan véve, próbál nem lemondani azokról a célokról sem amiket kitűzött maga elé. Azt meg nagyon jól tudja, hogy a sikerhez vezető út a kitartás és a tudás, amit el kell sajátítania.
Élénk képzeletű. Hatalmas fantáziája van, ami egy részt lehet hátrány is, főleg akkor ha a gondolatai elkalandoznak ahelyett, hogy összpontosítana arra amibe éppen belekezdett. Nem egoista, de szereti ha megdicsérik mert valami olyat alkotott ami más számára szép és ígéretesnek tűnik. Persze ő ezt tudja, hogy nincs így. Ismeri már azokat akiknek ki szokta kérni a véleményüket és már előre tisztában van a válaszokkal. Megfigyelte, hogy ezek a személyek mindig ugyanazt a biztatást próbálják előadni és ha éppen motivációra van szüksége mindig felkeresi őket. Amúgy különc, nem mindennapi csak egyszerűen ha olyan a kedve akkor szereti előadni az átlagos beszélgetésre sem méltó fiút.  Ez persze változó, nem kell félni attól, hogy egy álomvilágban él és közben elfelejt élni. Szó sincs erről!

Kék-mániás. A második idegesítő tényező ami vele kapcsolatos az a rózsaszín helyett kék világot látó szemei. Míg valakinek fel nem tűnik ez és rá nem kérdez, hogy mégis ismeri a többi szint és tudja nem csak kékből áll a világ, addig ő köszöni szépen egyáltalán nem zavarja ez. Már gyerekkorában is a kék tárgyakat gyűjtötte és nem nyugodott meg addig amíg azt meg nem vették neki. Nem arról van szó, hogy a ruháit kék festékbe ejtették volna mosás közben, csak úgy belülről jön ez a ruha választási lehetőség. Valójában az öltözékét nem kellene befolyásolja ez a kék szín imádás, meg ha mégis akkor mindig talál valakit aki észhez téríti. Miért is hagynák egyedül őt ezzel ha szemmel láthatóan el kellene kobozni azt a sok kék felhalmozott holmit a szobájában. Nem beteg, csak halálosan szerelmes a hűség színébe.
Birtokló. Tisztában van azzal, hogy ami az övé az az övé és kész. Ha másoktól meg kell védenie a saját holmijait akkor azt bizony alaposan teszi. Igazság szerint arról van szó, hogy szeret vigyázni a dolgaira és rossz néven veszi ha az amit ő úgy őrizgetett más egy perc alatt megrongálja. Ebből kifolyólag - mivel nem szívesen adja kölcsön a holmijait - mások fösvénynek képzelik őt, erről persze szó sincs! Ha találna valakit aki ugyanúgy vigyáz a holmijaira, mint ő talán sokkal engedékenyebb lenne. Bár van abban valami igazság, hogy nem kellene mindent úgy túlreagálnia és engedékenyebb lehetne. Nem mindenki hasonlít rá, van akit kevésbé érdekel a holmija épsége s, egyáltalán nem számít ha valamit kölcsön kell kérnie. Ő utálja más holmiját kölcsön kérni, éppen ezért szereti ha neki már eleve megvan minden és lehetőleg épségben.

Cím: Anya, ha tudtam volna nem teszek ilyet!
Tag(ok): Katherine, Nathaniel & Bailey Yordmoon
Karakter kora: 4 éves
Zene: Ludovico Einaudi – Fly
Idézet: „Gyerekkoromban én voltam a legkisebb a családban. A legkisebbek mindig mókamesterek (...), mivel csak egy-egy jó poénnal tudnak bekapcsolódni a felnőttek társalgásába.” – Kurt Vonnegut

Fénysugarak szöktek be az ablakon és huppantak egyet a padlón földet éréskor, de hamar felszöktek onnan. Leporolták magukat és egy jól irányzott elrugaszkodással tovább repültek, megtöltve fénnyel a nappalit. Takaros kis nappali volt, őszibarack színű falakkal, a szemnek tetszetős bútorokkal berendezve a közepén egy hatalmas zongorával. Mindig fülzavaró hangot ad ki ha gyorsan végighúzom rajta az ujjaimat és éppen elszaladok mellette. Most is el akartam szaladni felemelt kézzel, hogy az ujjaim megérinthessék a fehér porcelánszerű gombokat amikhez anya szokott érni. Az ő hangjai sokkal szebbek, mindnek van egy meséje amit ha nagyon szemfüles vagyok akkor meghallhatok. Legalábbis ő legutóbb ezt mondta, amikor képtelen voltam egy helyben üldögélni, mint a nővérem. Rá foghatnánk arra, hogy túl kíváncsi voltam és addig ugrándoztam amíg a türkizszerű sötétítőt le nem húztam a helyéről. Az egész történet ott kezdődött, hogy megláttam Elisa Maison nénit, aki az ideköltözésünk óta a legkedvesebb szomszédnak számít. Vele és a barátnőjével is szívesen elbeszélget anya, számomra meg sokat jelent, ha Elisa nénit látom. Azt reméltem most is jobb karján fog csüngeni a kislánya, akinek én kézzel-lábbal integethetek. De sajnos semmit sem láttam a sötétítőn kívül, aminek köszönhetően én voltam a türkiz múmia, pedig még nem is volt itt a cukorkát vagy csínyt ideje. Ez persze nem tántorított el attól, hogy még ebben a kevésbé szerencsés helyzetben mosolyt csaljak Nate arcára. Aki időközben biztos rám nézhetett, mert hangosan nevetni kezdett amiatt amit lát és nem anya zongoraművészetéről volt szó, hanem rólam. Szerintem nagyon mérges lehetett, amiért még a fénysugár cimboráim szomorkodva néztek vissza rám, miközben folytatták cikázásukat a szobában.
– Bailey Ambrose Yordmoon! – tudtam, hogy csakis akkor szólít Rose-nak is, mint egy kislányt ha valami olyat tettem amit ő nem néz jó szemmel és jobban tenném ha szépen elkezdenék szaladni. Ha mérges nem ér hozzám, biztos azért mert jobb szeretné ha én lennék az első aki kedvesen a nyakába ugrik és mond valami szépet neki. De csak azt tudom mondani amit Adrian bácsi mondott a zongorázásról, mert ő volt az első aki kifejtette a véleményét erről pontosan semmiféle mellébeszéléssel. A rossz szavaknál, amiknél anya szerint szájon kell vágnunk magunkat ha kimondtuk, ő semmi ilyesmit sem tett. Már ott tartottam, hogy tényleg kimondom amit Andrian bácsitól hallottam amikor sokkal jobb ötletem támadt. Nincs szükségem Adrian bácsi szavaira, ha helyette azt mondhatom amit gondolok.
– Anya? – ő volt az én óriásom, akiért mindig ki kellett nyújtanom a két kezem, ha azt akartam, hogy felemeljen. Most csak oda akartam ülni Nate mellé és a fehér porcelánszerű gombokat szerettem volna lenyomni, csak előtte ki kellett békítenem valamivel anyát.
– Igen, anya most nagyon mérges és amiért nem voltál jó kisfiú a sarokba fogsz állni addig amíg nem szólok, hogy eljöhetsz. – jobb napokon szófogadó vagyok, de nem tudtam elviselni, ahogy Nate még jobban nevet rajtam. Ez azért sok. Én vagyok a főnök és ezt neki is tudni kell! Nem akartam engedelmeskedni és a szándékom, hogy anyát felvidítsam egy szempillantás alatt elszállt. Lehet, hogy megszűntem türkiz múmiának lenni hála neki és most nem is ér hozzám, de el kell kapnia ha azt akarja megalázkodjam Nate előtt és intő példa legyen az én esetem a számára, hogy ő is jól viselkedjen. Elszaladtam, azaz szaladtam volna ha tudtam volna és nem áll rossz helyen a fotel.
– Úgyis nem kapsz el! – ez volt az én nyelvemen a nagyobbak által emlegetett úgysem kapsz el és bár anya rengetegszer kijavított már ha ezt kiabáltam, nem segített sokat. Boldogan nevetgéltem addig amíg nem találkoztam a fotellel.
– Bailey, nézz a lábad elé! – szólított fel Nate, de már későre. A fotel ugyanis nem szeret, ez köztudott tény, főleg akkor nem ha éppen anya elől menekülök. Mindig az utamba áll és jól arcon vág a karzatával, mert ő tudja, hogy engedetlen voltam. Nem fájt annyira, mint amennyire fájdalmasnak tűnt az érkezésem, de tudtam ha sírni kezdek akkor anya biztos felvesz a karjaiba és leültet Nate mellé. Olyan hangosan kezdtem el sírni amennyire csak tudtam, a szemeimen lévő könnyfüggönytől alig láttam valamit, de biztos voltam abban, hogy Nate már nem nevet rajtam. Sőt mi több ő együtt sír velem, mert azt gondolja, hogy tényleg olyan nagyok a szenvedéseim ahogyan azt eljátszom. Anya természetesen elhiszi, nem lát át azon a kedves kis álcán amit csak azért öltöttem fel, hogy ő felvegyen.
– Sss ne sírj kicsi Bae, itt van a mami. – teljes siker, tudtam, hogyha sírni kezdek akkor bizony elérem a célomat, talán legközelebb is fontolóra kellene vennem ezt, ha újfent a sarokba szeretne állítani.


Cím: Hagynod kellett volna, hogy megmentselek!
Tag(ok): Beatrice Turpin & Bailey Yordmoon
Karakter kora: 16 éves
Zene: Billie Eilish - Bad guy
Idézet: „Időközben rájöttem, hogy vannak, akik nem tudják eldönteni, hogy komolyan beszélek-e vagy sem. Úgyhogy innentől kezdve szólni fogok, amikor viccelek.” – Kurt Vonnegut

Kíváncsian néztem rá, bár inkább megvetést éreztem a szívem mélyén, mint azt, hogy megtudjam mi késztette őt erre az egészre. Így tönkre tenni egy szép kis fiú-lány barátságot egy csókkal! Már nem akartam jó indulatból magamhoz ölelni őt, pedig tudom én voltam az akire neki most a legnagyobb szüksége volt. Inkább zavartan hátra léptem, mert ha más eddig nem is tudott meglepni a csókja igen. Sosem gondoltam rá többként, mint barát, nem is akartam rá máshogyan gondolni, mert már túl jól ismertem őt ahhoz, hogy tudjam milyen. Ha tudná, hogy én sosem voltam szerelmes, azt hiszem nem akarna ilyen irtó sokat attól a barátságtól amit én adok neki. Nem tudok rá úgy tekinteni, mint egy potenciális kihasználandó nőszemélyre. Ő más, tényleg más és nem akarok rosszban lenni vele, de ezek után.
– Figyelj Beatrice, nekem most van egy kis elintéznivalóm. – azzal hátat fordítottam neki és elindultam előre a Nagy terem felé. Ott a közelgő ebéd miatt sokan vannak vagy lesznek, mindegy csak nem leszünk kettesben ez a lényeg.
– Bailey várj! Nem hagyhatsz csak úgy itt! – ez volt az a pont amikor azt kívántam bárcsak sose ismertem volna meg Beatrice-t a Roxfort Express-en, ne hagytam volna, hogy csatlakozzon a kabin társaságához ahol én is voltam, ne engedtem volna közvetlen mellém az ablak mellé, amiért … és még sorolhatnám milyen kedves vele kapcsolatos emlékeket bántam meg. De nem, neki ki kell használnia a gyorsaságát, az én halál nyugodt sétámat, mintha nem vettem volna tudomásul mit mondott és tett. Elém vágott, irtózatosan rossz döntés volt ez egy Hugrabugos lánytól, ha még Hollóhátas lett volna talán el tudom nézni neki. Azonban nem volt Hollóhátas, fogalma sincs arról mi mindent teszek amiről ő nem tud vagy nem hallott, mert azok a lányok akiket becsapok az aranyos mosolyommal nem hozzá mennek kisírni magukat. Addig van ez rendjén amíg ő ilyesmiről nem is tud. Bizonyára megszakadna a szíve, hogy az a kedves Hollóhátas fiú akit okosnak tart és akibe, mint kiderült szerelmes, nem pont olyan, amilyennek ismeri.
– Már ott hagytalak Beatrice, csak úgy. – sosem gondoltam volna, hogy ez egyszer ki fog csúszni a számon, de Beatrice ezt önmagának köszönheti. Miért kellett belém szeretnie? Talán képtelen hinni abban, hogy köztünk fennmaradhatott volna egy tiszta barátság, amelyet nem fertőznek meg a szerelem zagyvaságai?
– Miért? – törékennyé vált, míg békésen mosolygott a karjaimban egyes napokon sosem volt, sosem mutatta magát ennyire gyengének. De most más volt, kétségbeesett, félt tudomásul venni, hogy én egyedül hagyom őt.
– Mit miért? – megvontam a vállam és ismét kíváncsi arcot vágva néztem rá, pedig tudhattam volna, hogy mi jár az ő rózsaszín felhős, pónivilágos agyacskájában. Tudom, nem én vagyok az ő hercege és kész. Magamat mindig csak a Sötét lovag szerepében tudtam, tudom elképzelni, nem pedig a hercegében, aki megmenti a királylányt a gonosz sárkánytól.
– Miért vagy képtelen szeretni engem? Nem azt kértem, hogy vegyél el feleségül csak szeress. Olyan nehéz elfogadni engem? – az arcára volt írva mennyire zaklatott az én reakcióhiányos cselekedetem miatt. Bár mondjuk nekem az is reakció volt, hogy ott hagytam ő azonban ezt nem észlelte. Nem tudtam, hiszen a szerelem vak és én ezzel tisztában vagyok s, pont ez a gond. Úgy érzem minden lány aki totál véletlenül azt mondja szeret és velem akar lenni, nos ez a reakcióm. Szó sincs arról, hogy valaki első látásra belém szeret, miközben még nem is ismer! Milyen az már? Beatrice, persze már elmondhatom, hogy évek óta a barátom, de Hugrabugos és nem mondhatja el magáról mindent tud rólam, mert nem tud. Addig jó míg nem tud semmit, hiszen a tudatlanság békés, még az én számomra is akkor ha valami iszonyatosan gyalázatos engem sértő dolgot tesz az illető.

Haj: Nos természetes barna, rövid és ő túl sok spray igényes frizurának nevezi a sajátját. Még akkor is ha tudja jól ezt nem pont így nevezik. Amúgy rockabilly stílusú, de mivel mindig összetéveszti valami mással ezért saját megnevezést adott neki. Szívesen mondaná azt, hogy jól érzi magát a hajában nem csak a bőrében, de ha valaki piszkálni kezdi azt nagyon rossz néven veszi. Ilyenkor nem meglepő ha hirtelen elrántja a fejét és minden erejével azon van, hogy a haját védje.
Szem: Olyan észveszejtően mandulavágású zöld, hogy senkinek sem jut eszébe az a mondás miszerint a zöld szemű személyek büszkék és hűvösek. Emellett persze nem kell elfelejteni, hogy kreatív, legalábbis azon a téren miként ábrándítsa ki az embereket egyik pillanatról a másikra. Jól emlékszik arra bizony valahol olvasta a zöld szemű férfiakat nagyon nehezen értik meg, mert annyira sokszínűek, mint ő és ezért nagyon nehéz megfejteni őket, mert sosem tudhatja más ki mikor szimpatikus éppenséggel nekik. Ez utóbbi úgy érzi rá is érvényes.
Ajkak: Ha versenyezni kellene a Hollóhát házban kinek van a legátlagosabb ajka akkor azt biztosan ő nyerné meg. Miért? Mert az ajkairól nem mondható el, hogy túl kicsi és pöttöm sem az milyen széles s, olyan mintha a kacsákat próbálná meg utánozni minden egyes percben amikor beszél. Csak ha nagyon 'el-dobom-az-agyam' hangulatban van, akkor persze észre vehető, hogy ő szándékosan csücsörít, mert minden bizonnyal olyan társasága van akit valamivel szórakoztatni kell.
Bőr: Sosem panaszkodott azért, mert túl érdes lenne a bőre és mindenféle gyerekkori hegekkel van tele, mert tételezzük fel jó párszor elesett. Nem, hála Merlin-nek neki nincsenek ilyen problémái. Inkább csak az, hogy a sápatag bőrszíne miatt rengetegszer elhívnák őt a legnaposabb helyekre, túlnyomó részt egy kicsit napozni. Igazából életében először és utoljára egy kicsit leégett a háta, tanulva a napokig tartó hason fekvésből elhatározta őt bizony sohasem fogják tucat barnán látni.
Testalkat: Eddig egyszer sem volt kövér vagy vézna, szíve szerint ő azt mondaná, hogy a szülei jól tartják és neki is megvan a kellő étvágya, na meg a rendszeres mozgás amit naponta megtesz. Megvan elégedve a testsúlyával, amit nem fog senki orrá sem kötni. Ami meg a magasságát illeti, senkinek sem kell attól tartania, hogy a magasan lévő könyvet nem éri el a polcról és kis székre kellene állnia emiatt. Tehát magas, bár ő szíve szerint nőne még néhány centit, hogy felérhessen az idősebb korosztály mércéjéhez is.
Öltözködési stílus: Mindig évszaknak megfelelő, aminek a színe éppen attól függ milyen hangulatban van. Sajnos azonban van neki ez a túlzott kék-mániája amiből kifolyólag a kék színű ruhadarabok dominálnak a ruhásszekrényében. Igen, az már csak fokozza a boldogságát, hogy Hollóhátas és nem valamilyen más színű ruhát kell viselnie amit ő kevésbé részesít előnyben. Hogy a gentleman stílust, a sportosat vagy az iskolai egyenruhát részesítené előnyben, az egy másik téma, amiről nincs mit beszélni. Egyértelműen nála tényleg csak a szín számít, ami szebb napokon nem kék hanem valami más.